J. R. Ward, A király

Éljen a király…

Miután évszázadokig hátat fordított a trónnak, Wrath, Wrath fia végül apja nyomdokaiba lép… imádott fele segítségével. A korona azonban mázsás súlyként nehezedik a fejére. Miközben folytatódik az Alantasok Társaságával vívott könyörtelen háború, és a banditák banditája is egyre súlyosabb fenyegetést jelent, Wrath választás elé kerül, amely mindent és mindenkit veszélybe sodor.

Beth Randall azt hitte, tudja, mire vállalkozik, amikor feleségül ment az utolsó tiszta vérű vámpírhoz a Földön. Tudta, hogy nem lesz egyszerű menet. Ám amikor úgy dönt, hogy gyermeket akar, váratlanul éri Wrath reakciója… és a távolság, amely elválasztja őket.
A kérdés az, vajon az igaz szerelem győz-e… vagy a gyötrelmes örökség kerekedik felül?

„A Fekete Tőr Testvériség-sorozat rendkívül hamar függőséget okoz: buja romantika, forró szex, szívdöglesztő vámpírok, valamint soha véget nem érő dráma” – LoveVampires.com
„Alig várom a következőt!” – Angela Knight, a The New York Times bestseller írója

Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2014
Besorolás: Romantikus fantasy (?)
Sorozat: Fekete Tőr Testvériség (12.)
Oldalszám: 684
Eredeti cím: The King

Akik ismernek tudják, hogy számomra J. R. Ward olyan, mint egy istennő és csüngök a szavain, mint pióca János bácsi bokáján, aki megint tilosban horgászott! És a Fekete Tőr testvériség mindig is a legkedvesebb sorozataim egyike volt, szóval elég nehéz szívvel kezdtem bele ebbe a kritikába, mivel… A király engem nem igazán győzött meg!

A sorozat a tizenvalahányadik kötetei felé már igen sok olvasó zúgolódott, hogy hiába szól egy párról a könyv, egyszerűen a főszereplők elenyésznek a rengeteg mellékszáltól és az-az igazság, hogy A királynál megtörtént az a borzalom, hogy a mellékszereplők többet szerepeltek mint a főszereplők. Vegyük úgy, hogy Beth és Wrath a könyv körülbelül 40%-át kényszerítette ki magának (szerintem ez a szám is túlzás), míg a többiek nagyobb részt kaptak. Ami kell is nekik, hiszen Ward egyszerre körülbelül olyan 50 szereplőt mozgat meg, kiket jobban kiket kevésbé, s mellette még elő is kellett készítenie a Shadows-t is, ami nem lehetett túl könnyű, még közel 700 oldalban sem. És ennek sajnos meglátszik az árny oldala…

„– Nincs rajtad bugyi – nyögte Wrath. 
– Készültem.”

Beth és Wrath részét venném legelőször, hisz ők a főszereplők (állítólag). Eljutottunk arra a pontra, hogy egyre több kis vámpír bébi születik vagy épp növekedik a Testvériség házában és a királyné, Beth is szeretne egy aprócska lurkót, ám Wrath teljes mértékben elveti az ötletet. A férfi félti feleségét az amúgy is nagyon kockázatos szüléstől, hisz Beth félvér. Eközben a politika is próbálja seggbe harapni a királyunkat, megpróbálják leváltani.
A részük sokk volt történetileg, rengeteg adatot és konfliktust akart Ward belegyömöszölni és néha már fájt tőle a fejem. Mindenek ellen nagyon aranyosak voltak, Beth-nek nagyszerű ötlete támadt és igazi királyné módjára megállta a helyét, mikor a férje trónja volt veszélyben. Hatalmas lelki erő kellett hozzá és sok sütnivaló, én imádtam azt a részt. Wrath igen sokszor csak úgy tengett-lengett a szélben, párszor szívesen rákiáltottam volna, hogy kapj már észbe komám!!! Hála Istennek, egy idő után észbe kapott és végre király módjára viselkedett. A kisbaba naaagyon aranyos kis kölök, de meg kell mondanom, nem tetszett ez a hatalmas ugrálás az időben. Sok volt.
Viszont plusz pontocska Wardnak a hiszterektómia hatalmas ötlet volt és bár bánjuk, hogy nem lesz több királyfink, de be kell látnunk, a túlzott happy end meg a világukhoz túl mézes-mázos lett volna.

„Wrath azonban nem fogott vele kezet, hanem az arcába nyomta az ultrahangképet. 
– Látod őt? Látod a fiamat? Nagy, ugye, Beth? 
Beth megcsókolta Nalla elképesztően selymes haját. 
– Igen. 
– Nagy és egészséges, ugye? 
Beth ismét nevetett. 
– Nagy és egészséges. Teljesen tökéletes. 
– Tökéletes! – kiáltotta Wrath. – És ezt egy orvos mondja… Úgy értem, járt orvosi egyetemre. – Ekkor még Z is elnevette magát.”

Én külön veszem a régi király és királynő sztoriát, akik megint nagy részét foglaltak el, persze ennek volt oka, így könnyebben megértettük Wrath érzéseit és gondolatait. De voltak részek amik nem annyira kötődtek a jelenhez, lássuk be, ők a külön szál voltak. Amúgy nagyon furcsa volt a mostani testvérek szüleit látni.. banyeg, hogy egy-ketten mennyire hasonlítanak!

„– Beth, az isten szerelmére, leszállnál végre… 
– Válj el tőlem! 
A futás okozta fulladás ellenére Wrath hirtelen nem kapott levegőt. 
– Ne haragudj! – felelte érdes hangon – Nem jól hallottam.”

IAm és Trez nem lopták be magukat a szívembe, persze el fogom olvasni a könyvüket, de nem igazán volt az a nagy Bumm. Szívesebben olvasnék a testvérekről, vagy Lassiterről, de ki tudja? Hátha meglepetést okoznak, és Selenát kedvelem J

A könyv történeti Oscar díjját A királyban mégis Sola és Assail vitte, ez a szál tele volt akcióval, szerelemmel, viccekkel, és fájdalommal. Egyszerűen imádtam és gyűlöltem mikor egy újabb fejezet félbevágta. bevallom volt, hogy kihagytam részeket és kikutattam hol folytatódik Soláéké, mert az tetszett a legjobban. Sola költözése érthető volt és Assail védelmezése annyira cuki. Remélem, olvashatunk róluk a Shadowsban is! Illetve Sola nagyiját is újra látni akarom, mert az öreg hölgy haláli, de komolyan:

„– Asszonyom! – szólalt meg Assail. 
A nő becsukta a hűtő ajtaját, majd a mennyezetig érő szekrényhez lépett. 
– Itt nincs semmi. Semmi a világon. Mit esznek maguk? 
– Hát… – Assail azon kapta magát, hogy segítségkérőn az unokatestvéreire pillant. – Rendszerint a városban szoktunk étkezni. 
A gúnyos horkantás minden bizonnyal egy cifra káromkodás öregasszonyos változata volt. 
– Nyersanyagra lesz szükségem. 
Azzal megpördült apró, fényes cipőjén, és csípőre tette a kezét. 
– Ki visz el a szupermarketba. 
Nem kérdésnek szánta. 
Csak bámult mereven a három férfira, miközben Ehric, a gyilkos ikertestvére és Assail egyaránt szóhoz sem jutottak a döbbenettől. 
(…) 
– Nos? – sürgette a választ az idős nő. – Én nem tud vezetni. Ki visz el? 
– Asszonyom, nem akarna inkább pihenni… 
– Majd pihenek akkor, ha halott. Ki?”

Saxtont eddig nem szerettem, bár ennek egyetlen oka az volt, hogy Quinn útjában állt, szóval a Végre szeretők óta furcsa a viszonyom a kis ügyvédünkkel. Azonban amit A királyban tett Wrathért, és amiket megtudtunk róla teljesen más képben tűntette fel a férfit. Azt hiszem kezdek kicsit Saxton kedvelő lenni….

„– Beth téged bízott meg, hogy levezényeld a szertartást? 
Az angyal felállította amúgy is egy kilométeres magas gallérját. 
– Azt akarta, hogy a legszentebb személy csinálja a házban. 
– Hát szentet azt kapott, az biztos. dörmögte valaki. 
… 
– Várjunk csak, várjunk, várjunk! – V kézzel sodort cigarettájával integetett. – Én egy istenség fia vagyok, mégis téged választott? 
– Szólíthatsz lelkipásztornak… és még mielőtt Mr. Sox Rajongó túlságosan is felkapná a vizet, szeretném, ha mindenki tudná, hogy törvényes pap vagyok. Alig egy óra alatt elvégeztem a tanfolyamot az interneten, és most már felszentelt vagyok, bébi. 
Rhage felemelte a kezét. 
– Pásztorom lenne egy kérdésem. 
– Igen, fiam, te tényleg a pokolra jutsz. – Lassiter keresztet vetett, aztán körülnézett. – Szóval, hol a menyasszony? És a vőlegény? Készen állok az esketésre. 
– Ehhez nem hoztam elég dohányt. – morgolódott V. 
Rhage felsóhajtott. 
– Van vodka a bárban, testvérem…Ó, várjunk csak! Már nincs bárunk.”

Nincs cuki pillanat Zsadist nélkül a Megsebzett szerető óta! Ó gyerekek, ki nem várja egy kicsit is a Zsadist&Nalla pillanatokat, amik mindig el vannak rejtve a könyvekben? Itt is van egy jelenet, amiben Wrath látogatja meg a friss apukát, aki épp Nallát próbálja rendbe tenni.. kisebb sikerrel:

„– A karodban tartod? – kérdezte Wrath. 
Z egy ideig nem felelt. 
– Majd fogom, feltéve, hogy ezt a masnit meg tudom kötni… Várj már, te kicsi lány! Na jól van, készen is vagyunk. Rózsaszínű ruhában van, amelyet Cormia varrt neki saját kezűleg. Gyűlölöm a rózsaszínt, rajta viszont szeretem… De ezt ne mondd el senkinek. 
Wrath ökölbe szorította a kezét. 
– Milyen érzés? 
– Hogy nem utálom a rózsaszínt? Kibasz… izé… totálisan férfiatlan.”

És végül, de nem utolsó sorban a könyv legnagyobb komikusa… Lassiter. Kevés szerepe volt, de ahol szerepelt, ott nagyot alkotott. Sosem fogok tudni többé Elvist hallgatni röhögés nélkül. Szerzek én is egy olyan google diplomát, mert egyszerűen imádom Lassitert, a stílusát és mindent, ami hozzá tarozik. Wááá Ward jöjjön már Lassiter könyve! Plííííz!

„Wrath álla leesett, de Beth beléfojtotta a szót. 
– A családunk előtt. Egy igazi, élő pappal. 
Lassiter felemelte a kezét. 
– Boldogan állok szolgálatodra. Mellesleg kereszteléseket is vállalok. Csak mondom.”

Xcorról és Laylaról nem írok… őket egyszer en nem kedvelem, sőt kimondottan gyűlölöm őket. Layla egy hátba támadó ribi, aki a kezdetek óta valakinek az ágyába akar már jutni, Xcor meg meg akarta ülni Wrath és miatta majdnem Quinnek lett annyi. NEM BOCSÁTOK MEG!

„– Most pedig te, Beth, kijelented-e, hogy ezzel az idegesítő, izomagy seggfejjel házasságot kötsz? Szeretni és tisztelni fogod, őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, hitetlenül el nem hagyod, hozzá hű leszel holtodig vagy holtáiglan?”

A könyv végezte, és hogy Wrath megtette azt az égbe kiáltó hatalmas reformot, hogy véget vetett a monarchiának… én csak néztem, mint az a bizonyos a moziban! Egy hatalmas fricska az elitnek és egy esély, hogy a népe a 21. században éljen és tovább fennmaradjon. Hisz a sorozat eleje óta szembesülünk vele, hogy a vámpír társadalom iszonyatosan elmaradott és sznob. Pont itt volt az ideje, hogy valaki tegyen ellene. De ezt a könyvet rengeteg mai politikussal elolvastatnám, mert a könyv végén nyer értelmet, hogy mit jelent az ha valamit elengedsz és az visszatalál hozzád, ha tényleg a tied volt. Mert Wrath esélyt adott a népnek, szavazati jogot és ezért a nép visszaadta a trónt. Nem tudom, mit mondhatnék el róla, talán annyit, hogy ez a rész volt az EGYIK kedvencem.

„– A rám ruházott hatalomnál fogva, hála a Google-nek, házastársakká nyilvánítalak benneteket! Megcsókolhatod a feleségedet.”

Végezetül pár szót szólnék még Lukács Lászlónéról, akinek neve nem idegen az FTT rajongók számára, mivel ő fordítja a könyveket. El kell mondanom, hogy az Ulpius talán egyetlen nagyszerű fordítója, aki sose engedne ki rossz munkát a kezei alól. Minél több Lukács Andreát szeretnék a fordítók közé, mert amit Magyarországon fordításnak hívnak az egy CTRLC, CTRLV a google fordítóban! Illetve innen üzenem a kiadónak, hogy ha be meri fejezni a sorozat kiadását, rájuk fogom uszítani a kutyusomat (és nem, nem egy palota pincsi).

"– Hol van a feszület? 
Assail megrázta magát? 
– Tessék? 
– Maguk nem katolikusok? 
Drága hölgyem, még csak nem is vagyunk emberek, gondolta. 
– Nem, attól félek, nem. 
Erre olyan átható tekintet nyársalta fel, mint egy lézersugár. Aztán Erichet és a testvérét. 
– Ezen változtatni fogunk, ez Isten akarata."

Jöjjön a következő rész, ez meg Ivy akarata :)

A borítóról csak annyit, hogy… banyeg ezerszer jobb, mint az angol. Azt a fejet (lásd lejjebb) a rémálmaimban látom újra, de igazán örülnék neki, ha kemény kötésben lehetne venni, mert egy-két részem mosott rongy :S

Vámpírokban és vérben gazdag jó olvasást kívánok hozzá!

Tudj meg róla többet:
Molyon
Ulpius-háznál