Sara Raasch - Hó, mint hamu

Megtört ​​szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2015
Besorolás: YA, fantasy
Oldalszám: 496
Sorozat: Hó, mint hamu (1)
Eredeti cím: Snow Like Ashes
Hogyan jutott el hozzám? Megláttam a borítóját és beleszerettem, igazán reméltem, hogy a tartalma felér vele.


Azt hiszem, vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Sokan furcsállották miért is ezt a könyvet választottam, hisz ők már hallottak róla, hogy durván szerelmi háromszöges történet, már sejthettem volna, hogy nem leszünk jóba ezzel a könyvel. Azonban annyira tetszett a borítója, hogy sutba vágtam a félelmeimet, és csak azért is alapon belekezdtem.

„Hogy bár sosem láttam Télországot, soha egyetlen rabszolgává tett télországival sem találkoztam, sosem tette be a lábamat Télország területére, elvárják tőlem, hogy mindet feláldozzak, mert amíg Télország nem szabad ország, addig én semmit nem számítok.”

Főszereplőnk Meira, aki egy Télország nevű helyről származik, amit évekkel ezelőtt egy másik ország megszállt, a nép nagy részét megölte, akik túlélték a támadást, azokat rabszolgasorba taszította és munkatáborokba zárták. Eddig nincs túl sok kreativitás benne, no de mindegy. Szóval a nagy mészárlás elől huszonöt embernek sikerült megmenekülnie, akik száma mára igencsak megcsappant, és ezek között vannak főhősünk is. A lány bizonyítani akar a kis csipet-csapatuk főnökének, ezért egy igen nehéz feladatra jelentkezik és innen kezdődik el igazán a könyv. Úgy érzem, legalábbis számomra, nem volt könnyű ténylegesen megkedvelni Meirát, tipikus butuska lánynak gondoltam az elején, aki fülig szerelmes az ugyancsak táborukban élő királyba, Matherbe. Azonban ahogy haladt tovább a történetünk, úgy ismertük meg igazán Meirát. Láttuk az álmait, a kétségeit, ahogy keresi a helyét a világban és ez nagyon tetszett. És mikor sziporkázik az öniróniája, hát az valami hatalmas.

„Ez az egész valahogy nem tűnik valóságnak. Olyan sokáig próbáltam, olyan nagyon akartam csak Meira lenni. Csakhogy az sem olyan egyszerű kérdés, hogy ki vagyok tulajdonképpen. Semmi nem egyszerű. Olyan, mint ez a hóesés Jannuari városa fölött…Lehull egy hópehely az üres égboltról. Egyetlen fagyott hópihe. Aztán egy másik, és még egy… És az úton egy szempillantás alatt tucatnyi különböző hópehely hever. Ezekből a kis pelyhekből kiszámíthatatlan hóvihar kerekedik. Gyönyörű, veszélyes, hatalmas.”

A szerelmi háromszög másik két szereplője a már említett Mather, aki egyszerűen nem tudtam megszeretni. Hitegeti, hogy szereti Meirát, de aztán egy olyan szerződést köt, amivel borzalmas helyzetbe hozza a lányt, és ezek után még képes hisztizni is amiatt, mert Meira azt teszi amit kell… Engem teljes mértékben kiborított, mintha egy kisfiú lett volna végig a könyvben, akinek a másik, csúnya herceg elveszi a jaték babáját…
Aztán ott van Theron, Cordell hercege, aki művészlélek, jó harcos, igazán kedves mindenkivel és alapjába véve egy nagyon rendes srác… és én nem értem, Meira miért ilyen nyomorék, hogy nem választja rögtön őt? Na jó, igazi választás nincs a könyvben, de akkoris! Ott van Theron, aki elraboltatja magát, csakhogy megmentse Meirát, aki segít neki, aki sose csapja be és… ahhh, mindegy!

„– Tehát… – szólalok meg, amint elindulunk balra a folyosón – …ön Cordell királyának fia. Milyen érzés királyfinak lenni?     Theron felnevet.
    – Néha nagyon jó, máskor egyenesen borzalmas. Ön gyönyörű. Milyen érzés gyönyörűnek lenni?”

A könyv történetszála talán az, ami teljesen levett a lábamról, nem mondom, hogy valami újat hozott, mert ismert fordulatokkal játszik, de nagyon tetszett, ahogy az írónő összehozta. Nagyon nehéz úgy beszélnem a könyvről, hogy ne adjak ki sok spoilert, de nagyon tetszettek azok a részek, amik a munkatáborba játszódtak. Főleg ahol a barlangba a télországiak a falra vésték az emlékeiket, hogy a kultúrájuk, a múltjuk ne vesszen el.

„Télország mi vagyunk!”

És mindemellett a könyv nagyon jól bemutatja azt, hogy a hatalmon lévő emberek, mennyire érdekemberek. Hogy nem érdekli őket, hogy egy másik országgal és a benne lakókkal mi történik, hogy csak akkor segítenek, ha valamit kapnak cserébe, és hogy még egy nyavalyás ki szerződést se tudnak betartani, mert áskálódnak és csak a saját javukat nézik. Hát Cordell királyától majdnem felfordult a gyomrom.

„– Mondd, hogy van valahol a közelben egy köpönyegbolt – szól Theron. A didergéstől eléggé furcsán ül lován.
Mather felnevet. Éles, szép hang. Évek óta nem hallottam. Napról napra többet mosolyog azzal a gyönyörű, teljes mosolyával, amitől minden felfénylik körülötte.
– Szegény cordelli herceg! Nem tud elviselni egy kis hűvöset?
– Egy kis hűvös? – nyöszörög Theron. A hadseregre mutat. A cordelli katonák ugyanolyan összefagyottnak tűnnek, ugyanúgy feszengenek, mint a vezetőik. – Mire ennek az egésznek vége, csak fagyott katonáink lesznek. Az imént apám tüsszentett, és a tüsszentés cseppekké fagyva, jégesőként hullt le!
Felkacagok, Theron rám pillant.
Tekintete a vidámságból valami mélyebb érzésre vált. Ez az érzés köztünk húzódik, amióta Angra palotájának folyosóján azt a tétova, nyugtalancsókot váltottuk”

Összességében egy nagyon jó könyv volt, aminek szerintem ó cselekménylánca van. Azonban akik nem szeretik a szerelmi háromszöget, azoknak talán kicsit az idegeikre mehet a Theron-Meira-Mather hármas, én teljes mértékben Team Theron vagyok. Mindenesetre ha épp nincs mit olvasnod, és el akarod ütni az időt, ahhoz nagyszerű kis könyv.

„A homlokán vágott sebből vér szivárog a szemébe, ajka egyik fele oldalra húzódik, szánalmas kísérlet, hogy a viszontlátás örömét kimutassa. Még itt is.
Lerogyok előtte,végigsimítok arcán, karján, a sérüléseit érinteni tétovázok.
– Hogyan kerültél ide?
Theron mosolya elrebben. – Ugyanezt kérdezhetném tőled.
Angra pálcája Theron fején koppan. Cordell hercege elterül az obszidián padlón. Aztán fél könyökre támaszkodik, nyugtató lélegzetet vesz, és visszanéz rám.
– Nem akarod elmondani, hogy átadtad magadat nekem? Gáláns módon megpróbáltál beszökni Tavaszföldre, hogy megmentsd, de csak azt érted el, hogy ugyanolyan helyzetbe kerültél? – kérdi Angra, gúnyos vigyorral nézve Theront.”

Értékelésem:
Történet: 5/4 (nem túl eredeti, de jól összerakott)
Borító: Imádom, szerintem gyönyörű.
Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a telet! :D
Figyelmeztetés: Szerelmi háromszög!

Gail Carriger - Szívtelen

A lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan benne van… ezúttal azonban a baj nem a saját hibájából szakadt rá. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet – és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek. Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata – Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék. 
Sikerül rájönnie, ki akarja megölni Viktória királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte meg magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe?

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Besorolás: urban fantasy, steampunk
Oldalszám: 384
Sorozat: Napernyő Protektorátus (4)
Eredeti cím: Heartless
Hogyan jutott el hozzám? Már az első kötetbe beleszerettem, az írónőnek nagyszerű stílusa van, és egyszerűen imádom a karaktereit.

 

Végre eljött ez a pillanat is. A karmaim közé került Gail Carriger nagyszerű sorozatának következő része is amire össze sem merem számolni hogy milyen régóta vártunk. na jó, pontosan 3 éve, illetve tűkön lassan 1 éve, amióta a Könyvmolyképző hitegeti a kiadását. Nem szeretnék bele menni ebbe az állandó csúsztatás vitába, az Outlander harmadik részénél úgyis ki fogok majd borulni eléggé. No de nézzük is mire vártunk ennyit.

„Akármi riasztotta meg a lovakat, Lord Maccont is megakasztotta kissé. Alexia kidugta a fejét, hadd lássa. 
Sündisznók. Százával.”

A katyvasz és kalamajka közepén kapcsolódunk be természetesen a kötetbe, ahogy már megszokhattuk, azonban a könyv legnagyobb mozgatórugója nem kisebb személyiség, mint Lord és Ladí Maccon gyermeke, aki már születése előtt hatalmas gondot okoz a szüleinek. Hisz a vámpírbolyhok szeretnék halva tudni a gyermeket, akinek az erejétől félnek. Éppen ezért Lyall professzor kitalál egy iszonyatosan borzalmas és még annál is nagyobb hülyeség tervet, miszerint ha megszületik a gyermek, azt Alexiáék önként és dalolva átadják Lord Akeldamanak aki majd felneveli. Ki az az eszement, aki képes ezt kitalálni? Biztosan férfi! Előre borítékolható volt, hogy Alexia ki fog akadni a buta terven, csodálom, hogy nem sütögette meg Lyall professzort, meg a férjét is, mert belement a buta tervébe!

„Lord Maccon zsarnoki pillantást vetett a bétahímre. 
Lyall professzor vállat vont, mintha azt mondaná: ön vette el feleségül.”

No de nem csak a kisbabával kapcsolatban van Alexiának rengeteg dolga, hisz közben fény derül egy királynő elleni merényletre is, ami kapcsolatban áll Lord Maccon régi falkájával is. Hát mit ne mondjak ez volt az a szál ami azt hiszem még a kisbabánál is jobban kifektetett, hisz rengeteg titokról rántották le a leplet. Először is mikor kiderült, hogy Lyall professzor mit tett a múltban, azt hittem nem tudom összekaparni az államat a padlóról. Igazából úgy is mondhatom, hogy csak néztem, mint Rozi a moziban, hogy most akkor mi van? Képes volt erre az a kedves ember? És mikor kiderült, hogy ki is volt Lyall régi nagy szerelme, Sandy, hát újabb sokkot kaptam. Úristen, ezt a könyvet Lyall egyedül is elcipelte volna a hátán. Úristen, tuti ki fog derülni Lyall és Channing titka, és akkor Conall meg fogja ölni őket! El sem hiszem… Úristen!

És akkor ott van Madame Lefoux és az octomaton, aminél csak kapkodtam a fejemet, hogy most akkor mi is van. És a vámpírboly, aki beköltözött Woolsey-ba! Azt hittem belehalok a nevetésbe, amikor kiderült, hogy most már ott ragadtak és a falkának tovább kell állnia. Mit ne mondjak, Lord Akeldama nagyon okos volt, de sajnos Alexia még nála is okosabb, így bár a Lord kiűzte a vámpírbolyhot a fővárosból, kapott cserébe egy farkas falkát a szomszédjába.

„– Micsoda gerlepár! Miként leszek képes elviselni, hogy folyamatosan flörtölnek a társaságomban? Lord Maccon, miféle rangon aluli dolog, hogy szerelmes a tulajdon feleségébe?”

No de gondolom mindenkit egyetlen dolog érdekel igazából a kötetből, mégpedig az, hogy mi is lett Alexia kisbabája, a következő sorok nagy mennyiségben tartalmaznak SPOILERT!

Szóval a könyv végén megszületik Prudence – nekem tetszik a neve, bár sokaknak szörnyen nem -, aki képes ellopni a természetfelettiek erejét, amit be is mutat a könyv végén. Hisz mikor az édesapja a karjaiba veszi, kisfarkassá változik, amikor pedig Lord Akeldama fogja meg, vámpírrá.

SPOILER VÉGE!

„– Mozgékony kisfiú, hát nem? 
– Kislány – javította ki a felesége. – Mintha az én gyermekem fiúnak merészelne születni. 
Ez már régi civódás volt közöttük. 
– Fiú – vágta rá Conall. – Egy gyerek, aki ennyi gondot okozott már az elejétől fogva, bizonyítottan csak fiú lehet. 
Alexia felhorkant. 
– Mert az én lányom nyugodt természetű és kérlelhető lenne? 
Conall vigyorogva lecsapott Alexia kezére, és az ajkához emelte, hogy csókot nyomjon rá; lágy ajkak a szúrós borosta között. 
– Igazságod van, feleség. Nagyon is.”

Bár azt hiszem az összes fontos szálat megemlítette, muszáj felhoznom Alexia testvérét, Felicityt is, azt a kis perszónát majdnem kicsináltam gondolatban mikor kiderült, hogy miért is költözött be Alexiáékhoz. A kis buta csirke, remélem Alexia a következő kötetben kicsinálja! Floote számomra egyre érdekesebb karakter, túl sok titkot tud, és túlontúl csöndes. Szerintem rejteget valamit, de majd meglátjuk.
Szegény Biffyt nagyon sajnáltam az egész kötet alatt, de sajnos Lord Macconnak igaza van, ő most már farkasember, nem szolgálhatja tovább Lord Akeldamát, ahogy nem is lehet belé többé szerelmes.

„– Ó, Lyall professzor, tréfálkozik? Nem áll jól önnek. 
A vöröses hajú bétahím savanyú pillantást vetett Lady Macconra. 
– Új személyiségvonásokat aknázok ki magamban. 
– Nos, ne tegye! 
– Igenis, asszonyom.”

A főszereplőkről nem tudom mit mondhatnék, még mindig imádom őket, Alexia terhesén még menőbb volt, mint eddig, és szinte már nevetséges volt, hogy bálna méretűen rohangál végig Londonon, és annyi teát iszik, amennyi csak belé fér. Azért a terhessége miatt sok vicces epizódot hozott számunkra.
Lord Maccon végre hozta az első kötetbeli énjét, hisz mint a második, mint a harmadikban iszonyatosan hülyén viselkedett, amit látszólag megbánt és tényleg próbál a régi lenni. De rengeteg feladata és nehézsége van, mint Biffyvel, mint a vámpírokkal és úgy érzem nem igazán érzi még, hogy apa lesz.

„– De miért nem bőg? – akadékoskodott Lord Maccon. – Nem kellene neki? Nem az a szokása minden kölyöknek, hogy bőg? 
– Talán néma – vetette fel Alexia. – Praktikus is lenne ilyen szülőkkel, mint mi vagyunk.”

Összességében egy nagyon pörgős, teljesen elkápráztató könyvet kaptam a kezembe, amit vétek lett volna nem elolvasni, vagy éppen kiadni. nagyon sajnálom, hogy a könyv nem örvend akkora sikernek, mint megérdemelné, mert egy nagyon humorosan, életre való kis könyv, nagyszerű szereplőkkel, akik mindig képesek leejteni az ember állát. Most már csak amiatt vagyok bajba, mert nem tudom kibírok-e megint három évet, míg megjelenik a sorozat következő, egyben utolsó kötete, a Timeless, megkockáztatom, hogy Időtlen címmel.

Addig is nagyon kérlek titeket, főleg azokat akik még nem találkoztak a sorozattal, hogy próbálják ki, mikor épp nincs semmi sürgős az olvasmányi listátokon, lapozzátok fel a Lélektelent, mert egy nagyon jó sorozatról maradtok le, ha esélyt sem adtok neki!

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Borzalmas, de már hozzászokhattunk a különc, furcsa borítókhoz. Az egyetlen amit kimondottan utálok, az az, hogy már a cím felírása. Eddig az angol volt vastagabban, szerintem semmi pluszt nem ad, maximum, a Könyvmolyképző tett róla, hogy elüssön az eddigiektől.

Ajánlom: MINDENKINEK!
Figyelmeztetés: Nos, nehéz elszakadni Alexiáéktól…

Sarah MacLean - Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

Egy botrány beláthatatlan következményekkel járhat…Juliana Fiori éltető eleme a szenvedély.

Vakmerő, lobbanékony és csak úgy vonzza a bajt, ő aztán tényleg nem egy affektáló angolkisasszony. Esze ágában sincs megfelelni a társadalmi elvárásoknak: ami a szívén, az a száján, és ráadásul figyelemre méltó pontossággal céloz, amikor behúz valakinek. Botrányos természete miatt kedvelt témája London fő pletykafészkeinek és pontosan az a fajta nő, akit a jó hírnevét féltve őrző Simon Pearson, Leighton hercege a lehető legtávolabb szeretne tudni magától.

A férfi jól rendezett életébe legkevésbé a botrány hiányzik. Gúnynevén a Hencegő herceg szinte csak azzal van elfoglalva, hogy rangjához méltón feddhetetlen maradjon és a titkai ne kerüljenek nyilvánosságra. Ám amikor egy késő este felfedezi a kocsijában rejtőzködő Julianát, akkor minden számára kedves dolgot kockára téve megfogadja, hogy leckét ad jólneveltségből a zabolátlan szépségnek.

Julianának azonban más tervei vannak: csak két hetet akar, hogy bebizonyítsa, még egy rendíthetetlen nyugalmú herceg is a mindent elsöprő szenvedély rabjává válhat.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 416
Sorozat: A csábítás kilenc szabálya (3.)
Eredeti cím: Eleven Scandals to Start to Win aDuke’s Heart
Hogyan jutott el hozzám? Egyszerűen imádom ezt a sorozatot, az első résszel már megvett magának.

„Az életben vannak nagyobb dolgok is, mint egy botrány.”

El sem tudom mondani, hogy mennyire vártam már a sorozat befejező részét. Iszonyatosan kíváncsi voltam Leighton hercegre, ahogy szerelembe esik. Pont ő. A Hencegő Herceg. Jó kis kalamajkának nézhetünk szembe, amennyiben belekezdünk a könyvbe, hisz a főhősnőnk nem kisebb személyiség, mint Miss Juliana Fiori, aki botrányba született és nevelkedett.

„– Nem, Miss Fiori, én nem aggódom a maga jó híre miatt. 

Hát persze hogy nem. 
– A saját jó hírem aggaszt.”

Szóval adott két sejtjeiben különböző személyiség, akiket a lehetetlenen kívül semmi sem hozhatna össze, maximum egy könyv, amit a csodálatos Sarah MacLean írt, aki már harmadik alkalommal repít el minket a 19. századi Angliába. Így hát nem véletlen, hogy annyira siettem a vizsgáimmal, hogy minél előbb el tudjam olvasni.

„– Mi van magukkal, angolokkal? Úgy beszélnek a házasságról, mint valami üzleti megállapodásról. 
– Mert az is, egy üzleti megállapodás – felelte Penelope tárgyilagosan. 
– És mi van a szerelemmel? 
– Biztos vagyok benne, hogy… idővel… idővel bizonyos ragaszkodás kialakul majd közöttünk. 
Julianna őszintén felnevetett. 
– Én a lovamhoz ragaszkodom, de nem akarok hozzámenni feleségül.”

És mivel is kezdődhetne a könyv, mintsem egy botrányos találkával Ralston márki kertjében, aminek a vége oda vezet, hogy Miss Fiori Leighton herceg hintójában, majd házában köt ki. S nem mellesleg fogadást köt azzal a bizonyos herceggel, hogy két hét alatt bebizonyítja neki, hogy szenvedély nélkül élni lehetetlen, és még a hírhedt Hencegő herceg is képes a vágyakozásra.

„-Allendale, hajlandó vagyok megbocsájtani, hogy megkérted a kezét a nőnek, akit szeretek. Cserébe magunkra hagynál bennünket egy percre?”

Az eddigi könyvekkel ellentétben azt hiszem most láthattuk a Londoni társaság legsötétebb, leggonoszabb oldalát. Mert lássuk be, bármennyire is szeretünk szerelmi történeteket olvasni, amik döngetik a társaság etikettjét, egy nagyon kemény, nehéz elvekkel működő világ volt, ahol a kívülállóknak nem sok esély jutott. Juliana nem igazán tett semmi megbocsáthatatlan szörnyűséget, azonban London krémje már a megjelenésekor hátat mutatott neki, néha hátrapillantva, hogy mikor is fog hibázni. Hisz nem elég, hogy Juliana talján, de még mellette a botrányairól hírhedt Ralston márkinő lánya is, aki otthagyta a férjét és az iker fiait Londonban, és új éltet kezdett.

„Nagy hazugság, hogy a szerelem csupa öröm meg magasztos érzés, és azok is hazudnak, akik szerint a szerelem gyönyörű. 
Nincs benne semmi gyönyörű. A szerelem borzalmas!”

Ezzel ellentétben áll Simon, Leighton hercege, akibe kiskorától azt nevelték, hogy tökéletesnek kell lennie a társadalom szemébe. Hogy a hercegséggel makulátlannak és megfoghatatlannak kell látszani. Csakhogy nem számított rá, hogy a tizenhét éves kishúga házasságon kívüli gyermeknek ad életet, ezzel kényes helyzetbe hozva  a családját, hisz nincs olyan rang a földön, amiért ezt a sznob brit társaság elnézné. Éppen ezért, még mielőtt kitudódik a szörnyű titok, Simonnak találnia kell egy tökéletes angol arisztokrata nőt, aki majd segít a család megítélésében, ha esetleg kiderül a titok. Vagyis nem Juliana Fiorit. Mégis valamiért Juliana az aki felkelti az érdeklődését.

„– Roppant… csúnya dolog, ha az ember nem köszön meg valamit. 
Eltelt egy-két másodperc, mire a hercegnek leesett, hogy mit mondott. 
– Úgy érti, hogy neveletlen? 
Juliana legyintett. 
– Mindegy, más férfi megköszönte volna. 
Leighton odalépett hozzá. 
– Úgy érti, hogy egy jobb férfi? 
Juliana ártatlansága jeléül tágra nyitotta a szemét. 
– Nem, dehogy. Ön mégiscsak egy herceg. Önnél nem létezhet jobb a földkerekségen.”

Nagyon tetszett a könyv felépítése, a főszereplőinket lassan ismertük minden sötét titkukkal, legbensőbb reményükkel és félte őrzött álmaikkal. Nagyon örülök, hogy láttuk Simon gyengédebb oldalát is, ahogy Juliana felfedte a félelmét attól, hogy olyanná válik, mint az édesanyja. Azt hiszem a három könyv közül itt ismerhettük meg a legjobban a főszereplőket. Kettőjük kapcsolata sem volt az a bumm bele, nem mintha az előző könyvek ilyenek lettek volna, de nagyon tetszett, hogy előbb nyíltak meg egymásnak lelki szinten, mintsem testileg. A romantikus részek nagyon jól meg voltak írva, távol álltak az első két kötetétől, de mindemellett legalább olyan viccesek.

„– Csúnya szokás hallgatózni, kegyelmes uram.(…) 
– Csak írja hozzá a többi bosszantó tulajdonságomhoz. 
– Nincs elég papír Angliában, hogy mindet felsorolhassam.”

Nagyon jó, élménydús jeleneteke keresztül ismerhettük meg Simont és Julianat, ilyen volt a Serpentine, ahogy Juliana találkozik Leighton hercegnővel a butikban, ahogy Juliana elejtette a távcsövet az Operában, arról nem is beszélve, hogy Juliana azt hitte Caroline – Georgiana kislánya – Simon gyermeke, és küzdött a kicsiért. Azt hiszem ezért is szerettem meg őket annyira.

„Tudom, milyen úgy felnőni, hogy tudod, az apád vagy az anyád nem akar téged – súgta. – És azt is tudom, milyen az, amikor az egész világ tud erről. Nagyon nehéz és fájdalmas. Négyévesen, tízévesen, de még húsz évesen is. Tudom, milyen, amikor kinevetnek és mindenki elutasít.
Amikor te elutasítasz.”

De nem mehetek el szó nélkül a nagyszerű mellékszereplők mellett sem. A régi párokat is viszont láthattuk, nagyon örültem Ralstonnak és Callie-nek leginkább, mert ők a kedvenceim, de jó volt újra találkozni a Minerva-ház tagjaival is.
Természetesen a „jók” mellől nem hiányozhatnak a „gonoszak” sem. Azt hittem leszédülök az ágyról, mikor megláttam, hogy Julianáék anyja visszatért! Olyan kalamajkát okozott a vén szipirtyó, hogy legszívesebben megfojtottam volna a tulajdon két kezemmel… Gonosz szívű romlott némber! Aztán ott volt a London társaság úgy cakkumpakk, akik szívtelen, gonosz népség, és akiket nem szeretek… a következő történelmi romantikus könyvemig :D

„- Foglalj helyet, hozatok neked egy kis bacont.
- Nem kell az átkozott baconod! A húgodat hozasd ide!”

Összességében egy nagyszerű regénnyel zártuk a sorozatot, és a kicsi szívem vérzik, hisz ezzel el kell búcsúznunk egy újabb családtól, akiket a szívembe zártam, illetve Sarah MacLeantől is, hisz még nem tudni lesz-e újabb fordítása. Én személy szerint örülnék neki, mert kedves történeteket írt, nem egy Julia Quinn, de senki sem lehet Julia Quinn.

„Un momento con una donna capricciosa vale undici anni di vita noiosa.

Egy tüzes hölggyel töltött egyetlen pillanat többet ér tizenegy unalmas évnél. 
– olasz közmondás –„

Úúú azt már mondtam, hogy mennyire szeretem a borítót? Összehasonlítva a külföldiekkel, nekem sokkal jobban bejön amit a Könyvmolyképző alkotott. Én a puha borítós változtatott vettem, azonban nagyon jól tartják magukat, bár furcsa, hogy a harmadik rész mennyivel vékonyabb kötet lett, mint a többi, pedig nem sok oldallal maradt le tőlük.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Imádom

Ajánlom: A történelmi romantikusok kedvelőinek
Figyelmeztetés: Sorozatzáró!

Sarah J. Maas - A tűz örököse

„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.”

A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…

A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 660
Sorozat: Üvegtrón (3.)
Eredeti cím: Heif of Fire
Hogyan jutott el hozzám? Egy sorozat harmadik kötete

Egyetlen kérdésem van, mi a fenéért vártam én ennyit azzal, hogy elolvassam ezt a könyvet?

Be kell vallanom a második könyv vége felért egy arculcsapással, és nehezen vettem rá magam, hogy a harmadiknak nekikezdjek. Arról nem is beszélve, hogy pletykák keringtek egy új álompasiról, akiről hallani sem akartam, egészen addig míg nem találkoztam vele személyesen…

„– Mennem kell. Össze fogom gyűjteni az udvarom, az udvarunk maradékát, és együtt felállítjuk a legnagyszerűbb hadsereget, amit a világ valaha látott. Minden szívességet és adósságot be fogok hajtani, amivel Celaena Sardothiennek, a szüleimnek, a családomnak tartoznak. És aztán… – A tengerre nézett, hazafelé. – Aztán lerázom a csillagokat is az égről.”

Nos ott vesszük fel a fonalat, hogy Celaena megérkezik Wendlynbe, hogy teljesítse Adarlan királyának legújabb öngyilkossággal felérő küldetését. A harmadik könyv négy szálon is fut, az egyik Celaena küldetése Maeve-nál, hogy minél többet tudjon meg a rémkulcsokról, a mások Mannon szála, és én személy szerint ketté vettem, Chaol és Dorian szálát.

„ – Mindannyian kockáztatunk valamit. – Már alig hasonlított egykori önmagára, a jó barátra, akivel Chaol együtt nőtt fel. A herceg rápillantott a zsebórájára.
– Mennem kell. – Elindult a lépcső felé, arcán nem látszott félelem vagy kétség.
– Ma elmondtad nekem az igazságot, ezért én is elárulok neked valamit: ha ez azt is jelentené, hogy újra barátok lehetünk, akkor sem fordítanám vissza az időt – nem akarok az lenni, aki voltam. Ez meg… – Fejével a szétszóródott kristályok és a tál víz felé bökött. – Szerintem ez is egy jó változás. Ne félj tőle! 
Dorian távozott, és Chaol hiába próbált mondani valamit, nem jött ki hang a torkán. A döbbenettől. Mert amikor Dorian beszélt hozzá, már nem egy herceg nézett vissza rá. 
Hanem egy király.”

A legjobb természetesen Celaena küldetése volt, ahol rengeteg új mellékszereplőt avathattunk, illetve egy új oldaláról ismerhetjük meg kedvenc főhősünket. Celaena végre szembenéz tündér voltával, és a fájdalmas múlttal, mikor még Aelin hercegnő volt. Rengeteg visszaemlékezést kaptunk, és így megismerhettük Aelin szüleit, és azokat az embereket, akik az életüket adták az uralkodó családért.
Emellett többet megtudtunk a tündérek világáról. Leginkább a félvérekről, akiket szinte azonnal a szívébe zár az olvasó, hisz olyan kedvesek Celaena-val, és mindenki mással.
Ééés igen….  nem hagyhatom ki a harmadik könyv legeslegjobb karakterét sem, a híres-hírhedt Rowant sem, akit először gyűlöltem a beteges kiképzési módjai szerint, majd a Celaena kiégési jelenete után azonnal megszerettem. De most már kissé bajban vagyok, ugyanis már nem tudom kinek az oldalán álljak. Az első részben teljes mértékben Team Dorian-os voltam, de beláttam a második részben, hogy Chaol sokkal jobban illene Celaena-hoz. Viszont most kétségbe vagyok esve, mert bár még mindig szeretem Chaol-t, de most már szerelmes vagyok Aedionba, és rajongóként imádom Rowan-t. Mi lesz most velem?
Imádtam Rowan és Celaena jeleneteit, főleg az utolsó nagy csatát, amikor végre láthattuk az igazi Aelint, az erejét, amivel még Maeve-t is sikerült halálra rémítenie. Azt hiszem még sok meglepetést fog okozni nekünk ez a tündérfiú.

„- Legalább ha a pokolba mész – szólt Rowan(..)- akkor együtt leszünk.”

Manon részeihez nem tudok sokat mondani, szinte mindegyiket kihagytam, mert egyáltalán nem érdekeltek. Ezt később biztos meg fogom bánni, de nem bírtam elolvasni….

Doriant nagyon-nagyon sajnáltam, Sorcha nem érdemelte azt amit kapott, bár szerintem egyáltalán nem illett Dorianhoz. Engem egy kicsit jobban felzaklat, hogy nem tudom mi lesz a mi drága hercegünkkel azok után, hogy megmentette Chaolt és amit az apja tett vele…

„Celaenának csokoládét hozott, mivel állítása szerint meg volt sértve, hogy Celaena a távollétét rendes szülinapi ajándéknak tartotta. 

Celaena megpróbálta megölelni, de Rowan nem akarta, és ezt meg is mondta neki. Azért később a fürdőszobából kijövet a széke mögé lopózott, és egy cuppanós csókot nyomott az arcára. Rowan elhessegette, és morgolódva törölgette az arcát, de Celaenának az volt a gyanúja, hogy a védőbástyái mögé engedte őt.”

Chaol végre kezd visszatalálni a régi önmagához, és nagyon jó, hogy próbál még így is Celaena-nak segíteni, de látszik rajta, hogy nagyon kivan. Hisz egyfelől Dorian-t kell védenie, ő a barátja és a királya. De másfelől ott van Celaena, a szerelme, aki viszont az ellenfelük. Nem egyszerű most szegénykémnek.
Azonban jó szövetségesre talál Aedion személyében, akit a világ Adarlan királyának szajhájaként emleget, mivel átállt Adalran oldalára, és aki nem mellesleg Aelin unokatestvére. Chaol és Aedion jeleneteit imádtam, látszik mindkettőjükön, hogy szeretik az uralkodójukat, hűségesek és mindketten nagyon jó harcosok. Nagyon remélem, hogy Aedionnak sikerül kiszabadulnia, és végre találkozhat oly sok év eltelte után Aelinnel.

„Celaena is kinyújtotta kezét Aelin felé, ujjaik összeértek. 
És talpra állt.”

Nagyon-nagyon várom a negyedik kötetet, mert rengeteg kérdés, és lezáratlan ügy maradt. Arról nem is beszélve, hogy Celaena nem tudja mi is történt Adarlanba, így nem tudhat sem Chaolról, sem Dorianról, sem arról, mik történtek Adarlanban.

„– Nagyon kevés érdeklődést mutatnának az irányodban, mert megöregszel és hamarosan leépülsz, ezért nem éri meg az erőfeszítés, hogy meghódítsanak téged. 
 Celaena a szemét forgatta. 
 – Gyilkos humor.”

Kíváncsi vagyok mi lesz Chaollal és Celaena-val. És nagyon-nagyon várom, hogy még többet tudjak meg Rowanről, szóval hol van már az a negyedik rész??

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Még mindig imádom

Ajánlom: A fantasy szerelmeseinek és a sorozat imádóinak

Figyelmeztetés: Rengeteg szexi pasi, aki közül nem könnyű választani…

Tudj meg róla többet:

Könyvmolyképző

Moly

Érdekesség:

Mostanság hódít a híres sorozatokból (film, könyv, sorozat) készülő színezőkönyvek, az Üvegtrónból is készül egy ilyen mestermű: