Sherrilyn Kenyon - Bűnös éj

A Sötét Vadászok birodalmában még a halhatatlan rosszfiúknak is be kell tartaniuk a becsületkódexet: Nem árthatsz az embereknek. Nem szívhatsz vért. Nem lehetsz szerelmes.
Néha egy-egy Sötét Vadász mégis azt hiszi, hogy ő a Törvény fölött áll. Ekkor jövök én. Hogy ki vagyok? Az, akitől még a rettenthetetlenek is félnek. Ha megszeged a törvényt, az én haragom sújt le rád. Az én szívemet nem lehet meglágyítani. Könyörtelen vagyok, nincsenek érzéseim. 
Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam egy Sötét Vadásznővel. A neve Danger. Veszély. Ez nem csupán a neve, hanem maga az élete. Nem bízik bennem, de nem hibáztathatom ezért. Egyedül ő tudja, miért jöttem: hogy bírája, esküdtszéke és valószínűleg hóhéra legyek a barátainak. Csak Danger segíthet, hogy néhányuk megmeneküljön. Nélküle mind meghalnak. 
Dangereuse St. Richard halálos őrület a számomra. Van benne valami, ami feléleszti rég halottnak hitt szívem. De a gonosz elleni harcban az emberiség egyetlen reménye, ha teljesítem a kötelességemet. Ám hogyan tehetném, ha ezzel fel kell áldoznom az egyetlen nőt, akit valaha szerettem?

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 336
Sorozat: Sötét vadászok (8.)
Eredeti cím: Sins of the Night
Hogyan jutott el hozzám? Még az Ulpius fénykorában csaptam le a sorozatra, rögtön beleszerettem mint a szereplőkbe, mint az írónő stílusába.

Kétségkívül Sherrilyn Kenyon Sötét vadászok-a volt az a sorozat, amit a legeslegjobban bántam, hogy elkaszált az Ulpius, majd a csőd után nem hallottunk felőle semmit. Úgy érzem Kenyon az a paranormális romantikus író, akiről mindenkinek példát kellene vennie, mert eddig nem volt olyan gyenge könyve, amit ne szerettem volna! Így hát érthető volt, hogy mennyire megörültem a hírnek, hogy átveszik a sorozatot, és megjelenik az immáron nyolcadik kötete, az amúgy Amerikában már 26 kötetes szériának.

„– Hmm… – Simi átkarolta a nővére vállát, és a sarokba kísérte, ahol a tévéképernyői voltak. – Nézd, Xirena, nálunk úgy van, hogy a Simi azt csinál, amit akar, akri meg azt mondja, hogy „oké, Simike, ahogy szeretnéd". Kivéve, ha megakarok enni valakit. Azt nem szokta megengedni., de minden mást igen. Minden másban az van, amit a Simi akar. Látod?”

A nyolcadik kötetben Alexion kalauzol el minket a Sötét vadászok világába, aminek mindenki örülhet, hogy Ash is megjelenik a kötetben, bár bevallom nem szerepelt számomra eleget. Nem szégyen, Ash a kedvencem…

Onnan kapcsolódunk be a történetbe, hogy néhány sötét vadász puccsot próbál meg elkövetni Ash-el szemben, mivel úgy gondolják, hogy a mi drága, mindenkiért küzdő Ash-ünk egy démon. Természetesen Stryker is könyékig benne van ebbe a hatalmas átverésbe, amivel a Vadászokat hülyítik, azonban kiderül, hogy pár száz évente felüti a fejét ez a lázadozás, és éppen ezért teremtetett Alexion, a kívülálló harmadik fél, aki nyomoz, ítéletet hoz, majd el is végzi a büntetést.

Azt hiszem ezzel a kötettel kezdődően indul be igazán a sorozat cselekménye, aminek igen szerves része az a kérdés, hogy mi is Acheron? Ki is Acheron? Hogy ki hol áll ebben a hatalmas sakkjátszmában. A világ amit eddig lefestett számunkra Kenyon, egy falatkája annak a csodálatos univerzumnak, amit a későbbi kötetekben elénk tár. Mert kétségtelen, hogy ahol istenek vannak… ott háborúskodás, áskálódás és szappanopera van töményen.

A történetről nem sokat tudok anélkül mondani, hogy spoilereznék, de azért megpróbálom, csak saját felelősségre olvassatok tovább!

„Az idő halad, de az emberek nem.”

A férfi főszereplőnk Alexion, egy magányos lélek, aki Simin és Acheronon kívül senkihez sem kötődik, hisz Katoterosban él, az Atlantiszi istenek Olümposzán, ahová hármójukon kívül senki sem teheti be a lábát, és mellékesen Alexion sem hagyhatja el a helyet. Éppen ezért megértem, hogy valamilyen szinten örül annak, hogy végre hátrahagyhatja azt a helyet. Azonban ott van az az oldala is a történetnek, hogy a lázadást Acheron ellen, a legjobb barátja és tanítója szervezi, ami miatt szeretne gátat szabni ennek az őrültségnek.

„Acheron azt mondaná, néha veszíteni kell a győzelemért. Akár tetszik, akár nem, az univerzumnak megvan a maga rendje. Nehéz megérteni, és gyakran nagyon nehéz elfogadni, de attól még létezik, és a döntéseinket magunk hozzuk. A vereség is az élet része, és senkinek sem sikerülhet mindig minden.”

A női főhősünk Dangert, a francia forradalom során Vadásszá vált női gyilkos, akit megpróbálnak beszervezni az Ash elleni puccsba, és akinek a segítségét Alexion kéri. És innentől versenyfutás az idővel az ítélet hozatalig, hogy minél több Sötét Vadászt mentsenek meg a biztos haláltól, amennyiben Acheron ellen fordulnak. Be kell vallanom Dangert nem volt nehéz megkedvelni, egy öntörvényű nő, aki nem fél gondolkodni, és aki egyik oldallal sem elfogult.

„Most ne azzal törődj, milyen lenne a pasas ruha nélkül! Van fontosabb dolgod is!”

Kenyon nagyon jól felépítette kettejük egymásra találását, hisz mindkét főszereplőnk élete tele volt borzalommal, s bár vannak körülöttük barátok, akikben megbízhatnak, mindketten magányosak legbelül. Azonban a mellékszereplők nélkül nem sikeredett volna ennyire jóra az egymásra találásuk.

„– Ash vérét iszod? 
– Igen. 
– Pfuj! – hátrált a széken ülve Danger. Iszonyatos kép jelent meg lelki szemei előtt. Alexion és Ash ették egymást. – Te Ash nyakából szívod a vért? 
– A francba, dehogy! – tiltakozott Alexion sértetten. – Ki van zárva! Először is, inkább haljak meg és kárhozzak el. Másodszor is, aki Ash nyakára pályázik, annak jobb, ha van végrendelete. Senki nem érhet hozzá.”

Strykert utáljuk, mert egy szemét démon, aki meg akarja ölni Acheront, de be kell vallanom itt is hozta a világ legeslegjobb gonoszát. Egyszerűen nem lehet ráhúzni erre a pasira, a rohadék és kész skatulyát, mert egy szörnyen összetett lény.
Danger segéde, Keller egy kicsit Nickre hasonlított, örültem volna, ha többet kapunk belőle.
Kyros, a régi jó barát, aki rossz útra tévedt, volt mozgató rugója a könyvnek, és nem árulom mi lett vele, de örülök, hogy nem felejtette el, hogy kik a barátok és ki az ellenség.
És talán az, akinek a legjobban örültem, az Xirena, a Charonte démon nagy testvér, aki talán a könyv legviccesebb pillanataiért felelt, és aki a későbbiekben nagyon fontos lesz a számunkra.

„Ash felnyüszített, amikor Xirena elkezdte magyarázni Siminek a Charonte démonok párzási szokásait.”

Azonban értékelésnél nem tudtam 5 pontot adni, hogy miért? Van egyetlen logikai feladvány a történeben, amire sokkal előbb rájöttem, és ez nem esett jól Kenyontól. A könyv legvégén történik, nem szeretnék róla sokat mondani. Azonban már a könyv elején, mikor Alexion mesél Katoterosról és a mellette lévő Vadász-szigetről, nekem leesett, a szereplőkben viszont nem. Kivétel persze Acheront, de ő a legokosabb okostojás a könyvben, szóval érthető, hogy mindketten megtaláltuk a kiskaput.

„– Mi ez? 
– A Trója. 
A férfi összevonta a szemöldökét, mintha nem értené. Aztán felcsillant a szeme. 
– Ó… Ilion! – mondta halkan. 
Ezt a szót Danger akkor hallotta utoljára, amikor még klasszikus görög történelmet tanult a zárdaiskolában. Rádöbbent valamire a vendégéről. 
– Ókori görög vagy, ugye? 
Alexiont egy pillanatra megzavarta a kérdés, de hamar magához tért. És persze nem válaszolt, hanem visszakérdezett. 
– Miért nézed ezt? 
Danger a képernyőre mutatott, ahol épp az a jelenet ment, amiben Brad Pitt Akhilleuszként meztelenül fekszik egy ágyon, két ledér hölggyel. 
– Amiatt ott. A legszebb fenék a világon – mondta elismerően.”

Összességében megint egy nagyszerű könyvet kaptunk Kenyon kezei közül, és nagyon örülök neki, hogy folytatják a sorozatot idehaza, mert egy nagyszerű világot ismerhetünk meg. Két dolgot emelnék ki, ami nem tetszett, az egyik a végén lévő kiskapu, amire túl hamar rájöttem, a másik pedig ez a borító, valami szörnyű…

U.I.: Azt hiszem a fehér kabátos pasikról, most már mindig Alexion fog eszembe jutni.

Értékelésem:

Történet: 5/4

Borító: Eh, inkább nem fűzök hozzá semmit.

Ajánlom: Röviden? Mindenkinek!

Figyelmeztetés: Könnyen rá lehet kapni a Vadászokra :)