Sherrilyn Kenyon - Bűnös éj

A Sötét Vadászok birodalmában még a halhatatlan rosszfiúknak is be kell tartaniuk a becsületkódexet: Nem árthatsz az embereknek. Nem szívhatsz vért. Nem lehetsz szerelmes.
Néha egy-egy Sötét Vadász mégis azt hiszi, hogy ő a Törvény fölött áll. Ekkor jövök én. Hogy ki vagyok? Az, akitől még a rettenthetetlenek is félnek. Ha megszeged a törvényt, az én haragom sújt le rád. Az én szívemet nem lehet meglágyítani. Könyörtelen vagyok, nincsenek érzéseim. 
Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam egy Sötét Vadásznővel. A neve Danger. Veszély. Ez nem csupán a neve, hanem maga az élete. Nem bízik bennem, de nem hibáztathatom ezért. Egyedül ő tudja, miért jöttem: hogy bírája, esküdtszéke és valószínűleg hóhéra legyek a barátainak. Csak Danger segíthet, hogy néhányuk megmeneküljön. Nélküle mind meghalnak. 
Dangereuse St. Richard halálos őrület a számomra. Van benne valami, ami feléleszti rég halottnak hitt szívem. De a gonosz elleni harcban az emberiség egyetlen reménye, ha teljesítem a kötelességemet. Ám hogyan tehetném, ha ezzel fel kell áldoznom az egyetlen nőt, akit valaha szerettem?

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 336
Sorozat: Sötét vadászok (8.)
Eredeti cím: Sins of the Night
Hogyan jutott el hozzám? Még az Ulpius fénykorában csaptam le a sorozatra, rögtön beleszerettem mint a szereplőkbe, mint az írónő stílusába.

Kétségkívül Sherrilyn Kenyon Sötét vadászok-a volt az a sorozat, amit a legeslegjobban bántam, hogy elkaszált az Ulpius, majd a csőd után nem hallottunk felőle semmit. Úgy érzem Kenyon az a paranormális romantikus író, akiről mindenkinek példát kellene vennie, mert eddig nem volt olyan gyenge könyve, amit ne szerettem volna! Így hát érthető volt, hogy mennyire megörültem a hírnek, hogy átveszik a sorozatot, és megjelenik az immáron nyolcadik kötete, az amúgy Amerikában már 26 kötetes szériának.

„– Hmm… – Simi átkarolta a nővére vállát, és a sarokba kísérte, ahol a tévéképernyői voltak. – Nézd, Xirena, nálunk úgy van, hogy a Simi azt csinál, amit akar, akri meg azt mondja, hogy „oké, Simike, ahogy szeretnéd". Kivéve, ha megakarok enni valakit. Azt nem szokta megengedni., de minden mást igen. Minden másban az van, amit a Simi akar. Látod?”

A nyolcadik kötetben Alexion kalauzol el minket a Sötét vadászok világába, aminek mindenki örülhet, hogy Ash is megjelenik a kötetben, bár bevallom nem szerepelt számomra eleget. Nem szégyen, Ash a kedvencem…

Onnan kapcsolódunk be a történetbe, hogy néhány sötét vadász puccsot próbál meg elkövetni Ash-el szemben, mivel úgy gondolják, hogy a mi drága, mindenkiért küzdő Ash-ünk egy démon. Természetesen Stryker is könyékig benne van ebbe a hatalmas átverésbe, amivel a Vadászokat hülyítik, azonban kiderül, hogy pár száz évente felüti a fejét ez a lázadozás, és éppen ezért teremtetett Alexion, a kívülálló harmadik fél, aki nyomoz, ítéletet hoz, majd el is végzi a büntetést.

Azt hiszem ezzel a kötettel kezdődően indul be igazán a sorozat cselekménye, aminek igen szerves része az a kérdés, hogy mi is Acheron? Ki is Acheron? Hogy ki hol áll ebben a hatalmas sakkjátszmában. A világ amit eddig lefestett számunkra Kenyon, egy falatkája annak a csodálatos univerzumnak, amit a későbbi kötetekben elénk tár. Mert kétségtelen, hogy ahol istenek vannak… ott háborúskodás, áskálódás és szappanopera van töményen.

A történetről nem sokat tudok anélkül mondani, hogy spoilereznék, de azért megpróbálom, csak saját felelősségre olvassatok tovább!

„Az idő halad, de az emberek nem.”

A férfi főszereplőnk Alexion, egy magányos lélek, aki Simin és Acheronon kívül senkihez sem kötődik, hisz Katoterosban él, az Atlantiszi istenek Olümposzán, ahová hármójukon kívül senki sem teheti be a lábát, és mellékesen Alexion sem hagyhatja el a helyet. Éppen ezért megértem, hogy valamilyen szinten örül annak, hogy végre hátrahagyhatja azt a helyet. Azonban ott van az az oldala is a történetnek, hogy a lázadást Acheron ellen, a legjobb barátja és tanítója szervezi, ami miatt szeretne gátat szabni ennek az őrültségnek.

„Acheron azt mondaná, néha veszíteni kell a győzelemért. Akár tetszik, akár nem, az univerzumnak megvan a maga rendje. Nehéz megérteni, és gyakran nagyon nehéz elfogadni, de attól még létezik, és a döntéseinket magunk hozzuk. A vereség is az élet része, és senkinek sem sikerülhet mindig minden.”

A női főhősünk Dangert, a francia forradalom során Vadásszá vált női gyilkos, akit megpróbálnak beszervezni az Ash elleni puccsba, és akinek a segítségét Alexion kéri. És innentől versenyfutás az idővel az ítélet hozatalig, hogy minél több Sötét Vadászt mentsenek meg a biztos haláltól, amennyiben Acheron ellen fordulnak. Be kell vallanom Dangert nem volt nehéz megkedvelni, egy öntörvényű nő, aki nem fél gondolkodni, és aki egyik oldallal sem elfogult.

„Most ne azzal törődj, milyen lenne a pasas ruha nélkül! Van fontosabb dolgod is!”

Kenyon nagyon jól felépítette kettejük egymásra találását, hisz mindkét főszereplőnk élete tele volt borzalommal, s bár vannak körülöttük barátok, akikben megbízhatnak, mindketten magányosak legbelül. Azonban a mellékszereplők nélkül nem sikeredett volna ennyire jóra az egymásra találásuk.

„– Ash vérét iszod? 
– Igen. 
– Pfuj! – hátrált a széken ülve Danger. Iszonyatos kép jelent meg lelki szemei előtt. Alexion és Ash ették egymást. – Te Ash nyakából szívod a vért? 
– A francba, dehogy! – tiltakozott Alexion sértetten. – Ki van zárva! Először is, inkább haljak meg és kárhozzak el. Másodszor is, aki Ash nyakára pályázik, annak jobb, ha van végrendelete. Senki nem érhet hozzá.”

Strykert utáljuk, mert egy szemét démon, aki meg akarja ölni Acheront, de be kell vallanom itt is hozta a világ legeslegjobb gonoszát. Egyszerűen nem lehet ráhúzni erre a pasira, a rohadék és kész skatulyát, mert egy szörnyen összetett lény.
Danger segéde, Keller egy kicsit Nickre hasonlított, örültem volna, ha többet kapunk belőle.
Kyros, a régi jó barát, aki rossz útra tévedt, volt mozgató rugója a könyvnek, és nem árulom mi lett vele, de örülök, hogy nem felejtette el, hogy kik a barátok és ki az ellenség.
És talán az, akinek a legjobban örültem, az Xirena, a Charonte démon nagy testvér, aki talán a könyv legviccesebb pillanataiért felelt, és aki a későbbiekben nagyon fontos lesz a számunkra.

„Ash felnyüszített, amikor Xirena elkezdte magyarázni Siminek a Charonte démonok párzási szokásait.”

Azonban értékelésnél nem tudtam 5 pontot adni, hogy miért? Van egyetlen logikai feladvány a történeben, amire sokkal előbb rájöttem, és ez nem esett jól Kenyontól. A könyv legvégén történik, nem szeretnék róla sokat mondani. Azonban már a könyv elején, mikor Alexion mesél Katoterosról és a mellette lévő Vadász-szigetről, nekem leesett, a szereplőkben viszont nem. Kivétel persze Acheront, de ő a legokosabb okostojás a könyvben, szóval érthető, hogy mindketten megtaláltuk a kiskaput.

„– Mi ez? 
– A Trója. 
A férfi összevonta a szemöldökét, mintha nem értené. Aztán felcsillant a szeme. 
– Ó… Ilion! – mondta halkan. 
Ezt a szót Danger akkor hallotta utoljára, amikor még klasszikus görög történelmet tanult a zárdaiskolában. Rádöbbent valamire a vendégéről. 
– Ókori görög vagy, ugye? 
Alexiont egy pillanatra megzavarta a kérdés, de hamar magához tért. És persze nem válaszolt, hanem visszakérdezett. 
– Miért nézed ezt? 
Danger a képernyőre mutatott, ahol épp az a jelenet ment, amiben Brad Pitt Akhilleuszként meztelenül fekszik egy ágyon, két ledér hölggyel. 
– Amiatt ott. A legszebb fenék a világon – mondta elismerően.”

Összességében megint egy nagyszerű könyvet kaptunk Kenyon kezei közül, és nagyon örülök neki, hogy folytatják a sorozatot idehaza, mert egy nagyszerű világot ismerhetünk meg. Két dolgot emelnék ki, ami nem tetszett, az egyik a végén lévő kiskapu, amire túl hamar rájöttem, a másik pedig ez a borító, valami szörnyű…

U.I.: Azt hiszem a fehér kabátos pasikról, most már mindig Alexion fog eszembe jutni.

Értékelésem:

Történet: 5/4

Borító: Eh, inkább nem fűzök hozzá semmit.

Ajánlom: Röviden? Mindenkinek!

Figyelmeztetés: Könnyen rá lehet kapni a Vadászokra :)

Madelein Roux - Asylum - A bolyongó lélek

A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több mint egy nyári tanfolyam valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt. Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból.

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2015
Besorolás: ifjúsági, horror, thriller
Oldalszám: 350
Sorozat: Asylum (1.)
Eredeti cím: Asylum
Hogyan jutott el hozzám? Beleszerettem a borítóba, illetve a fülszövegbe, kérdéses sem volt, hogy elolvasom-e

„Bizonyos célokért néha mindenki feladja az elveit.”

Istenem, atya úr Istenem, soha többé…

Ahogy megláttam a megjelenések között, tudtam, hogy nekem el kell olvasnom ezt a könyvet. Nagyon ritka, hogy úgy érzem egy könyv szinte megszólít, de most ez történt velem, bármilyen furcsa is. Így hát, amint megkaptam Karácsonyra, némi töprengés után ezt vettem a kezembe elsőként. S félig megbántam, félig nem. Miért is?

„-Nem! – fortyant fel Dan. – Senki sem intézi el. Majd én elintézem.

De ezt nem én akarom. Ez nem én vagyok!

Én te vagyok.

A szike egyre közelebb emelkedett Felix arcához.”

Tudni kell róla, hogy én már Susan Ee Angyalok bukásától is frászt kaptam néha, de ez a könyv… Most már teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy egy félős nyuszi vagyok, és soha az életben nem fogom többé ezt a könyvet este, egyedül a szobámba olvasgatni…

A könyv egy nyári kurzust tálal elénk, aminek diákjait egy régi elmegyógyintézet falain belül

szállásolják el. Ide érkezik meg Dan Crawford, a több nevelőcsaládot és nevelőintézetet megjárt fiú, akinek pszichológiai problémái vannak az emlékezetével. Az első pár oldalon végül is nem sok történik, megérkezik, találkozik a fontosabb szereplőkkel, Jordannel a meleg sráccal, akinek a szülei nem tudják elfogadni gyermekük másságát, Abbyvel a művészetes lánnyal, és furcsácska szobatársával.

„Az a gond az emlékekkel, hogy az ember soha nem tudja előre, mikor törnek felszínre.”

Na a para onnan veszi kezdetét, hogy a fent nevezett Jordan-Abby-Dan hármas lemennek az elzárt régi szárnyba, ahol a Brookline elmegyógyintézet egyik titkos részlege volt. Kiderül, hogy a gyógyintézet utolsó igazgatója valami olyasmit csinált az intézetbe lévőkkel, ami nagyon, de nagyon csúnyán illegális volt, arról nem is beszélve, hogy embertelen.

Nem szeretnék lelőni semmit sem a könyvvel kapcsolatban, mert ezt a művet TÉNYLEG el kell olvasni, és minden lapján pont annyira kell rettegni, ahogy én is rettegtem néha. Rengeteg furcsaság történik meg, halálesetek, régi sorozatgyilkosokról olvasunk, s bejárjuk a pince mélyén rejtőző cellákat, ahol a betegeket tartották, majd a titkos műtőbe, amit úgy rendeztek be, mint egy rohadt egyetem hallgatóját, hogy mindenki pontosan lássa, ahogy az orvos a pódiumon éppen mit csinál…

„Egy őrült világban csak az őrültek épelméjűek.”

Istenem, és akkor még nem írtam arról, hogy a könyvben végig különféle képek vannak, közöttük olyanok, amiket TÉNYLEGES elmegyógyintézetekből szereztek. Egyszerűen… Úristen! Nagyon jól voltak szerkesztve, jó helyre betéve, le a kalappal a szerkesztők előtt.

„Hátborzongató munka lesz, efelől semmi kétségem. Elvégre Michelangelónak is voltak titkos holtestei, nekem miért ne lehetnének, hiszem valahol én is egy művész vagyok, csak másképp, kockáztatok és áldozatok árán…”

A könyv frenetikusan van megírva, épp csak cseppenként adagolja az információkat, miközben nem fél néha a rémületet ránk hozni. Legalább hatszor álltam fel a könyv mellől és mentem ki mindenféle mondva csinált okkal a konyhába, hogy emberek közelébe lehessek, mert ez… ez nagyon durva volt.

Én a végéig nem jöttem rá, hogy most akkor végül is mi áll az egész mögött, mert szerintem igazán nem is lehetett rájönni. Azt hittem a Szobrász tért vissza, és hát… nem akarom lelőni a „poént”, mert ez hajmeresztő lett! Az egész vége, lehet kicsit összecsapott lett, mert körülbelül harminc oldalt hagyott az írónő az egészre, de nem érdekelt, mert az a harminc oldal frenetikus volt!

„Az emberek a maguk módján mind a halhatatlanságot keresik, vagy a gyerekeik útján próbálják átörökíteni nevüket és génállományukat, vagy építészet útján, vagy a tudomány segítségével. Én ezzel a módszerrel próbálom az örökkévalóságnak átadni, amit tudok.”

El sem tudom mondani mennyire várom a második részt, mert biztos vagyok benne, hogy mások is benne voltak a Brookline-on belül az egészben, nem csak az, akit a végén elkaptak, de egy biztos… csakis napsütésben fogom elolvasni, és hótziher, hogy soha az életembe nem fogom betenni a lábam egyetlen épületbe se, ami valaha elmegyógyintézet volt!!!

Egy kicsit bővebben a szereplőkről, Dan a főszereplő, az elején kicsit az agyamra ment, de a történet haladtával és a nyomozásának köszönhetően egyre jobban megkedveltem. Ami a múltját illeti, kíváncsi vagyok mi fog még kiderülni, mert biztos vagyok benne, hogy a jő igazgató nem úgy hunyt el, ahogy leírják, illetve kíváncsi vagyok Dan most akkor kinek is a leszármazottja…

„Az őrültség relatív. Attól függ, hogy ki zár be kit, és milyen rácsok mögé.”

Abby és Jordan, mint a segédek, szerintem nagyon jól alakították a szerepüket. Abby talán egy kicsit földhöz ragadtabb volt, ő inkább az érzelmeket hozta előtérbe a saját nyomozásával. Sok kritikában olvastam, hogy szerintük nincs értelme Jordan nemi hovatartozásának. Nem teljesen értek egyet, először is, mert a rémálmai, amiket elmondott, mind olyan beavatkozásokat festenek le, amiket régen a meleg „kigyógyítására” alkalmaztak, s ő itt inkább a józan kívülállást hivatott bemutatni.

A történet igazából a vége felé kezdett beindulni, de mondjuk volt, amire már korábban rájöttem. Hogy ki is Abby nagynénje, szerintem ez nem volt nehéz, azonban Dan és a gyilkos kiléte… hát az hátborzongató volt. Ahogy az is, ami a végén kiderült az igazgatóról... úristen, nagyon durva volt, amiket leírtak. És a legrosszabb az egészben, hogy nem tudhatjuk biztosra, hogy egyik sem történt meg a való világban!!!

„Amikor végül levette kezét az arcáról, észrevette, hogy szinte véresre dörzsölte magát. Megtörölközött, és megállt egy pillanatra a tükör előtt. Mindig ugyanazt a tükröt választotta. A jobb felső sarkán mély, feketés karcolásnyomok látszottak, és a karcolásokból mindig egy szót próbált kiolvasni, mindig valami mást. A mai estén ez a szó így szólt: SEGÍTS!”

Rengeteg dologról szeretnék még beszélni, arról mennyire elítélem a régi elmegyógyintézeti orvoslást, hogy mennyire undorító dolognak tartom a lobotómiát, a sokkterápiát, de azt hiszem ez nem teljesen tartozik a tárgyhoz.

Összességében elmondhatom, hogy imádtam ezt a könyvet, és mikor épp nem rémültem halálra akkor még szerettem is. Ha nem járkáltam volna ki félelmemben, egy ültő helyemben olvastam volna végig az egészet. Alig várom, hogy a kezeim közé kaphassam a második kötetet, mert egy biztos, a Brookline megváltoztatja az embereket, akik belépnek a kapuin.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Elég rémisztő, de illik a könyvhöz…

Ajánlom: azoknak, akik szeretnek borzongani, és nem zavarja őket egy kis rémmese, holtak, elmegyógyintézetbeli horror történetek, és régi embertelen kezelések

Figyelmeztetés: napvilágnál olvassátok!

Linkek:

Moly.hu-n

Robin LaFevers - Halandó szív

OKOS, ERŐS ÉS MINDENRE ELSZÁNT 
Annith izgatottan várja, hogy küldetést kapjon, hogy ő is Mortain istenség szolgálóleánya lehessen. Csendben figyeli, ahogyan különleges képességű novíciatársnői elhagyják a kolostort, és küldetésre indulnak a világba, hogy beteljesítsék a Halál istenének komor, végzetes utasításait. Türelmesen vár, hogy mikor kerül rá a sor. Ám legsötétebb félelmei válnak valóra, amikor rájön, hogy az apátasszony neki nem szán feladatot, hanem azt akarja, ő legyen a zárda Látnoka, vagyis magányban és szüzességben kell leélnie hátralévő életét a kolostor kőméhébe zárva. Annith ezt elmondhatatlan árulásnak tekinti, hisz egész életében arra készült, hogy orgyilkos lehessen. Ezért saját kezébe veszi sorsát. Ebben segítik a hellequinek, a megváltásra vágyó elátkozott lelkek, valamint a nőket és ártatlanokat védelmező Arduinna istennő papnői is. Annith megszökik a kolostorból, a breton udvarba megy, ahol Anne hercegnő és hívei éppen a francia invázió elleni stratégiáról tanácskoznak. 
A kolostor meggondolhatta magát, de ez nem jelenti azt, hogy ő belenyugszik. 
A sorozat lezárásában LaFevers mesterien illeszti helyükre a kirakós darabjait. Lenyűgöző könyv, melyben az ész és a szív harcolnak egymással. Ez a tökéletes befejezés.

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus, történelmi
Oldalszám: 456
Sorozat: A halál szépséges szolgálólányai (3.)
Eredeti cím: Mortal Heart
Hogyan jutott el hozzám? Az első rész azonnal megfogott, ahogy a második és természetesen a harmadik is :D

Istenem, Atya Úr Istenem, hogy én mennyire szerettem ezt a könyvet, arra nincsenek szavak! Azt hittem az első részt semmi sem tudja űberelni, aztán jött a második, akkor azt hittem annál nem lesz jobb, de végül megjelent a Maxim kiadó gondozásában A halál szépséges szolgálólányainak utolsó része, és most már biztos vagyok benne, hogy a harmadik a legeslegjobb rész az összes közül!

„– Üdvözlégy, halál! – suttogja, szemét behunyva. 
– Kérése meghallgattatik – felelem súgva.”

Sajnos elég kevés dolog van, amit elárulhatok a könyvről spoiler mentesen, mert iszonyatosan sok mindenre kiderül, olyan dolgokra, kapcsolatokra derül fény, amikre sosem gondoltunk volna az első részben.

Újra találkozunk a régi szereplőkkel, itt lesz Ismae és Duval, akik végre eldöntötték, hogy összeházasodnak, aminek én személy szerint nagyon örülök, mert nagyszerű párt alkotnak. Az előző rész főszereplői, Sybella és Rémlovag is visszatér, utóbbi még mindig imádnivaló személyiség. Illetve kaptunk újakat is…

Annithról igazából csak említést tettek az előző részekben, illetve visszaemlékezésekben találkoztunk vele, szóval igen titokzatos főszereplő lett. Be kell vallanom, már az első oldalakon megvett magának. Ő pontosan az a nő, akit főszereplőként szeretek, erős, makacs, sosem adja fel és mindent megtesz azért, hogy elérje azt, amit akar.

„– Nem értelek. Néha nem is tudom, hogy távol akarsz tartani magadtól, vagy azt akarod, hogy a tiéd legyek. 
– Mindkettőt akarom – súgja, és közelebbről érzem a testéből áradó meleget.”

A főszereplő pasink Balthazar, először azt hittem egyáltalán nem is lesz férfi ebben a könyvben, de mégiscsak kaptunk egy nagyszerű főszereplőt! Annith-tal ellentétben, Balthazar nem már szerepelt a könyvekben, de nem árulom el, hol, hogy és mikor. Ez legyen meglepetés, de annyit elmondhatok, hogy bár keveset szerepel a könyvben, az egyik legnagyobb fordulat, vagy mondhatjuk csavarnak hozzá tartozik.

A könyv végére a francia-bretagne háborúnak is vége lett, hogy miképpen… elég misztikus, de szerintem pontosan a történethez illő vége lett. Rosszabbul érezném magam, ha csak sima erőfölénnyel, vagy hősies csatával nyertek volna.

Muszáj kiemelnem a könyvben lévő miszitikát, amit el nem tudom mondani, mennyire is szerettem. Imádom, hogy végre valami kitalált, erős vallást tudott létrehozni valaki, amiben nem találok hibákat, amiben jól érzem magam. Úgy gondolom, ez egy nehéz dolog, a fantasy íróknak. Legalábbis, akik próbálkoznak még a vallási kérdésekkel.

„Az igaz történet – ahogy azt itt a kolostorban tudjuk – az, hogy a Halál egy réten talált rá Amournára és ikernővérére, Arduinnára, és rögtön elbűvölte Amourna szépsége, kedvessége. Arduinna bizalmatlan volt; nem tetszett neki, ahogy a Halál a húgára néz, ezért előkapta íját, és egy éles hegyű nyílvesszőt lőtt ki rá, amely egyenesen Mortain szívébe fúródott. Ő egyszerűen kihúzta mellkasából a nyílvesszőt, meghajolt, és köszönetet mondott az emlékeztetőért, hogy a szerelemnek mindig ára van.”

A könyv természetesen happy end, több szempontból is, igazából spoiler mentesen, azt hiszem ennyit mondhattam el róla. Egy igazán összefüggő könyvet adott ki, befejezésképpen Robin LaFevers, ami tökéletesen lezárja ezt a trilógiát. Úgy érzem minden szálat elvarrt, nem hagyott ki egyetlen fordulatot sem, amit megtehetett. Nagyszerűen épített fel egy világot, végig tudta honnan hová akar eljutni, s végül egy tökéletes trilógiát adott ki a kezei közül.

„Istenek és halandók is sok elemből állnak; vannak közöttük megtörtek és sebzettek is, de önállóan egyik sem fejez ki minket.”

Ha szereted a történelmet, az akciót és a csöppnyi romantikát, akkor A halál szépséges szolgálólányai neked valók!

A halál szépséges szolgálólányai sorozat kötetei:
1. Gyilkos kegyelem
2. Sötét diadal
3. Halandó szív

Értékelésem:
Történet: 5/5 egyszerűen letehetetlen a sorozat!
Borító: Öhm.. egy kicsit kiráz a hideg ettől a tündenőtől xD
Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a történelmet, a vallásokat és igen, az erős női karaktereke!
Figyelmeztetés: nem tudod letenni!

Nalini Singh - Archangel's Shadows

In the wake of a brutal war, the archangel Raphael and his hunter consort, Elena, are dealing with the treacherously shifting tides of archangelic politics and the people of a battered but not broken city. The last thing their city needs is more death, especially a death that bears the eerie signature of an insane enemy archangel who cannot— should not—be walking the streets.

This hunt must be undertaken with stealth and without alerting their people. It must be handled by those who can become shadows themselves…

Ash is a gifted tracker and a woman cursed with the ability to sense the secrets of anyone she touches. But there’s one man she knows all too well without a single instant of skin contact: Janvier, the dangerously sexy Cajun vampire who has fascinated and infuriated her for years. Now, as they track down a merciless killer, their cat-and-mouse game of flirtation and provocation has turned into a profound one of the heart. And this time, it is Ash’s secret, dark and terrible, that threatens to destroy them both.

Kiadó: Jove/Berkley
Kiadás éve: 2014
Besorolás: fantasy, paranormál
Oldalszám: 384
Sorozat: Guild Hunter (7.)
Eredeti cím: Archangel’s Shadows
Hogyan jutott el hozzám? Hülye kérdés, Nalini fan vok :D

Nalini Singh a világ legeslegjobb fantasy íróinak egyike, aki valami iszonyatos sötétség folytán nincs fenn a hazai piacon. Eddigi könyveit az Egmont Dark jelentette meg, de a kiadó kivonulása után Miss Singh magyar jogai parlagon hevernek. Az előző részben, az Achangel’s Legion-ban egy hatalmas háborúba csöppentünk az angyalok között, aminek utóhatásai, illetve az azt követi „csendes” háború tarol végig New Yorkon.

„No thanks between us, Ashwini. No balance sheet.” 
The things he said. The things he meant. 
Releasing her grip on the cotton of his tee, she slid her hand into his hair, tugged down his head, and kissed him soft and sweet and with every ounce of the heartbreaking emotion inside her. It lasted for a fleeting fragment of time and it changed the world.”

A sorozat hetedik könyvét a titokzatos Ashwini és a mindenki által csak rohadt cajunként ismert,  Janvier kapta, akik egy igen erős novellával nyitottak a hazai piacon. Ezek után méltán hihetnénk, hogy a könyvük oltári jó volt. Hát… menjünk végig rajta.

Ash megsebesül a csatában, s reméltem, hogy a lábadozása alatt folytatódik a könyv, Nalini azonban a felgyógyulás után veszi fel a cselekményszálat. Ash kap egy újabb megbízást a Céhtől, amiben egy szárazra szívott kutya a fő bizonyíték, amit pedig egy csipp-csupp ügynek vélnek lassan kibontakozik egy droggos-erőszakolós-gyilkolásos krimivé, aminél minden lapon csak döbbenten figyelünk és próbálunk rájönni ki és miért is teszi, amit tesz.

“Why did you pull us aside, sweet Bluebell? Can you not see that I’m acting as my Ashblade’s chauffeur?” 
Illium thrust a hand through his hair, pushing back the overlong strands that had fallen across his face. “Give me one of your blades,” he demanded. “I need to cut this before it blinds me.” 
“You do it here and there’ll be a stampede to get the discards,” Janvier pointed out. “Not to mention the distress such barbarity will cause in the tender hearts of all those who worship your fine form.” 
Illium muttered something uncomplimentary about Cajuns who should be dropped off buildings that did nothing to dim Janvier’s amusement.”

Aki belekezd, annak először is kell egy kis gyomor, hisz Nalini itt sem fogja vissza magát, illetve szembe kell találkoznunk azzal a pici gonddal, hogy bár Ash és Jan könyve, a többiek is rengeteget szerepelnek benne. Ez nem baj, hisz imádom a régi szereplőket, csak éppen több Ash&Jan-t szerettem volna. Valamint sokkal több piszkálódást, amit úgy érzek nem annyira kaptam meg. A könyv inkább az egymásra találásukat írja le, hogy hogyan bíznak egymásba, hogy nyitják meg egymás irányába a lelküket.

“Why did you pull us aside, sweet Bluebell? Can you not see that I’m acting as my Ashblade’s chauffeur?” 
Illium thrust a hand through his hair, pushing back the overlong strands that had fallen across his face. “Give me one of your blades,” he demanded. “I need to cut this before it blinds me.” 
“You do it here and there’ll be a stampede to get the discards,”

Mellékszereplők terén szinte mindenki visszatér, akit szeretünk. Elena&Raphael cukik mint mindig, és egyenesen imádom őket. Caliane nagyon jól hozza a menyét utáló anyóst, én csípem, főleg mikor lehull róla az álarca. Akit jobban megismertünk a történetben az Naasir, ami nem is furcsa, hisz a nyolcadik könyvet ő kapta meg a Hetek közül. Rajta kívül találkozunk Honorral, Iliummal, a Céh embereivel, Dimitrivel. Mindjüket nagyon jó volt újra „látni”, és nem tudom eléggé kiemelni az Elena által rendezett vacsorát, és Naasir ajándékát. Az egyetlen, amit kiemelnék, az talán Naasir bipoláris énje lenne. Az Archangel”s Legionban egy beteg vadállatnak tűnik, ebben a könyvben pedig igen sokszor olyan mint egy kisgyerek. Furcsa személyiség.

„Naasir stretched lazily before settling back into his previous position. “I’m old enough now, and I want someone to play with like you play with Janvier and Raphael does with Elena. Even Dmitri plays with Honor.” This seemed to fascinate him. “The rules are secret in each game. I want to have secret rules with a woman who . . .” A long pause. “A woman who knows me, understands what I am, and who wants to have secret rules with me.” 
It was a very Naasir definition of love and it was wonderful. “I think your mate will be a lucky woman.” 
Naasir’s gaze was oddly solemn when he lifted his lashes. “I’m different, Ash. Deep inside. I’ll never be like other men.”

Akiket még kiemelné az a Légió! Áhh, egyszerűen imádom őket! Annyira érdekelne a sztorijuk, hogy kik voltak, hogyan éltek, és hogy „érzőbbé” válnak-e Elena kiképzése alatt. Ahh… mondtam már, hogy imádom őket?

Rajtuk kívül szégyen lenne kihagyni Ash két ikertestvérét, akik kapcsolata egyszerűen tökéletesen van megírva. Nincs ikertestvérem, de hiszek benne, hogy közöttük különleges kapcsolat van, és ami lezajlott Arvi és Tanú között, az csodálatos volt! Hatalmas piros pont Nalininek! De rohadt szemét is, mert megríkatott! Utálok sírni!

“Don’t worry, Ellie.” Illium bumped a fist gently off Aodhan’s jaw, his skin warm gold against the sunshine-touched alabaster of Aodhan’s. “I sicced Keir on him two days ago when he refused to listen to reason. You haven’t seen a set-down until you’ve seen Keir delivering it.” A wince. “Poor Sparkle.” 
Aodhan did something she didn’t quite catch, and suddenly, Illium was on the ground, flat on his back in the snow. The shocked look on his face was almost as good as Aodhan’s studiously blank one. “Shall we go inside, Elena?” 
“How about helping me up first?” Illium scowled and held up a hand. “Now my back’s all wet.” 
Aodhan hauled him up with his good arm. “Poor Bluebell.”

A vége természetesen happy end, legalábbis ami Ash&Jan kapcsolatát érinti, de még mindig rengeteg megválaszolatlan kérdés van, illetve elvarratlan szál is, amire választ keresünk. S Nalini nagyon jól ért hozzá, hogy tálalja számunkra ezeket a feladványokat. El se tudom mondani mennyire szerettem ezt a könyvet, ha nem is teljesen a főszereplők miatt. Nalini azonban megint rengeteg helyről vett ihlete, igen sok szálat sző egyszerre, s nem feledkezik meg egyikről sem! Egyszerűen vétek lenne bárkinek is kihagynia!

Értékelésem:

Történet: 5/5 – imádlak Nalini!

Borító: Istenem… adjon már szépérzék tanácsot valaki az Amerikaiaknak

Ajánlom: Mindenkinek, előrevéve a fantasy imádókat, és angyal fanokat

Figyelmeztetés: a sorozatot CSAKIS sorrendben szabad elolvasni!

Az írónő honlapja

Molyon

A folytatásról….

A sorozat nyolcadik része a tegnapi napon látott napvilágot, Archangel’s Enigma címmel, s Naasir, valamint a gyönyörű Androméda kapott benne főszerepet. A fülszöveg:

Naasir is the most feral of the powerful group of vampires and angels known as the Seven, his loyalty pledged to the Archangel Raphael. When rumors surface of a plot to murder the former Archangel of Persia, now lost in the Sleep of the Ancients, Naasir is dispatched to find him. For only he possesses the tracking skills required—those more common to predatory animals than to man.

Enlisted to accompany Naasir, Andromeda, a young angelic scholar with dangerous secrets, is fascinated by his nature—at once playful and brilliant, sensual and brutal. As they race to find the Sleeping archangel before it’s too late, Naasir will force her to question all she knows…and tempt her to walk into the magnificent, feral darkness of his world. But first they must survive an enemy vicious enough to shatter the greatest taboo of the angelic race and plunge the world into a screaming nightmare…

Kae Nemtudommegjegyezni Westa - A démon és a papnő

Mortua egy vidám, szeleburdi papnő. A szellemek kegyeltjeként mindene megvan, amire vágyik: sikeres küldetések, igazi barátok és harcostársak, és úgy tűnik, lassan az első szerelem is rátalál…
Ám ekkor váratlanul berendeli a vezetőség, és olyan események sűrűjébe kerül, melyekre álmában sem számított volna. Ráadásul egy szemtelen démon lesz a társa. A kalandok egyre sötétebbé válnak.
A szellemek egész életében mellette álltak – de mi történik, ha most nekik van szükségük őrá?

Valian, az ifjú démon önmagával és múltja rémségeivel küzd, és bármit megtenne a lelke nyugalmáért. Úgy tűnik, a szellemek követői között végre megnyugvásra lelhet, de a múlt berögződései itt is tovább kísértik. Vajon tényleg hiába próbálja megtagadni vérszomjas természetét, vagy alattomos csapdába csalták? Mit akarhat tőle a Szárnyas Korona Lovagrendjének nagymestere, és mit a vörös köpenyt viselő, tiltott mágiát űző varázstudók? Mire megy ennyi ellenséggel szemben, ha az oldalán csupán egy idős rendházfőt, egy gyanúsan viselkedő lovagot, és egy éretlen papnőt tudhat?

Vajon fellobbanhat-e szerelem ennyi küzdelem között? A szellemek legyenek minden régi és új olvasóval!

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Besorolás: fantasy
Sorozat: -
Oldalszám: 456
Eredeti cím: -

Egy újabb magyar csemege, ami a kezeim közé került, egy Aranymosáson nyertes, s megjelent könyv. Az eddigi nyertesekkel igen szélsőséges a kapcsolatom, míg Tavi Kata és Kemese Fanni műveitől a falra tudok mászni, Benina például hatalmas kedvencem. Ezért is vettem félve a kezembe ezt a könyvet és az az igazság, hogy Kae Westa Benina mellett kapott helyet.

„– Fiatal vagy még. Ha azért szenvedsz, hogy jobbá tedd a világot, vagy mint én, hogy ne tedd rosszabbá, az dicséretes. De ha a szenvedés kedvéért szenvedsz, annál nagyobb ostobaságot el sem tudok képzelni.”

A történet Valianról , a démonról szól, aki az emberek világába jött, hogy egy régi, s véres jóslatot megakadályozzon, illetve a könyv elején még gyermek Mortuáról szól. Mindkét karakterábrázolás lenyűgöző, élnek, növekednek, és teljes karakterfejlődésen mennek keresztül. Valiannak ott van a gonosz oldala, ami ellen belső csatát folytat, s mindemellett az emberi világ ármánykodásával is szembetalálja magát. Szokásos bezárkózott, morgolódós, magának való főszereplő.

Mortua már nehezebb eset volt számomra. Mivel a könyv éveket ölel fel, először, mint mosolygós, tényleg szeleburdi kislányként jelenik meg, utána pedig, mint egy elkényeztetett kis mindenki imádott papnőcske, aki az agyamra ment… Még korai!

Szóval főhőseink egy évekkel ezelőtti közös kaland után, szétválnak, de az események láncolata újra egymáshoz sodorja őket, mikor a szellemek, akik vezérlik és védelmezik a papokat egyszerűen eltűnnek. Így hát Valiannak és Mortuanak a feladata, hogy utána járjanak mi történt a szellemekkel és megoldják a problémát.

„Takarodj ki a fiamból, patkány! – sziszegte.”

Nem akarom ledegradálni a könyvet, igazán tele van cselekményekkel, van itt küldetés, hullagyalázás, varázslás, földcsuszamlás és hatalmas háború, ahol szinte mindenki meghal… De akkor mégis mi a problémám vele? Egyszerű… néha a feladat megoldása ott van a szemük előtt, épp csak ki nem böki azt. Ilyen például Lyr „árulása”, vagy épp, hogy ki a halál is áll az egész szellemeltűnések mögött. Aztán itt van ez a dolog, hogy Valian egy démon… hát nem akarok senkit megsérteni, de szerintem SEMMIT nem tett hozzá a történethez.
Elmondta, hogy démon és ezért miféle undorító, mocskos dolgokat tett, jobb az érzéke meg gyorsabb a sima embereknél, de ne már. Tökéletesen lényegtelen volt, hogy Valian ki a pokol, csak Kea Westa csak jobban bezavart ezzel az értelmetlen kisiklásával.

”…két választásod van: vagy szó nélkül beállsz a hátam mögé, vagy hozzáteszed, hogy igenis, nagymester.”

Mortuáról annyit, hogy ennyire gyerekes, picsogós, a sarkára ki nem álló lányt rég nem láttam. Tipikus az a kis főhősnő, akinek azt mondják, hogy Gyere, ülj ide, de ne állj fel, mert akkor bajt hozol a saját, a pasid és az országod fejére is. Ő mégis feláll és elmegy körbenézelődni a közeli erdőben.

A mellékszereplőkön néha sírni tudtam volna, nem azért mert rosszul megformáltak lennének, ezt természetesen hozzátenném. Csak éppen annyira tipikus embereket formáztak meg… Anira a jótündér-keresztanya, aki segít a bajbajutott idegen lénynek, Brietta a főnökébe megszállottan szerelmes lányka, a Nagymester Loghor, aki elvett már egy nőt ezért sajnos nem lehet együtt Briettával, aztán a Sharduk, aki gonosz volt, de a végén jóvá válik és feláldozza magát…

„Szokatlan, élvezetes táncot járt, ami szinte semmiben nem hasonlított korábbi csatáira, ahol vérgőztől mámorosan vagy épp kegyetlen céltudatossággal küzdött. Sosem volt még olyan tisztán tudatában az erejének, mint most, amikor visszafogta. Életek urává tette magát, amikor megkímélte őket, és érezte, hogyan lazulnak el Mortua nekinyomódó hátizmai, amint a lány félelme lassan bizalomnak adja át a helyét.”

És végül, ami a legeslegjobban kiborított a szerelmi háromszög… Na szóval úgy áll a dolog, hogy Mortua szerelmes Valianba, Valian meg tagadja, de MINDENKI látja, hogy halálosan szerelmes Mortuaba, de hátat fordít a lánynak. Akkor megjelenik a másik srác, itt most a kedves, gyengéd gyógyító pap, Morkai, aki évek óta messziről szereti a lány, de épp a csatába indulván be is vallja. Természetesen, ha másnak is kell a kis lencsibaba, akkor már Valian is fellép, mint alfahím, és veri a mellkasát a nőért… Valaki lőjön le!
Olyan sok író használja a szerelmi háromszöget, de be kell vallanom, mint olvasó, hogy ez engem teljes mértékben kiborít. Gondolkozzunk már emberek, általában a lányok, akik a könyvekben szerepelni az adott pillanatig olyan szinglik, mint egy fehér holló egy night klubban, aztán hirtelen két pasinak is kell? Álmaidban…
Aztán ott van az is, hogy mennyire idegesítő, hogy dönteni kell… igen dönteni kell, hogy akkor most TEAM XY, vagy TEAM YX, aztán jönnek a kis sikoltozós tinicsajok és összevesznek rajtuk. Aztán meg csak a sírás és fogcsikorgatás jön, mikor a főszereplő hölgy nem azt választja, amelyiket mi szerettük volna… megéri? Nekem nem!
Nem azt mondom, hogy nem lehet használni a három vagy akár többszögezést, de drága Íróim, lehet ésszerűen és jól is használni.

A könyv végéről… hát engem teljes mértékben lenyűgözött vannak, akik nem bírják ezt a mindenki meghal dolgot, de én imádtam! Hatalmas pacsi Kaenek, bárki bármit mond, nekem nagyon tetszett… de talán ha tényleg MINDENKI meghalt volna, talán még jobb :D

„– Nem búcsúzunk, lovag! – vágott közbe Loghor. – Elvárom, hogy teljesítsd a kötelességedet, és megtiltom, hogy bele merészelj halni!”

De természetesen a sok rossz mellett amit felsoroltam nem hagyhatom ki a jókat sem. Kae nagyon jó cselekményíró, folyamatosan fenn tudja tartani az olvasó figyelmét. A megfogalmazás szerintem nagyon illik a világhoz és ha már itt tartunk, szerintem egy nagyszerű világot épített fel. Nekem mindigis tetszett ez a középkorias stílus, kicsit Robin LaFevers A halál szépséges szolgálóleányai sorozatot juttatja eszembe.

„- Ennek így semmi értelme! Fogadjunk, hogy Szárnyas már réges-rég bent csücsül, és rajtunk röhög. Álmos vagyok, éhes vagyok, és most már igazán kezd betelni a pohár! Be akarok menni oda, és kérdőre vonni a szellemeket, hogy mit szórakoznak velünk! 
Felnézett az égre, és félig kérdőn, félig vádlón tárta szét a karját. 
- Itt vagyok! - kiáltotta - A fenébe is azt ígértétek, hogy visszatértek ha eljövünk Elarhonból! Eljöttünk, most már segítsetek! 
Vártak egy kicsit, de semmi nem történt, csak a fehér levelek hunyorogtak a földöntúli virágfényben. 
- Tudod - jegyezte meg Valian - ha a Szárnyas hallotta ezt a túloldalon, most nyilván tényleg rajtunk röhög. És gyanítom, hogy hallja, méghozzá a mágus cimborájával együtt.”

Úgy gondolom Kae Westa (a végén tényleg megtanulom végre a nevét…) azon magyar írók egyike, akin látszik, hogy elsőkönyves, de az is látszik, hogy előbb vagy utóbb még sok meglepetést fog okozni nekünk. Ez pedig nem szégyenletes, senki ne értse félre, én nem lehordani akarom, ha azt tenném akkor kapna egy Ballépések –szerű bejegyzést. Én azt mondom, ott van valahol egy írói véna benne, egy kis tehetség, tovább kell dolgozni rajta. Senki sem úgy született, hogy J. R. R. Tolkiennek hívják… Ajánlom minden magyar írónak, vagy írópalántának, hogy járjon el írói közösségekbe, olvasson sokat és ne felejtkezzen el a klasszikusokról, ők tudtak írni.

Összességében egy nem rossz magyar könyvet csuktam be, nagy valószínűséggel nem ez lesz az írónő remekműve, de kezdetnek nem rossz. Azok, akik szeretik a fantasy, a Robin LaFevers könyveket, vagy épp a hullagyalázást mindenképp kapják el a könyvet. Hatalmas csalódást nem fog okozni, aranyos kis történet, olvassátok el!
Amúgy Kae kint lesz az idei Könyvesztiválon, és ha nem tévedek 25.-én 5-től dedikál a Könyvmolyképző standjánál.

U.I.: Be kéne vezetni egy névjegyzéket, amiből választhatnak az írók álnevet, én már bírom megjegyezni őket, Kea vagy Kae, On Sai, Benina...

Tudj meg róla többet:

Molyon
Könyvmolyképzőn
Az írónő FACEBOOK oldala

És végül egy kis részlet az írónővel folytatott Interjúból, amit a MEDIA-ADDICTNAK adott:
(a teljes interjú az alábbi oldalon: LINK) 

- Te is írói álnevet választottál, méghozzá olyat, ami eléggé eltér a polgári nevedtől. Hogy jött a Kae ötlete? No és hozzá a Westa?

Viszonylag hosszan vacilláltam a névkérdésen, mert szimpatikusnak tartom, ha magyar szerző magyar néven publikál. Annak, hogy végül bort iszom és vizet prédikálok, két oka van. Egyfelől, mire eljutottam a megjelenésig, amatőr netes írói közösségekben már sokan így ismertek meg, akiknek a polgári nevem semmit sem mondana. Másrészt ez a bizonyos polgári név eléggé hasonlít egy népszerű gyermekkönyv-író nevéhez, a lánykori nevemen pedig nem szívesen publikálnék.
A KAE egyébként egy autó rendszáma volt, ami sok évvel ezelőtt megütötte a szemem. Később, amikor különböző írós oldalakra regisztráltam, rögtön ez jutott eszembe, és mivel rövidnek találtam, hozzácsaptam a „Westu” utótagot. Idővel kiderült számomra, hogy a Kae tényleg egy létező név, a Westu pedig minimális változtatással csak az utóbbi időben alakult Westává.

- Együtt indultunk az I. Aranymosáson, ahol mindketten elhasaltunk. Te hogy dolgoztad fel azt a bizonyos negatív lektorit?

Pofára esés volt, bár számítottam rá. Azt hiszem, kijózanodtam tőle. Akkor és ott néztem vele szembe, hogy tényleg többet szeretnék, mint a fióknak meg az internetnek írogatni, és jelenleg kevés hozzá a tudásom. Teljes lendülettel belevetettem magam a tanulásba: felkutattam egy csomó szakirodalmat, jelentkeztem a kiadó íróiskolájába, és egymás után négy évben is részt vettem az SFmag által szervezett Fantasztikus kéziratok éjszakáján.

- És milyen jól tetted, a munkád meghozta a gyümölcsét. Apropó, íróiskola. Milyenek a tapasztalataid?

Három kurzust végeztem, az első kettő után el is némultam egy rövid időre, bár más-más okból. Az alapozó után – ahogyan arra figyelmeztettek is – fel kellett dolgozni a szemléletváltást, azt, hogy megnövekedtek a magammal szemben támasztott elvárásaim, és egyelőre képtelen voltam megfelelni nekik. A leírás kurzusnál merőben más helyzet állt elő: még a vége előtt megszületett a kislányom, így egy időre értelemszerűen kivontam magam a forgalomból. A párbeszéd kurzust már nem kísérték hasonló szünetek, sőt, azután igazán belendültem.

- Az íróiskolában megszerzett tudásod alapján írtad át úgy A démon és a papnőt, hogy a kiadó végül pozitív lektorival honorálta a munkádat. Ez a sztori tényleg megdolgozott azért, hogy igazi – ahogy te írtad Facebookon – “fél kilós könyv” legyen belőle.

Bizony, és fontosnak tartom kiemelni, hogy a munka nem kizárólag az enyém volt. Az amatőr oldalakon eltöltött évek alatt összeverbuválódott körülöttem egy egészen kivételes csapat, akiknek a véleményére, javaslataira, egyáltalán, sokadik ellenőrző átolvasására bizton számíthattam, és számíthatok azóta is. Ők voltak azok, akik előbb hittek bennem, mint én saját magamban – és gyanítom, azért ők is lemérik majd a könyvet, hogy csakugyan fél kiló-e, ahogyan az egyik könyváruház weboldalán írták.

- Kiknek ajánlanád elolvasásra A démon és a papnőt?

Több olvasómnak is ez a regény volt a kapu a fantasy felé, így azt tanácsolnám, aki idegenkedik a műfajtól, az se vesse el azonnal. Ugyanakkor, amíg ez egy romantikus történet, a hangsúly az eseményeken van, nem egyszerűen annyi a tét, összejön-e az a bizonyos démon azzal a bizonyos papnővel. Ettől még a szereplők is kiemelt figyelmet kapnak, vagyis ha valaki szeret magának kedvencet választani, és izgulni a sorsáért, jó helyen jár – és készüljön fel lélekben, mert előfordulhat, hogy végül gyászolni fog.