Gail Carriger - Szívtelen

A lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan benne van… ezúttal azonban a baj nem a saját hibájából szakadt rá. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet – és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek. Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata – Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék. 
Sikerül rájönnie, ki akarja megölni Viktória királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte meg magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe?

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Besorolás: urban fantasy, steampunk
Oldalszám: 384
Sorozat: Napernyő Protektorátus (4)
Eredeti cím: Heartless
Hogyan jutott el hozzám? Már az első kötetbe beleszerettem, az írónőnek nagyszerű stílusa van, és egyszerűen imádom a karaktereit.

 

Végre eljött ez a pillanat is. A karmaim közé került Gail Carriger nagyszerű sorozatának következő része is amire össze sem merem számolni hogy milyen régóta vártunk. na jó, pontosan 3 éve, illetve tűkön lassan 1 éve, amióta a Könyvmolyképző hitegeti a kiadását. Nem szeretnék bele menni ebbe az állandó csúsztatás vitába, az Outlander harmadik részénél úgyis ki fogok majd borulni eléggé. No de nézzük is mire vártunk ennyit.

„Akármi riasztotta meg a lovakat, Lord Maccont is megakasztotta kissé. Alexia kidugta a fejét, hadd lássa. 
Sündisznók. Százával.”

A katyvasz és kalamajka közepén kapcsolódunk be természetesen a kötetbe, ahogy már megszokhattuk, azonban a könyv legnagyobb mozgatórugója nem kisebb személyiség, mint Lord és Ladí Maccon gyermeke, aki már születése előtt hatalmas gondot okoz a szüleinek. Hisz a vámpírbolyhok szeretnék halva tudni a gyermeket, akinek az erejétől félnek. Éppen ezért Lyall professzor kitalál egy iszonyatosan borzalmas és még annál is nagyobb hülyeség tervet, miszerint ha megszületik a gyermek, azt Alexiáék önként és dalolva átadják Lord Akeldamanak aki majd felneveli. Ki az az eszement, aki képes ezt kitalálni? Biztosan férfi! Előre borítékolható volt, hogy Alexia ki fog akadni a buta terven, csodálom, hogy nem sütögette meg Lyall professzort, meg a férjét is, mert belement a buta tervébe!

„Lord Maccon zsarnoki pillantást vetett a bétahímre. 
Lyall professzor vállat vont, mintha azt mondaná: ön vette el feleségül.”

No de nem csak a kisbabával kapcsolatban van Alexiának rengeteg dolga, hisz közben fény derül egy királynő elleni merényletre is, ami kapcsolatban áll Lord Maccon régi falkájával is. Hát mit ne mondjak ez volt az a szál ami azt hiszem még a kisbabánál is jobban kifektetett, hisz rengeteg titokról rántották le a leplet. Először is mikor kiderült, hogy Lyall professzor mit tett a múltban, azt hittem nem tudom összekaparni az államat a padlóról. Igazából úgy is mondhatom, hogy csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy most akkor mi van? Képes volt erre az a kedves ember? És mikor kiderült, hogy ki is volt Lyall régi nagy szerelme, Sandy, hát újabb sokkot kaptam. Úristen, ezt a könyvet Lyall egyedül is elcipelte volna a hátán. Úristen, tuti ki fog derülni Lyall és Channing titka, és akkor Conall meg fogja ölni őket! El sem hiszem… Úristen!

És akkor ott van Madame Lefoux és az octomaton, aminél csak kapkodtam a fejemet, hogy most akkor mi is van. És a vámpírboly, aki beköltözött Woolsey-ba! Azt hittem belehalok a nevetésbe, amikor kiderült, hogy most már ott ragadtak és a falkának tovább kell állnia. Mit ne mondjak, Lord Akeldama nagyon okos volt, de sajnos Alexia még nála is okosabb, így bár a Lord kiűzte a vámpírbolyhot a fővárosból, kapott cserébe egy farkas falkát a szomszédjába.

„– Micsoda gerlepár! Miként leszek képes elviselni, hogy folyamatosan flörtölnek a társaságomban? Lord Maccon, miféle rangon aluli dolog, hogy szerelmes a tulajdon feleségébe?”

No de gondolom mindenkit egyetlen dolog érdekel igazából a kötetből, mégpedig az, hogy mi is lett Alexia kisbabája, a következő sorok nagy mennyiségben tartalmaznak SPOILERT!

Szóval a könyv végén megszületik Prudence – nekem tetszik a neve, bár sokaknak szörnyen nem -, aki képes ellopni a természetfelettiek erejét, amit be is mutat a könyv végén. Hisz mikor az édesapja a karjaiba veszi, kisfarkassá változik, amikor pedig Lord Akeldama fogja meg, vámpírrá.

SPOILER VÉGE!

„– Mozgékony kisfiú, hát nem? 
– Kislány – javította ki a felesége. – Mintha az én gyermekem fiúnak merészelne születni. 
Ez már régi civódás volt közöttük. 
– Fiú – vágta rá Conall. – Egy gyerek, aki ennyi gondot okozott már az elejétől fogva, bizonyítottan csak fiú lehet. 
Alexia felhorkant. 
– Mert az én lányom nyugodt természetű és kérlelhető lenne? 
Conall vigyorogva lecsapott Alexia kezére, és az ajkához emelte, hogy csókot nyomjon rá; lágy ajkak a szúrós borosta között. 
– Igazságod van, feleség. Nagyon is.”

Bár azt hiszem az összes fontos szálat megemlítette, muszáj felhoznom Alexia testvérét, Felicityt is, azt a kis perszónát majdnem kicsináltam gondolatban mikor kiderült, hogy miért is költözött be Alexiáékhoz. A kis buta csirke, remélem Alexia a következő kötetben kicsinálja! Floote számomra egyre érdekesebb karakter, túl sok titkot tud, és túlontúl csöndes. Szerintem rejteget valamit, de majd meglátjuk.
Szegény Biffyt nagyon sajnáltam az egész kötet alatt, de sajnos Lord Macconnak igaza van, ő most már farkasember, nem szolgálhatja tovább Lord Akeldamát, ahogy nem is lehet belé többé szerelmes.

„– Ó, Lyall professzor, tréfálkozik? Nem áll jól önnek. 
A vöröses hajú bétahím savanyú pillantást vetett Lady Macconra. 
– Új személyiségvonásokat aknázok ki magamban. 
– Nos, ne tegye! 
– Igenis, asszonyom.”

A főszereplőkről nem tudom mit mondhatnék, még mindig imádom őket, Alexia terhesén még menőbb volt, mint eddig, és szinte már nevetséges volt, hogy bálna méretűen rohangál végig Londonon, és annyi teát iszik, amennyi csak belé fér. Azért a terhessége miatt sok vicces epizódot hozott számunkra.
Lord Maccon végre hozta az első kötetbeli énjét, hisz mint a második, mint a harmadikban iszonyatosan hülyén viselkedett, amit látszólag megbánt és tényleg próbál a régi lenni. De rengeteg feladata és nehézsége van, mint Biffyvel, mint a vámpírokkal és úgy érzem nem igazán érzi még, hogy apa lesz.

„– De miért nem bőg? – akadékoskodott Lord Maccon. – Nem kellene neki? Nem az a szokása minden kölyöknek, hogy bőg? 
– Talán néma – vetette fel Alexia. – Praktikus is lenne ilyen szülőkkel, mint mi vagyunk.”

Összességében egy nagyon pörgős, teljesen elkápráztató könyvet kaptam a kezembe, amit vétek lett volna nem elolvasni, vagy éppen kiadni. nagyon sajnálom, hogy a könyv nem örvend akkora sikernek, mint megérdemelné, mert egy nagyon humorosan, életre való kis könyv, nagyszerű szereplőkkel, akik mindig képesek leejteni az ember állát. Most már csak amiatt vagyok bajba, mert nem tudom kibírok-e megint három évet, míg megjelenik a sorozat következő, egyben utolsó kötete, a Timeless, megkockáztatom, hogy Időtlen címmel.

Addig is nagyon kérlek titeket, főleg azokat akik még nem találkoztak a sorozattal, hogy próbálják ki, mikor épp nincs semmi sürgős az olvasmányi listátokon, lapozzátok fel a Lélektelent, mert egy nagyon jó sorozatról maradtok le, ha esélyt sem adtok neki!

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Borzalmas, de már hozzászokhattunk a különc, furcsa borítókhoz. Az egyetlen amit kimondottan utálok, az az, hogy már a cím felírása. Eddig az angol volt vastagabban, szerintem semmi pluszt nem ad, maximum, a Könyvmolyképző tett róla, hogy elüssön az eddigiektől.

Ajánlom: MINDENKINEK!
Figyelmeztetés: Nos, nehéz elszakadni Alexiáéktól…

Nalini Singh - Archangel's Shadows

In the wake of a brutal war, the archangel Raphael and his hunter consort, Elena, are dealing with the treacherously shifting tides of archangelic politics and the people of a battered but not broken city. The last thing their city needs is more death, especially a death that bears the eerie signature of an insane enemy archangel who cannot— should not—be walking the streets.

This hunt must be undertaken with stealth and without alerting their people. It must be handled by those who can become shadows themselves…

Ash is a gifted tracker and a woman cursed with the ability to sense the secrets of anyone she touches. But there’s one man she knows all too well without a single instant of skin contact: Janvier, the dangerously sexy Cajun vampire who has fascinated and infuriated her for years. Now, as they track down a merciless killer, their cat-and-mouse game of flirtation and provocation has turned into a profound one of the heart. And this time, it is Ash’s secret, dark and terrible, that threatens to destroy them both.

Kiadó: Jove/Berkley
Kiadás éve: 2014
Besorolás: fantasy, paranormál
Oldalszám: 384
Sorozat: Guild Hunter (7.)
Eredeti cím: Archangel’s Shadows
Hogyan jutott el hozzám? Hülye kérdés, Nalini fan vok :D

Nalini Singh a világ legeslegjobb fantasy íróinak egyike, aki valami iszonyatos sötétség folytán nincs fenn a hazai piacon. Eddigi könyveit az Egmont Dark jelentette meg, de a kiadó kivonulása után Miss Singh magyar jogai parlagon hevernek. Az előző részben, az Achangel’s Legion-ban egy hatalmas háborúba csöppentünk az angyalok között, aminek utóhatásai, illetve az azt követi „csendes” háború tarol végig New Yorkon.

„No thanks between us, Ashwini. No balance sheet.” 
The things he said. The things he meant. 
Releasing her grip on the cotton of his tee, she slid her hand into his hair, tugged down his head, and kissed him soft and sweet and with every ounce of the heartbreaking emotion inside her. It lasted for a fleeting fragment of time and it changed the world.”

A sorozat hetedik könyvét a titokzatos Ashwini és a mindenki által csak rohadt cajunként ismert,  Janvier kapta, akik egy igen erős novellával nyitottak a hazai piacon. Ezek után méltán hihetnénk, hogy a könyvük oltári jó volt. Hát… menjünk végig rajta.

Ash megsebesül a csatában, s reméltem, hogy a lábadozása alatt folytatódik a könyv, Nalini azonban a felgyógyulás után veszi fel a cselekményszálat. Ash kap egy újabb megbízást a Céhtől, amiben egy szárazra szívott kutya a fő bizonyíték, amit pedig egy csipp-csupp ügynek vélnek lassan kibontakozik egy droggos-erőszakolós-gyilkolásos krimivé, aminél minden lapon csak döbbenten figyelünk és próbálunk rájönni ki és miért is teszi, amit tesz.

“Why did you pull us aside, sweet Bluebell? Can you not see that I’m acting as my Ashblade’s chauffeur?” 
Illium thrust a hand through his hair, pushing back the overlong strands that had fallen across his face. “Give me one of your blades,” he demanded. “I need to cut this before it blinds me.” 
“You do it here and there’ll be a stampede to get the discards,” Janvier pointed out. “Not to mention the distress such barbarity will cause in the tender hearts of all those who worship your fine form.” 
Illium muttered something uncomplimentary about Cajuns who should be dropped off buildings that did nothing to dim Janvier’s amusement.”

Aki belekezd, annak először is kell egy kis gyomor, hisz Nalini itt sem fogja vissza magát, illetve szembe kell találkoznunk azzal a pici gonddal, hogy bár Ash és Jan könyve, a többiek is rengeteget szerepelnek benne. Ez nem baj, hisz imádom a régi szereplőket, csak éppen több Ash&Jan-t szerettem volna. Valamint sokkal több piszkálódást, amit úgy érzek nem annyira kaptam meg. A könyv inkább az egymásra találásukat írja le, hogy hogyan bíznak egymásba, hogy nyitják meg egymás irányába a lelküket.

“Why did you pull us aside, sweet Bluebell? Can you not see that I’m acting as my Ashblade’s chauffeur?” 
Illium thrust a hand through his hair, pushing back the overlong strands that had fallen across his face. “Give me one of your blades,” he demanded. “I need to cut this before it blinds me.” 
“You do it here and there’ll be a stampede to get the discards,”

Mellékszereplők terén szinte mindenki visszatér, akit szeretünk. Elena&Raphael cukik mint mindig, és egyenesen imádom őket. Caliane nagyon jól hozza a menyét utáló anyóst, én csípem, főleg mikor lehull róla az álarca. Akit jobban megismertünk a történetben az Naasir, ami nem is furcsa, hisz a nyolcadik könyvet ő kapta meg a Hetek közül. Rajta kívül találkozunk Honorral, Iliummal, a Céh embereivel, Dimitrivel. Mindjüket nagyon jó volt újra „látni”, és nem tudom eléggé kiemelni az Elena által rendezett vacsorát, és Naasir ajándékát. Az egyetlen, amit kiemelnék, az talán Naasir bipoláris énje lenne. Az Archangel”s Legionban egy beteg vadállatnak tűnik, ebben a könyvben pedig igen sokszor olyan mint egy kisgyerek. Furcsa személyiség.

„Naasir stretched lazily before settling back into his previous position. “I’m old enough now, and I want someone to play with like you play with Janvier and Raphael does with Elena. Even Dmitri plays with Honor.” This seemed to fascinate him. “The rules are secret in each game. I want to have secret rules with a woman who . . .” A long pause. “A woman who knows me, understands what I am, and who wants to have secret rules with me.” 
It was a very Naasir definition of love and it was wonderful. “I think your mate will be a lucky woman.” 
Naasir’s gaze was oddly solemn when he lifted his lashes. “I’m different, Ash. Deep inside. I’ll never be like other men.”

Akiket még kiemelné az a Légió! Áhh, egyszerűen imádom őket! Annyira érdekelne a sztorijuk, hogy kik voltak, hogyan éltek, és hogy „érzőbbé” válnak-e Elena kiképzése alatt. Ahh… mondtam már, hogy imádom őket?

Rajtuk kívül szégyen lenne kihagyni Ash két ikertestvérét, akik kapcsolata egyszerűen tökéletesen van megírva. Nincs ikertestvérem, de hiszek benne, hogy közöttük különleges kapcsolat van, és ami lezajlott Arvi és Tanú között, az csodálatos volt! Hatalmas piros pont Nalininek! De rohadt szemét is, mert megríkatott! Utálok sírni!

“Don’t worry, Ellie.” Illium bumped a fist gently off Aodhan’s jaw, his skin warm gold against the sunshine-touched alabaster of Aodhan’s. “I sicced Keir on him two days ago when he refused to listen to reason. You haven’t seen a set-down until you’ve seen Keir delivering it.” A wince. “Poor Sparkle.” 
Aodhan did something she didn’t quite catch, and suddenly, Illium was on the ground, flat on his back in the snow. The shocked look on his face was almost as good as Aodhan’s studiously blank one. “Shall we go inside, Elena?” 
“How about helping me up first?” Illium scowled and held up a hand. “Now my back’s all wet.” 
Aodhan hauled him up with his good arm. “Poor Bluebell.”

A vége természetesen happy end, legalábbis ami Ash&Jan kapcsolatát érinti, de még mindig rengeteg megválaszolatlan kérdés van, illetve elvarratlan szál is, amire választ keresünk. S Nalini nagyon jól ért hozzá, hogy tálalja számunkra ezeket a feladványokat. El se tudom mondani mennyire szerettem ezt a könyvet, ha nem is teljesen a főszereplők miatt. Nalini azonban megint rengeteg helyről vett ihlete, igen sok szálat sző egyszerre, s nem feledkezik meg egyikről sem! Egyszerűen vétek lenne bárkinek is kihagynia!

Értékelésem:

Történet: 5/5 – imádlak Nalini!

Borító: Istenem… adjon már szépérzék tanácsot valaki az Amerikaiaknak

Ajánlom: Mindenkinek, előrevéve a fantasy imádókat, és angyal fanokat

Figyelmeztetés: a sorozatot CSAKIS sorrendben szabad elolvasni!

Az írónő honlapja

Molyon

A folytatásról….

A sorozat nyolcadik része a tegnapi napon látott napvilágot, Archangel’s Enigma címmel, s Naasir, valamint a gyönyörű Androméda kapott benne főszerepet. A fülszöveg:

Naasir is the most feral of the powerful group of vampires and angels known as the Seven, his loyalty pledged to the Archangel Raphael. When rumors surface of a plot to murder the former Archangel of Persia, now lost in the Sleep of the Ancients, Naasir is dispatched to find him. For only he possesses the tracking skills required—those more common to predatory animals than to man.

Enlisted to accompany Naasir, Andromeda, a young angelic scholar with dangerous secrets, is fascinated by his nature—at once playful and brilliant, sensual and brutal. As they race to find the Sleeping archangel before it’s too late, Naasir will force her to question all she knows…and tempt her to walk into the magnificent, feral darkness of his world. But first they must survive an enemy vicious enough to shatter the greatest taboo of the angelic race and plunge the world into a screaming nightmare…

Nalini Singh - Archangel's Legion

Angels are falling from the sky in New York, struck down by a vicious, unknown force.Vampires are dying impossibly of disease.Guild hunter Elena Deveraux and the Archangel Raphael must discover the source of the wave of death before it engulfs their city and their people, leaving New York a ruin and Raphael’s Tower under siege by enemy archangels.

Yet even as they fight desperately to save the city, an even darker force is stirring, its chill eyes trained on New York…and on Raphael. Rivers of crimson and nightmares given flesh, the world will never again be the same…

Kiadó: Jove/Orion/Gollancz

Kiadás éve: 2013
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 384
Sorozat: Guild Hunter (6.)
Eredeti cím: Archangel’s Legion

Most fogom kiverni a balhét, ebben a szent minutumban! Kedves Kiadók, határtalanul sötétek vagytok, és semmi üzleti és olvasó érzéketek nincs, ha MOST AZONNAL NEM ADJÁTOK KI NALINI SINGH KÖNYVEIT! Egyszerűen nem, hogy zseniális volt ez a könyv, de letehetetlen és embertelenül ütős! Be kell vallanom öt óra alatt kiolvastam és most szűkölök, hogy minél előbb a karmaim közé kaparintsam a folytatást, mert Nalini teljesen felpörgött! Ez nem hasonlított semelyik eddig megjelentre, ez dudálás, figyelmeztetés és óvatosság nélkül letarolta az összes eddigi részt. Letarolta, megette ó, majd darabjaiban köpte ki a többit… de nem rohanjunk előre!

A történetünk kicsivel az Angyalárny után veszi kezdetét, Jason a messzi Kínába utazik veszélyes küldetésére, hogy Lijuan után kémkedjen, Honor a vámpírrá válást piheni éppen ki és Elena próbál beilleszkedni immáron angyalként a saját városába. Nalini nem igazán szarozott az olvasókkal, úgy tűnik úgy gondolja elég felvezetéssel viseltetett már az előző kötetekben, így azonnal az „Aláhullással” találjuk szembe magunkat, a világ valaha volt legmegmagyarázhatatlanabb jelenésével, ami a repülő madarakat-angyalokat a földhöz szegezi. Az eseményt rengeteg más, bizarr jelenség követi, amiket nem szeretnék elsütni, mert nagyon barók – bár rohadt félelmetesek….

'Then the birds stopped dropping from the skies . . . and so did the angels."

Szóval bizarr események tarkítján New York szürke hétköznapjait, amire Raphael és Elena is magyarázatot próbál találni, a Zuhatag a tetőfokára hág és embertelenül tombol, ami lassan az emberekre is hatással van, de leginkább a mi szexi arkangyalunkra.

A fejlődés, ami ezzel a Zuhataggal jár együtt könnyen képes lenne felemészteni Raphaelt, és úgy gondolom, hogy ez a harc volt a legnehezebb ebben a történetben, bár nem kevés háborúskodással találkozunk az Archangel’s Legionban, de csak sorjában..

Szóval megmagyarázhatatlan események megritkítják a Raphael szolgálatában álló angyalok és vámpírok számát, természetesen az arkangyalunk elég idege miatta, hisz városa védelme jelentős károkat szenved, amit nem engedhet meg magának, hisz Lijuan bosszút akar állni rajta. Emellett szegény fickónak legkisebb baja is nagyobb, mint a világé, hisz a Zuhatag megváltoztatja az arkangyalokat, s Raphaelnek is keményen kell küzdenie, hogy önmaga maradjon a fejlődése mellett, ezen kívül az anyja visszatért, a nő utálja Elenát, és előkerül egy régi szerető, aminek a Hitvese nem igazán örül.

Hogy miért is használom az ember szót? Azt hiszem sosem lesz igazi angyal, valahol mélyen, legbelül mindig is egy halandó lesz. Mindig az emberek mellett fog állni, azonban a Legionban megmutatta, hogy ha kell igazi Hitvesként is helyt tud állni. Tud szerető, gondoskodó úrnő és feleség lenni, ahogy a férjét és a népét védelmező amazon is.
Ezen kívül megint láthatunk egy kevés Elena-Jeffrey ellentétet, ami szegény kis Eve miatt újra lángolni kezd. Hát… nem egyszerű az ürge, én már rég lepuffantottam volna.

“Illium!” Elena cried out as he tumbled toward the heavy traffic, his wings tangled. 

“He’s playing a trick,” Aodhan said calmly. “He used to do that to his mother all the time, until one day, she did it back to him. I do not think I have ever seen Illium so chastised and white.” 

“No, Aodhan, he’s falling too fast.” Heart in her throat, Elena twisted in desperate readiness to take off, try to help . . . except it was too late: Illium was about to be crushed between two trucks. “No!” Silver-blue wings snapping out at unbelievable speed, his nimbleness on astonishing display. 

“Ellie”—wicked laughter in the gold when he flew back up—“you look like you’ve seen a ghost.” 

“I am not talking to you.” Breathless from the fright, she spoke to Aodhan instead. “I’m going to tell the Hummingbird he’s been up to his old tricks.” 

Aodhan’s lips kicked up in the slightest, slightest smile. 

“Hey! Wait!” Illium tried to get into her line of sight. “Don’t tell Mother.

Illium természetesen nem maradhatott ki a könyvből, rengeteg szerepet kapott a kék kis

pillangónk, de azért túlzásba sem vitte Nalini. Illium tipikusan az a szereplő, akiről kívülről azt látod, hogy minden okés, de azért egy-két helyen elgondolkodsz rajta, hogy biztos minden rendben van-e vele. No én nem egyszer éreztem, hogy talán nem olyan boldog az a Pappilon, ahogy azt Elenáék felé mutatja.
Naasir még mindig homályos folt számomra, hisz vele annyira sokszor nem találkoztunk, de azt hiszem elkezdtem kedvelni… Remélem nem zabál föl miatta :D
Méreg, Gallen, Jason és Dmitri inkább a vége felé kaptam szerepet, a háború alatt, ami nem is baj, hiszem őket ismerjük, szeretjük és így is végig imádkoztam, hogy semmi bajuk ne essék…. Hát többé- kevésbé nem is esett.

És most a híres-hírhedt háborúról. Lijuan egy - nem nevezem meg személlyel - szövetséget kötve először meggyengíti Raphael városát, hogy aztán az élőhalott, mutáns undormányaival megtámadja azt. Szegény New York, így is meggyengül, s Raphael szövetségesei – Elijah és Astaad is hasonló gondokkal küzdenek, így nem tudnak segíteni. Így hát New York egy reménytelen harccal néz szembe.

Be kell vallanom az egész csata iszonyatosan lebilincsel, egyszerűen imádtam a leírást, hogy éreztem, Nalini végiggondolja a taktikákat, látja a gyengepontokat, az erőt. És tegyük hozzá, hogy egy reménytelen csatában az ember a vesztes félnek drukkol a leginkább. Szóval new Yorkot deportálják, s csak Raphael emberei, illetve a városukat védelmező vámpírvadászok maradnak ott, hogy megvédjék Raphael hatalmának jelképét és otthonukat, New Yorkot és a Tornyot.

A csata minden oldala igazán fontos, és érdekes, egyetlen betűt nem hagy ki az ember, rengeteg szerettünk sebesül – vagy hal meg, és azt hiszem ez a reményvesztett csata kovácsolja össze a szereplőket. Ashwinit és Janviert, Naasirt és Elenát, a vadászokat és az angyalokat. Semmi csapatépítőbb nincs, mint együtt vérezni tele az aszfaltot élet-halál harcot vívva. És a vége!

“Wave to the nice tourists, Sparkle. I promise it won’t cause pestilence and firestorms.” 

Elena bit the inside of her cheek at Aodhan’s glare—she’d never seen anyone crack his reserved shell. “Sparkle and Bluebell, nice.” 

“Never,” Aodhan said, hands stubbornly on the girder, “ever repeat that. Illium seems to have forgotten I promised to separate his tongue from his mouth should he utter it again in his immortal lifetime.”

Ó Istenem, majdnem elsírtam magam mikor megérkezett a Légió! Nagyon kíváncsi vagyok rájuk és erre az aeclari dologra, amire az Első utalt és bár Raphaelnek leesett a dolog, nekem nem. Szóval iszonyatosan izgalmas részeknek nézünk elébe.

“You have never, and will never, weaken me. You make me a better man and a better leader than I would’ve ever been without you.” He shook his head. “You said once that you couldn’t do this without me. Well, I can’t do this without you, Guild Hunter.”

Rengeteg dologról nem írtam, és jobban belegondolva, nincs is annyi betű, ami elég lenne

ahhoz a szerenádhoz, amit az Archangel’s Legionnak adnák, szóval lassan befejezem, de előtte muszáj még egyszer leírnom, hogy életem egyik legjobb és leghihetetlenebb írója Nalini Singh. A művei igényesek, esztétikusak és hihetetlenül nagyszerű olvasmányok, ha ezt a magyar kiadók nem veszik észre, akkor csak sajnálni tudom őket!

A következő rész az Archangel’s Shadows, ami a szexi cajun vámpír és a világ legveszélyesebb vadászának, Ashwininek a könyve. Nagyon várom, hogy elolvashassam, bár egyik barátnőm olvasta, - hatalmas Ash-Jan fan – és neki nem tetszett. Hát… meglátjuk, addig is olvassatok Archangel’s Legiont!

Linkek:

Moly. hu

Nalini Singh oldala

Royal House of Shadows sorozat

 A megszokottakkal ellentétben most nem egy könyvvel hanem rögtön néggyel jelentkezem, mégpedig a Royal House of Shadows sorozat köteteivel. A négyrészes műkompániában az az érdekesség, hogy minden részt más és más neves író készítette el. Ez külföldön nem újdonság, de a hazai piacon nem sok hasonlóval fut össze az ember lánya, vagy épp fia…

A könyveik író a Magyarországon is jól ismert Gena Showalter és Nalini Singh, valamint a kevésbé ismert Jill Monroe és Jessica Andersen. A történetek négy testvér küzdelmét és párra találását mutatja be nekünk, akik Elden uralkodóinak gyermekei. Eldent húsz évvel ezelőtt megtámadta a Vérmágus, a királyt és a királynőt megölte, azonban utolsó varázslatukat nem tudta megállítani. A királynő messzire küldte a gyermekeit, ahol a varázsló nem talál rájuk, a király pedig bosszút billogozott a szívükbe, hogy ne nyugodjanak, míg Eldent vissza nem szerzik. A királyság népe szolga vagy épp vacsora sorba került, itt kapcsolódunk be a történetbe, ahol minden könyv egy testvér hova kerülését írja le, illetve harcát, hogy visszatérjenek bosszút állni a Vérmáguson.
A könyvek Magyarországon nem jelentek meg, így vagy angolul tudjátok elolvasni őket, vagy Alyssia rajongói fordításaként.

1.  Gena Showalter - Lord of the Vampires

Once upon a time…the Blood Sorcerer vanquished the kingdom of Elden. To save their children, the queen scattered them to safety and the king filled them with a need for vengeance. Only a magical timepiece connects the four royal heirs…and time is running out. 
Nicolai the Vampire is renowned for his virility, but in a cruel twist of fate “The Dark Seducer” has become a sex slave in the kingdom of Delfina—stripped of his precious timepiece and his memory. All that remains is a primal need for freedom, revenge—and the only woman who can help him. 
When the wanton vampire summons Jane Parker, she is helpless to obey. She's drawn to his dark sexuality and into his magical realm. But for this human, all is not a fairy tale. For saving Nicolai could mean losing the only man she's ever craved...

A legidősebb fiú történetét a csodálatos Gena Showalter tárja elénk, akinek nem lehetett könnyű dolga, hisz ezt a varázslatokkal teli világot neki keleltt bemutatnia az olvasó közönségnek. Ez persze nem volt újdonság a hölgynek, hisz ő maga is a fantasy világában tevékenykedve nem egy nagyszerű felépítést hozott létre.
A karakterei tökéletesek mint mindig, Jane, a rossz múlttal rendelkező tudós, aki képes nyitott lenni a mágia világára. Egy olyan főhősnő, akiért szurkolunk, aki erős mikor kell, aki képes megvédeni magát és nem csak bőg minden oldalon, hogy valaki mentse már meg…
Nicolai, a trónörökös vámpírt, – csak nekem furcsa, hogy minden vámpíros történetben tuti van egy Nicolai nevű vámpírocska??? – csalárd módon szex rabszolgasorba taszította két igen undorító hercegnő. Na Jane feladata, hogy Nicolait kimentse, és elég is jól megy nekik, útjukat mégis keresztezi egy csomó visszataszító ogre, Nicolai emlékeinek homálya és a világ leges legbetegebb hercegnője, Laila, szóval rengeteg kalandba van részük. Többet nem mondanék a cselekményről, mert nagyon pörgős, nagyon jó, kár lenne bármilyen poént is ellőnöm… olvassátok el!
Összefoglalva, az első rész nekem nagyon tetszett, voltak tökéletes rossz és jó karakterek, Gena nagyszerűen építette fel bennem a világ képét, a főszereplők nagyszerűek csak ajánlani tudom!

2. Jill Monroe – Lord of Rage

Princess Breena had been dreaming of her warrior lover when she was ripped from her Elden castle and thrown into a strange, dangerous realm. Lost and alone, she prayed for survival and vengeance for her stolen kingdom. She found both in a woodland cottage…in a dark bear of a man.

The golden-haired beauty had eaten his food and slept in his bed when Osborn found her. Though he wanted to awaken his virgin princess to carnal pleasures, Breena wanted more—including his warrior skills. Skills the once-legendary mercenary had long buried. Now Osborn had a choice—risk his life or deny his princess her fairy-tale ending.

Öhm… hát eddig tartott az elragadtatásom a sorozattal szemben. bevallom még életemben nem olvastam Jill Monroe-tól, de még csak nem is hallottam róla. Már tudom miért…
Azt hiszem Nicolai története magasra tette a mércét nálam, és bár iszonyatosan vártam a négy testvér egyetlen lánytagjának és az ő zordon mackójának történetét csalódnom kellett.
Breena számomra olyan volt, mint a tipikus hercegnők, akik igenis elvárják, hogy a lovag az életét áldozza fel az ő ügyéért, persze a királylánykánk változik a felszínen, de lássuk be… legbelül az utolsó mondatig elvárja, hogy Osborn egy csettintésére pattanjon, csak mert róla álmodott.
Osborn rég elvesztette a családját és nemzetét is, ő és testvérei az utolsók az Ursa népből. Osi egy elég szokásos mogorva szereplő, tudjátok az a típus, aki mindenki előtt adja a morcost, a megközelíthetetlent, de a legbelül meg azért kívánja a kapcsolatokat stb. De ezzel együtt ő a legérdekesebb karakter ezzel a berserker - medve&ember lélek - harcos valójával, talán ez volt az egyetlen amiért megérte elolvasnom. Az Ursa nép teljesen lenyűgözött.
A kettejük története szerintem bugyuta volt, nagyrészét a vívódás tette ki, hogy most akkor ki bízhat meg kiben, ő elárult engem, másnak ígérték, de meghúzzam-e? Szóval nem tudom… nem jött be, valahogy úgy érzem többet ki lehetett volna hozni abból amit Gena átadott Monroe-nak…

3. Jessica Andersen - Lord of the Wolfyn

For practical Reda Weston, nothing could explain how reading a sexy version of “Little Red Riding Hood” catapulted her into another realm—face-to-fang with the legendary wolf-creature who seduced women. A wolf who transformed into a dark, virile man . . .

Dayn cursed the Sorcerer that turned him wolfyn and damned him to a lonely fate. As a beast, he mated with women to gain strength. Strength he needed to rescue his royal palace. But as a man, he craved Reda’s heated, sizzling touch. With little time left, Dayn had to either embrace his wolf to safe his kingdom…or fight to save his woman.

Őőő… hát miután befejeztem igazán elgondolkodtam, hogy mi a fenéért is olvasom én ezt a nyüves sorozatot. Jessica Andersen egy Piroska és a farkas újragondolást szeretett volna elénk tárni.. de igazából annyit kaptam, hogy a főhősök rohannak jobbra majd balra. Szeretkeznek, mert nem ismerik egymást és mert az olvasó elvárja. Dayn kibaszottul meglep minket, csak épp mindenki számított rá, hogy mi van vele és Rhea egy teljesen hülye bige, mert egy mesekönyvbe a csúnya farkas gonosz.

Hát én nem is tudtam mit szóljak hozzá… ez egy borzalom volt. Mindenki meghalt volna mielőtt megkedvelném, Dayn állandóan előre látott meglepetéseket okozott, Reda magában beszélt – totál elmeroggyant szerintem. Összességében ez egy kibírható rész volt, csak épp nem olyan jó, mint a legelső rész, sőt talán még a másodiknál is rosszabb.

4. Nalini Singh – Lord of the Abyss

Once upon a time…the Blood Sorcerer vanquished the kingdom of Elden. To save their children, the queen scattered them to safety and the king filled them with vengeance. Only a magical timepiece connects the four royal heirs…and time is running out.…

As the dark Lord who condemns souls to damnation in the Abyss, Micah is nothing but a feared monster wrapped in impenetrable black armor. He has no idea he is the last heir of Elden, its last hope. Only one woman knows—the daughter of his enemy.

Liliana is nothing like her father, the Blood Sorcerer who'd cursed Micah. She sees past Micah’s armor to the prince inside. A prince whose sinful touch she craves. But first she has to brave his dark, dangerous lair and help him remember. Because they only have till midnight to save Elden.

HALLELUJA, kiáltottam föl, mikor megláttam, hogy Nalini könyve következik. Singh a világ legeslegjobb fantasy írója, szinte minden műve felér egy imával, éppen ezért írom boldogan, hogy az utolsó részt imádtam!
Jaj annyira tetszett, hogy azt se tudom hol kezdjem. A főszereplő hölgyünk Liliana a gonosz Vérmágus leánya, akivel az a girnyó elég rosszul bánt, és aki úgy dönt egy álma után, hogy segít a nagyedik örökösnek, Micah-nak, hogy időben visszatérjen Eldenbe és testvéreivel megmenthessék a földet és a népet. Singh egyik legjobb karakterével találkozhattunk úgy hiszem, Liliana az elég ronda lány, aki tisztában van az értékeivel – legalábbis amennyit tud belőle – s bár borzalmas körülmények közül jött és tudja, hogy apja rettenetesen meg fogja büntetni ha nem sikerül, de megpróbál eljutni Micahhoz.
Micah, a legkisebb csemete lett a világok legrettegettebb hatalmának, az Abyss-nak az őrzője, de ez azzal járt, hogy egyik napról a másikra vált felnőtté s elfelejtette a múltját. Liliana, hogy visszahozza az emlékeit olyan kis gesztusokat tesz, amik a kis Micah életében fontosak lehettek. Mesél neki, egy messzi királyságról, az uralkodójukról és annak négy gyermekéről, elkészíti azokat az étkeket, amiket Micah kiskorában imádott, s a szemünk előtt, Lily apró cselekedeteire válik az Abyss ura egy fiatal férfivá, aki kíváncsi a világra, aki imádja a forrócsokit és a fahéjat és egy olyan férfivé, akit nem érdekel, hogy Liliana olyan ronda, mint a bűn, mert átlát a rút külcsínen. Óh gyerekek, Micah egyszerűen annyira jó pasi - és nem csak a kinézete, de a viselkedése, a belső éne - , hogy ha csúnyát mondott azt is imádtam :)
Nalini nagyon jól felépítette a kapcsolatukat, az Abyss világát és a szereplőket. Az egyetlen amibe bele tudok kötni az a vége lenne. Ugyanis a Lily és Micah kapcsolatának apró kis tégláinak pakolása túl sok oldalt emésztett fel, s így a lerázásra, a Vérmágus legyőzésére jutó idő elég kevés volt. Be kell vallanom szinte könnyűnek tűnt  legyőzni azt a kis férget…
Talán ha kissé jobban kidolgozta volna Nalini a végét még jobban tetszett volna.

A sorozat önmagában örülhet, hogy Showalterrel kezdődött és Nalinivel zárult, mert ami közötte volt, szerintem olyan gyenge volt, mint a széljárás szélcsend idején. Ha szabad ilyet mondanom, akkor talán úgy ajánlanám az elolvasását, hogy az elsőt és az utolsót, de azért a közöttük lévőket se hanyagoljátok el…
Ez a négyírós sorozat ötlet nagyszerű és ha jobban kidolgozták volna és mondjuk Monroet és Andersent kicserélték volna sokkal jobb írókra, fantasztikus kis sorozat lett volna a Royal House of Shadows-ból. Úgy gondolom nem szabadna az ilyesfajta műveket átröppennünk, sőt szívesen olvasnék egy paranormál Ward-Kenyon-Showalter-Frost sorozatot, vagy egy fantasy Armentrout-Clare-Maas-Stiefvatert. Ti mit olvasnátok szívesen?

Tudj meg róluk többet:
Molyon

J. R. Ward, A király

Éljen a király…

Miután évszázadokig hátat fordított a trónnak, Wrath, Wrath fia végül apja nyomdokaiba lép… imádott fele segítségével. A korona azonban mázsás súlyként nehezedik a fejére. Miközben folytatódik az Alantasok Társaságával vívott könyörtelen háború, és a banditák banditája is egyre súlyosabb fenyegetést jelent, Wrath választás elé kerül, amely mindent és mindenkit veszélybe sodor.

Beth Randall azt hitte, tudja, mire vállalkozik, amikor feleségül ment az utolsó tiszta vérű vámpírhoz a Földön. Tudta, hogy nem lesz egyszerű menet. Ám amikor úgy dönt, hogy gyermeket akar, váratlanul éri Wrath reakciója… és a távolság, amely elválasztja őket.
A kérdés az, vajon az igaz szerelem győz-e… vagy a gyötrelmes örökség kerekedik felül?

„A Fekete Tőr Testvériség-sorozat rendkívül hamar függőséget okoz: buja romantika, forró szex, szívdöglesztő vámpírok, valamint soha véget nem érő dráma” – LoveVampires.com
„Alig várom a következőt!” – Angela Knight, a The New York Times bestseller írója

Kiadó: Ulpius-ház
Kiadás éve: 2014
Besorolás: Romantikus fantasy (?)
Sorozat: Fekete Tőr Testvériség (12.)
Oldalszám: 684
Eredeti cím: The King

Akik ismernek tudják, hogy számomra J. R. Ward olyan, mint egy istennő és csüngök a szavain, mint pióca János bácsi bokáján, aki megint tilosban horgászott! És a Fekete Tőr testvériség mindig is a legkedvesebb sorozataim egyike volt, szóval elég nehéz szívvel kezdtem bele ebbe a kritikába, mivel… A király engem nem igazán győzött meg!

A sorozat a tizenvalahányadik kötetei felé már igen sok olvasó zúgolódott, hogy hiába szól egy párról a könyv, egyszerűen a főszereplők elenyésznek a rengeteg mellékszáltól és az-az igazság, hogy A királynál megtörtént az a borzalom, hogy a mellékszereplők többet szerepeltek mint a főszereplők. Vegyük úgy, hogy Beth és Wrath a könyv körülbelül 40%-át kényszerítette ki magának (szerintem ez a szám is túlzás), míg a többiek nagyobb részt kaptak. Ami kell is nekik, hiszen Ward egyszerre körülbelül olyan 50 szereplőt mozgat meg, kiket jobban kiket kevésbé, s mellette még elő is kellett készítenie a Shadows-t is, ami nem lehetett túl könnyű, még közel 700 oldalban sem. És ennek sajnos meglátszik az árny oldala…

„– Nincs rajtad bugyi – nyögte Wrath. 
– Készültem.”

Beth és Wrath részét venném legelőször, hisz ők a főszereplők (állítólag). Eljutottunk arra a pontra, hogy egyre több kis vámpír bébi születik vagy épp növekedik a Testvériség házában és a királyné, Beth is szeretne egy aprócska lurkót, ám Wrath teljes mértékben elveti az ötletet. A férfi félti feleségét az amúgy is nagyon kockázatos szüléstől, hisz Beth félvér. Eközben a politika is próbálja seggbe harapni a királyunkat, megpróbálják leváltani.
A részük sokk volt történetileg, rengeteg adatot és konfliktust akart Ward belegyömöszölni és néha már fájt tőle a fejem. Mindenek ellen nagyon aranyosak voltak, Beth-nek nagyszerű ötlete támadt és igazi királyné módjára megállta a helyét, mikor a férje trónja volt veszélyben. Hatalmas lelki erő kellett hozzá és sok sütnivaló, én imádtam azt a részt. Wrath igen sokszor csak úgy tengett-lengett a szélben, párszor szívesen rákiáltottam volna, hogy kapj már észbe komám!!! Hála Istennek, egy idő után észbe kapott és végre király módjára viselkedett. A kisbaba naaagyon aranyos kis kölök, de meg kell mondanom, nem tetszett ez a hatalmas ugrálás az időben. Sok volt.
Viszont plusz pontocska Wardnak a hiszterektómia hatalmas ötlet volt és bár bánjuk, hogy nem lesz több királyfink, de be kell látnunk, a túlzott happy end meg a világukhoz túl mézes-mázos lett volna.

„Wrath azonban nem fogott vele kezet, hanem az arcába nyomta az ultrahangképet. 
– Látod őt? Látod a fiamat? Nagy, ugye, Beth? 
Beth megcsókolta Nalla elképesztően selymes haját. 
– Igen. 
– Nagy és egészséges, ugye? 
Beth ismét nevetett. 
– Nagy és egészséges. Teljesen tökéletes. 
– Tökéletes! – kiáltotta Wrath. – És ezt egy orvos mondja… Úgy értem, járt orvosi egyetemre. – Ekkor még Z is elnevette magát.”

Én külön veszem a régi király és királynő sztoriát, akik megint nagy részét foglaltak el, persze ennek volt oka, így könnyebben megértettük Wrath érzéseit és gondolatait. De voltak részek amik nem annyira kötődtek a jelenhez, lássuk be, ők a külön szál voltak. Amúgy nagyon furcsa volt a mostani testvérek szüleit látni.. banyeg, hogy egy-ketten mennyire hasonlítanak!

„– Beth, az isten szerelmére, leszállnál végre… 
– Válj el tőlem! 
A futás okozta fulladás ellenére Wrath hirtelen nem kapott levegőt. 
– Ne haragudj! – felelte érdes hangon – Nem jól hallottam.”

IAm és Trez nem lopták be magukat a szívembe, persze el fogom olvasni a könyvüket, de nem igazán volt az a nagy Bumm. Szívesebben olvasnék a testvérekről, vagy Lassiterről, de ki tudja? Hátha meglepetést okoznak, és Selenát kedvelem J

A könyv történeti Oscar díjját A királyban mégis Sola és Assail vitte, ez a szál tele volt akcióval, szerelemmel, viccekkel, és fájdalommal. Egyszerűen imádtam és gyűlöltem mikor egy újabb fejezet félbevágta. bevallom volt, hogy kihagytam részeket és kikutattam hol folytatódik Soláéké, mert az tetszett a legjobban. Sola költözése érthető volt és Assail védelmezése annyira cuki. Remélem, olvashatunk róluk a Shadowsban is! Illetve Sola nagyiját is újra látni akarom, mert az öreg hölgy haláli, de komolyan:

„– Asszonyom! – szólalt meg Assail. 
A nő becsukta a hűtő ajtaját, majd a mennyezetig érő szekrényhez lépett. 
– Itt nincs semmi. Semmi a világon. Mit esznek maguk? 
– Hát… – Assail azon kapta magát, hogy segítségkérőn az unokatestvéreire pillant. – Rendszerint a városban szoktunk étkezni. 
A gúnyos horkantás minden bizonnyal egy cifra káromkodás öregasszonyos változata volt. 
– Nyersanyagra lesz szükségem. 
Azzal megpördült apró, fényes cipőjén, és csípőre tette a kezét. 
– Ki visz el a szupermarketba. 
Nem kérdésnek szánta. 
Csak bámult mereven a három férfira, miközben Ehric, a gyilkos ikertestvére és Assail egyaránt szóhoz sem jutottak a döbbenettől. 
(…) 
– Nos? – sürgette a választ az idős nő. – Én nem tud vezetni. Ki visz el? 
– Asszonyom, nem akarna inkább pihenni… 
– Majd pihenek akkor, ha halott. Ki?”

Saxtont eddig nem szerettem, bár ennek egyetlen oka az volt, hogy Quinn útjában állt, szóval a Végre szeretők óta furcsa a viszonyom a kis ügyvédünkkel. Azonban amit A királyban tett Wrathért, és amiket megtudtunk róla teljesen más képben tűntette fel a férfit. Azt hiszem kezdek kicsit Saxton kedvelő lenni….

„– Beth téged bízott meg, hogy levezényeld a szertartást? 
Az angyal felállította amúgy is egy kilométeres magas gallérját. 
– Azt akarta, hogy a legszentebb személy csinálja a házban. 
– Hát szentet azt kapott, az biztos. dörmögte valaki. 
… 
– Várjunk csak, várjunk, várjunk! – V kézzel sodort cigarettájával integetett. – Én egy istenség fia vagyok, mégis téged választott? 
– Szólíthatsz lelkipásztornak… és még mielőtt Mr. Sox Rajongó túlságosan is felkapná a vizet, szeretném, ha mindenki tudná, hogy törvényes pap vagyok. Alig egy óra alatt elvégeztem a tanfolyamot az interneten, és most már felszentelt vagyok, bébi. 
Rhage felemelte a kezét. 
– Pásztorom lenne egy kérdésem. 
– Igen, fiam, te tényleg a pokolra jutsz. – Lassiter keresztet vetett, aztán körülnézett. – Szóval, hol a menyasszony? És a vőlegény? Készen állok az esketésre. 
– Ehhez nem hoztam elég dohányt. – morgolódott V. 
Rhage felsóhajtott. 
– Van vodka a bárban, testvérem…Ó, várjunk csak! Már nincs bárunk.”

Nincs cuki pillanat Zsadist nélkül a Megsebzett szerető óta! Ó gyerekek, ki nem várja egy kicsit is a Zsadist&Nalla pillanatokat, amik mindig el vannak rejtve a könyvekben? Itt is van egy jelenet, amiben Wrath látogatja meg a friss apukát, aki épp Nallát próbálja rendbe tenni.. kisebb sikerrel:

„– A karodban tartod? – kérdezte Wrath. 
Z egy ideig nem felelt. 
– Majd fogom, feltéve, hogy ezt a masnit meg tudom kötni… Várj már, te kicsi lány! Na jól van, készen is vagyunk. Rózsaszínű ruhában van, amelyet Cormia varrt neki saját kezűleg. Gyűlölöm a rózsaszínt, rajta viszont szeretem… De ezt ne mondd el senkinek. 
Wrath ökölbe szorította a kezét. 
– Milyen érzés? 
– Hogy nem utálom a rózsaszínt? Kibasz… izé… totálisan férfiatlan.”

És végül, de nem utolsó sorban a könyv legnagyobb komikusa… Lassiter. Kevés szerepe volt, de ahol szerepelt, ott nagyot alkotott. Sosem fogok tudni többé Elvist hallgatni röhögés nélkül. Szerzek én is egy olyan google diplomát, mert egyszerűen imádom Lassitert, a stílusát és mindent, ami hozzá tarozik. Wááá Ward jöjjön már Lassiter könyve! Plííííz!

„Wrath álla leesett, de Beth beléfojtotta a szót. 
– A családunk előtt. Egy igazi, élő pappal. 
Lassiter felemelte a kezét. 
– Boldogan állok szolgálatodra. Mellesleg kereszteléseket is vállalok. Csak mondom.”

Xcorról és Laylaról nem írok… őket egyszer en nem kedvelem, sőt kimondottan gyűlölöm őket. Layla egy hátba támadó ribi, aki a kezdetek óta valakinek az ágyába akar már jutni, Xcor meg meg akarta ülni Wrath és miatta majdnem Quinnek lett annyi. NEM BOCSÁTOK MEG!

„– Most pedig te, Beth, kijelented-e, hogy ezzel az idegesítő, izomagy seggfejjel házasságot kötsz? Szeretni és tisztelni fogod, őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, hitetlenül el nem hagyod, hozzá hű leszel holtodig vagy holtáiglan?”

A könyv végezte, és hogy Wrath megtette azt az égbe kiáltó hatalmas reformot, hogy véget vetett a monarchiának… én csak néztem, mint az a bizonyos a moziban! Egy hatalmas fricska az elitnek és egy esély, hogy a népe a 21. században éljen és tovább fennmaradjon. Hisz a sorozat eleje óta szembesülünk vele, hogy a vámpír társadalom iszonyatosan elmaradott és sznob. Pont itt volt az ideje, hogy valaki tegyen ellene. De ezt a könyvet rengeteg mai politikussal elolvastatnám, mert a könyv végén nyer értelmet, hogy mit jelent az ha valamit elengedsz és az visszatalál hozzád, ha tényleg a tied volt. Mert Wrath esélyt adott a népnek, szavazati jogot és ezért a nép visszaadta a trónt. Nem tudom, mit mondhatnék el róla, talán annyit, hogy ez a rész volt az EGYIK kedvencem.

„– A rám ruházott hatalomnál fogva, hála a Google-nek, házastársakká nyilvánítalak benneteket! Megcsókolhatod a feleségedet.”

Végezetül pár szót szólnék még Lukács Lászlónéról, akinek neve nem idegen az FTT rajongók számára, mivel ő fordítja a könyveket. El kell mondanom, hogy az Ulpius talán egyetlen nagyszerű fordítója, aki sose engedne ki rossz munkát a kezei alól. Minél több Lukács Andreát szeretnék a fordítók közé, mert amit Magyarországon fordításnak hívnak az egy CTRLC, CTRLV a google fordítóban! Illetve innen üzenem a kiadónak, hogy ha be meri fejezni a sorozat kiadását, rájuk fogom uszítani a kutyusomat (és nem, nem egy palota pincsi).

"– Hol van a feszület? 
Assail megrázta magát? 
– Tessék? 
– Maguk nem katolikusok? 
Drága hölgyem, még csak nem is vagyunk emberek, gondolta. 
– Nem, attól félek, nem. 
Erre olyan átható tekintet nyársalta fel, mint egy lézersugár. Aztán Erichet és a testvérét. 
– Ezen változtatni fogunk, ez Isten akarata."

Jöjjön a következő rész, ez meg Ivy akarata :)

A borítóról csak annyit, hogy… banyeg ezerszer jobb, mint az angol. Azt a fejet (lásd lejjebb) a rémálmaimban látom újra, de igazán örülnék neki, ha kemény kötésben lehetne venni, mert egy-két részem mosott rongy :S

Vámpírokban és vérben gazdag jó olvasást kívánok hozzá!

Tudj meg róla többet:
Molyon
Ulpius-háznál