2015. március 21., szombat

Royal House of Shadows sorozat

 A megszokottakkal ellentétben most nem egy könyvvel hanem rögtön néggyel jelentkezem, mégpedig a Royal House of Shadows sorozat köteteivel. A négyrészes műkompániában az az érdekesség, hogy minden részt más és más neves író készítette el. Ez külföldön nem újdonság, de a hazai piacon nem sok hasonlóval fut össze az ember lánya, vagy épp fia…
A könyveik író a Magyarországon is jól ismert Gena Showalter és Nalini Singh, valamint a kevésbé ismert Jill Monroe és Jessica Andersen. A történetek négy testvér küzdelmét és párra találását mutatja be nekünk, akik Elden uralkodóinak gyermekei. Eldent húsz évvel ezelőtt megtámadta a Vérmágus, a királyt és a királynőt megölte, azonban utolsó varázslatukat nem tudta megállítani. A királynő messzire küldte a gyermekeit, ahol a varázsló nem talál rájuk, a király pedig bosszút billogozott a szívükbe, hogy ne nyugodjanak, míg Eldent vissza nem szerzik. A királyság népe szolga vagy épp vacsora sorba került, itt kapcsolódunk be a történetbe, ahol minden könyv egy testvér hova kerülését írja le, illetve harcát, hogy visszatérjenek bosszút állni a Vérmáguson.
A könyvek Magyarországon nem jelentek meg, így vagy angolul tudjátok elolvasni őket, vagy Alyssia rajongói fordításaként.

1.  Gena Showalter - Lord of the Vampires

Once upon a time…the Blood Sorcerer vanquished the kingdom of Elden. To save their children, the queen scattered them to safety and the king filled them with a need for vengeance. Only a magical timepiece connects the four royal heirs…and time is running out. 
Nicolai the Vampire is renowned for his virility, but in a cruel twist of fate “The Dark Seducer” has become a sex slave in the kingdom of Delfina—stripped of his precious timepiece and his memory. All that remains is a primal need for freedom, revenge—and the only woman who can help him. 
When the wanton vampire summons Jane Parker, she is helpless to obey. She's drawn to his dark sexuality and into his magical realm. But for this human, all is not a fairy tale. For saving Nicolai could mean losing the only man she's ever craved...

A legidősebb fiú történetét a csodálatos Gena Showalter tárja elénk, akinek nem lehetett könnyű dolga, hisz ezt a varázslatokkal teli világot neki keleltt bemutatnia az olvasó közönségnek. Ez persze nem volt újdonság a hölgynek, hisz ő maga is a fantasy világában tevékenykedve nem egy nagyszerű felépítést hozott létre.
A karakterei tökéletesek mint mindig, Jane, a rossz múlttal rendelkező tudós, aki képes nyitott lenni a mágia világára. Egy olyan főhősnő, akiért szurkolunk, aki erős mikor kell, aki képes megvédeni magát és nem csak bőg minden oldalon, hogy valaki mentse már meg…
Nicolai, a trónörökös vámpírt, – csak nekem furcsa, hogy minden vámpíros történetben tuti van egy Nicolai nevű vámpírocska??? – csalárd módon szex rabszolgasorba taszította két igen undorító hercegnő. Na Jane feladata, hogy Nicolait kimentse, és elég is jól megy nekik, útjukat mégis keresztezi egy csomó visszataszító ogre, Nicolai emlékeinek homálya és a világ leges legbetegebb hercegnője, Laila, szóval rengeteg kalandba van részük. Többet nem mondanék a cselekményről, mert nagyon pörgős, nagyon jó, kár lenne bármilyen poént is ellőnöm… olvassátok el!
Összefoglalva, az első rész nekem nagyon tetszett, voltak tökéletes rossz és jó karakterek, Gena nagyszerűen építette fel bennem a világ képét, a főszereplők nagyszerűek csak ajánlani tudom!


2. Jill Monroe – Lord of Rage
Princess Breena had been dreaming of her warrior lover when she was ripped from her Elden castle and thrown into a strange, dangerous realm. Lost and alone, she prayed for survival and vengeance for her stolen kingdom. She found both in a woodland cottage…in a dark bear of a man.
The golden-haired beauty had eaten his food and slept in his bed when Osborn found her. Though he wanted to awaken his virgin princess to carnal pleasures, Breena wanted more—including his warrior skills. Skills the once-legendary mercenary had long buried. Now Osborn had a choice—risk his life or deny his princess her fairy-tale ending.

Öhm… hát eddig tartott az elragadtatásom a sorozattal szemben. bevallom még életemben nem olvastam Jill Monroe-tól, de még csak nem is hallottam róla. Már tudom miért…
Azt hiszem Nicolai története magasra tette a mércét nálam, és bár iszonyatosan vártam a négy testvér egyetlen lánytagjának és az ő zordon mackójának történetét csalódnom kellett.
Breena számomra olyan volt, mint a tipikus hercegnők, akik igenis elvárják, hogy a lovag az életét áldozza fel az ő ügyéért, persze a királylánykánk változik a felszínen, de lássuk be… legbelül az utolsó mondatig elvárja, hogy Osborn egy csettintésére pattanjon, csak mert róla álmodott.
Osborn rég elvesztette a családját és nemzetét is, ő és testvérei az utolsók az Ursa népből. Osi egy elég szokásos mogorva szereplő, tudjátok az a típus, aki mindenki előtt adja a morcost, a megközelíthetetlent, de a legbelül meg azért kívánja a kapcsolatokat stb. De ezzel együtt ő a legérdekesebb karakter ezzel a berserker - medve&ember lélek - harcos valójával, talán ez volt az egyetlen amiért megérte elolvasnom. Az Ursa nép teljesen lenyűgözött.
A kettejük története szerintem bugyuta volt, nagyrészét a vívódás tette ki, hogy most akkor ki bízhat meg kiben, ő elárult engem, másnak ígérték, de meghúzzam-e? Szóval nem tudom… nem jött be, valahogy úgy érzem többet ki lehetett volna hozni abból amit Gena átadott Monroe-nak…

3. Jessica Andersen - Lord of the Wolfyn
For practical Reda Weston, nothing could explain how reading a sexy version of “Little Red Riding Hood” catapulted her into another realm—face-to-fang with the legendary wolf-creature who seduced women. A wolf who transformed into a dark, virile man . . .
Dayn cursed the Sorcerer that turned him wolfyn and damned him to a lonely fate. As a beast, he mated with women to gain strength. Strength he needed to rescue his royal palace. But as a man, he craved Reda’s heated, sizzling touch. With little time left, Dayn had to either embrace his wolf to safe his kingdom…or fight to save his woman.

Őőő… hát miután befejeztem igazán elgondolkodtam, hogy mi a fenéért is olvasom én ezt a nyüves sorozatot. Jessica Andersen egy Piroska és a farkas újragondolást szeretett volna elénk tárni.. de igazából annyit kaptam, hogy a főhősök rohannak jobbra majd balra. Szeretkeznek, mert nem ismerik egymást és mert az olvasó elvárja. Dayn kibaszottul meglep minket, csak épp mindenki számított rá, hogy mi van vele és Rhea egy teljesen hülye bige, mert egy mesekönyvbe a csúnya farkas gonosz.
Hát én nem is tudtam mit szóljak hozzá… ez egy borzalom volt. Mindenki meghalt volna mielőtt megkedvelném, Dayn állandóan előre látott meglepetéseket okozott, Reda magában beszélt – totál elmeroggyant szerintem. Összességében ez egy kibírható rész volt, csak épp nem olyan jó, mint a legelső rész, sőt talán még a másodiknál is rosszabb.

4. Nalini Singh – Lord of the Abyss
Once upon a time…the Blood Sorcerer vanquished the kingdom of Elden. To save their children, the queen scattered them to safety and the king filled them with vengeance. Only a magical timepiece connects the four royal heirs…and time is running out.…
As the dark Lord who condemns souls to damnation in the Abyss, Micah is nothing but a feared monster wrapped in impenetrable black armor. He has no idea he is the last heir of Elden, its last hope. Only one woman knows—the daughter of his enemy.
Liliana is nothing like her father, the Blood Sorcerer who'd cursed Micah. She sees past Micah’s armor to the prince inside. A prince whose sinful touch she craves. But first she has to brave his dark, dangerous lair and help him remember. Because they only have till midnight to save Elden.
HALLELUJA, kiáltottam föl, mikor megláttam, hogy Nalini könyve következik. Singh a világ legeslegjobb fantasy írója, szinte minden műve felér egy imával, éppen ezért írom boldogan, hogy az utolsó részt imádtam!
Jaj annyira tetszett, hogy azt se tudom hol kezdjem. A főszereplő hölgyünk Liliana a gonosz Vérmágus leánya, akivel az a girnyó elég rosszul bánt, és aki úgy dönt egy álma után, hogy segít a nagyedik örökösnek, Micah-nak, hogy időben visszatérjen Eldenbe és testvéreivel megmenthessék a földet és a népet. Singh egyik legjobb karakterével találkozhattunk úgy hiszem, Liliana az elég ronda lány, aki tisztában van az értékeivel – legalábbis amennyit tud belőle – s bár borzalmas körülmények közül jött és tudja, hogy apja rettenetesen meg fogja büntetni ha nem sikerül, de megpróbál eljutni Micahhoz.
Micah, a legkisebb csemete lett a világok legrettegettebb hatalmának, az Abyss-nak az őrzője, de ez azzal járt, hogy egyik napról a másikra vált felnőtté s elfelejtette a múltját. Liliana, hogy visszahozza az emlékeit olyan kis gesztusokat tesz, amik a kis Micah életében fontosak lehettek. Mesél neki, egy messzi királyságról, az uralkodójukról és annak négy gyermekéről, elkészíti azokat az étkeket, amiket Micah kiskorában imádott, s a szemünk előtt, Lily apró cselekedeteire válik az Abyss ura egy fiatal férfivá, aki kíváncsi a világra, aki imádja a forrócsokit és a fahéjat és egy olyan férfivé, akit nem érdekel, hogy Liliana olyan ronda, mint a bűn, mert átlát a rút külcsínen. Óh gyerekek, Micah egyszerűen annyira jó pasi - és nem csak a kinézete, de a viselkedése, a belső éne - , hogy ha csúnyát mondott azt is imádtam :)
Nalini nagyon jól felépítette a kapcsolatukat, az Abyss világát és a szereplőket. Az egyetlen amibe bele tudok kötni az a vége lenne. Ugyanis a Lily és Micah kapcsolatának apró kis tégláinak pakolása túl sok oldalt emésztett fel, s így a lerázásra, a Vérmágus legyőzésére jutó idő elég kevés volt. Be kell vallanom szinte könnyűnek tűnt  legyőzni azt a kis férget…
Talán ha kissé jobban kidolgozta volna Nalini a végét még jobban tetszett volna.

A sorozat önmagában örülhet, hogy Showalterrel kezdődött és Nalinivel zárult, mert ami közötte volt, szerintem olyan gyenge volt, mint a széljárás szélcsend idején. Ha szabad ilyet mondanom, akkor talán úgy ajánlanám az elolvasását, hogy az elsőt és az utolsót, de azért a közöttük lévőket se hanyagoljátok el…
Ez a négyírós sorozat ötlet nagyszerű és ha jobban kidolgozták volna és mondjuk Monroet és Andersent kicserélték volna sokkal jobb írókra, fantasztikus kis sorozat lett volna a Royal House of Shadows-ból. Úgy gondolom nem szabadna az ilyesfajta műveket átröppennünk, sőt szívesen olvasnék egy paranormál Ward-Kenyon-Showalter-Frost sorozatot, vagy egy fantasy Armentrout-Clare-Maas-Stiefvatert. Ti mit olvasnátok szívesen?

Tudj meg róluk többet:
Molyon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése