2015. október 31., szombat

Mikulásos kívánságlistásos bejegyzéses

Hello mindenki, a mai napon hoztam egy kis összefoglalást a novemberben várható könyvekről, amiket mindenképpen meg kell említeni, hisz nagyszerűek, csodálatosak, vagy épp csak iszonyatosan várom őket:

Minden egyes J. R. Ward rajongó fellélegezett, mikor az Art Nouveau kiadó bejelentette, hogy folytatni fogja a Fekete Tőr Testvériséget, sőt a sorozat 13. részén túl, még az írónő legújabb sorozatának első részét A bourbon királyait is elhozza kis országunkba.

J. R. Ward – A bourbon királyai
 A Bradford-dinasztia generációk óta uralkodik a bourbon fővárosában. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra, és életük a kasztrendszer szigorúan lefektetett szabályai szerint zajlik gőgösen terpeszkedő udvarházukban, Easterlyben. Az emeleten él a család, tetteiket a látszat alapján hatalmas vagyonuk és kitűnő ízlésük vezérli. A földszinten pedig a személyzet fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy fenntartsa a kifogástalan Bradford-illúziót. Ez a két szint sosem keveredhet
 
Ám Lizzie King, Easterly főkertésze, megszegi ezt a szabályt, és ezzel kis híján tönkreteszi az életét. Kezdettől tudja, hogy nem lehet jó vége, mégis beleszeret Tulane-be, a bourbondinasztia fekete bárányába. Fájdalmas szakításuk is csak azt bizonyítja a számára, hogy nem véletlenül tiltakozott az érzései ellen. 
Amikor két év távollét után Tulane hazatér, magával hozza a múlt árnyait, és senki sem vonhatja ki magát a következmények alól: sem Tulane gyönyörű és kegyetlen felesége; sem legidősebb bátyja, akinek a keserűsége és embergyűlölete szinte határtalan; sem a Bradford család feje, akinek az erkölcs semmit sem jelent, és múltjában szörnyű titkok rejtőznek. Ahogy az üzleti és érzelmi feszültségek egyre fokozódnak a családon belül, Easterly lakóinak élete visszafordíthatatlanul megváltozik. Az eseményeket csak a legravaszabbak élhetik túl.
Megjelenés: november 24.


J. R. Ward – Az árnyékok

 Trez „Latimer” valójában nem létezik. Árnyékként él és dolgozik az emberi világban ezzel a kitalált személyazonossággal. Kisgyermekként a szülei eladták a S'Hisbe faj királynőjének, Trez viszont elszökött, és bártulajdonosként évek óta a New York állambeli Caldwellben él. A szexrabszolgaság elől menekült el, amire a királynő kényszeríteni akarta. Soha senkire sem tudott igazán támaszkodni… csak ikertestvérére, iAmre. 

iAmet mindig is egyetlen cél vezérelte, megóvni testvérét az önpusztítástól. Már úgy érzi, hogy kudarcot vallott, amikor Trez életében megjelenik a kiválasztott Selena. Ekkor azonban már túl késő. Elérkezett az idő, hogy Trez teljesítse a kötelességét, és nőül vegye a királynő lányát. Nincs menekvés, nem tehet semmit, hogy elkerülje. 
Csapdába esve a szíve vágya és a kéretlen sors között Treznek el kell döntenie, hogy bajba sodorja-e saját magát és másokat… vagy örökre hátat fordít a nőnek, akit szeret. Ekkor azonban váratlan tragédia történik, amely mindent megváltoztat. Az érzelmileg mélypontra került Treznek muszáj újra életcélt találnia, különben örökre elveszíti önmagát és a lelkét. iAm pedig, a testvéri szeretet nevében, arra készül, hogy meghozza a legnagyobb áldozatot…
Megjelenés: november 27.


Egy év elteltével végre hallhattunk a Cor Leonis kiadó felől, amiről már sokan lemondtak. A kiadó az utóbbi hónapokban teljesen eltűnt, levelekre alig válaszolt, s az egymást követő kiadói bezárások után (EgmontDark, Ulpius) attól féltünk ők is eltűnnek, s velük együtt személyesen attól rettegtem, hogy nem lesz több Karen Marie Moning. Azonban visszatértek, s hamarosan ki is adják a méltán híres és szeretett Tündérkrónikák előzménysorozatának első darabját, ami a Felföld ködén túl címet viseli. Jelenleg még pontos időt nem tudunk, mikor kerülhet kezeink közé, de már nagyon-nagyon várjuk:

Karen Marie Moning – A Felföld ködén túl
Egy csábító skót földesúr…
Az egész királyság csak úgy ismeri, Hawk, a Héja, a csatamezők és a női szalonok legendás ragadozója. Érintésének egyetlen nő sem tud ellenállni, de senki sem férkőzhet a szívébe, míg egy bosszúszomjas tündér át nem ráncigálja Adrienne de Simone-t a modern Seattle-ből a középkori Skóciába. A túlságosan is merész, túlságosan is egyenes lány még egy idegen évszázad foglyaként is leküzdhetetlen kihívást jelent a XVI. századi csábítónak. Bár házasságra kényszerülnek, Adrienne megfogadja, hogy távol tartja magától Hawkot…
Egy nő, aki az idő foglya…
A hírhedt uraságot csak tökéletes „nem” fogadja a lány tökéletes ajkán, de Hawk megesküszik, hogy felesége vágyakozva fogja suttogni a nevét, és könyörög a szenvedélyért, amit lángra lobbant benne. Nem állhat közéjük sem idő, sem távolság, el fogja nyerni a szerelmét! Bár Adrienne nem biztos abban, hogy helyes engednie a szívében ébredező érzelmeknek, kétségeinél erősebbnek tűnik Hawk elszántsága, hogy maga mellett tartsa a lányt…
Megjelenés: -

A számomra eddig teljesen ismeretlen Twister Media oldalán találtam rá erre a gyöngyszemre, meglátjuk:

Sara Raasch – Hó mint hamu
Megtört szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős
Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?
TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.
Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.
Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.
Megjelenés: november 16.

Maxim kiadó for ever. Úgy érzem a kiadó egyre jobban magára talál, s egyben egyre több könyvet adnak ki, ami végre engem is érdekel:

Amy Tintera – Reboot (Lázadók hajnala)

Ebben a gyorsléptékű, disztópikus, izgalmas regényben, amely biztosan felkelti Az Éhezők Viadala, A Legenda és A Beavatott rajongóinak figyelmét, egy 17 éves lány újjáélesztettként tér vissza a halálból. Kiképzik elit katonának, és arra kényszerítik, hogy harcoljon… mindaddig, amíg olyan parancsot nem kap, aminek nem engedelmeskedhet. 

Amikor Wren Conolly 5 évvel ezelőtt meghalt, mindössze 178 perc után tudták újjáéleszteni. Most ő az egyik leghalálosabb újjáélesztett mind közül… nem úgy, mint újonca, Callum 22, aki úgyszólván még mindig ember. Ahogyan Wren próbálja megtanítani Callumnak hogy hogyan legyen jó katona, a fiú reményteli mosolya átjut a védekezésén. Sajnálatosan Callum nagy szíve túl nagy felelősséget jelent, és Wren azt a parancsot kapja, hogy végezzen vele. Hogy Wren megmentse a fiút, mindent kockára kell tennie.
Megjelenés: november 30.

Madeleine Roux – Asylum

A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több mint egy nyári tanfolyam valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt. Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból.
Megjelenés: november 13.

És végezetül, egy kis romantika a General Presstől…

Madeline Hunter – A csendestárs

Ki hallott már olyat, hogy nő vezessen egy tekintélyes londoni aukciósházat? Pedig Emma Fairbourne-nak éppen ez a szándéka, miután egy tragikus balesetben elveszíti az apját. Természetesen nem bolond, hogy nyíltan így tegyen, és ezzel elijessze a gazdag gyűjtőket. Így hát a barátnőjével együtt kieszel egy tervet: felbérel egy jóképű és elbűvölő fiatalembert, hogy a nyilvánosság előtt képviselje az aukciósházat. 

Az elképzelését siker is koronázná, ha nem avatkozna közbe Darius, Southwaite arrogáns grófja, az aukciósház résztulajdonosa, a csendestárs. A grófnak egyáltalán nem áll szándékában tovább működtetni a vállalkozást, és nyilvánvalóan azt sem engedheti, hogy a bájos Miss Fairbourne irányítsa azt. Nincs más lehetőség, az üzletet el kell adni. 
Ám a makacs Emma egyetlen nőhöz sem hasonlít, akivel a gróf eddig találkozott, és nem hajlandó elfogadni a döntését. Darius ezért új fronton indít támadást. Hiszen más módon is elérheti, hogy a hölgy megadja magát, és az sokkal kellemesebb lenne mindkettejük számára…
Megjelenés: november 16.

Jó olvasást :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése