Böszörményi Gyula - A Rudnay-gyilkosságok

1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: történelmi regény
Oldalszám: 560
Sorozat: Ambrózy báró esetei (2.)
Eredeti cím: -
Hogyan jutott el hozzám? Az első könyvet egy ültő helyemben kivégeztem, kérdéses sem volt, hogy folytatom-e.

Úgy gondolom, kicsit sem tévedek, vagy mondok nagyot, ha kijelentem, Böszörményi Gyula korunk ifjúsági regényeinek császára. Az eddig főképp gyermekkönyvekről elhíresült író, nálam a méltán híres Leányrablás Budapesten című regényével került fel a térképre, és be kell vallanom, most sem adott lejjebb a színvonalból, sőt!

„Tudta, kisasszony, hogy a mi boldognak mondott Monarchiánkon belül Magyarországon lesznek a legtöbben öngyilkosok? Ez nálunk, kérem, már-már divat.”

Az Ambrózy báró esetei sorozat első darabjánál már kiemeltem azt a rengeteg munkát, amit az író beleült még csak magába az információ gyűjtögetésébe. Hát a második könyv esetén sem volt felületesebb Böszörményi mester, sőt, úgy éreztem sokkal jobban beleásta magát az adott korba. A könyvben Ambrózy báró egy sor „értelmetlennek” tűnő gyilkosságot próbál felgöngyölíteni, amik a valós életben is megtörténtek a gyönyörű Budapesten. A rengeteg lábjegyzet, ami a könyvben található, el sem merem gondolni, mennyi munkába került.

S nem csak ezzel nyerte el újra legmélyebb tiszteletemet Böszörményi Gyula, ugyanis a kutatómunka is nagy szó, azonban az, hogy mikor az ember elolvas egy huszonegyedik száza írót, aki az 1800-as évek végét, az 1900-as éveket elejét próbálja lefesteni számunkra sokszor találkozhatunk történelmi hűtlenséggel. Azonban itt éreztem először azt, hogy sikerült visszahozni azt a kort. Az adott időintervallumban ugyanis rengeteg magyar regényíró élt, s munkálkodott, akik a saját korukat festették le. Ezek az évtizedek híresek a jövevényszavakról, rengeteg német, francia, latin kifejezést használtak, amiről a mai embereknek már fogalmuk sincsen, ha csak nem tanulták az adott nyelvet. Ebben a korban azonban elvárás volt ismerni, gondolok itt természetesen a magasabb osztályokra. Csak példának okáért, legkedvesebb írómat, Jókai Mórt sokan azért nem szeretik, mert műveiben rengeteg idegen kifejezés van, ami hátráltatja a mű megértését. De az 1800-as évekre ez volt a jellemző, és végre itt egy író, egy 21. századi magyar férfi, aki történelmi könyvet ír, korhűen! Nem csak megpróbálja leutánozni, kisebb sikerekkel. Böszörményi mester könyvét nem félek kijelenteni, egy 19. századi ember is el tudná olvasni, és szeretné.

„Gyengébbik nem? Jaj, papuska, miért is kaptam tőled olyan kifogástalan nevelést? Ha csak egyetlen pillanatra is megfeledkezhetnék róla, hogy úrilány vagyok, aki soha, semmilyen körülmények közt nem pofoz és nem rúg bokán öntelt ifjú bárókat, hát én úgy, de úgy megmutatnám ennek a hólyagnak…”

A könyvről megpróbálok spoiler mentesen írni, azonban még valamennyire mindig a hatása alatt állok, ezért előre figyelmeztetném minden kedves olvasómat, hogy ha nem szeretne megtudni többet a kötetről, a továbbiakban ne olvassa a bejegyzést!

A történet kicsivel az első könyv után veszi fel a fonalat, be kell vallanom egy éve azon töprengek, hogy vajon Mili édesapját megölték-e, de hála Istennek jól van Marosvásárhelyen, csak épp megszakad a szíve, hogy mindkét lányát „ elvesztette”. Agáta mama szárnyai alá vette Milit, a csúnya-rossz Pesti világban, és Ambrózy báró, ha lehet mondani még rejtélyesebb és szeszélyesebb, mint eddig.

A könyv nyomozási részét, most az úgynevezett Rudnay-gyilkosságok teszik ki, mindegyik furcsa körülmények között, látszólag okok nélkül végbemenő haláleset, amik felkeltik a mi szürkeállományban túlcsorduló bárónk figyelmét. Be kell vallanom, a gyilkosságok között –mivel rengeteg volt – volt, hogy elvesztem, és vissza-visszalapozgattam, hogy most akkor kinek a kicsodája követte el, ki ellen és hol, de büszkén jelenthetem ki, hogy a végén megértettem az egésznek a lényegét.

Egy kicsit a szereplőkre áttérve, Milit még mindig imádom, egyszerűen megszerettem az első részben, de amit a másodikban művelt, az egyszerűen fenomenális volt! Végre kinyílt, s az eddig is éles nyelve, most mást akár egy fát is ki tudna vágni, vagy tövestől kicsavarni. Ebben a lányban nincs mit nem szeretni, imádtam mikor beszólt a Kaszinóban a hölgyeknek, mert teljesen igaza van, szeretem, hogy a barátnője egy botrányos írónő, akivel a testi vágyról beszélgetnek, szeretem, hogy mindig azt csinálja, amit a báró nem akar, de legfőképp azért szeretem, mert van esze és használja is azt.

„A főbejárathoz vezető, lejtős kocsifelhajtóról visszapillantva még láttam, amint Kaméleonka épp az ellenkező irányba siet, úgy tartva bal karját, mintha saját, láthatatlan bárója vezetné.”

Ambrózy báró nagyszerű volt, mint mindig, hűvös, célratörő, de ebben a részben úgy éreztem kicsit ő is megnyílt mind az olvasók irányába, mind Mili irányába. Rengeteg részt fel tudnék hozni, ahol beleszerettem volna, ha már amúgy nem lennék belé fülig szerelmes – teljesen megértem Milit…. -, csak példa okáért, mikor Milivel üvöltöznek, mert a lány meggyanúsítja a bárót, hogy azért nem folytatta Emma ügyét mert fél. Miközben a báró elkezd üvölteni, hogy nem magát félti, vagy azt mikor a végén megtámadják a villát és Richárd végig azt figyeli, hogy Mili biztonságban van-e. Leány szívecskémnek ez nagyszerű volt, azonban nem szabad elvonatkoztatni attól, hogy mindemellett mekkora géniusz is. Hisz nem sokaknak sikerült volna a könyvben lefestett gyilkosságokat felgöngyölíteni.

Külön ki kell emelnem azokat a részeket, amikben együtt szerepelnek, hisz ekkor rengeteg oldalukról ismerhetjük meg a főszereplőinket. A mérges, a rideg, az elgondolkodott, a szeleburdi, a makacs, vagy éppen arról az oldalukról, amelyiket mindkettőjükben szeretem, az okos felükről. Ebben a könyvben, ha szabad megjegyeznem úgy éreztem jó csapatot alkotnak, hol a báró tanította Milit a detektíveskedésre, hol Mili tanítottam meg Richárdot az életre, a nőkkel való kommunikálásra. Amúgy engem is nagyon érdekel a báró titka, főleg most, hogy Vili elcsepegtetett infókat a vörös rózsákról, és hogy láttuk azt a festményt… Biztos vagyok benne, hogy nőről van szó, akit a báró elvesztett, de majd meglátjuk, Böszörményi mesternél sosem lehet tudni…

„– Befejezné az ostoba kotkodácsolást, Mili?! – dörrent rám Ambrózy báró. – Ez nem méltó magához! Inkább használja a szemét és a józan eszét, hisz már mindkettőről bebizonyította, hogy éles, mint a beretva.”

A mellékszereplőkről… azt hiszem Agáta mamát immáron mostoha anyámnak fogadnom, mert nagyszerű nőt ismerhettünk meg benne, ez vonatkozik Terka nénire is, Tarján Vili valamiért még mindig nem a szívem csücske, de azért enyhültem feléje, mert végre jókor volt jó helyen, illetve mert felismerte, hogy a bárón kívül más is tud nyomozni, sőt, ő maga is képes okos cselekedetekre. Gáspár bácsi és Bogi mindketten egy-egy díjra érdemesek, és a nevük mögé hatalmas betűkkel írom oda, hogy HŐSÖK.

Illetve nem feledkezhetünk el Ciliről alias Mari, alias Gerlice, alias Emmáról sem, aki viszontagságos körülmények között, de életben van és küzd azért, hogy ne kelljen alulról szagolnia az ibolyát. Illetve végre nála látom a fényt az alagút végén. Egy tízest rá, hogy a báró rájött, hogy kicsoda ő és azért járkál a Tabánra!

„– Na de báró úr! – Most tényleg megsértődtem. – Minek néz maga engem? 
– Örökké kíváncsiskodó, nyughatatlan kishölgynek, aki folyton épp az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kérnek tőle – felelte tárgyilagosan, majd egy másik bérkocsi után intett.”

Összefoglalni nem tudom, leginkább annyit tudom mondani, hogy ez hihetetlen volt. Nagyon imádtam, egyszerűen le se tudtam tenni. Három napomba került elolvasni de, csak mert mellette dolgoztam, de ha megtehettem volna fel sem kelek mellőle, a mosdóba se mentem volt, sőt nem is ettem volna. Csak a hullámat találták volna meg, ha a könyv hosszabb lett volna… és ha már itt tartok, 560 oldal! Először nem hittem a szememnek, de tényleg nagyszerű könyv volt, egy percig sem unatkoztam, és ha még 500-at írt volna hozzá a mester, sem untam volna magam, mert nagyszerű volt!

Végezetül annyit szeretnék elmondani, hogy akik nem olvasták eddig a sorozatot, azok nagyon gyorsan fussanak el a legközelebbi könyvesboltba és vegyék meg, mert ezt szégyen lenne kihagyni az életükből. Ha valaha, valaki azt kérdezi tőlem, hogy életem utolsó napján melyik könyvet olvasnám, vagy épp ha hajótörést szenvednék, melyiket vinném magammal, akkor minden gondolkodás nélkül rávágnám, hogy A Rudnay-gyilkosságokat. De Úristen… most, hogy fogom kibírni jövő decemberig a harmadik, egyben utolsó kötetig? Tuti belebolondulok.

„– Jól értettem magát, Richárd? Ön bement a lipótmezei tébolydába, és ott egy súlyos mérgezésen átesett, jelenleg ágyhoz szíjazott, kórosan zavarodott nőt rendőri kihallgatásnak vetett alá? 
– Baranyai Erzsébet alaposan gyanúsítható társnője, kinek még a nevét sem hajlandó elárulni, meggyilkolásával – fordult felénk a báró, arcán dühös értetlenséggel. 
– És mondja, fiam – nézett fel rá ültéből a grófnő –, meg sem próbált vele… Nos, beszélgetni?”

Nem baj, erősek leszünk, és az ideig Könyvfeszten nem támadjuk le a mestert, hogy azonnal árulja el, mi lesz a vége, mert nem bírok magammal… mindamellett, hogy végre dedikáltatom a könyveimet, és hússzor elmondom Böszörményi mesternek, hogy mennyire szeretem a könyvét. Meg a sorozatot. Meg Ambrózy bárót. Meg a lábjegyzeteket.

Apropó, tudom, sokak között nem dívik a köszönetnyilvánítás, az írói utószó elolvasása, de ajánlom mindenkinek, hogy a könyv végén lévő pár oldalacskát is böngéssze át, mert megéri.

Úristen, hogy bírom ki én a következőig….

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Gyönyörű

Ajánlom: mindenkinek, kivétel nélkül!

Figyelmeztetés: lehetetlen letenni!

További linkek:

Moly.hu-n

Könyvmolyképzőn

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten

1896-ban, a Milleniumi Ünnepségek forgatagában nyoma vész Hangay Emmának, a Marosvásárhelyről érkezett 16 éves leánynak. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik tőle, amit jóval az elrablása után adott fel. Húga, a 17 éves Mili kisasszony azonnal a fővárosba utazik, ahol kezdetét veszi a rémálom, melyben egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2014

Besorolás: Romantikus krimi

Sorozat: Ambrózy báró esetei (1.)

Oldalszám: 336

Eredeti cím: -

Be kell vallanom még egy könyvet sem olvastam Böszörményi mestertől, bár találkoztam vele és műveivel is Könyvfeszteken és Könyvheteken. Ennek nagy valószínűsége az lehet, hogy kissé fiúsnak tituláltam a könyveit, de mikor meglátta legújabb eszmei gyermekének címét, tudtam, hogy itt az ideje, hogy beleolvassak és nem is kellett csalódnom. Azon túl persze, hogy a borító lenyűgözően gyönyörű...
Előre el kell árulnom, hogy egy nap alatt kiolvastam – ez nálam nem ritka, de ténylegesen egy huzamba csak tényleg nagyon jó, minőséges könyveket tudok bedarálni, szerint mutatja, hogy nem lett volna szabad eddig hanyagolnom az írót.

Kezdjük is az elemzést, először is talán a cselekménnyel. El sem tudom mondani, hogy mennyire tetszett, hogy az elrabolt lány, Emma életének folyásába engedett beletekintést az író, ezért előre szólok, hogy figyeljetek oda a fejezeteknél feltüntetett évszámokra! Mint olvasó, örültem neki, hogy nem csak száraz tényeket kapok arról, mi lett a lánnyal, de ténylegesen betekinthettem a jövőjébe, hatalmas plusz pont Böszörményinek. De többet nem is mondanék, mert még kikotyogok valami fontos dolgot…

"– Nézze, milyen kedves öregúr! – bökte oldalba könyökével a leány a kocsist. 

– Addig jó nekünk, míg kedves – biccentett csendesen a konflis tulajdonosa. – Ő ugyanis nem más, mint maga I. Ferenc József, Ausztria császára és a mi szép Magyarországunk koronás királya! 

– Nocsak! – nevette el magát a leány, aki eddig csak képen látta a hatalmas uralkodót. – Így, hogy mosolyog, hirtelen meg sem ismertem."

Mili kisasszony nyomózása, amit Ambrózy Richárddal karöltve végez iszonyatosan cselekmény dús, folyton újabb és újabb történéseket robbant elénk, nem hagyja, hogy az olvasó unatkozzon és ez nagyon ritka. Lehet itt bármivel dobálózni, hogy sok könyv történet orientált stb., de Böszörményi megtalálta a szerintem igen vékonyka határt, ami az túl pörgős és a már érthetetlen között. Egy pillanatra sem éreztem, hogy nem tudnám ki, mit, miért csinál, vagy, hogy ki ez a szereplő… 

Tökéletesen hozta be az új karaktereket, mindegyiknek épp annyi teret engedve, amennyit az alakja követel, se többet, se kevesebbet. A helyszíneket egyszerűen imádtam! Nem tudom elégszer kihangsúlyozni, hogy mennyire is szeretem a Magyarországon történő cselekményeket a könyvekbe. Hiába írják le sokat a mi gyönyörű szép anyaországunkat én igenis több MAGYART akarok és kevesebb AMERIKÁT! Elég volt a csontig lerágott külföldről, itthon játszódó könyvet is lehetnek nagyszerűek kedves magyar íróink!!!!

Csakhogy egy pár példát írhassak, Böszörményi mesterén kívül:
Benina – Megsebzett szabadság
Leiner Laura összes könyve itt játszódik
Kertész Imre – Sorstalanság
Szerb Antal nem egy könyve…
Szabó Magda is képviselteti itt magát, s ő sem egy könyvvel.

Ezzel csak arra akarok rámutatni, hogy nem muszáj nekünk mindig külföldre gondolnunk, egy gyönyörű, terjedelmes történelemmel bíró országban élünk. Ha ezt az íróink nem veszik észre akkor őket sajnálom a legjobban…

„– (…) Mili kedves, ön holnap délelőtt a fiammal együtt felmegy a villa tetőteraszára, hogy madártávlatból csodálhassa meg Pest látképét, s aztán felállva a kő mellvédre, szépen leveti magát a mélybe! Nos, mit szól hozzá, jó lesz így?!”

De térjünk is vissza a Leányrablás Budapesten-hez, hisz a bejegyzés róla szólna, karakterek. A mellékszereplők úgy gondolom megtették a dolgukat, kellően képviseltették a rossz oldalt – Ottó, Róza néni – valamint a jó oldalt is – Emma, Agáta mama, Kugler Tóni, Hangay papa. De azt hiszem a könyv megköveteli, hogy több szót ejtsek a főszereplőkről, először is Miliről, aki egy nagyszerű 19. századbeli kisvárosi lányt fest le elénk. Kissé tudatlan a nagyvilághoz képest, mégis igen kulturált – szeret olvasni ezt ne hagyjuk ki -, olyan személy aki nem fél visszavágni ha kell és tettre kész. Úgy gondolom Böszörményi egy igen kedves, szerethető lányt épített fel magának, akit az olvasó már az első pár mondata után képes a szívébe zárni.
Ambrózy Richárd a hölgyünkkel szemben igen kis titokzatos alak, akit úgy érzem az író még homályban tart előttünk és majd csak a második részben fog kibontani. Megjelenését illetően, szerintem mindenkit érdekel, hogy a mi is történt a báró karjával, de én személy szerint szívesebben belelátnék a fejébe, mert valljuk be igen érdekes személyiség.

„Róza néni azon ősi házisárkányok rendjéből való, akik fiatal leányokat rabolnak, és barlangjukban halálra hímeztetik őket.”

Amit kiemelnék a könyvből az a korhűség, egyszerűen leborulok Böszörményi mester előtt, hogy ennyi mindennek utána tudott járni, és rengeteg adatot közöl velünk lábjegyzetben, ami engem teljesen elképesztett. Annyi információt kaptunk, oly sok mára már nem használt szót, hogy szinte elszégyelltem, hogy ma már nem használjuk őket. S erről csakis mi magunk tehetünk.
Szeretném kiemelni az író olvasottságának bizonyítékait, ugyanis két nagy kedvenc írómra utal a könyvben, először is Jókai Mórra, akit számomra érthetetlenül hanyagolnak a mai emberek és Shakespeare-t, tőle is a Hamletből jól ismert Ofélia alakja jelenik meg a könyvbe. Be kell vallanom, mindig utáltam a Romeo és Júliát, számomra a Hamlet a legeslegjobb az angol művésztől.

„Báró úr, azt hiszem, itt az ideje felébreszteni Oféliát.”

Összefoglalva, a könyv lenyűgöző, rengeteg apró, kidolgozott kis alkotórészből épül fel, amit talán észre sem veszünk. A kor bemutatása bámulatos, a leírások gyönyörűek, és ami a legfontosabb egy kriminél, igen cselekmény gazdag s nyomozástól fűtött. Nem, hogy ajánlom, de szinte térden állva könyörgöm, hogy olvassátok el, nem fogtok benne csalódni! S úgy gondolom, hogy Böszörményi mesterre igen is oda kell figyelni a jövőben, mert ő egy olyan író, akiről majd évtizedek vagy századok múlva a mi leszármazottaink fognak tanulni, mint ahogy mi tanulunk Jókairól, vagy akár Aranyról, Gárdonyiról!

Nagyon várom a következő részt, és remélem, hogy Böszörményi mester kint lesz a Könyvfesztiválon, mert mindenképpen dedikáltatni szeretném vele a könyvemet! Ti is gyertek el, mert kimondottan nagyszerű esemény! Könyvfesztivál

Tudj meg róla többet:

Molyon

Könyvmolyképzőn