Sherrilyn Kenyon - Bűnös éj

A Sötét Vadászok birodalmában még a halhatatlan rosszfiúknak is be kell tartaniuk a becsületkódexet: Nem árthatsz az embereknek. Nem szívhatsz vért. Nem lehetsz szerelmes.
Néha egy-egy Sötét Vadász mégis azt hiszi, hogy ő a Törvény fölött áll. Ekkor jövök én. Hogy ki vagyok? Az, akitől még a rettenthetetlenek is félnek. Ha megszeged a törvényt, az én haragom sújt le rád. Az én szívemet nem lehet meglágyítani. Könyörtelen vagyok, nincsenek érzéseim. 
Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam egy Sötét Vadásznővel. A neve Danger. Veszély. Ez nem csupán a neve, hanem maga az élete. Nem bízik bennem, de nem hibáztathatom ezért. Egyedül ő tudja, miért jöttem: hogy bírája, esküdtszéke és valószínűleg hóhéra legyek a barátainak. Csak Danger segíthet, hogy néhányuk megmeneküljön. Nélküle mind meghalnak. 
Dangereuse St. Richard halálos őrület a számomra. Van benne valami, ami feléleszti rég halottnak hitt szívem. De a gonosz elleni harcban az emberiség egyetlen reménye, ha teljesítem a kötelességemet. Ám hogyan tehetném, ha ezzel fel kell áldoznom az egyetlen nőt, akit valaha szerettem?

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 336
Sorozat: Sötét vadászok (8.)
Eredeti cím: Sins of the Night
Hogyan jutott el hozzám? Még az Ulpius fénykorában csaptam le a sorozatra, rögtön beleszerettem mint a szereplőkbe, mint az írónő stílusába.

Kétségkívül Sherrilyn Kenyon Sötét vadászok-a volt az a sorozat, amit a legeslegjobban bántam, hogy elkaszált az Ulpius, majd a csőd után nem hallottunk felőle semmit. Úgy érzem Kenyon az a paranormális romantikus író, akiről mindenkinek példát kellene vennie, mert eddig nem volt olyan gyenge könyve, amit ne szerettem volna! Így hát érthető volt, hogy mennyire megörültem a hírnek, hogy átveszik a sorozatot, és megjelenik az immáron nyolcadik kötete, az amúgy Amerikában már 26 kötetes szériának.

„– Hmm… – Simi átkarolta a nővére vállát, és a sarokba kísérte, ahol a tévéképernyői voltak. – Nézd, Xirena, nálunk úgy van, hogy a Simi azt csinál, amit akar, akri meg azt mondja, hogy „oké, Simike, ahogy szeretnéd". Kivéve, ha megakarok enni valakit. Azt nem szokta megengedni., de minden mást igen. Minden másban az van, amit a Simi akar. Látod?”

A nyolcadik kötetben Alexion kalauzol el minket a Sötét vadászok világába, aminek mindenki örülhet, hogy Ash is megjelenik a kötetben, bár bevallom nem szerepelt számomra eleget. Nem szégyen, Ash a kedvencem…

Onnan kapcsolódunk be a történetbe, hogy néhány sötét vadász puccsot próbál meg elkövetni Ash-el szemben, mivel úgy gondolják, hogy a mi drága, mindenkiért küzdő Ash-ünk egy démon. Természetesen Stryker is könyékig benne van ebbe a hatalmas átverésbe, amivel a Vadászokat hülyítik, azonban kiderül, hogy pár száz évente felüti a fejét ez a lázadozás, és éppen ezért teremtetett Alexion, a kívülálló harmadik fél, aki nyomoz, ítéletet hoz, majd el is végzi a büntetést.

Azt hiszem ezzel a kötettel kezdődően indul be igazán a sorozat cselekménye, aminek igen szerves része az a kérdés, hogy mi is Acheron? Ki is Acheron? Hogy ki hol áll ebben a hatalmas sakkjátszmában. A világ amit eddig lefestett számunkra Kenyon, egy falatkája annak a csodálatos univerzumnak, amit a későbbi kötetekben elénk tár. Mert kétségtelen, hogy ahol istenek vannak… ott háborúskodás, áskálódás és szappanopera van töményen.

A történetről nem sokat tudok anélkül mondani, hogy spoilereznék, de azért megpróbálom, csak saját felelősségre olvassatok tovább!

„Az idő halad, de az emberek nem.”

A férfi főszereplőnk Alexion, egy magányos lélek, aki Simin és Acheronon kívül senkihez sem kötődik, hisz Katoterosban él, az Atlantiszi istenek Olümposzán, ahová hármójukon kívül senki sem teheti be a lábát, és mellékesen Alexion sem hagyhatja el a helyet. Éppen ezért megértem, hogy valamilyen szinten örül annak, hogy végre hátrahagyhatja azt a helyet. Azonban ott van az az oldala is a történetnek, hogy a lázadást Acheron ellen, a legjobb barátja és tanítója szervezi, ami miatt szeretne gátat szabni ennek az őrültségnek.

„Acheron azt mondaná, néha veszíteni kell a győzelemért. Akár tetszik, akár nem, az univerzumnak megvan a maga rendje. Nehéz megérteni, és gyakran nagyon nehéz elfogadni, de attól még létezik, és a döntéseinket magunk hozzuk. A vereség is az élet része, és senkinek sem sikerülhet mindig minden.”

A női főhősünk Dangert, a francia forradalom során Vadásszá vált női gyilkos, akit megpróbálnak beszervezni az Ash elleni puccsba, és akinek a segítségét Alexion kéri. És innentől versenyfutás az idővel az ítélet hozatalig, hogy minél több Sötét Vadászt mentsenek meg a biztos haláltól, amennyiben Acheron ellen fordulnak. Be kell vallanom Dangert nem volt nehéz megkedvelni, egy öntörvényű nő, aki nem fél gondolkodni, és aki egyik oldallal sem elfogult.

„Most ne azzal törődj, milyen lenne a pasas ruha nélkül! Van fontosabb dolgod is!”

Kenyon nagyon jól felépítette kettejük egymásra találását, hisz mindkét főszereplőnk élete tele volt borzalommal, s bár vannak körülöttük barátok, akikben megbízhatnak, mindketten magányosak legbelül. Azonban a mellékszereplők nélkül nem sikeredett volna ennyire jóra az egymásra találásuk.

„– Ash vérét iszod? 
– Igen. 
– Pfuj! – hátrált a széken ülve Danger. Iszonyatos kép jelent meg lelki szemei előtt. Alexion és Ash ették egymást. – Te Ash nyakából szívod a vért? 
– A francba, dehogy! – tiltakozott Alexion sértetten. – Ki van zárva! Először is, inkább haljak meg és kárhozzak el. Másodszor is, aki Ash nyakára pályázik, annak jobb, ha van végrendelete. Senki nem érhet hozzá.”

Strykert utáljuk, mert egy szemét démon, aki meg akarja ölni Acheront, de be kell vallanom itt is hozta a világ legeslegjobb gonoszát. Egyszerűen nem lehet ráhúzni erre a pasira, a rohadék és kész skatulyát, mert egy szörnyen összetett lény.
Danger segéde, Keller egy kicsit Nickre hasonlított, örültem volna, ha többet kapunk belőle.
Kyros, a régi jó barát, aki rossz útra tévedt, volt mozgató rugója a könyvnek, és nem árulom mi lett vele, de örülök, hogy nem felejtette el, hogy kik a barátok és ki az ellenség.
És talán az, akinek a legjobban örültem, az Xirena, a Charonte démon nagy testvér, aki talán a könyv legviccesebb pillanataiért felelt, és aki a későbbiekben nagyon fontos lesz a számunkra.

„Ash felnyüszített, amikor Xirena elkezdte magyarázni Siminek a Charonte démonok párzási szokásait.”

Azonban értékelésnél nem tudtam 5 pontot adni, hogy miért? Van egyetlen logikai feladvány a történeben, amire sokkal előbb rájöttem, és ez nem esett jól Kenyontól. A könyv legvégén történik, nem szeretnék róla sokat mondani. Azonban már a könyv elején, mikor Alexion mesél Katoterosról és a mellette lévő Vadász-szigetről, nekem leesett, a szereplőkben viszont nem. Kivétel persze Acheront, de ő a legokosabb okostojás a könyvben, szóval érthető, hogy mindketten megtaláltuk a kiskaput.

„– Mi ez? 
– A Trója. 
A férfi összevonta a szemöldökét, mintha nem értené. Aztán felcsillant a szeme. 
– Ó… Ilion! – mondta halkan. 
Ezt a szót Danger akkor hallotta utoljára, amikor még klasszikus görög történelmet tanult a zárdaiskolában. Rádöbbent valamire a vendégéről. 
– Ókori görög vagy, ugye? 
Alexiont egy pillanatra megzavarta a kérdés, de hamar magához tért. És persze nem válaszolt, hanem visszakérdezett. 
– Miért nézed ezt? 
Danger a képernyőre mutatott, ahol épp az a jelenet ment, amiben Brad Pitt Akhilleuszként meztelenül fekszik egy ágyon, két ledér hölggyel. 
– Amiatt ott. A legszebb fenék a világon – mondta elismerően.”

Összességében megint egy nagyszerű könyvet kaptunk Kenyon kezei közül, és nagyon örülök neki, hogy folytatják a sorozatot idehaza, mert egy nagyszerű világot ismerhetünk meg. Két dolgot emelnék ki, ami nem tetszett, az egyik a végén lévő kiskapu, amire túl hamar rájöttem, a másik pedig ez a borító, valami szörnyű…

U.I.: Azt hiszem a fehér kabátos pasikról, most már mindig Alexion fog eszembe jutni.

Értékelésem:

Történet: 5/4

Borító: Eh, inkább nem fűzök hozzá semmit.

Ajánlom: Röviden? Mindenkinek!

Figyelmeztetés: Könnyen rá lehet kapni a Vadászokra :)

On Sai - Apa, randizhatok egy lovaggal?

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.

Bele lehet zúgni valaki állába?

Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai. Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.

Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?

Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.

De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: ifjúsági, fantasy
Oldalszám: 376
Sorozat: -
Eredeti cím: -
Hogyan jutott el hozzám? Beleszerettem a fülszövegbe

On Sai-val való kapcsolatom a Calderonnal kezdődött, majd a Scarral gyorsan mélypontra is jutott, azonban nem adtam fel, és milyen jól is tettem :D

„Mein Gott! Megtámadott minket egy rakás dió.”

Sok bírálatot olvastam, hogy a könyv nem hasonlít az eddig megjelent művekre, ezekre egy egyszerű választ adnék. Az Apa, randizhatok egy lovaggal engem inkább emlékeztetett egy mesére, mintsem egy kemény fantasy vagy scifi regényre, ahol olvadoznunk kellene egy nagyszövegű hőstől, bár abban sem vagyok biztos, hogy Kósza nem csavarja el pár olvasó fejét…

„– Tényleg nincsenek lovagok? Akkor ki menti meg a gyengéket és védteleneket? 
– Senki – sóhajtott a lány, és esdeklőn megragadta a karját. – Figyelj, segítened kell! Nagy bajban vagyok! 
Pontosan olyan könyörgő szemmel nézett rá, mint az élőholtak támadásakor. Kósza féloldalas mosolya akaratlanul felvillant: 
– Éjjel van, és egy félmeztelen férfival vagy egy szobában. Ez szerintem is kimeríti a baj fogalmát.”

El sem tudom mondani mennyire szerettem a könyvben, hogy Magyarországon játszódik – egyrészt. Mindig megfognak, bár nagyon kevés olyan könyv van, ami itthon játszódik és tényleg nagyon jól van megírva, de úgy tűnik ezeknek a számuk egyre csak növekszik, gondoljunk csak Böszörményi mester bárójára.

„felült a híd karfájára, felhúzta az egyik lábát, majd kibújt a cipőjéből. Kósza már nem is szólt az újabb illetlenség miatt, de ahogy a szép lábfejre pillantott, megint megakadt a szeme valamin. 
– Bordó a körmöd. Valami kórság emészti?”

A főszereplőnk Mia Anne könnyen megkedvelhető személyiség, bár az Edwardos beszólásnál kissé megingott a hitem benne… Nagyon tetszett, hogy a bajban is tudott vicces lenni, de leginkább az, hogy milyen felelősséggel és komolysággal nézett szembe a veszélyekkel, mikor nem tudhatta, hogy győzhetnek-e egyáltalán egy istenséggel szemben…

„– Ha az a gond… Hogy is mondjam, lovag… A lányaink jól értenek az alvó kígyók felébresztéséhez. Ha esetleg ilyetén dolgok miatt aggodalmaskodnál… 
Kószának egy fél pillanatba beletelt, mire felfogta, mire céloz az idős fátyoltáncos. Dühösen felült az ágyon: 
– Milyen alvó kígyó? Inkább félelmetes fenevad!”

Kósza nagyon aranyos főszereplő volt, nem tudom még, hogy szerelmes vagyok-e belé, vagy csak nagyon kedves kis fiúcskának tartom, de ha meghoztam a döntést, mindenképpen írok róla. Nagyon tetszett, hogy a feladata és a saját vágyai között őrlődött, és hogy mennyire el tud pirulni egy boka láttán :D

A többi szereplő hozta a szokásos formát, voltak gonoszabbak, kedvesek, voltak akik a vicces szerepekért voltak felelősek. Összességében nagyon jó karakterek ábrázol On Sai, akiket kedvelni és gyűlölni is tudtam, de ez nagyon jó dolog.

„– Apa, randizhatok egy lovaggal? 
Az apja reflexből közölte, hogy tizenkilenc és fél éves kor az ideális a szexuális kapcsolat elkezdésére, és erre még pontosan negyvenegy és fél hónapot kell várnia. 
– Bocs, apa rosszul tettem fel a kérdést. Szeretnéd, ha egy osztálytársammal mennék moziba, aki túl van az első pár berúgáson, óvszer nélkül szexel, és tudja, hol lehet drogot kapni? Vagy inkább elengedsz egy lovaggal, aki elpirul, ha meglátja a bokámat?”

Hogy mennyire tetszett a cselekmény, azt nem tudom szavakkal le tudom-e írni, de anyukám már tényleg hülyének nézett annyiszor vihorásztam mellette a könyvet olvasva… Szerintem biztos benne, hogy nem vagyok épelméjű, de na… nehéz volt visszafognom a vihorászást. Főleg, mikor a magyar dólények megtámadták hőseinket :D

„– Hol vagyunk? 
– Ez a négyes metró. 
– Egy ócska metróalagútban van a labor?! 
– Szerinted a magyarok csak hét kilométer metrót építettek tíz év alatt? Majd pont ők! Ugyan! A négyes metró csak a töredékét foglalja el a létesítménynek. Ez Európa legkorszerűbb laborrendszere…”

De a legeslegjobbak a mágikus világban lévő Kósza és Mia Anne jelenetei voltak, ki felejtené el a repülő tó esetét, vagy éppen az estét a fátyoltáncosoknál? Vagy esetleg a Millenárison eljátszott harci jeleneteket? Nem… nem tudom melyik a kedvencem, de mindet szerettem!

Illetve ha szabad megjegyezne, imádtam a kis könnyed iróniát, amivel néha a magyarokat illete az írónő, pont nem sok, de épp elég ahhoz, hogy jót nevessek… magunkon!

„– Álmodozz csak! Soha nem foglak megcsókolni! 
Mia Anne dühös lett, maga sem tudta, miért. Ez mégis csak az ő álma! Mi az, hogy még az álmának sem tetszik? Előre lendült, és szájon puszilta a fiút. 
– Kit érdekel, mit akarsz? – nevetett, amikor meglátta a lovag mélységesen megrökönyödött arcát.”

Összességében egy nagyon jó könyvet kaptunk, amit nem szabad komolyan venni, csakis imádni! Ha szórakozni szeretnél, és kicsit elszakadni a környezetedtől, mindenképpen lapozd fel On Sai új könyvét, mert nem fogsz benne csalódni!

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Szerintem ocsmány, de már nem akadok ki emiatt…

Ajánlom: azoknak, akik nem félnek elrugaszkodni a valóságtól, aki szereti Budapestet és azoknak, akik szeretnének maguknak egy lovagot

Figyelmeztetés: Dióval vigyázni!

Mary E. Pearson - Az árulás csókja

EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN. 
Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. 
Ő Lia hercegnő, Morrighan királyságának Első Leánya. 
Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. 
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus, fantasy
Oldalszám: 408
Sorozat: A Fennmaradottak krónikái (1.)
Eredeti cím: The Kiss of Deception
Hogyan jutott el hozzám? Rögtön beleszerettem a borítójába, mikor megláttam a kiadó honlapján.

„Aznap volt a napja, hogy ezer álom elpusztuljon, és egyetlen új szülessen.”

Körülbelül két hónapja szemeltem ki ezt a szépséget a Moly.hu-n, illetve a GABO honlapján, azonban egy barátnőm nem túl pozitív kritikával illette a könyvet, letettem róla. Azonban október végi bevásárlótúrám alkalmával találkoztam újból vele, s immár másodszorra szerettem bele. És meg is szereztem, arról nem is beszélve, hogy két nap alatt kiolvastam… szóval nézzük a könyvet.

„– Néha mindannyian rákényszerülünk olyasmire, amiről azt hittük, sosem tennénk meg.”

A főszereplő Lia, a Morrighan király elsőszülött Leánya, akit politikai megfontolásból akarnak férjhez adni. A lány látva, hogy bátyjai szerelemből nősülnek, nem igazán örül a jövőjének. Hiába kéri szemtelen üzenetben, hogy jövendőbelije jöjjön el hozzá egy „szemrevételezésre”, az válasz nélkül hagyja kérését. és mit is tehetne ez a szegény lány, mint megszökik az esküvője napján.

„– Egy másik élet elvétele – suttogta válaszul –, még ha egy bűnösé is, sosem szabad, hogy könnyű legyen. Ha az volna, alig volnánk többek az állatoknál.”

Be kell vallanom, úgy gondolom nagyon sokan nem fogják szeretni Liát. Úgy gondolom egy elég megosztó személyiség, egyfelől nagyon talpraesett lány, aki nem fél szembeszállni egy harcedzett katonával, ha kell, de csöppet naiv és igen sokszor az olvasó agyára mehet, mint személyiség, de be kell vallanom… én nagyon csíptem!

„Az elkerülhetetlennel kétféleképpen lehet szembenézni: vagy odavonszolnak a sorsod elé, vagy megtámadod.”

Egy összetett ember, aki sokszor pontosan tudja mit akar, majd eltöpreng, hogy jól tette-e, sokszor kérdőjelezi meg önmagát, a tetteit. És ez nem rossz dolog! Gondoljunk, csak bele milyen tök unalom lenne, ha a főhősnő minden tökéletesen csinálna, sosem kételkedne önmagában… És azt hiszem itt éreztem először azt, hogy én sem tudnék dönteni aközött amit szeretnék, és a kötelesség között.

„Most már megértettem, mire jók az emlékművek. Némelyiket kőből és izzadságból emelik, másokat álmokból, de mind olyan dolgokat formáz, melyeket nem akarunk elfelejteni.”

A regény elején Lia teljesen biztos abban, hogy mivel nem szeretné azt a vén csotrogányt, akihez hozzá kell mennie, el kell szöknie. Azonban látva a való világot, az egyszerű közembereket, az országuk helyzetét a szomszédokkal, illetve a barbárokkal, el kezd gondolkodni, hogy vajon jól tette-e. És én ezt nagyon-nagyon-nagyon imádtam! Pontosan bemutatja, hogy a védett falak között egy elkényeztetett, kis semmirekellő volt, de mikor a valóságban kell megállnia a lábán, végre el kell gondolkodnia, hogy hercegnőként igenis vannak kötelezettségei, amiket meg kell tennie, ha tetszik neki, ha nem! és ezt imádtam! Azt hiszem a könyv legerősebb része, az Lia hercegnővé válása.

„– (…) semmi sem tart örökké. Még a nagyság sem. 
– Valami mégis. 
Szembenéztem vele. 
– Igazán? És mégis micsoda? 
– Az, ami számít.”

De ne álljunk meg mellette, a könyv rengeteg mellékszereplőt cipel a hátán, és be kell vallanom, hogy nagyon jól sakkozik velük. mindenkinek volt saját személyisége, akiket kellett, megszerettem, akiket nem azokat nem, és a legrosszabb, hogy volt akit gyűlölni akartam, de nem tudtam. Az írónő annyira jól bemutatta, hogy két egymással hadban álló fél emberei nem gonoszak. Lia is azt hiszi, hogy a barbárok undorító, érzéstelen szörnyek, de minél több időt tölt velük, azt hiszem ő is elgondolkodik rajta, hogy az ellenség is cska ember. Érzésekkel, fájdalommal, boldogsággal.

„– Egész életemben arról álmodtam, hogy valaki önmagamért szeressen. Azért, aki vagyok. Nem mint a király lányát. Nem mint az Első Leányt. Csak engem. És nem azért, mert egy darab papír úgy parancsolja.”

Nos adott nekünk egy herceg, akit nem nevezek nevén, mert a könyvben kell rájönni – amúgy nem nehéz a harmadik-negyedik „A herceg” rész után mindenkinek le fog esni ki-kicsoda. Azt hiszem ő is sokat fejlődik a történetben, leginkább a Liáéhoz való jellemfejlődés vonatkozik rá. Egy elkényeztetett kis ficsúrból, egy érző, gondolkodó és kedves ember lesz, aki belátja bűneit, és mindent hajlandó feláldozni a szerelméért.

„Egy álmot évekig kovácsolhatsz, hogy aztán egy pillanat alatt szilánkokra törjön.”

Az orvgyilkos, akit megint nem nevezek nevén, de könnyen rá lehet jönni ki az, egy elmebeteg gyilkos személyében tűnik fel, de minél többet olvasunk az ő szemszögéből, rá kell jönnünk, hogy nem teljesen ilyen a személyisége. Rengeteg szörnyűséggel kellett szembenéznie, amivel Liának és a hercegnek álmukban sem kellett farkasszemet nézniük, és a végén tisztelni kezdtem őt. Tiszteltem ezt a gyilkost, mert csodálkoztam, hogy épeszű maradt, s képest az érzelmekre.

„Az ördög megérkezett. És különösmód még örültem is neki.”

A szerelmi háromszög. Sokakat megijeszthet ez a szó, de be kell vallanom, nem az „az idegesítő a lány mindkettőt akarja, és a fiúk meg őt akarják a semmiért” típusú. Én igazából mindkét férfit megértem, miért tetszik nekik Lia. Körbenézve a könyvben a többi szereplőn, igazából nem is csodálkozom! Lia mindenkihez képest talpraesettebb, harciasabb és jószívűbb. Itt azonban azt vettem észre, hogy hála istennek, Lia igazából csak az egyikükhöz húzódik, a másikat csak barátként szereti, de be kell vallanom,a  folytatást még nem olvastam!

„– A világ igazságai arra vágynak, hogy megismerd őket, de nem erőszakolják rád magukat, mint a hazugságok teszik. Megkörnyékeznek, a füledbe suttognak, megfestik a sötétet a szemhéjad mögött, a véredbe szűrődnek és felmelegítik, végigfutnak a gerinceden, és megcirógatják a nyakadat, hogy libabőrös leszel. – A kezébe vette a kezemet, öklöt formált belőle, és erősen a gyomorszájamra nyomta. – Néha pedig itt lüktet benned valami, benn a hasadban, mélyen, nehezen – jelentette ki, aztán eleresztett, és továbbindult. – Az a megismerésre vágyó igazság.”

Már így is rengeteget mondtam, és nem akarok spoilerezni, de rengeteg dolog volt ebben a könyvben, amit imádtam. Legyen ezek a vicces herceg-Lia jelenetek, vagy a megrázó pillanat, mikor Lia a saját kezével temette el az országa hadseregét. De példának hozhatnám fel, azokat a nagyon fontos kérdéseket, amiket a könyv nagyon durván boncolgat, mint a: „Szabad a barátnőnknek hazudni valamiben, ha tudjuk, hogy az igazság lelkileg teljesen összeroppantaná?”, vagy „Megbocsáthatunk-e annak, akinek a kezéhez a családom vére tapad?”, „Vajon attól még, hogy az ellenségem, már barbár is?”. Úristen, rengeteg dolog ötlött fel bennem, és lehet, hogy csak én vagyok most nagyon filozofikus, meg elvont, vagy csak a jelenleg politikai helyzet, és a sok szörnyűség hozta ki belőlem, de rengeteg hasonló ötlött fel bennem.

„Megtalállak. A legtávolabbi zugban is megtalállak.”

A könyvről igazából többet nem tudom, hogy eltudnék-e mesélni még több filozófiai eszmefuttatás, vagy hölgyhöz nem illő „Istenem, ez rohadt jó volt” szövegek beékelése nélkül.

Összességében egy nagyon jó ifjúsági regényt kaptam, amiben bár volt szerelmi háromszög, nem a Béla-Csillámpóni-Rüheskutya féle iszonyat, sokkal inkább egy visszafogottabb, még pont nem verem a falba a fejemet kaptam. Egy főszereplőt tettek le elénk, akinek vannak hibái, aki kételkedik olykor magában, de egy erős egyéniség, aki képes küzdeni magáért, és egy jó barátot, aki bármit megtenne a szeretteiért. Nagyszerű férfi szereplőket kaptam, akiket szerettem, igen, mindkettőt szeretem és megtartom, ha Liának nem kellenek. (Nem tudom miért, de szerencsétlen csajt mindig Miának akarom hívni…)

„Gyerekes felszabadultsággal sikítoztunk, mert muszáj volt hinnünk a megmenekülésben. Ha nem hiszünk, legyűr minket a félelem.”

Lehet, hogy kicsit messzire vittem az értékelést, de azt hiszem senki nem fog veszíteni, ha egy borongós napon a kezébe kapja ezt a könyvet, és elolvassa. S ne felejtsétek el: Ami nem öl meg, az megerősít!
S most már ígérem tényleg, az utolsó gondolat. Ha az általam válogatott idézeteket olvasgatjátok, azt hiszem nagyon sok gondolatot találtok, ami nem egy YA könyvbe való, sokkal inkább egy olyan könyvbe, ami nem teológiai és pszichológiai értetlenségekkel akar valamit megmagyarázni. Sokkal inkább egy hétköznapi ember által írt filozofikus könyvben, amit hétköznapi embereknek írtak.

 

A Fennmaradottak krónikái:

A könyv egy trilógia nyitódarabjai, aminek folytatása a The Heart of Betrayal, illetve a The Beauty of Darkness. A GABO a jövő év első felében szeretné elhozni kicsiny hazánkba a trilógia második részét, aminek én csak örülök. Ide vele a Könyvfesztre vagy a Könyvhétre!

Értékelésem:
Történet: 5/5
Borító: Imádom, annyira gyönyörű!
Ajánlom: YA és fantasy szeretőknek
Figyelmeztetés: Nem teljesen mértékben love story, néhol papírzsepit előkészíteni!

További linkek:

Moly.hu

Gabo.hu

Robin LaFevers - Halandó szív

OKOS, ERŐS ÉS MINDENRE ELSZÁNT 
Annith izgatottan várja, hogy küldetést kapjon, hogy ő is Mortain istenség szolgálóleánya lehessen. Csendben figyeli, ahogyan különleges képességű novíciatársnői elhagyják a kolostort, és küldetésre indulnak a világba, hogy beteljesítsék a Halál istenének komor, végzetes utasításait. Türelmesen vár, hogy mikor kerül rá a sor. Ám legsötétebb félelmei válnak valóra, amikor rájön, hogy az apátasszony neki nem szán feladatot, hanem azt akarja, ő legyen a zárda Látnoka, vagyis magányban és szüzességben kell leélnie hátralévő életét a kolostor kőméhébe zárva. Annith ezt elmondhatatlan árulásnak tekinti, hisz egész életében arra készült, hogy orgyilkos lehessen. Ezért saját kezébe veszi sorsát. Ebben segítik a hellequinek, a megváltásra vágyó elátkozott lelkek, valamint a nőket és ártatlanokat védelmező Arduinna istennő papnői is. Annith megszökik a kolostorból, a breton udvarba megy, ahol Anne hercegnő és hívei éppen a francia invázió elleni stratégiáról tanácskoznak. 
A kolostor meggondolhatta magát, de ez nem jelenti azt, hogy ő belenyugszik. 
A sorozat lezárásában LaFevers mesterien illeszti helyükre a kirakós darabjait. Lenyűgöző könyv, melyben az ész és a szív harcolnak egymással. Ez a tökéletes befejezés.

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus, történelmi
Oldalszám: 456
Sorozat: A halál szépséges szolgálólányai (3.)
Eredeti cím: Mortal Heart
Hogyan jutott el hozzám? Az első rész azonnal megfogott, ahogy a második és természetesen a harmadik is :D

Istenem, Atya Úr Istenem, hogy én mennyire szerettem ezt a könyvet, arra nincsenek szavak! Azt hittem az első részt semmi sem tudja űberelni, aztán jött a második, akkor azt hittem annál nem lesz jobb, de végül megjelent a Maxim kiadó gondozásában A halál szépséges szolgálólányainak utolsó része, és most már biztos vagyok benne, hogy a harmadik a legeslegjobb rész az összes közül!

„– Üdvözlégy, halál! – suttogja, szemét behunyva. 
– Kérése meghallgattatik – felelem súgva.”

Sajnos elég kevés dolog van, amit elárulhatok a könyvről spoiler mentesen, mert iszonyatosan sok mindenre kiderül, olyan dolgokra, kapcsolatokra derül fény, amikre sosem gondoltunk volna az első részben.

Újra találkozunk a régi szereplőkkel, itt lesz Ismae és Duval, akik végre eldöntötték, hogy összeházasodnak, aminek én személy szerint nagyon örülök, mert nagyszerű párt alkotnak. Az előző rész főszereplői, Sybella és Rémlovag is visszatér, utóbbi még mindig imádnivaló személyiség. Illetve kaptunk újakat is…

Annithról igazából csak említést tettek az előző részekben, illetve visszaemlékezésekben találkoztunk vele, szóval igen titokzatos főszereplő lett. Be kell vallanom, már az első oldalakon megvett magának. Ő pontosan az a nő, akit főszereplőként szeretek, erős, makacs, sosem adja fel és mindent megtesz azért, hogy elérje azt, amit akar.

„– Nem értelek. Néha nem is tudom, hogy távol akarsz tartani magadtól, vagy azt akarod, hogy a tiéd legyek. 
– Mindkettőt akarom – súgja, és közelebbről érzem a testéből áradó meleget.”

A főszereplő pasink Balthazar, először azt hittem egyáltalán nem is lesz férfi ebben a könyvben, de mégiscsak kaptunk egy nagyszerű főszereplőt! Annith-tal ellentétben, Balthazar nem már szerepelt a könyvekben, de nem árulom el, hol, hogy és mikor. Ez legyen meglepetés, de annyit elmondhatok, hogy bár keveset szerepel a könyvben, az egyik legnagyobb fordulat, vagy mondhatjuk csavarnak hozzá tartozik.

A könyv végére a francia-bretagne háborúnak is vége lett, hogy miképpen… elég misztikus, de szerintem pontosan a történethez illő vége lett. Rosszabbul érezném magam, ha csak sima erőfölénnyel, vagy hősies csatával nyertek volna.

Muszáj kiemelnem a könyvben lévő miszitikát, amit el nem tudom mondani, mennyire is szerettem. Imádom, hogy végre valami kitalált, erős vallást tudott létrehozni valaki, amiben nem találok hibákat, amiben jól érzem magam. Úgy gondolom, ez egy nehéz dolog, a fantasy íróknak. Legalábbis, akik próbálkoznak még a vallási kérdésekkel.

„Az igaz történet – ahogy azt itt a kolostorban tudjuk – az, hogy a Halál egy réten talált rá Amournára és ikernővérére, Arduinnára, és rögtön elbűvölte Amourna szépsége, kedvessége. Arduinna bizalmatlan volt; nem tetszett neki, ahogy a Halál a húgára néz, ezért előkapta íját, és egy éles hegyű nyílvesszőt lőtt ki rá, amely egyenesen Mortain szívébe fúródott. Ő egyszerűen kihúzta mellkasából a nyílvesszőt, meghajolt, és köszönetet mondott az emlékeztetőért, hogy a szerelemnek mindig ára van.”

A könyv természetesen happy end, több szempontból is, igazából spoiler mentesen, azt hiszem ennyit mondhattam el róla. Egy igazán összefüggő könyvet adott ki, befejezésképpen Robin LaFevers, ami tökéletesen lezárja ezt a trilógiát. Úgy érzem minden szálat elvarrt, nem hagyott ki egyetlen fordulatot sem, amit megtehetett. Nagyszerűen épített fel egy világot, végig tudta honnan hová akar eljutni, s végül egy tökéletes trilógiát adott ki a kezei közül.

„Istenek és halandók is sok elemből állnak; vannak közöttük megtörtek és sebzettek is, de önállóan egyik sem fejez ki minket.”

Ha szereted a történelmet, az akciót és a csöppnyi romantikát, akkor A halál szépséges szolgálólányai neked valók!

A halál szépséges szolgálólányai sorozat kötetei:
1. Gyilkos kegyelem
2. Sötét diadal
3. Halandó szív

Értékelésem:
Történet: 5/5 egyszerűen letehetetlen a sorozat!
Borító: Öhm.. egy kicsit kiráz a hideg ettől a tündenőtől xD
Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a történelmet, a vallásokat és igen, az erős női karaktereke!
Figyelmeztetés: nem tudod letenni!