Mary E. Pearson - Az árulás csókja

EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN. 
Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. 
Ő Lia hercegnő, Morrighan királyságának Első Leánya. 
Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. 
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus, fantasy
Oldalszám: 408
Sorozat: A Fennmaradottak krónikái (1.)
Eredeti cím: The Kiss of Deception
Hogyan jutott el hozzám? Rögtön beleszerettem a borítójába, mikor megláttam a kiadó honlapján.

„Aznap volt a napja, hogy ezer álom elpusztuljon, és egyetlen új szülessen.”

Körülbelül két hónapja szemeltem ki ezt a szépséget a Moly.hu-n, illetve a GABO honlapján, azonban egy barátnőm nem túl pozitív kritikával illette a könyvet, letettem róla. Azonban október végi bevásárlótúrám alkalmával találkoztam újból vele, s immár másodszorra szerettem bele. És meg is szereztem, arról nem is beszélve, hogy két nap alatt kiolvastam… szóval nézzük a könyvet.

„– Néha mindannyian rákényszerülünk olyasmire, amiről azt hittük, sosem tennénk meg.”

A főszereplő Lia, a Morrighan király elsőszülött Leánya, akit politikai megfontolásból akarnak férjhez adni. A lány látva, hogy bátyjai szerelemből nősülnek, nem igazán örül a jövőjének. Hiába kéri szemtelen üzenetben, hogy jövendőbelije jöjjön el hozzá egy „szemrevételezésre”, az válasz nélkül hagyja kérését. és mit is tehetne ez a szegény lány, mint megszökik az esküvője napján.

„– Egy másik élet elvétele – suttogta válaszul –, még ha egy bűnösé is, sosem szabad, hogy könnyű legyen. Ha az volna, alig volnánk többek az állatoknál.”

Be kell vallanom, úgy gondolom nagyon sokan nem fogják szeretni Liát. Úgy gondolom egy elég megosztó személyiség, egyfelől nagyon talpraesett lány, aki nem fél szembeszállni egy harcedzett katonával, ha kell, de csöppet naiv és igen sokszor az olvasó agyára mehet, mint személyiség, de be kell vallanom… én nagyon csíptem!

„Az elkerülhetetlennel kétféleképpen lehet szembenézni: vagy odavonszolnak a sorsod elé, vagy megtámadod.”

Egy összetett ember, aki sokszor pontosan tudja mit akar, majd eltöpreng, hogy jól tette-e, sokszor kérdőjelezi meg önmagát, a tetteit. És ez nem rossz dolog! Gondoljunk, csak bele milyen tök unalom lenne, ha a főhősnő minden tökéletesen csinálna, sosem kételkedne önmagában… És azt hiszem itt éreztem először azt, hogy én sem tudnék dönteni aközött amit szeretnék, és a kötelesség között.

„Most már megértettem, mire jók az emlékművek. Némelyiket kőből és izzadságból emelik, másokat álmokból, de mind olyan dolgokat formáz, melyeket nem akarunk elfelejteni.”

A regény elején Lia teljesen biztos abban, hogy mivel nem szeretné azt a vén csotrogányt, akihez hozzá kell mennie, el kell szöknie. Azonban látva a való világot, az egyszerű közembereket, az országuk helyzetét a szomszédokkal, illetve a barbárokkal, el kezd gondolkodni, hogy vajon jól tette-e. És én ezt nagyon-nagyon-nagyon imádtam! Pontosan bemutatja, hogy a védett falak között egy elkényeztetett, kis semmirekellő volt, de mikor a valóságban kell megállnia a lábán, végre el kell gondolkodnia, hogy hercegnőként igenis vannak kötelezettségei, amiket meg kell tennie, ha tetszik neki, ha nem! és ezt imádtam! Azt hiszem a könyv legerősebb része, az Lia hercegnővé válása.

„– (…) semmi sem tart örökké. Még a nagyság sem. 
– Valami mégis. 
Szembenéztem vele. 
– Igazán? És mégis micsoda? 
– Az, ami számít.”

De ne álljunk meg mellette, a könyv rengeteg mellékszereplőt cipel a hátán, és be kell vallanom, hogy nagyon jól sakkozik velük. mindenkinek volt saját személyisége, akiket kellett, megszerettem, akiket nem azokat nem, és a legrosszabb, hogy volt akit gyűlölni akartam, de nem tudtam. Az írónő annyira jól bemutatta, hogy két egymással hadban álló fél emberei nem gonoszak. Lia is azt hiszi, hogy a barbárok undorító, érzéstelen szörnyek, de minél több időt tölt velük, azt hiszem ő is elgondolkodik rajta, hogy az ellenség is cska ember. Érzésekkel, fájdalommal, boldogsággal.

„– Egész életemben arról álmodtam, hogy valaki önmagamért szeressen. Azért, aki vagyok. Nem mint a király lányát. Nem mint az Első Leányt. Csak engem. És nem azért, mert egy darab papír úgy parancsolja.”

Nos adott nekünk egy herceg, akit nem nevezek nevén, mert a könyvben kell rájönni – amúgy nem nehéz a harmadik-negyedik „A herceg” rész után mindenkinek le fog esni ki-kicsoda. Azt hiszem ő is sokat fejlődik a történetben, leginkább a Liáéhoz való jellemfejlődés vonatkozik rá. Egy elkényeztetett kis ficsúrból, egy érző, gondolkodó és kedves ember lesz, aki belátja bűneit, és mindent hajlandó feláldozni a szerelméért.

„Egy álmot évekig kovácsolhatsz, hogy aztán egy pillanat alatt szilánkokra törjön.”

Az orvgyilkos, akit megint nem nevezek nevén, de könnyen rá lehet jönni ki az, egy elmebeteg gyilkos személyében tűnik fel, de minél többet olvasunk az ő szemszögéből, rá kell jönnünk, hogy nem teljesen ilyen a személyisége. Rengeteg szörnyűséggel kellett szembenéznie, amivel Liának és a hercegnek álmukban sem kellett farkasszemet nézniük, és a végén tisztelni kezdtem őt. Tiszteltem ezt a gyilkost, mert csodálkoztam, hogy épeszű maradt, s képest az érzelmekre.

„Az ördög megérkezett. És különösmód még örültem is neki.”

A szerelmi háromszög. Sokakat megijeszthet ez a szó, de be kell vallanom, nem az „az idegesítő a lány mindkettőt akarja, és a fiúk meg őt akarják a semmiért” típusú. Én igazából mindkét férfit megértem, miért tetszik nekik Lia. Körbenézve a könyvben a többi szereplőn, igazából nem is csodálkozom! Lia mindenkihez képest talpraesettebb, harciasabb és jószívűbb. Itt azonban azt vettem észre, hogy hála istennek, Lia igazából csak az egyikükhöz húzódik, a másikat csak barátként szereti, de be kell vallanom,a  folytatást még nem olvastam!

„– A világ igazságai arra vágynak, hogy megismerd őket, de nem erőszakolják rád magukat, mint a hazugságok teszik. Megkörnyékeznek, a füledbe suttognak, megfestik a sötétet a szemhéjad mögött, a véredbe szűrődnek és felmelegítik, végigfutnak a gerinceden, és megcirógatják a nyakadat, hogy libabőrös leszel. – A kezébe vette a kezemet, öklöt formált belőle, és erősen a gyomorszájamra nyomta. – Néha pedig itt lüktet benned valami, benn a hasadban, mélyen, nehezen – jelentette ki, aztán eleresztett, és továbbindult. – Az a megismerésre vágyó igazság.”

Már így is rengeteget mondtam, és nem akarok spoilerezni, de rengeteg dolog volt ebben a könyvben, amit imádtam. Legyen ezek a vicces herceg-Lia jelenetek, vagy a megrázó pillanat, mikor Lia a saját kezével temette el az országa hadseregét. De példának hozhatnám fel, azokat a nagyon fontos kérdéseket, amiket a könyv nagyon durván boncolgat, mint a: „Szabad a barátnőnknek hazudni valamiben, ha tudjuk, hogy az igazság lelkileg teljesen összeroppantaná?”, vagy „Megbocsáthatunk-e annak, akinek a kezéhez a családom vére tapad?”, „Vajon attól még, hogy az ellenségem, már barbár is?”. Úristen, rengeteg dolog ötlött fel bennem, és lehet, hogy csak én vagyok most nagyon filozofikus, meg elvont, vagy csak a jelenleg politikai helyzet, és a sok szörnyűség hozta ki belőlem, de rengeteg hasonló ötlött fel bennem.

„Megtalállak. A legtávolabbi zugban is megtalállak.”

A könyvről igazából többet nem tudom, hogy eltudnék-e mesélni még több filozófiai eszmefuttatás, vagy hölgyhöz nem illő „Istenem, ez rohadt jó volt” szövegek beékelése nélkül.

Összességében egy nagyon jó ifjúsági regényt kaptam, amiben bár volt szerelmi háromszög, nem a Béla-Csillámpóni-Rüheskutya féle iszonyat, sokkal inkább egy visszafogottabb, még pont nem verem a falba a fejemet kaptam. Egy főszereplőt tettek le elénk, akinek vannak hibái, aki kételkedik olykor magában, de egy erős egyéniség, aki képes küzdeni magáért, és egy jó barátot, aki bármit megtenne a szeretteiért. Nagyszerű férfi szereplőket kaptam, akiket szerettem, igen, mindkettőt szeretem és megtartom, ha Liának nem kellenek. (Nem tudom miért, de szerencsétlen csajt mindig Miának akarom hívni…)

„Gyerekes felszabadultsággal sikítoztunk, mert muszáj volt hinnünk a megmenekülésben. Ha nem hiszünk, legyűr minket a félelem.”

Lehet, hogy kicsit messzire vittem az értékelést, de azt hiszem senki nem fog veszíteni, ha egy borongós napon a kezébe kapja ezt a könyvet, és elolvassa. S ne felejtsétek el: Ami nem öl meg, az megerősít!
S most már ígérem tényleg, az utolsó gondolat. Ha az általam válogatott idézeteket olvasgatjátok, azt hiszem nagyon sok gondolatot találtok, ami nem egy YA könyvbe való, sokkal inkább egy olyan könyvbe, ami nem teológiai és pszichológiai értetlenségekkel akar valamit megmagyarázni. Sokkal inkább egy hétköznapi ember által írt filozofikus könyvben, amit hétköznapi embereknek írtak.

 

A Fennmaradottak krónikái:

A könyv egy trilógia nyitódarabjai, aminek folytatása a The Heart of Betrayal, illetve a The Beauty of Darkness. A GABO a jövő év első felében szeretné elhozni kicsiny hazánkba a trilógia második részét, aminek én csak örülök. Ide vele a Könyvfesztre vagy a Könyvhétre!

Értékelésem:
Történet: 5/5
Borító: Imádom, annyira gyönyörű!
Ajánlom: YA és fantasy szeretőknek
Figyelmeztetés: Nem teljesen mértékben love story, néhol papírzsepit előkészíteni!

További linkek:

Moly.hu

Gabo.hu