A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Twister Media. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Twister Media. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 16., szombat

Sara Raasch - Hó, mint hamu



Megtört ​​szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős


Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 
2015
Besorolás: 
YA, fantasy
Oldalszám: 
496
Sorozat: 
Hó, mint hamu (1)
Eredeti cím: 
Snow Like Ashes
Hogyan jutott el hozzám? Megláttam a borítóját és beleszerettem, igazán reméltem, hogy a tartalma felér vele.



Azt hiszem, vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Sokan furcsállották miért is ezt a könyvet választottam, hisz ők már hallottak róla, hogy durván szerelmi háromszöges történet, már sejthettem volna, hogy nem leszünk jóba ezzel a könyvel. Azonban annyira tetszett a borítója, hogy sutba vágtam a félelmeimet, és csak azért is alapon belekezdtem.

„Hogy bár sosem láttam Télországot, soha egyetlen rabszolgává tett télországival sem találkoztam, sosem tette be a lábamat Télország területére, elvárják tőlem, hogy mindet feláldozzak, mert amíg Télország nem szabad ország, addig én semmit nem számítok.”

Főszereplőnk Meira, aki egy Télország nevű helyről származik, amit évekkel ezelőtt egy másik ország megszállt, a nép nagy részét megölte, akik túlélték a támadást, azokat rabszolgasorba taszította és munkatáborokba zárták. Eddig nincs túl sok kreativitás benne, no de mindegy. Szóval a nagy mészárlás elől huszonöt embernek sikerült megmenekülnie, akik száma mára igencsak megcsappant, és ezek között vannak főhősünk is. A lány bizonyítani akar a kis csipet-csapatuk főnökének, ezért egy igen nehéz feladatra jelentkezik és innen kezdődik el igazán a könyv. Úgy érzem, legalábbis számomra, nem volt könnyű ténylegesen megkedvelni Meirát, tipikus butuska lánynak gondoltam az elején, aki fülig szerelmes az ugyancsak táborukban élő királyba, Matherbe. Azonban ahogy haladt tovább a történetünk, úgy ismertük meg igazán Meirát. Láttuk az álmait, a kétségeit, ahogy keresi a helyét a világban és ez nagyon tetszett. És mikor sziporkázik az öniróniája, hát az valami hatalmas.

„Ez az egész valahogy nem tűnik valóságnak. Olyan sokáig próbáltam, olyan nagyon akartam csak Meira lenni. Csakhogy az sem olyan egyszerű kérdés, hogy ki vagyok tulajdonképpen. Semmi nem egyszerű. Olyan, mint ez a hóesés Jannuari városa fölött…Lehull egy hópehely az üres égboltról. Egyetlen fagyott hópihe. Aztán egy másik, és még egy… És az úton egy szempillantás alatt tucatnyi különböző hópehely hever. Ezekből a kis pelyhekből kiszámíthatatlan hóvihar kerekedik. Gyönyörű, veszélyes, hatalmas.”

A szerelmi háromszög másik két szereplője a már említett Mather, aki egyszerűen nem tudtam megszeretni. Hitegeti, hogy szereti Meirát, de aztán egy olyan szerződést köt, amivel borzalmas helyzetbe hozza a lányt, és ezek után még képes hisztizni is amiatt, mert Meira azt teszi amit kell… Engem teljes mértékben kiborított, mintha egy kisfiú lett volna végig a könyvben, akinek a másik, csúnya herceg elveszi a jaték babáját…
Aztán ott van Theron, Cordell hercege, aki művészlélek, jó harcos, igazán kedves mindenkivel és alapjába véve egy nagyon rendes srác… és én nem értem, Meira miért ilyen nyomorék, hogy nem választja rögtön őt? Na jó, igazi választás nincs a könyvben, de akkoris! Ott van Theron, aki elraboltatja magát, csakhogy megmentse Meirát, aki segít neki, aki sose csapja be és… ahhh, mindegy!


„– Tehát… – szólalok meg, amint elindulunk balra a folyosón – …ön Cordell királyának fia. Milyen érzés királyfinak lenni?     Theron felnevet.
    – Néha nagyon jó, máskor egyenesen borzalmas. Ön gyönyörű. Milyen érzés gyönyörűnek lenni?”

A könyv történetszála talán az, ami teljesen levett a lábamról, nem mondom, hogy valami újat hozott, mert ismert fordulatokkal játszik, de nagyon tetszett, ahogy az írónő összehozta. Nagyon nehéz úgy beszélnem a könyvről, hogy ne adjak ki sok spoilert, de nagyon tetszettek azok a részek, amik a munkatáborba játszódtak. Főleg ahol a barlangba a télországiak a falra vésték az emlékeiket, hogy a kultúrájuk, a múltjuk ne vesszen el.

„Télország mi vagyunk!”

És mindemellett a könyv nagyon jól bemutatja azt, hogy a hatalmon lévő emberek, mennyire érdekemberek. Hogy nem érdekli őket, hogy egy másik országgal és a benne lakókkal mi történik, hogy csak akkor segítenek, ha valamit kapnak cserébe, és hogy még egy nyavalyás ki szerződést se tudnak betartani, mert áskálódnak és csak a saját javukat nézik. Hát Cordell királyától majdnem felfordult a gyomrom.

„– Mondd, hogy van valahol a közelben egy köpönyegbolt – szól Theron. A didergéstől eléggé furcsán ül lován.
Mather felnevet. Éles, szép hang. Évek óta nem hallottam. Napról napra többet mosolyog azzal a gyönyörű, teljes mosolyával, amitől minden felfénylik körülötte.
– Szegény cordelli herceg! Nem tud elviselni egy kis hűvöset?
– Egy kis hűvös? – nyöszörög Theron. A hadseregre mutat. A cordelli katonák ugyanolyan összefagyottnak tűnnek, ugyanúgy feszengenek, mint a vezetőik. – Mire ennek az egésznek vége, csak fagyott katonáink lesznek. Az imént apám tüsszentett, és a tüsszentés cseppekké fagyva, jégesőként hullt le!
Felkacagok, Theron rám pillant.
Tekintete a vidámságból valami mélyebb érzésre vált. Ez az érzés köztünk húzódik, amióta Angra palotájának folyosóján azt a tétova, nyugtalancsókot váltottuk”

Összességében egy nagyon jó könyv volt, aminek szerintem ó cselekménylánca van. Azonban akik nem szeretik a szerelmi háromszöget, azoknak talán kicsit az idegeikre mehet a Theron-Meira-Mather hármas, én teljes mértékben Team Theron vagyok. Mindenesetre ha épp nincs mit olvasnod, és el akarod ütni az időt, ahhoz nagyszerű kis könyv.

„A homlokán vágott sebből vér szivárog a szemébe, ajka egyik fele oldalra húzódik, szánalmas kísérlet, hogy a viszontlátás örömét kimutassa. Még itt is.
Lerogyok előtte,végigsimítok arcán, karján, a sérüléseit érinteni tétovázok.
– Hogyan kerültél ide?
Theron mosolya elrebben. – Ugyanezt kérdezhetném tőled.
Angra pálcája Theron fején koppan. Cordell hercege elterül az obszidián padlón. Aztán fél könyökre támaszkodik, nyugtató lélegzetet vesz, és visszanéz rám.
– Nem akarod elmondani, hogy átadtad magadat nekem? Gáláns módon megpróbáltál beszökni Tavaszföldre, hogy megmentsd, de csak azt érted el, hogy ugyanolyan helyzetbe kerültél? – kérdi Angra, gúnyos vigyorral nézve Theront.”


Értékelésem:
Történet: 5/4 (nem túl eredeti, de jól összerakott)
Borító: Imádom, szerintem gyönyörű.
Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a telet! :D
Figyelmeztetés: Szerelmi háromszög!



2016. február 20., szombat

Ivy kívánságlistája


A következőkben azokat a könyveket említeném meg, amiknek kiadására magyarul igen nagy esély van, s amikért szinte sírnak a könyves szekrényem hiányzó polcai:

  1. Julia Quinn – Wyndham sorozataA GABO kiadó gondozásában fog megjelenni az éves Quinn- sorozat, amit a lelkes olvasók már biztos vagyok benne, hogy tűkön ülve várják. A sorozat összesen két részes részes: 
    TheLost Duke of Wyndham
    Mr.Cavendish, I Presume

  2. Julia Quinn - A Lyndon nővérekÚjabb két részes sorozat kedvenc történelmi romantikus írónőm tollából, és természetesen a GABO nyomdájából:
    Everything and the Moon
    Brighter than the Sun


  3. Julia Quinn - Rokesbys
    AZ újdonság kedvéért újabb sorozat Miss Qiunn tollából, ami szoros kapcsolatban áll a Bridgertonokkal. Remélem újra találkozhatunk a mindenki által annyira szeretett családdal, a GABO kiadó könyvében:
    Because of Miss Birdgerton

  4. Julie Kagawa - A halhatatlanság szabályaAllison Sekemoto a fallal körülvett város legkülső körében, a Peremben él. Nappal
    társaival együtt előmerészkednek, és élelem után kutatnak, éjszaka azonban bármelyikükből áldozat válhat, és nem tudják biztosan, megérik-e a holnapot. Ebben a világban a vámpírok két lábon járó vérzsáknak tekintik az embereket, Allie-t pedig az irántuk érzett gyűlölet tartja életben. Aztán egy éjszaka Allie meghal, és maga is szörnyeteggé válik.
    Könyvmolyképző kiadó gondozásában jelenik meg, Az Édenkert gyermekei sorozat első könyveként. Az írónő másik sorozata a Vastündérek szintén a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg, attól függően milyen kedvük van.


  5. Meg Cabot - Remembrance
    Meg Cabot sok híresebbnél híresebb könyvet adott ki a keze közül, de azt hiszem, hozzám legközelebb mindig is a mediátor sorozata állt, ami 7 év múltán egy novellával, és egy könyvvel bővül, ami a Remembrance címet kapta, és amit a Ciceró fog elénk tárni a jövőben.

  6. Susan Ee - End of Days

    Az Angyalok bukása sorozat utolsó darabjával, az End of Days-el adósunk már csak a Könyvmolyképző kiadó, s úgy tűnik 2016 folyamán kezünkbe is vehetjük a folytatást. Remélem minél előbb :)

  7. Moira Young - Rebel HeartA Vér vörös út folytatásáért már egy ideje küzd a könyv szeretőinek csoportja, azonban túl sok információt nem kaptunk róla. Legutóbb 2016-ra ígérte a Könyvmolyképző kiadó, meglátjuk...

  8. Gail Carriger - SzívtelenA lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan benne van… ezúttal azonban a baj nem a saját hibájából szakadt rá. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt,
    Alexia veszi kezébe az ügyet – és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek. Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata – Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék. 

    Sikerül rájönnie, ki akarja megölni Viktória királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte meg magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe??
    Végre valahára, kaptunk hírt kedvenc Lordunk és lélektelen feleségének legújabb könyvéről, idén mindeképpen megérkezik. Remélem Könyvfeszten már a kezeim között lesz :) Könyvmolyképző

  9. Brigid Kemmerer - SzellemHunter Garrity csak azt szeretné, ha békén hagynák. A saját kárán tanulta meg, hogy nem mindennapi képességeiért súlyos árat kell fizetnie. És úgy tűnik, nem engedhet meg magának egyetlen szövetségest sem. 
    Fuldoklik az ellenséges indulatokban. A nagyapja, akinek viszket a tenyere, ha csak ránéz. 
    A Merrick fiúk, akik azt hiszik, hogy elárulta őket. 
    Calla, ez az ármánykodó őrült, aki csalinak akarja használni őt. 
    És ott van Kate Sullivan, az új lány az osztályban. Ő nem ellenséges. Kate merész. Vicces. Szexi. De ő is forral valamit. 
    Ahogy az elvileg titkos erők felszínre törnek mindenütt, amerre csak jár, Hunter rájön, hogy valami szörnyűség fog történni. De ahhoz, hogy megtudja, mi vár rá, találnia kell valakit, akiben megbízhat…

    Be kell vallanom az Elementál sorozatból ezt várom a legkevésbé, sem a főszereplő, sem a szerelme nem érdekel, de hát elkezdtem a sorozatot, na. Könyvmolyképző

  10. Diana Gabaldon - UtazóKétszáz évvel korábban történt szenvedélyes találkozásuk után a halálra szánt Jamie Fraser lovagiasan visszaküldte a gyermekével várandós Claire-t a saját idejébe, mert meggyőződése volt, hogy el fog esni az 1746-os véres cullodeni csatában.
    Mostanra felnőtt a lányuk, és Claire rádöbben, hogy Jamie életben maradt. Visszavágyik hát az idő szakadékán keresztül, hogy újra megkeresse a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és a sorsot, amit soha nem tudott figyelmen kívül hagyni…

    Talán a könyvmolyképző legnagyobb csalafintasága Diana Gabaldon harmadik könyvének megjelenése, összességébe ha jól számolom 1-1,5 évet csúszott a könyv kiadása az ígértekhez képest, de úgy tűnik márciusban meg fog jelenni. Hát erre annyit mondok, meglátjuk...

  11. Madeleine Roux - Sanctum
    Aki olvassa rendszeresen a blogot tudja, hogy az írónő sorozatának első része az Asylum épp elégé megijesztett, de úgy döntöttem erős lány vagyok, és napfénynél, csudaszép dolgokra gondolva neki fogok vágni! Előre is köszönöm a lehetőséget a Maxim kiadónak!

  12. Naomi Novik - Unprooted
    A GABO fogja nekünk elhozni ezt a zseniálisan újragondolt mesét Novik kisasszony tollairól, akitől bár még semmit sem olvastam, de a könyv fülszövege teljesen megfogott. Meglátjuk :)

  13. Mary E. Pearson - The Heart of Betrayal
    Az árulás csókja című első kötet-e is nagyon tetszett az írónőnek, így hát nem kétséges, hogy alig várom, hogy a GABO elhozza a sorozat folytatását, plusz piros pont neki, hogy ilyen gyorsak!!

  14. Sara Raasch - Jég, mint tűzHárom hónap telt el azóta, hogy a télországiak – nagyrészt a Cordell Királyság segítségének köszönhetően – felszabadultak, Tavaszföld királya, Angra pedig eltűnt.
    Meira csak azt szeretné, hogy népe biztonságban legyen. Amikor a Cordell Királysággal szemben fennálló adósság arra kényszeríti a télországiakat, hogy újra megnyissák bányáikat, és az ásványkincsekkel fizessenek, valami nagyon hatalmas – és valószínűleg rendkívül veszélyes – dologra, Primoria elveszett varázserejére bukkannak. Theron reménykedve és izgalommal fogadja a hírt… Ilyen nagy varázserő birtokában a világ végre képes lesz majd ellenállni a fenyegetéseknek, amelyeket Angra jelentett és jelenthet. Ám Meira pontosan tudja, hogy amikor a világnak legutóbb hozzáférése volt ehhez a hatalmas varázserőhöz, az elszabadította a Romlást. Így amikor Cordell királya parancsot ad, hogy Meira és Theron járják be Primoria királyságait, és fedezzék fel a föld alatti varázsforrás titkait, Meira a maga módján ellenáll. Arra használja ki az utazást, hogy támogatást szerezzen; zárva akarja tartani a varázslat forrását, hogy megőrizze Télország biztonságát akkor is, ha ezzel szembekerül Theronnal. De vajon megteheti-e ezt anélkül, hogy szeretett népét veszélyeztetné?

    Bár még a Hó, mint hamu-t sem fejeztem be, de azért már fent van a listámon a folytatása, ami meglepő gyorsasággal kerül a hazai piacra. A Twister Media eddig nem volt túl híres kiadó, azonban legutóbbi könyveivel felkeltette a moly társadalom figyelmét. Meglátjuk mi lesz még ebből...

  15. Anne L. Green - Eltitkolt múlt
    „Alexander Cross vagyok, egy veszedelmes és vakmerő csábító, a határtalan gyönyörök legfőbb rajongója. Az erotikus hódításaimat hobbinak tekintem, a kapcsolataimból kizárok minden lehetséges érzelmi kötődést, életem elsődleges célja újabb és újabb nő meghódítása. Szándékaimat sosem titkoltam, éppen ezért nem is értem, mit esznek rajtam olyan nagyon a nők? Tényleg ennyit jelentene a külső? Az előkelőség? A
    gazdagság? A szép szavak? A szemtelenség valóban lefegyverző lenne? Vagy talán csak a rossz, a bűn, a gonoszság izgalma csalogatja őket?”
    De mi történik, ha egy ilyen férfi beleun az addigi egyhangú, felszínes és érzelemmentes életébe és önmaga elszámoltatása közepette véletlenül elüti azt a nőt, aki életében először másképp tekint rá?
    Amikor Alex belenéz szépséges áldozata kék szemeibe, minden megváltozik, függővé válik. Megtapasztalja, milyen szeretni, gondoskodni és szeretve lenni. Idővel ráébred azonban, hogy Lexie nem az a nő, akinek hitte, múltja tele van szenvedéssel, titkokkal és fájdalmas rejtélyekkel, ám addigra már késő: elnyeli őt a mély, őszinte érzelem, amit a lány iránt táplál.

    Hmm.. Hmm.. Hmm.. Kedves írónőm a hátam mögött lassan meg is jelentet egy újabb romantikus könyvet. Várom szeretettel! Bár nem tudom hova tenni ezt a borítót...

  16. Sherrilyn Kenyon - Bűnös éjA Sötét Vadászok birodalmában még a halhatatlan rosszfiúknak is be kell tartaniuk a becsületkódexet: Nem árthatsz az embereknek. Nem szívhatsz vért. Nem lehetsz szerelmes.
    Néha egy-egy Sötét Vadász mégis azt hiszi, hogy ő a Törvény fölött áll. Ekkor jövök én. Hogy ki vagyok? Az, akitől még a rettenthetetlenek is félnek. Ha megszeged a törvényt, az én haragom sújt le rád. Az én szívemet nem lehet meglágyítani. Könyörtelen vagyok, nincsenek érzéseim. 
    Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam egy Sötét Vadásznővel. A neve Danger. Veszély. Ez nem csupán a neve, hanem maga az élete. Nem bízik bennem, de nem hibáztathatom ezért. Egyedül ő tudja, miért jöttem: hogy bírája, esküdtszéke és valószínűleg hóhéra legyek a barátainak. Csak Danger segíthet, hogy néhányuk megmeneküljön. Nélküle mind meghalnak. 
    Dangereuse St. Richard halálos őrület a számomra. Van benne valami, ami feléleszti rég halottnak hitt szívem. De a gonosz elleni harcban az emberiség egyetlen reménye, ha teljesítem a kötelességemet. Ám hogyan tehetném, ha ezzel fel kell áldoznom az egyetlen nőt, akit valaha szerettem?

    Azt hiszem J. R. Ward visszatérése mellett, ez a legnagyobb könyves hírrobbanás ami megremegtette a szívemet. Hölgyeim, és uraim, visszatér Sherrilyn Kenyon és az ő szexi vadász alakulata, hogy ellássa mindenkinek a baját. Ezer köszönet érte az Athenaeum kiadónak, nem fogjátok megbánni! Bár ezt az ocsmány borítót nem értem...

  17. Jennifer Ashley - A tökéletes nevelőnő
    A Skót Gőzhengerként emlegetett ügyvéd, Sinclair McBride – aki hét éve özvegy – a tárgyalóteremben a legvadabb bűnözőkkel is elbánik, ám saját két gyerekét képtelen féken tartani. Caitriona és Andrew hetente kerget őrületbe egy-egy nevelőnőt, akik általában sírva hagyják el a McBride-házat. Csak egy nő akad a városban, akit képtelenek kikészíteni.
    Roberta „Bertie" Frasier belépője Sinclair életébe igencsak sajátos: ellopja a férfi óráját, aztán csókot lop tőle. Útjaik elválnak, de Bertie – egy East End-i bandita lánya – nem tudja kiverni a fejéből a jóképű skót úriembert, s végül úgy alakul, hogy egy veszedelmes helyzetből kimenti Sinclair gyerekeit, majd hazakíséri őket. Amikor a férfi látja, hogy a két ördögfióka mennyire hallgat Bertie-re, felkéri nevelőnőnek, nem is sejtve, hogy a kis zsebtolvaj mennyi leckét ad majd neki is – szerelemből.

    Hiába vagyok lemaradva a sorozatból, MacKenziéket sosem fogom tudni hátrahagyni, imádom a sorozatot és az írónőt is, köszönöm, hogy a Kossuth kiadó továbbra is gondozásába veszi.
Jelenleg ezt a 17 jövőben megjelenő könyvet hoztam el most nektek, de kicsit sem félek attól, hogy ez a szám sokkal, de sokkal nagyobbra fog duzzadni, hisz még csak februárt írunk! A legközelebbi hajrá a kiadók számára a XXIII. Könyvfesztivál lesz, amit 2016. április 21-24 között rendeznek meg.
Addig is jó olvasást mindenkinek!