Madelein Roux - Asylum - A bolyongó lélek

A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több mint egy nyári tanfolyam valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt. Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból.

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2015
Besorolás: ifjúsági, horror, thriller
Oldalszám: 350
Sorozat: Asylum (1.)
Eredeti cím: Asylum
Hogyan jutott el hozzám? Beleszerettem a borítóba, illetve a fülszövegbe, kérdéses sem volt, hogy elolvasom-e

„Bizonyos célokért néha mindenki feladja az elveit.”

Istenem, atya úr Istenem, soha többé…

Ahogy megláttam a megjelenések között, tudtam, hogy nekem el kell olvasnom ezt a könyvet. Nagyon ritka, hogy úgy érzem egy könyv szinte megszólít, de most ez történt velem, bármilyen furcsa is. Így hát, amint megkaptam Karácsonyra, némi töprengés után ezt vettem a kezembe elsőként. S félig megbántam, félig nem. Miért is?

„-Nem! – fortyant fel Dan. – Senki sem intézi el. Majd én elintézem.

De ezt nem én akarom. Ez nem én vagyok!

Én te vagyok.

A szike egyre közelebb emelkedett Felix arcához.”

Tudni kell róla, hogy én már Susan Ee Angyalok bukásától is frászt kaptam néha, de ez a könyv… Most már teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy egy félős nyuszi vagyok, és soha az életben nem fogom többé ezt a könyvet este, egyedül a szobámba olvasgatni…

A könyv egy nyári kurzust tálal elénk, aminek diákjait egy régi elmegyógyintézet falain belül

szállásolják el. Ide érkezik meg Dan Crawford, a több nevelőcsaládot és nevelőintézetet megjárt fiú, akinek pszichológiai problémái vannak az emlékezetével. Az első pár oldalon végül is nem sok történik, megérkezik, találkozik a fontosabb szereplőkkel, Jordannel a meleg sráccal, akinek a szülei nem tudják elfogadni gyermekük másságát, Abbyvel a művészetes lánnyal, és furcsácska szobatársával.

„Az a gond az emlékekkel, hogy az ember soha nem tudja előre, mikor törnek felszínre.”

Na a para onnan veszi kezdetét, hogy a fent nevezett Jordan-Abby-Dan hármas lemennek az elzárt régi szárnyba, ahol a Brookline elmegyógyintézet egyik titkos részlege volt. Kiderül, hogy a gyógyintézet utolsó igazgatója valami olyasmit csinált az intézetbe lévőkkel, ami nagyon, de nagyon csúnyán illegális volt, arról nem is beszélve, hogy embertelen.

Nem szeretnék lelőni semmit sem a könyvvel kapcsolatban, mert ezt a művet TÉNYLEG el kell olvasni, és minden lapján pont annyira kell rettegni, ahogy én is rettegtem néha. Rengeteg furcsaság történik meg, halálesetek, régi sorozatgyilkosokról olvasunk, s bejárjuk a pince mélyén rejtőző cellákat, ahol a betegeket tartották, majd a titkos műtőbe, amit úgy rendeztek be, mint egy rohadt egyetem hallgatóját, hogy mindenki pontosan lássa, ahogy az orvos a pódiumon éppen mit csinál…

„Egy őrült világban csak az őrültek épelméjűek.”

Istenem, és akkor még nem írtam arról, hogy a könyvben végig különféle képek vannak, közöttük olyanok, amiket TÉNYLEGES elmegyógyintézetekből szereztek. Egyszerűen… Úristen! Nagyon jól voltak szerkesztve, jó helyre betéve, le a kalappal a szerkesztők előtt.

„Hátborzongató munka lesz, efelől semmi kétségem. Elvégre Michelangelónak is voltak titkos holtestei, nekem miért ne lehetnének, hiszem valahol én is egy művész vagyok, csak másképp, kockáztatok és áldozatok árán…”

A könyv frenetikusan van megírva, épp csak cseppenként adagolja az információkat, miközben nem fél néha a rémületet ránk hozni. Legalább hatszor álltam fel a könyv mellől és mentem ki mindenféle mondva csinált okkal a konyhába, hogy emberek közelébe lehessek, mert ez… ez nagyon durva volt.

Én a végéig nem jöttem rá, hogy most akkor végül is mi áll az egész mögött, mert szerintem igazán nem is lehetett rájönni. Azt hittem a Szobrász tért vissza, és hát… nem akarom lelőni a „poént”, mert ez hajmeresztő lett! Az egész vége, lehet kicsit összecsapott lett, mert körülbelül harminc oldalt hagyott az írónő az egészre, de nem érdekelt, mert az a harminc oldal frenetikus volt!

„Az emberek a maguk módján mind a halhatatlanságot keresik, vagy a gyerekeik útján próbálják átörökíteni nevüket és génállományukat, vagy építészet útján, vagy a tudomány segítségével. Én ezzel a módszerrel próbálom az örökkévalóságnak átadni, amit tudok.”

El sem tudom mondani mennyire várom a második részt, mert biztos vagyok benne, hogy mások is benne voltak a Brookline-on belül az egészben, nem csak az, akit a végén elkaptak, de egy biztos… csakis napsütésben fogom elolvasni, és hótziher, hogy soha az életembe nem fogom betenni a lábam egyetlen épületbe se, ami valaha elmegyógyintézet volt!!!

Egy kicsit bővebben a szereplőkről, Dan a főszereplő, az elején kicsit az agyamra ment, de a történet haladtával és a nyomozásának köszönhetően egyre jobban megkedveltem. Ami a múltját illeti, kíváncsi vagyok mi fog még kiderülni, mert biztos vagyok benne, hogy a jő igazgató nem úgy hunyt el, ahogy leírják, illetve kíváncsi vagyok Dan most akkor kinek is a leszármazottja…

„Az őrültség relatív. Attól függ, hogy ki zár be kit, és milyen rácsok mögé.”

Abby és Jordan, mint a segédek, szerintem nagyon jól alakították a szerepüket. Abby talán egy kicsit földhöz ragadtabb volt, ő inkább az érzelmeket hozta előtérbe a saját nyomozásával. Sok kritikában olvastam, hogy szerintük nincs értelme Jordan nemi hovatartozásának. Nem teljesen értek egyet, először is, mert a rémálmai, amiket elmondott, mind olyan beavatkozásokat festenek le, amiket régen a meleg „kigyógyítására” alkalmaztak, s ő itt inkább a józan kívülállást hivatott bemutatni.

A történet igazából a vége felé kezdett beindulni, de mondjuk volt, amire már korábban rájöttem. Hogy ki is Abby nagynénje, szerintem ez nem volt nehéz, azonban Dan és a gyilkos kiléte… hát az hátborzongató volt. Ahogy az is, ami a végén kiderült az igazgatóról... úristen, nagyon durva volt, amiket leírtak. És a legrosszabb az egészben, hogy nem tudhatjuk biztosra, hogy egyik sem történt meg a való világban!!!

„Amikor végül levette kezét az arcáról, észrevette, hogy szinte véresre dörzsölte magát. Megtörölközött, és megállt egy pillanatra a tükör előtt. Mindig ugyanazt a tükröt választotta. A jobb felső sarkán mély, feketés karcolásnyomok látszottak, és a karcolásokból mindig egy szót próbált kiolvasni, mindig valami mást. A mai estén ez a szó így szólt: SEGÍTS!”

Rengeteg dologról szeretnék még beszélni, arról mennyire elítélem a régi elmegyógyintézeti orvoslást, hogy mennyire undorító dolognak tartom a lobotómiát, a sokkterápiát, de azt hiszem ez nem teljesen tartozik a tárgyhoz.

Összességében elmondhatom, hogy imádtam ezt a könyvet, és mikor épp nem rémültem halálra akkor még szerettem is. Ha nem járkáltam volna ki félelmemben, egy ültő helyemben olvastam volna végig az egészet. Alig várom, hogy a kezeim közé kaphassam a második kötetet, mert egy biztos, a Brookline megváltoztatja az embereket, akik belépnek a kapuin.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Elég rémisztő, de illik a könyvhöz…

Ajánlom: azoknak, akik szeretnek borzongani, és nem zavarja őket egy kis rémmese, holtak, elmegyógyintézetbeli horror történetek, és régi embertelen kezelések

Figyelmeztetés: napvilágnál olvassátok!

Linkek:

Moly.hu-n