Sherrilyn Kenyon - Bűnös éj

A Sötét Vadászok birodalmában még a halhatatlan rosszfiúknak is be kell tartaniuk a becsületkódexet: Nem árthatsz az embereknek. Nem szívhatsz vért. Nem lehetsz szerelmes.
Néha egy-egy Sötét Vadász mégis azt hiszi, hogy ő a Törvény fölött áll. Ekkor jövök én. Hogy ki vagyok? Az, akitől még a rettenthetetlenek is félnek. Ha megszeged a törvényt, az én haragom sújt le rád. Az én szívemet nem lehet meglágyítani. Könyörtelen vagyok, nincsenek érzéseim. 
Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam egy Sötét Vadásznővel. A neve Danger. Veszély. Ez nem csupán a neve, hanem maga az élete. Nem bízik bennem, de nem hibáztathatom ezért. Egyedül ő tudja, miért jöttem: hogy bírája, esküdtszéke és valószínűleg hóhéra legyek a barátainak. Csak Danger segíthet, hogy néhányuk megmeneküljön. Nélküle mind meghalnak. 
Dangereuse St. Richard halálos őrület a számomra. Van benne valami, ami feléleszti rég halottnak hitt szívem. De a gonosz elleni harcban az emberiség egyetlen reménye, ha teljesítem a kötelességemet. Ám hogyan tehetném, ha ezzel fel kell áldoznom az egyetlen nőt, akit valaha szerettem?

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 336
Sorozat: Sötét vadászok (8.)
Eredeti cím: Sins of the Night
Hogyan jutott el hozzám? Még az Ulpius fénykorában csaptam le a sorozatra, rögtön beleszerettem mint a szereplőkbe, mint az írónő stílusába.

Kétségkívül Sherrilyn Kenyon Sötét vadászok-a volt az a sorozat, amit a legeslegjobban bántam, hogy elkaszált az Ulpius, majd a csőd után nem hallottunk felőle semmit. Úgy érzem Kenyon az a paranormális romantikus író, akiről mindenkinek példát kellene vennie, mert eddig nem volt olyan gyenge könyve, amit ne szerettem volna! Így hát érthető volt, hogy mennyire megörültem a hírnek, hogy átveszik a sorozatot, és megjelenik az immáron nyolcadik kötete, az amúgy Amerikában már 26 kötetes szériának.

„– Hmm… – Simi átkarolta a nővére vállát, és a sarokba kísérte, ahol a tévéképernyői voltak. – Nézd, Xirena, nálunk úgy van, hogy a Simi azt csinál, amit akar, akri meg azt mondja, hogy „oké, Simike, ahogy szeretnéd". Kivéve, ha megakarok enni valakit. Azt nem szokta megengedni., de minden mást igen. Minden másban az van, amit a Simi akar. Látod?”

A nyolcadik kötetben Alexion kalauzol el minket a Sötét vadászok világába, aminek mindenki örülhet, hogy Ash is megjelenik a kötetben, bár bevallom nem szerepelt számomra eleget. Nem szégyen, Ash a kedvencem…

Onnan kapcsolódunk be a történetbe, hogy néhány sötét vadász puccsot próbál meg elkövetni Ash-el szemben, mivel úgy gondolják, hogy a mi drága, mindenkiért küzdő Ash-ünk egy démon. Természetesen Stryker is könyékig benne van ebbe a hatalmas átverésbe, amivel a Vadászokat hülyítik, azonban kiderül, hogy pár száz évente felüti a fejét ez a lázadozás, és éppen ezért teremtetett Alexion, a kívülálló harmadik fél, aki nyomoz, ítéletet hoz, majd el is végzi a büntetést.

Azt hiszem ezzel a kötettel kezdődően indul be igazán a sorozat cselekménye, aminek igen szerves része az a kérdés, hogy mi is Acheron? Ki is Acheron? Hogy ki hol áll ebben a hatalmas sakkjátszmában. A világ amit eddig lefestett számunkra Kenyon, egy falatkája annak a csodálatos univerzumnak, amit a későbbi kötetekben elénk tár. Mert kétségtelen, hogy ahol istenek vannak… ott háborúskodás, áskálódás és szappanopera van töményen.

A történetről nem sokat tudok anélkül mondani, hogy spoilereznék, de azért megpróbálom, csak saját felelősségre olvassatok tovább!

„Az idő halad, de az emberek nem.”

A férfi főszereplőnk Alexion, egy magányos lélek, aki Simin és Acheronon kívül senkihez sem kötődik, hisz Katoterosban él, az Atlantiszi istenek Olümposzán, ahová hármójukon kívül senki sem teheti be a lábát, és mellékesen Alexion sem hagyhatja el a helyet. Éppen ezért megértem, hogy valamilyen szinten örül annak, hogy végre hátrahagyhatja azt a helyet. Azonban ott van az az oldala is a történetnek, hogy a lázadást Acheron ellen, a legjobb barátja és tanítója szervezi, ami miatt szeretne gátat szabni ennek az őrültségnek.

„Acheron azt mondaná, néha veszíteni kell a győzelemért. Akár tetszik, akár nem, az univerzumnak megvan a maga rendje. Nehéz megérteni, és gyakran nagyon nehéz elfogadni, de attól még létezik, és a döntéseinket magunk hozzuk. A vereség is az élet része, és senkinek sem sikerülhet mindig minden.”

A női főhősünk Dangert, a francia forradalom során Vadásszá vált női gyilkos, akit megpróbálnak beszervezni az Ash elleni puccsba, és akinek a segítségét Alexion kéri. És innentől versenyfutás az idővel az ítélet hozatalig, hogy minél több Sötét Vadászt mentsenek meg a biztos haláltól, amennyiben Acheron ellen fordulnak. Be kell vallanom Dangert nem volt nehéz megkedvelni, egy öntörvényű nő, aki nem fél gondolkodni, és aki egyik oldallal sem elfogult.

„Most ne azzal törődj, milyen lenne a pasas ruha nélkül! Van fontosabb dolgod is!”

Kenyon nagyon jól felépítette kettejük egymásra találását, hisz mindkét főszereplőnk élete tele volt borzalommal, s bár vannak körülöttük barátok, akikben megbízhatnak, mindketten magányosak legbelül. Azonban a mellékszereplők nélkül nem sikeredett volna ennyire jóra az egymásra találásuk.

„– Ash vérét iszod? 
– Igen. 
– Pfuj! – hátrált a széken ülve Danger. Iszonyatos kép jelent meg lelki szemei előtt. Alexion és Ash ették egymást. – Te Ash nyakából szívod a vért? 
– A francba, dehogy! – tiltakozott Alexion sértetten. – Ki van zárva! Először is, inkább haljak meg és kárhozzak el. Másodszor is, aki Ash nyakára pályázik, annak jobb, ha van végrendelete. Senki nem érhet hozzá.”

Strykert utáljuk, mert egy szemét démon, aki meg akarja ölni Acheront, de be kell vallanom itt is hozta a világ legeslegjobb gonoszát. Egyszerűen nem lehet ráhúzni erre a pasira, a rohadék és kész skatulyát, mert egy szörnyen összetett lény.
Danger segéde, Keller egy kicsit Nickre hasonlított, örültem volna, ha többet kapunk belőle.
Kyros, a régi jó barát, aki rossz útra tévedt, volt mozgató rugója a könyvnek, és nem árulom mi lett vele, de örülök, hogy nem felejtette el, hogy kik a barátok és ki az ellenség.
És talán az, akinek a legjobban örültem, az Xirena, a Charonte démon nagy testvér, aki talán a könyv legviccesebb pillanataiért felelt, és aki a későbbiekben nagyon fontos lesz a számunkra.

„Ash felnyüszített, amikor Xirena elkezdte magyarázni Siminek a Charonte démonok párzási szokásait.”

Azonban értékelésnél nem tudtam 5 pontot adni, hogy miért? Van egyetlen logikai feladvány a történeben, amire sokkal előbb rájöttem, és ez nem esett jól Kenyontól. A könyv legvégén történik, nem szeretnék róla sokat mondani. Azonban már a könyv elején, mikor Alexion mesél Katoterosról és a mellette lévő Vadász-szigetről, nekem leesett, a szereplőkben viszont nem. Kivétel persze Acheront, de ő a legokosabb okostojás a könyvben, szóval érthető, hogy mindketten megtaláltuk a kiskaput.

„– Mi ez? 
– A Trója. 
A férfi összevonta a szemöldökét, mintha nem értené. Aztán felcsillant a szeme. 
– Ó… Ilion! – mondta halkan. 
Ezt a szót Danger akkor hallotta utoljára, amikor még klasszikus görög történelmet tanult a zárdaiskolában. Rádöbbent valamire a vendégéről. 
– Ókori görög vagy, ugye? 
Alexiont egy pillanatra megzavarta a kérdés, de hamar magához tért. És persze nem válaszolt, hanem visszakérdezett. 
– Miért nézed ezt? 
Danger a képernyőre mutatott, ahol épp az a jelenet ment, amiben Brad Pitt Akhilleuszként meztelenül fekszik egy ágyon, két ledér hölggyel. 
– Amiatt ott. A legszebb fenék a világon – mondta elismerően.”

Összességében megint egy nagyszerű könyvet kaptunk Kenyon kezei közül, és nagyon örülök neki, hogy folytatják a sorozatot idehaza, mert egy nagyszerű világot ismerhetünk meg. Két dolgot emelnék ki, ami nem tetszett, az egyik a végén lévő kiskapu, amire túl hamar rájöttem, a másik pedig ez a borító, valami szörnyű…

U.I.: Azt hiszem a fehér kabátos pasikról, most már mindig Alexion fog eszembe jutni.

Értékelésem:

Történet: 5/4

Borító: Eh, inkább nem fűzök hozzá semmit.

Ajánlom: Röviden? Mindenkinek!

Figyelmeztetés: Könnyen rá lehet kapni a Vadászokra :)

Ilona Andrews - Magic Rises

Atlanta is a city plagued by magical problems. Kate Daniels will fight to solve them—no matter the cost.

Mercenary Kate Daniels and her mate, Curran, the Beast Lord, are struggling to solve a heartbreaking crisis. Unable to control their beasts, many of the Pack’s shapeshifting children fail to survive to adulthood. While there is a medicine that can help, the secret to its making is closely guarded by the European packs, and there’s little available in Atlanta.

Kate can’t bear to watch innocents suffer, but the solution she and Curran have found threatens to be even more painful. The European shapeshifters who once outmaneuvered the Beast Lord have asked him to arbitrate a dispute—and they’ll pay him in medicine. With the young people’s survival and the Pack’s future at stake, Kate and Curran know they must accept the offer—but they have little doubt that they’re heading straight into a trap…

Kiadó: Ace
Kiadás éve: 2013
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 356
Sorozat: Kate Daniels (6.)
Eredeti cím: Magic Rises
Hogyan jutott el hozzám? Egyszerűen imádom a sorozatot, le sem lehetne vakarni Curranről és Kateről

El sem hiszem, hogy már a Kate Daniels sorozat hatodik kötetéténél tartok, és még mindig nem untam rá egyetlen pillanatára sem. Sajnos nagyon kevés író tud ugyanazokkal a szereplőkkel ilyen hosszú, érdekfeszítő sorozatot kreálni, azonban van egy olyan érzésem, hogy Kate-ékkel akár száz kötetet is képes lennék élvezni, mert Andrews-ék valami hihetetlen nagyszerűt alkotnak minden egyes könyvben.

Az előző részben úgy hagytuk el Kate-éket, hogy  kedvenc badass főszereplő hölgyünk magához kötötte fogadott lányát, megmentve ezzel az életét, de egyben elvéve a szabad akaratát is – vagyis képes lenne utasítani a kis tinédzser szörnyeteget, amit annak muszáj lenne megtennie.

The four-hundred-some pounds pinned me in place. I strained. The body didn’t move. Damn it. 
Suddenly the weight was gone. The dolphin hovered three feet above me and was tossed unceremoniously aside. A gray monster stained with blood crouched by me. 
Curran. 
“You’re taking a nap? Come on, Kate, I need you for this fight. Stop lying around.” 
You sonovabitch. I rolled to my feet and grabbed my sword. “You must think you’re funny.” (…) 
“Just saying, you have to pull your own weight. A hot body and flirting will only get you so far.” 
Hot body and flirting, huh. When I’m done killing people . . . “Everything I do, I learned from you, boy toy.” (…) 
“Boy toy?” Curran asked. 
“Would you prefer man candy?”

A könyvben Julie – Istenem, még mindig böki a szemem ez a kis csaj – legjobb barátnője és annak ikertestvére a Loupá válás küszöbén állnak, amit, mint hogy már hatodik rész, tudjuk, hogy kivégzés követ. Azonban van egy gyógymód erre az iszonyatos átváltozásra – a panacea, ami Európában olyan gyakori, mint a franciadrazsé, azonban Amerikában igen hiányos cikk.

Hogy panaceát szerezzenek hőseinknek igen csapda szagot árasztó egyességbe kell belemenniük, vigyázniuk kell egy ikrekkel várandós anyafarkasra – akit az apja meg akar ölni, és aki nem mellesleg a gyerekeik két különböző apától várja. A helyzet egyszerű, akinek a gyermeke előbb születik, az örökli a drága nagypapától a Kárpátok egyik legfontosabb területét. Curran pedig, mint nem érdekelt szereplőnek, vigyáznia kell a kismamára, a gyerekekre, de leginkább arra, hogy senki se haljon meg a sajátjai közül, valamint, hogy bármi áron, de szerezzen panacea-t a jövőbeli loup-á váló gyerekeknek.
Úgy körülbelül ez lenne a történet alapja, ami hatmillió kis szálon fut szét, ahogy azt már Andrews-éktól megszokhattuk.

Hugh sighed. “What is it about the cage? Is there anyone I could put in there you wouldn’t want to get out?” 
“You.” 
He shrugged his massive shoulder. “It wouldn’t hold me.”

Először Curran és Kate szála, ami ebben a könyvben igencsak megtépázódik. Curran szinte az egész könyv alatt egy másik nő után koslat, bunkó, és faragatlan. Szóval nem lett épp a szívem csücske, de hé, Curranról beszélünk. Minden tettének van valami oka, valami hátulsó mozgató ereje. Kate-t nagyon megviseli, hogy Curran egy szemétláda, arról nem is beszélve, hogy vigyáznia kell magára, hisz vendéglátójuk nem kisebb személyiség, mint Hugh d’Ambray – igen, igen, az a pasi, aki a kedves édesapja jobb keze.
Azt hiszem a könyv alatt nagyon sokat változott a Curran és Kate kapcsolata, hisz az első megpróbáltatások mindig a legnehezebbek, de győztesként jöttek ki belőle, és talán még sosem voltak ilyen erősek együtt.
Talán az eddigi legjobb rész az volt, mikor Curran halottnak hitte Kate-et, és mikor meglátja, és biztos lehet benne, hogy nem halt meg, egyszerűen szétveri a környéket. Ilyen hatással van ránk egy olyan személy, akit igazán szeretünk.
Kate viccesebb és gyilkosabb, mint eddig, egyetlen pillanat sem volt, hogy őt ne imádtam volna.

“Are you really Roland’s daughter?” he asked. 
“Yes.” 
“I don’t care,” he said. “Some people might, but they don’t matter.” 
I didn’t say anything, but the night grew a little brighter.

Raphael és Andrea újra egy pár, bár engem annyira ők ketten nem érdekeltek. Nagy szerepet ebben a részben nem kaptak, de azért nem mondom, hogy nem örülök annak, hogy együtt vannak.

Legnagyobb sajnálatomra nagyon-nagyon kevés volt a Jim-es rész. Pedig nagyon szeretem ezt a rosszfiú, nagymacskát. Kár volt, hogy kimaradt a buliból, nagyon élvezte volna lemetszeni Hugh tökeit…

“I’m used to watching for people with swords,” I told him. “I never saw the knife. You were too close.” 
“Kate, I didn’t stab you.” 
“Are you sure? Because it still hurts.” 
“I’m sorry,” he said. 
“I’m sorry, too. Did you really think I would leave you?” 
“I thought I would lose you either way. I’ve known you long enough.”

Mahont és George-ot még jobban a szívembe zártam. Tudtam én, hogy Mahon csak megjátssza a morcos medvét, és igazából egy ölelgetni való mackó. Ami pedig George-al történt a csatában, úgy gondolom kellő veszteség volt, de ami nem öl meg, az megerősít.

Dr. Doolittle mindig nagy arc volt, de most láthattuk egy másik oldalát, egy harcos, kemény férfit. De be kell vallanom, hogy a második legdurvább rész, amin bőgtem azaz a pillanat volt, mikor Kate megpróbálta életben tartani, de nem volt hozzá ereje. Szinte átéreztem Kate reménytelen küzdelmét, hogy életbe tartsa a dokit.

“Why are you so curious about Curran’s cock? Are you looking for something new to suck? You’re welcome to ask him, but I’m pretty sure he doesn’t like you like that.” 
The three men drew back. Jarek blinked. Barabas laughed under his breath.

És elérkeztünk az aranyérmeshez, aki miatt abba kellett hagynom az olvasást, annyira bőgtem. B nénit lehetett szeretni, lehetett utálni, de senki, soha nem kérdőjelezhette meg a rokonai iránti szeretetét. Nekem is volt, hogy az agyamra ment, de amit tett, az több volt egyszerű szeretetnél. Ez a nő végig nézte ahogy a gyerekei louppá változtak, és meghaltak, majd az életét adta azért, hogy az unokáinak ne kelljen szenvedniük, és értelmetlenül meghalniuk. B nem csak a Raphaelért, Andreáért és a többiekért áldozta fel magát, ő a jövő alakváltóiért halt meg, iszonyatos módon, amiért ki fogom herélni az összes rohadt szemetet, aki tehet a haláláért, és Hugh-val fogom kezdeni! B néni áldozatának nem is lehetett volna szebb emléket építeni, mintsem, hogy róla kapja az a torony a nevét, ahol a panacea-val kezelt gyerekek kaptak szállást.

Rajtuk kívül Derek, Eduardo, Barabas is jelen volt, bár nagy érdemekkel most nem vághatnak fel. Viszont megismertük Jim tesóját, Keirát, én nagyon kedvelem, igazán kemény csaj, főleg, hogy egy bölénnyel képes volt kikezdeni. Saiman is szerves része volt a történetnek, de amit a végén tett a panacea-s hordókkal… sosem fogom neki megbocsátani!

A történet nem volt túl rózsaszín, habos babos. A könyv végig kemény pofonokkat adott Kate-éknek, és talán ez volt eddig számomra, mint olvasóra nézve is a leges-legmagával ragadóbb kötet. Bár lehet, hogy csak az olvasás utáni mámor lepi el még mindig az agyamat…

I backed up and spread my arms. 
“Want to play?” 
He pulled off his shoes. Five minutes later, we were rolling around on the helipad as he tried to muscle his way out of my armlock, after slamming me onto the helipad. 
“I finally realized the source of your mutual attraction,” Saiman said, his voice dry. 
I looked up. He was standing a few feet away. 
“Do enlighten us.” Curran tried to roll into me to break the lock. Oh no you don’t. 
“You both think violence is foreplay.” 
I laughed.

Hugh elég furcsa személyiség, még kedveltem is volna, ha nem derül ki, hogy mekkora rohadék, és hogy mennyire genyó darab. Sem a harcban, sem az életben nem tud korrekt lenni, azonban kíváncsi vagyok mennyi igaz abból, amit Rolandról mesélt. Vajon tényleg megváltozott-e a Tornyok építője.

A kismamánk, aki nem mellesleg immáron Curran falkájának tagja, Desandra, érdekes személyiség, azt hiszem a jövőben még fogunk vele és a gyermekeivel találkozni. Főleg azzal ami olyan fura több állatból összetett szörnnyé tud változni. Hátborzongató.

"I love you and I don’t want you to be hurt. I’m not going to ask you to come with me. That would be like stepping in front of a moving train and saying, ‘Hey, honey, come stand next to me.’” 
I hopped off the wall and stood next to him. “Anytime.” 
He just looked at me. 
“I’ve never killed a train before. It might be fun to try.” 
“Are you sure?” 
“One time I was dying in a cage inside a palace that was flying over a magic jungle. And some idiot went in there, chased the palace down, fought his way through hundreds of rakshasas, and rescued me.” 
“I remember,” he said. 
“That’s when I realized you loved me,” I said. “I was in the cage and I heard you roar.”

Összességében még a könyv körülbelül 95 százalékát meg sem említettem, mert rengeteg dolog történt, több szálon futottunk, sok kérdést hagyott válasz nélkül. Azonban nem vehetjük el az érdemet Andrews-éktól, hogy egy magával ragadó, érzelmi hullámvasutat okozó regényt adtak ki a kezük ahol, amin az olvasó hol nevetett, hol bosszús volt, hol megölt volna valakit, hol pedig alig bírt olvasni a bőgés miatt.

Aki nem kezdte el a Kate Daniels sorozatot, annak üzenem, hogy azonnal szerezze be, és kezdje el olvasni, mert egy nagyszerű élménnyel, és a nagyon jó könyvvel lesz gazdagabb. Aki megteheti, annak ajánlom az angol nyelvet, hisz azért eredetiben minden sokkal jobb.

Okay, she went too far. I gave her a nice big smile. Curran’s face snapped into a neutral expression. “We just got here, baby. It’s too early for you to start killing people.”

A magyarul olvasó közönségnek pedig figyelmébe ajánlanám, hogy az első rész megjelent a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában – áh, nem, nem fogom most itt ecsetelni, hogy milyen bénácska a fordítás, és hogy a francba is lett a Beast Lord-ból Alakváltók ura, és Kate kardjának nevét miért kellett lefordítani… Az első rész még talán nem a legjobb kötet, de hidjétek el, megéri belekezdeni a sorozatba, mert a harmadik kötettől kezdve gyilkos jó kis regényeket dob elénk az Andrews házaspár, olyan pökhendi: Nesztek, olvassátok, nyugalommal, hogy elpirulok.

Szóval aki netalántán olvasói válságban van, vagy nem tudja mi legyen a következő könyv, amibe belekezd, annak ajánlom, hogy a Kate Daniels sorozatot kapja el, mert garanciát vállalok rá, hogy egy nagyon jó kis világba kalauzolja el magát.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Az Andrews kötetek borítói már az ízléstelenség határán sétálgatnak, de ez kimondottan tetszik.

Ajánlom: Röviden? Mindenkinek!

Figyelmeztetés: Nem lehet leállni vele, olyan mint a drog… vagy a szex.

Thea Harrison - Dragon Bound

Half-human and half-wyr, Pia Giovanni spent her life keeping a low profile among the wyrkind and avoiding the continuing conflict between them and their Dark Fae enemies. But after being blackmailed into stealing a coin from the hoard of a dragon, Pia finds herself targeted by one of the most powerful–and passionate—of the Elder Races.

As the most feared and respected of the wyrkind, Dragos Cuelebre cannot believe someone had the audacity to steal from him, much less succeed. And when he catches the thief, Dragos spares her life, claiming her as his own to further explore the desire they’ve ignited in one another.

Kiadó: Berkley
Kiadás éve: 2011
Besorolás: urban fantasy
Oldalszám: 312
Sorozat: Elder Races  (1.)
Eredeti cím: Dragon Bound
Hogyan jutott el hozzám? Alysianak köszönhetően

A fantasy nem áll túl közel hozzám, bevallom őszintén, hogy az urban fantasynak még utána is kellett néznem pontosan - most már tudom mi az. Igazából a könyvnek is azért estem neki, mert nem tudtam mit olvassak a karácsonyra kapott könyveim közül. Ezért elolvastam ezt. Logikus, nem?

“She just said she needed time. I told her I’d give her the afternoon.” 
Rune said, “You’re really going to give her the whole afternoon?” 
“Fuck, no. I lied.”

A könyv főszereplője, Pia, akit ex-pasija megzsarol, hogy megszerezhessen egy tárgyat a rettegett Dragon Cuelebre kincsei közül. A lány tudja, amin megteszi, menekülnie kell, mert a sárkány nem fogja engedni, hogy büntetlenül megússza a lopást, de nem is mondhat nemet, vagy vége az életének. Így hát a félig ember- félig alakváltó, Pia betör a világ legjobban őrzött kincsestárába és ellop egy egycentes, hátrahagyva egy másikat, és egy elnézést kérő üzenetet.

“How . . . is he?” 
“You know Rex Harrison in My Fair Lady?” 
“The professory, growly son of a bitch?” 
“Yeah, well”—she closed one eye, squinted at the skyline and grinned—“Dragos is a lot worse.”

A könyv bonyodalma innen indul ki, Pia exét megölik, s Dragos megtalálj a lányt, s ezzel kezdetét veszi egy nehéz csata, amit az alakváltók ura vív meg a sötét Fey uralkodóval, a hatalomért, s Pia nyakig merül benne. A cselekmény előre haladtával rengeteg régi, misztikus hajjal találjuk szembe magunkat, aminek nagyon örültem. nagy vagyok akkora sárkány-fan, mint a legjobb barátnőm, de azért rossz viszonyban sem vagyunk, végül is a Süsün nevelkedtem… De azért a könyvben szereplő griffek, és viharmadár jobban felkeltette a kíváncsiságomat.

Piát elég könnyen megkedveltem, egy igazi badass csaj, aki tudja hogy rohadt nagy hibát követett el, mikor megbízott expasijába, éppen ezért érthető, hogy nem könnyen tud újra bizalmat adni egy férfinek. Főleg nem egy olyan parancsolgatósnak, mint Dragos.

Pia felt like the faerie had just jumped on her head and started tap-dancing on it. She said, „Are you serious?” 
„As a heart attack,” Trick told her.

Dragos tipikusan az a férfi főszereplő, aki szerintem soha életében nem találkozott hús-vér nővel, úgy bámul rá, mint a 80 éves nagyapám az iPhone-ra, mikor próbálom megértetni vele, hogy honnan és miért jön belőle a kép meg a zene… Amúgy szerethető személyiség a maga alfa módján, csak épp hozzá is kell egy nagy adag türelem és elhivatottság. Vagy az ember lánya sikítva menekül el a látványára is.

Akiket rögtön a szívembe fogadtam azok a griffek voltak, Graydon hatalmas arc, azt hiszem ő lett az ügyeletes új kedvencem, de Rune se sokkal marad le. Valamiért a könyvben lévő többi hölgy szereplőtől nem ájultam el, ami baj, mivel a második kötet főhősnője az itt megismert tündér Tricks, illetve a viharmadár, Tiago.

A cselekmény amúgy nem rossz, pörgős, néha mély levegőt vevős, személy szerint én szerettem. Az egyedüli amitől fetrengtem a röhögéstől, az Pia állati alakja. De most tényleg! Ezt muszáj volt? Majdnem belefulladtam a nyálamba annyira nevettem, hogy ez lehetetlen… Ezen kívül nem volt igazán problémám senkivel sem. Kíváncsi vagyok a folytatásra, bár Trickséké lesz, de talán lesz benne egy kevés Dragos-Pia, illetve alig várom, hogy találkozhassunk, a kis fehér sárkánnyal is.

What, that we’re mates?” She stroked his hard, beautiful mouth. 
“Yes.” He kissed her fingers. “Because we’re getting married.” 
“We’re—” She bit her lip. “That’s your proposal. Just like that, we’re getting married.” 
“Oh.” He reached over the side of the bed, dug into his shirt pocket and then dropped a massive diamond ring on her chest. “There.” 
She rolled her eyes and flopped onto her back. This was too good to pass up. “Well, Dragos, it’s one thing to agree that we’re mates, but I don’t know about marriage,” she said. “I read Cosmo. You eat people. I think divorce court might call that the definition of irreconcilable.”

Összességében egy jó fantasyt kapunk, tele misztikus lényekkel, tündékkel, orkokkal, ogrékkal és a legrosszabbal, egy nyüves hárpiával is, akit nem kedvelek. A főszereplők jók voltak, a cselekménypörgős, és néhol lángra kapott a papír, de mondjuk engem nem szoktak zavarni a szex jelenetek, amíg a könyvnek van értelme, vagyis nem egy Szürke ötven árnyalata…

Ha szereted az urban fantasyt, az alakváltókat és a különböző misztikus lényeket, mindenképpen olvasd el, mert egy jó könyvről beszélünk, ami nem időkidobás. Akikhez hasonlíthatom, leginkább Nalini Singh, Kresley Cole, Sherrilyn Kenyon, de azért nem olyan jó, mint az előbb felsoroltak!!

Értékelésem:

Történet: 5/4,5

Borító: Az első kiadásé borzalmas, a másodiké, amit ide tűztem, sokkal szebb

Ajánlom: a fantasy és a misztikus lények kedvelőinek

Figyelmeztetés: -

Elder Races sorozat:
Az írónő, saját fantasy világában élő alakváltók és más misztikus lények kapcsolatát bemutató sorozat, aminek nyitókötete az alakváltók urának párra találásával nyitja meg a sorozatot, eddig nyolc része jelent meg:

1. Dragon Bound – Pia & Dragos
2. Strom’s Heart – Tricks & Tiago
3. Serpent’s Kiss – Carling & Rune
4. Oracle’s Moon – Grace & Khalil
5. Lord’s Fall – Pia & Dragos
6. Kinked – Aryal & Quentin
7. Night’s Honor – Tess & Xavier
8. Midnight’s Kiss – Melisande & Julian

Kylie Scott - Taktus

Az ébredést Las Vegasban nem éppen így képzelte 
Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus, new adult, erotikus
Oldalszám: 384
Sorozat: Stage Dive (1.)
Eredeti cím: Lick
Hogyan jutott el hozzám? Teljes mértékben beleszerettem a borítójába :)

Be kell vallanom, van egy olyan rossz tulajdonságom, miszerint könyvet a borítója alapján veszek meg. Tudom-tudom, vannak köztetek is sokan, akik ilyen rossz szokással élik életük, de milyen sokszor is jártunk úgy, hogy egy gyönyörű külcsín torz belsőt rejtett? Mikor csak azért tartottuk meg az adott borzadályt, mert szemet gyönyörködtető borítója van, netalántán hihetetlenül jó kötést kapott?

„Meg fogom ölni ezt a pasit! Lassan és kíméletlenül! A túlárazott tangámmal fojtom meg. Az aztán tényleg ideális halál lenne egy rocksztár számára!”

Mikor bejelentettem, hogy el fogom olvasni, SŐT meg is szerzem, egy kedves barátnőm, s egyben olvasótársam jelezte, hogy ő már angolul elolvasta, és inkább hagyjam ki az életemből, mert sokat nem veszítek  vele. El kell mondanom, hogy ezekkel a véleményekkel mindketten igen kemények vagyunk, Isten tudja hány könyvnek fordítottam hátat miatta. Általában nem is bántam meg, hogy hallgattam a tanácsára, de nézzük meg, most vajon egyetértek-e vele….

„– Amikor közöltem vele, hogy összeházasodtunk, lehányt – kontrázott rá a férjem.
– Mi van? – Mal hatalmas nevetésben tört ki, még a könnyei is potyogtak. – Komolyan? Basszus, hát ez csodálatos! Ó, öregem, de kár, hogy nem láttam! 
A történelem leggyilkosabbiknak szánt pillantását vetettem Davidre. Ő viszont teljesen érzelemmentesen nézett vissza rám. 
– A padlóra hánytam – pontosítottam. – Nem őt hánytam le. 
– Akkor legalábbis – mondta David. 
– Kérlek, ne hagyjátok abba! – szólalt meg Mal, aki mostanra már fulladozva nevetett. – Ez egyre jobb. 
David azonban nem folytatta. Szerencsére. 
– Most komolyan, fülig szerelmes lettem a feleségedbe, haver! Nagyon király a csaj! Nekem adod?”

Az alapsztori igen egyszerű, Ev és legjobb barátnője elmennek a hétvégére Las Vegasba bulizni, azonban a lány felönt a garatra – nagyon, de nagyon-nagyon durván – és másnap reggel a WC, illetve újdonsült férje mellett ébred. Szerencsétlen lány, hála a nagy adag vodkának, szó szerint SEMMIre se emlékszik az egészből, és újdonsült férje, nem hogy elmesélné neki mi történt, felkapja a vizet és dühöngve elhúzza a csíkot.

Szóval itt vennénk fel a fonalat, és be kell vallanom az első körülbelül 200 oldal tetszett. Egy jól felépített történet volt, amit nagy részben Evelyn vitt a hátán, mert csak róla tudom elképzelni, hogy nem egy érzelmetlen robot. A könyv férfi főszereplője, David volt úgy érzem a könyv egyetlen gyenge pontja. Jól belegondolva, egy teljes mértékben hülye, gyerekes, és teljesen mértékben antiszociális nyomorékot láthatunk benne.

„– Elraboltad a csajt? Ez nagyon állat, de teljesen törvénytelen, Davie! 
Azt hiszem, kénytelen leszel visszaadni nekem! – Valaki felemelte a hajamat az arcom elől, és megláttam Malt, aki mellettem guggolt. – Szia, kismenyasszonyka! Hol marad a puszim? 
– Szállj le a feleségemről, pöcsfej! – David felemelte az egyik bakancsos lábát, és finoman, de határozottan arrébb tolta Malt. – Menj, és szerezz magadnak!”

Egyszerűen azok a húzások, amiket megenged magának a könyvben, röhejes… Az ok, amiért elvette Evelynt egyszerűen nevetséges, az azt követő sértődése gyerekes, és a többi, amit nem merek elmondani… egyszerűen anyaszomorító. A könyv utolsó 50-70 oldalán van egy elég komoly konfliktus, ami miatt Evelyn otthagyja a pasit.

„– Tisztázzunk akkor valamit! Te tényleg nem emlékszel semmire? 
– Nem – mondtam, és nagyot nyeltem. – Mit csináltunk tegnap éjjel? 
– Összeházasodtunk, baszd meg! – morogta.”

ÉS ÉN TELJES MÉRTÉKBEN EGYETÉRTEK VELE! Az egyetlen, amit nem fogok megbocsátani ennek a csajnak az az, hogy visszament… Ne értsetek félre, David nem olyan szürke ötven árnyalatás faszkalap, egyszerűen egy olyan férfi, akin látszik, hogy az anyja nem nevelte meg, hogy örökké kisgyerek marad… S lássuk be, az ilyen emberek nem tudnak felelősséget vállalni egy párkapcsolatért.

„… – Ev, te nem vagy biszex! … 
– A múlt héten még meleg akart lenni. Előtte meg valami zárdát emlegetett. Szerintem ez a mostani állapot azért igazán konstruktív lépés abba az irányba, hogy egyszer majd sikerüljön megbocsátania minden pénisszel megvert személynek, és folytatni tudja az életét ott, ahol abbahagyta.”

A Stage Dive többi tagját elég nehezen tudom magamban megítélni,a z egyedüli, akit megszerettem az Mal volt. Jimmy egy rohadt szemétláda volt, akinek a végén azért elnéztem, hogy egy rohadék, mert a kokós hülye, de legalább a végére megjött a maga esze. Majd meglátjuk, hogy józanon milyen személyiség is… Ami Bent illeti, nem tudok és nem is fogok megbocsátani neki, mert fedezni akarta a rühes testvérét és Davidet. Amit az a kettő tesz, az túltesz mindenen! És még a végén a csajnak áll feljebb (azért hívom csajnak, mert nem ért annyit, hogy megjegyezzem a nevét…)!

„…Nem is csoda, hogy manapság olyan sok a válás! A házasság hatalmas szopás volt, a férjek pedig biztosan mind ilyen gyökerek…”

Összességében nem akarok több szót elpocsékolni erre a műremekre, mert nem ér annyit, azonban azt elmondanám, hogy David egy szemét, Evelynt kedveltem, és sokkal jobb lett volna a könyv, ha a végén Mallal jön össze.

Ami pedig még megdöbbent, az az, hogy vannak olyan bloggerek, akiket kedvelek és adok a véleményükre, és erre a csodára képesek voltak 5 csillagot adni. Sajnos a nagyobb bloggerek, akiket olvasunk, mostanában átestek a ló túloldalára, a recenzióért képesek olyan művekről is áradozni, amik csúnyán nem érdemlik meg. Ezt csak sajnálni tudom, de sajnos ilyen a világ…

„Nem vagyok hajlandó rókázni egy ilyen pasi előtt. 
Megint. 
Mély lélegzetet vett, és az orrcimpái dühösen kitágultak. 
– Nem gondoltam volna, hogy ennyit ittál! Úgy értem… azt persze tudtam, hogy nem vagy színjózan, de… basszus! Most komolyan? Arra sem emlékszel, hogy elmentünk a Venetianbe és gondoláztunk? 
– Gondoláztunk? 
– A rohadt életbe! Ööö… na és az megvan, hogy meghívtál hamburgerezni? Arra emlékszel? 
– Ne haragudj!”

Bármennyire is vágytam egy nagyon jó rocker-hétköznapi lány szerelmi regényre, úgy érzem csak félig kaptam meg. Ne értsetek félre, a könyv első fele nagyon tetszett, azonban a vége hihetetlenül béna lett, s néha úgy érzem túl összekapkodott, mintha az írónő rájött volna, hogy mindjárt túllépi a karakterkeretet. Ezzel nem azt mondom, kedves olvasó, hogy ne olvasd el, sokkal inkább arra kérlek, ne várj csodát!

Értékelésem:

Történet: 5/3

Borító: Nagyon szép, sajnos ezzel húzott be a csőbe….

Ajánlom: igazából azoknak, akik szeretik a zenei együtteseket, és szeretnek velük való romantikus kapcsolatokról olvasni

Figyelmeztetés: a második fele iszonyatos…

Linkek:

Moly.hu-n

Könyvmolyképző

Stage Dive sorozat:

A sorozat 4 kötetből áll, s a Stage Dive nevezetű banda tagjainak szerelemre találását írja le. A könyvek és a bennük található párok:

1. Lick - Taktus (2015) David és Evelyn
2. Play - (?) Mal és Anne
3. Lead - (?) Jimmy és Lena
4. Deep - (?) Ben és Lizzy

Karen Marie Moning - A felföld ködén túl

Egy csábító skót földesúr…

Az egész királyság csak úgy ismeri, Hawk, a Héja, a csatamezők és a női szalonok legendás ragadozója. Érintésének egyetlen nő sem tud ellenállni, de senki sem férkőzhet a szívébe, míg egy bosszúszomjas tündér át nem ráncigálja Adrienne de Simone-t a modern Seattle-ből a középkori Skóciába. A túlságosan is merész, túlságosan is egyenes lány még egy idegen évszázad foglyaként is leküzdhetetlen kihívást jelent a XVI. századi csábítónak. Bár házasságra kényszerülnek, Adrienne megfogadja, hogy távol tartja magától Hawkot…

Egy nő, aki az idő foglya…

A hírhedt uraságot csak tökéletes „nem” fogadja a lány tökéletes ajkán, de Hawk megesküszik, hogy felesége vágyakozva fogja suttogni a nevét, és könyörög a szenvedélyért, amit lángra lobbant benne. Nem állhat közéjük sem idő, sem távolság, el fogja nyerni a szerelmét! Bár Adrienne nem biztos abban, hogy helyes engednie a szívében ébredező érzelmeknek, kétségeinél erősebbnek tűnik Hawk elszántsága, hogy maga mellett tartsa a lányt…

Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2015
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 5316
Sorozat: Felföldi krónikák (1.)
Eredeti cím: Beyond the Highland Mist
Hogyan jutott el hozzám? Barrons, Moning, Mac és alapjáraton Tündérkrónikák fan vagyok.

Ez meg mi a halál volt?

Tisztázzuk a bejegyzés legeslegelején, hogy Morningot imádom, egy olyan világot hozott létre, amely emberek milliót volt képes elrepíteni a valós világból. S nem mellesleg, ez a nagyszerű író hozta létre Barronst, már csak magában megéri, hogy koronát helyezzünk Moning fejére. Éppen ezért nem értem, hogy mégis mi a fene volt ez?

Az elején azt hittem, hogy csak egy vicc, és visszatérünk a megszokott Moning stílushoz. Persze, tudom, hogy ez egy korai műve az írónőnek, de ez… ez valami borzalom volt! Ha bárki is a Tündérkrónikák szintjét várta, az inkább azonnal dobja messzire a kötetét, mert még a sorozat borítójáig sem ér fel.

„– Akaratos nőszemély vagy, és én szeretnék egy ilyen akaratos nőszemély vágyának tárgya lenni. Szeretném, hogy éppolyan elszántan add nekem a bizalmad és a hűségedet, ahogy most megtagadod tőlem. Érett férfi vagyok, Adrienne. Türelmesen udvarolok majd – de udvarolni fogok neked!”

A főszereplőnk, Hawke, a Héja egy iszonyatos férfi karakter, akit egyáltalán nem tudtam megszeretni. Egy öntelt szemétláda, aki már átesik a ló túl oldalára. Azt hiszi, mindenki maga alá élvez, a puszta látványától, a nőkkel úgy bánik, mint a mosogató ronggyal. A múltja sem igazán tudott meghatni, bármennyire is sajnálatos az, amire a király kötelezte. Azonban kicsit úgy éreztem, hogy az egész női nemet akarja büntetni azért, mert egy rossz kurva ráparancsoltatott a királlyal.

Arról már nem is beszélve, hogy Hawke pont olyan, mint egy gyerek, az a játék kell neki, ami nem az övé, azzal a kisállattal akar játszani, amelyik nem akar vele, és azt a nőt akarja, amelyik végre nem őt szeretné.

Adrienn nem létezik. Lehetetlenség, hogy valaki ennyire gyorsan átlendüljön azon a gondolaton, hogy visszautazott az időben, és épp egy embertelen, szadista állat kényszeríti férjhez. Sikítania kellett volna, kiakadnia, hisztiznie. Nincs olyan ember, aki nyugodtan elkönyvelte volna, hogy jó, oké, visszautaztam pár évszázadot. Na és? Sajnos nem éreztem úgy, hogy ez megtörténhetett volna. Jó, tudom, mi tisztában vagyunk azzal, hogy nem történik meg, de vannak könyvek, például az Outlander, ami képes volt elhitetni velem, hogy a főszereplő hölgy TÉNYLEG utazott az időben.

„– Igazad van, tényleg akarlak… 
A férfi megdermedt. 
– Tényleg? 
– … a szobán kívül tudni – folytatta a lány.”

A cselekmény végül is semmiről sem szól… annyit ír le, hogy van egy sértődött tündérünk, aki meg akarja szívatni azt a férfit, aki a királynője szerint a legnagyobb és legcsodálatosabb férfi a világon, ezért hoz neki egy lelkileg sérült nőt. A könyvben a két férfi küzdelme megy szerencsétlen Adrienneért, aki értetlenül áll az egészhez, hisz régi sérelmei miatt nem bízik a férfiakban.

Legjobb barátnőm előre jelezte, hogy ne várjak túl sokat a könyvtől, de azért ekkora iszonyatra sem számítottam. Egy-két mondatnál én szinte dőltem a röhögéstől, volt hogy háromszor visszaolvastam, hogy vajon én vagyok-e a hülye, és rosszul értelmeztem a mondatot… De nem! Sajnos a könyvben érződik, hogy Moning még nem kiforrott, ha szabad mondanom, kezdő íróként vetette papírra, amivel nem is lenne probléma…. ha nem a Tündérkrónikákkal találkoztam volna először.

„– Azt mondják, szép, mint egy ifjú isten, és igen gyakorlott a csábítás művészetében! 
– Hírhedten gazdag, és azt mesélik, a kastélya maga az élvezetek hona! 
Adrienne pislogott egyet. 
– Hát ez csodálatos! Egy anyagias, hűtlen, csodaszép playboy, egy igazi önző, szívtelen gazember, rossz memóriával. És csak az enyém! Édes jó Istenem, mivel érdemeltem ki én ezt? – morfondírozott hangosan.”

A mellékszereplők igazából elég feledhetőek voltak, Grimmről, mindig a Grimm testvérek jutottak eszembe, és igazából se nem jó, se nem rossz barát nem volt. Inkább olyan kis semleges személyiség. Talán akiket tényleg sikerült megkedvelnem az Lydia és Tavis volt, meg a bénázásuk a kávéval. Adamet nem igazán tudtam megérteni, de végül is egy tündérről beszélünk, tőlük pedig a racionalitás elég messze áll.

Az egyetlen dolog, ami nagyon tetszett és kiemelném, az a végén található parancs, amit Hawke mondott Adamnak. Istenem, iszonyat részletes volt, és akik a tündérkrónikákat olvasta, tudja, hogy a tündérek bármit megtesznek, amit akarnak, és mindig keresik a kis kapukat. Ténylegesen izgultam, hogy Hawke elrontja-e, de elég vicces kis helyzet volt.

„– És mit kívántál, Grimm? 
– Hawk ugyanazzal a könnyed nemtörődömséggel tette fel a kérdést, amivel a nőügyeit szokta intézni. 
Grimm lassan, ráérősen elmosolyodott. 
– Egy lányt, aki nem akar téged. Egy csinos, nem, egy földrengetően gyönyörűlányt, aki okos és bölcs is a tetejébe! Olyasvalakit, akinek tökéletes az arca, tökéletes a teste, és a tökéletes szájacskájával tökéletesen mondja neked, tökéletes barátocskám, hogy: nem. És azt is kívántam még, hogy hadd nézhessem végig a csatát!”

Természetesen happy end, a könyv vége, de egyben egy elég szomorú pillanata is volt az életemnek, mikor letettem a könyvet, ugyanis soha életembe nem hittem volna, hogy azt fogom leírni egy Moning könyvről, hogy ez bizony gyenge volt. Nem csak mint fantasy könyv, hanem mint skót romantikus könyv is, kapásból harminc másik, sokkal jobb skót könyvet tudnék megnevezni.

Összességében tehát elmondhatom, hogy A felföld ködén túl nem túl nagy durranás, sőt, akik szerették a Tündérkrónikát, őket kérem, hogy ne olvassák el! 

Értékelésem:

Történet: 5/2

Borító: Öhm...

Ajánlom: bárkinek, aki NEM olvasta a Tündérkrónikákat, és azoknak, akik SOHA életükben nem olvastak még skót történelmi romantikust

Figyelmeztetés: talán az évem eddigi legrosszabb olvasmánya...

További linkek:

Moly.hu-n