A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vöröspöttyös. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vöröspöttyös. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 12., vasárnap

Böszörményi Gyula - Beretva és tőr

1900 verőfényes őszén Budapest székesfővárosa a mesés Perzsia uralkodóját látja vendégül. Muzaffer ed-din Qajar egész udvartartásával utazgat Európában, két marokkal szórva a pénzt és a kitüntetéseket. A magyar fővárosban négy kellemes napot szándékozik tölteni, amiről a sajtó részletesen be is számol, ám még a szemfüles firkászok sem találnak magyarázatot néhány érthetetlen történésre. 
Vajon a perzsa uralkodó Budapestre érkezvén miért azt tartja a legsürgetőbbnek, hogy fehérneműt vásároljon? Mi oka lemondani első napján szinte minden programját, és elzárkózni attól, hogy az ország legfőbb méltóságaival találkozzék? Rudnay Béla rendőrfőkapitány vajon miért zárja le légmentesen a Hungária nagyszállót, ahol a sah és kísérete lakik, és mi lehet a magyarázata annak, hogy a személyzet kísértetjárásról pusmog? 
Mikor Vámbéry Ármin, a híres Kelet-kutató és Ambrózy Richárd báró is a szállodába siet, már mindenki sejtheti, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak – pedig Hangay Mili kisasszony még csak eztán érkezik!

Kiadó: 
Könyvmolyképző
Kiadás éve: 
2016
Besorolás: 
ifjúsági, történelmi novella
Oldalszám: 
88
Sorozat: 
Ambrózy báró esetei (2,5)
Eredeti cím: 
-
Hogyan jutott el hozzám? Már a sorozat első része levett a lábamról.

Böszörményi mester nem kisebb meglepetéssel készült számunkra, könyvrajongók számára az Ünnepi Könyvhétre, amit a Vörösmarty téren rendeztek meg, mint egy kis bepillantással Mili és az ő morcos bárójának egy újabb kis kalandjába, egy novella formájába.

„– Fenség, engedje meg, hogy bemutassam a férfit, akiért Vámbéry Ármin barátunk elsietett – zengte férfias baritonján, bár kissé teátrálisan Rudnay Béla. – Íme Ambrózy Richárd báró, számos rejtélyes bűneset sikeres felderítője. 
A sah már-már unottan pillantott a nevezett személyre, s tekintetében csak akkor villant érdeklődés, amikor észrevette, hogy Richárd bal karja hiányzik. 
– Háború? – kérdezte együtt érzőn. – Melyik harctér? 
– A legveszedelmesebb, amire férfi léphet – felelte talányosan a báró, hanyagul az egyik székre dobva kalapját, amit korábban, a meghajláskor már levett. Az etikett ily mértékű megsértése a sahot cseppet sem érdekelte, ám a társaságában levő három perzsa úr, akik a széke mögött sorakoztak fel, lopva összenéztek.”

A novelláról nem szeretnék sok mindent elmondani, hogy mindössze 88 oldalnyi boldogságot kaptunk a szerzőtől, de mégis úgy érzem nagyon jó volt viszont látni ezt a kettőst. A báró újabb, rejtélyesebb esettel találkozik, ahol két ismeretlen tör a Magyarországra látogató sah életére, mégsem a nagy méltóság veszti életét azon az estén. S mindeközben egy furcsa bajuszlopási eset is történik a sah kíséretébe szegődöttek között. Vajon van a két ügynek köze egymáshoz? Hát az biztos, hogy ha van, akkor a mi mufurc bárónk megtalálja és felgöngyölíti.

„Ambrózy báró hosszan, elgondolkodva nézett rám, miközben tekintetében valami szokatlan, lágy és kedves fény jelent meg. 
– Üdítő, hogy időnként ilyen mérhetetlenül nagy butaságokat képes mondani, Mili – sóhajtotta, majd hirtelen elkomorult. – Ám nagyon kérem, ezt ne akkor tegye, amikor épp egy diplomáciai botránnyal kecsegtető ügyben járunk el.”

Mili nem sokat szerepel a novellában, de amiben szerepel, ott hozza a megmosolyogtató karaktert, akit imádunk. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki hangosan felnevetett a báró úrral való találkozásán, a Hungária nagyszállóban, főleg mikor megjegyezte, hogy még Rudnay főkapitánynak is megtetszett az álruhájában.

Összességében egy nagyon aranyos kis novellát kaptunk, ami a szomjunkat oltotta a harmadik kötet megjelenéséig. Nagyon jó volt viszont látni Miliéket, és várom már Böszörményi mester sorozatlezárását, hisz még mindig rengeteg kérdés maradt megválaszolatlan. Hogy vesztette el a báró a kezét? Most akkor minek a nyoma a rózsás kép a báró úr szobájában? Mi lesz Emmával? Most akkor Mili és a báró összejönnek?



Érdekesség:

Bár a harmadik és egyben utolsó kötetet úgy hírlik csak novemberben kaphatjuk kezeink közé, már felkerült a Könyvmolyképző Kiadó weboldalára a könyv címe, illetve a minap már a borítót is felfedték a nagyközönség előtt. Mit is mondhatnék róla? Imádom!
Csak enged villanyozott fel a befejező kötet címe?
J

2016. március 20., vasárnap

Sarah J. Maas - A tűz örököse

„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.”
A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…
A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?


Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve:
 2015
Besorolás:
 fantasy
Oldalszám:
 660
Sorozat:
 Üvegtrón (3.)
Eredeti cím: 
Heif of Fire
Hogyan jutott el hozzám?
Egy sorozat harmadik kötete





Egyetlen kérdésem van, mi a fenéért vártam én ennyit azzal, hogy elolvassam ezt a könyvet?
Be kell vallanom a második könyv vége felért egy arculcsapással, és nehezen vettem rá magam, hogy a harmadiknak nekikezdjek. Arról nem is beszélve, hogy pletykák keringtek egy új álompasiról, akiről hallani sem akartam, egészen addig míg nem találkoztam vele személyesen…

„– Mennem kell. Össze fogom gyűjteni az udvarom, az udvarunk maradékát, és együtt felállítjuk a legnagyszerűbb hadsereget, amit a világ valaha látott. Minden szívességet és adósságot be fogok hajtani, amivel Celaena Sardothiennek, a szüleimnek, a családomnak tartoznak. És aztán… – A tengerre nézett, hazafelé. – Aztán lerázom a csillagokat is az égről.”

Nos ott vesszük fel a fonalat, hogy Celaena megérkezik Wendlynbe, hogy teljesítse Adarlan királyának legújabb öngyilkossággal felérő küldetését. A harmadik könyv négy szálon is fut, az egyik Celaena küldetése Maeve-nál, hogy minél többet tudjon meg a rémkulcsokról, a mások Mannon szála, és én személy szerint ketté vettem, Chaol és Dorian szálát.

„ – Mindannyian kockáztatunk valamit. – Már alig hasonlított egykori önmagára, a jó barátra, akivel Chaol együtt nőtt fel. A herceg rápillantott a zsebórájára.
– Mennem kell. – Elindult a lépcső felé, arcán nem látszott félelem vagy kétség.
– Ma elmondtad nekem az igazságot, ezért én is elárulok neked valamit: ha ez azt is jelentené, hogy újra barátok lehetünk, akkor sem fordítanám vissza az időt – nem akarok az lenni, aki 
voltam. Ez meg… – Fejével a szétszóródott kristályok és a tál víz felé bökött. – Szerintem ez is egy jó változás. Ne félj tőle! 
Dorian távozott, és Chaol hiába próbált mondani valamit, nem jött ki hang a torkán. A döbbenettől. Mert amikor Dorian beszélt hozzá, már nem egy herceg nézett vissza rá. 
Hanem egy király.”

A legjobb természetesen Celaena küldetése volt, ahol rengeteg új mellékszereplőt avathattunk, illetve egy új oldaláról ismerhetjük meg kedvenc főhősünket. Celaena végre szembenéz tündér voltával, és a fájdalmas múlttal, mikor még Aelin hercegnő volt. Rengeteg visszaemlékezést kaptunk, és így megismerhettük Aelin szüleit, és azokat az embereket, akik az életüket adták az uralkodó családért.
Emellett többet megtudtunk a tündérek világáról. Leginkább a félvérekről, akiket szinte azonnal a szívébe zár az olvasó, hisz olyan kedvesek Celaena-val, és mindenki mással.
Ééés igen….  nem hagyhatom ki a harmadik könyv legeslegjobb karakterét sem, a híres-hírhedt Rowant sem, akit először gyűlöltem a beteges kiképzési módjai szerint, majd a Celaena kiégési jelenete után azonnal megszerettem. De most már kissé bajban vagyok, ugyanis már nem tudom kinek az oldalán álljak. Az első részben teljes mértékben Team Dorian-os voltam, de beláttam a második részben, hogy Chaol sokkal jobban illene Celaena-hoz. Viszont most kétségbe vagyok esve, mert bár még mindig szeretem Chaol-t, de most már szerelmes vagyok Aedionba, és rajongóként imádom Rowan-t. Mi lesz most velem?
Imádtam Rowan és Celaena jeleneteit, főleg az utolsó nagy csatát, amikor végre láthattuk az igazi Aelint, az erejét, amivel még Maeve-t is sikerült halálra rémítenie. Azt hiszem még sok meglepetést fog okozni nekünk ez a tündérfiú.

„- Legalább ha a pokolba mész – szólt Rowan(..)- akkor együtt leszünk.”

Manon részeihez nem tudok sokat mondani, szinte mindegyiket kihagytam, mert egyáltalán nem érdekeltek. Ezt később biztos meg fogom bánni, de nem bírtam elolvasni….
Doriant nagyon-nagyon sajnáltam, Sorcha nem érdemelte azt amit kapott, bár szerintem egyáltalán nem illett Dorianhoz. Engem egy kicsit jobban felzaklat, hogy nem tudom mi lesz a mi drága hercegünkkel azok után, hogy megmentette Chaolt és amit az apja tett vele…

„Celaenának csokoládét hozott, mivel állítása szerint meg volt sértve, hogy Celaena a távollétét rendes szülinapi ajándéknak tartotta. 
Celaena megpróbálta megölelni, de Rowan nem akarta, és ezt meg is mondta neki. Azért később a fürdőszobából kijövet a széke mögé lopózott, és egy cuppanós csókot nyomott az arcára. Rowan elhessegette, és morgolódva törölgette az arcát, de Celaenának az volt a gyanúja, hogy a védőbástyái mögé engedte őt.”

Chaol végre kezd visszatalálni a régi önmagához, és nagyon jó, hogy próbál még így is Celaena-nak segíteni, de látszik rajta, hogy nagyon kivan. Hisz egyfelől Dorian-t kell védenie, ő a barátja és a királya. De másfelől ott van Celaena, a szerelme, aki viszont az ellenfelük. Nem egyszerű most szegénykémnek.
Azonban jó szövetségesre talál Aedion személyében, akit a világ Adarlan királyának szajhájaként emleget, mivel átállt Adalran oldalára, és aki nem mellesleg Aelin unokatestvére. Chaol és Aedion jeleneteit imádtam, látszik mindkettőjükön, hogy szeretik az uralkodójukat, hűségesek és mindketten nagyon jó harcosok. Nagyon remélem, hogy Aedionnak sikerül kiszabadulnia, és végre találkozhat oly sok év eltelte után Aelinnel.


„Celaena is kinyújtotta kezét Aelin felé, ujjaik összeértek. 
És talpra állt.”

Nagyon-nagyon várom a negyedik kötetet, mert rengeteg kérdés, és lezáratlan ügy maradt. Arról nem is beszélve, hogy Celaena nem tudja mi is történt Adarlanba, így nem tudhat sem Chaolról, sem Dorianról, sem arról, mik történtek Adarlanban.

„– Nagyon kevés érdeklődést mutatnának az irányodban, mert megöregszel és hamarosan leépülsz, ezért nem éri meg az erőfeszítés, hogy meghódítsanak téged. 
 Celaena a szemét forgatta. 

 – Gyilkos humor.”



Kíváncsi vagyok mi lesz Chaollal és Celaena-val. És nagyon-nagyon várom, hogy még többet tudjak meg Rowanről, szóval hol van már az a negyedik rész??



Értékelésem:
Történet: 5/5
Borító: Még mindig imádom
Ajánlom: A fantasy szerelmeseinek és a sorozat imádóinak
Figyelmeztetés: Rengeteg szexi pasi, aki közül nem könnyű választani…

Tudj meg róla többet:










Érdekesség:
Mostanság hódít a híres sorozatokból (film, könyv, sorozat) készülő színezőkönyvek, az Üvegtrónból is készül egy ilyen mestermű:




2015. december 26., szombat

Jennifer L. Armentrout - Árnyak

Dawson Black mindenre számított, csak Bethany Williamsre nem. Egy luxen, vagyis egy földre szállt idegen számára a földi lányok, nos…, érdekesek. De mivel a luxeneknek titokban kell tartaniuk valódi kilétüket, őrültség lenne beleszeretni az egyikbe. 
Veszedelmes. Kísértő. Tilos.. 
Bethany nem tagadhatja le a közte és Dawson közt azonnal létrejött kapcsolatot. És bár nincs szüksége a szerelem bonyodalmaira, mégsem tud távol maradni tőle. Valahányszor összenéznek, Bethany beleszédül. 
Elbűvölte. Vonzza. Szereti. 
Dawson titka megváltoztatja Bethany életét… és veszélybe is sodorja a lányt. De még Dawson sem tehet kockára mindent egyetlen emberlányért. A sors azonban elkerülhetetlen… akárcsak a szerelem.




Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus fantasy
Oldalszám: 202
Sorozat: Luxen (0,5)
Eredeti cím: Shadows
Hogyan jutott el hozzám? Nem szégyellem, Daemon-fan vagyok :D


Mivel egy 200 oldalas novelláról beszélünk, sokat nem árulnék el róla, különben miért olvasnátok el? Na jó, csak viccelek, a Shadows minden egyes Luxen-rajongónak kötelező olvasmány!

„– Mi van? – csattant fel. 
– Te… te most éppen elmostál egy tálat? – Dee lassan elhátrált, és Daemonre pillantott. – Itt a világvége. És én még szűz… 
– Ne!!! – rivallt rá a két bátyja egyszerre. 
Daemon úgy nézett ki, mint aki valóban hányni fog.”

Örülök, hogy kicsit jobban beleláthattunk a múltba, leginkább annak, hogy közelebbről is megismerhettük Dawsont és Bethanyt, ugyanis a sorozat folyamán elég későn csatlakoztak be, és teljes mértékben nem is hiszem, hogy sikerült megismerni őket.

„– Oké, a reflexeid olyanok, mint egy beszteroidozott macskáéi – nyögte ki.”

A novellájuk iszonyatosan aranyos, és azt hiszem, kicsit kezdem átértékelni, hogy kit is szeretek jobban, Daemont vagy Dawsont, főleg mikor Daw keménykedik. Jó volt megismerni az igazi Bethanyt, túllátni azon a kissé rongyos, idegproblémás lányon, amivé a bezártság és a Védelmisek tették. Alapjáraton Bethany egy nagyon jó női karakter, gondolkozó lány, aki tisztában van önmagával. Nem egy Katy, akit könyvimádata és természetesen az éles nyelve miatt szerettünk meg, de hála a novellának, most már Bethanyt is megszerettem.

„– (…) Ugye tudod, hogy te vagy a kedvenc bátyám? 
Dawson elmosolyodott. Mély hangú nevetés felelt a konyhából. 
– Hallottam, hogy két napja ugyanezt mondtad Dawsonnak. Gondolom, ez azt jelenti, hogy szeretnéd, ha én vinnélek be. 
– Leheeeet – húzta el a választ Dee.”

Ami furcsa volt, az Daemont, látni Katy nélkül, itt még akkora előítélete sincs az emberekkel szemben, mint ami a bátyja eltűnése után lett. Én személy szerint kedveltem ebben a részben is. A három testvér kapcsolatából is láthattunk részeket, aminek külön örülök, hisz így hármójukat elég ritkán láthattuk.

„Daemon a fejét rázat, de az arcára rajongó szeretet ült ki. Bethany akkor értette meg – nem számít, mennyire bosszantja fel egyik a másikat, a három testvér mélyen, őszintén szereti egymást.”

Összefoglalva, akik szeretik a Luxen-sorozatot, kötelező mű, a Dawson rajongóknak a Biblia, a Daemon imádóknak egy kis finomság és mindenkinek, aki csak egy kis időt szeretne messze tölteni a valós világtól, azoknak könnyed kikapcsolódás. Mielőtt nekikezdenénk a sorozatnak, mert úgysem tudjátok letenni többé!

Értékelésem:
Történet: 5/5
Borító: Mit mondhatnék… Pepe Toth az egyik gyengém…
Ajánlom: a Luxen-rajongóknak!
Figyelmeztetés: Daemon még mindig ördögien szexi!


2015. december 24., csütörtök

Böszörményi Gyula - A Rudnay-gyilkosságok

1900 ősze. Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki. Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: kereken hét olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Az eltűnt Hangay Emma kisasszony megtalálására tett kudarcos kísérlet után Ambrózy báró elvállalja eme különös eseteket, melyek teljességgel érthetetlenek. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút – és a pesti kocsmárosnak ugyan mi oka lehetett vidékre ruccanni, hogy aztán a puszta közepén meggyilkoljon egy idős cselédasszonyt? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: történelmi regény
Oldalszám: 560
Sorozat: Ambrózy báró esetei (2.)
Eredeti cím: -
Hogyan jutott el hozzám? Az első könyvet egy ültő helyemben kivégeztem, kérdéses sem volt, hogy folytatom-e.

Úgy gondolom, kicsit sem tévedek, vagy mondok nagyot, ha kijelentem, Böszörményi Gyula korunk ifjúsági regényeinek császára. Az eddig főképp gyermekkönyvekről elhíresült író, nálam a méltán híres Leányrablás Budapesten című regényével került fel a térképre, és be kell vallanom, most sem adott lejjebb a színvonalból, sőt!

„Tudta, kisasszony, hogy a mi boldognak mondott Monarchiánkon belül Magyarországon lesznek a legtöbben öngyilkosok? Ez nálunk, kérem, már-már divat.”

Az Ambrózy báró esetei sorozat első darabjánál már kiemeltem azt a rengeteg munkát, amit az író beleült még csak magába az információ gyűjtögetésébe. Hát a második könyv esetén sem volt felületesebb Böszörményi mester, sőt, úgy éreztem sokkal jobban beleásta magát az adott korba. A könyvben Ambrózy báró egy sor „értelmetlennek” tűnő gyilkosságot próbál felgöngyölíteni, amik a valós életben is megtörténtek a gyönyörű Budapesten. A rengeteg lábjegyzet, ami a könyvben található, el sem merem gondolni, mennyi munkába került.

S nem csak ezzel nyerte el újra legmélyebb tiszteletemet Böszörményi Gyula, ugyanis a kutatómunka is nagy szó, azonban az, hogy mikor az ember elolvas egy huszonegyedik száza írót, aki az 1800-as évek végét, az 1900-as éveket elejét próbálja lefesteni számunkra sokszor találkozhatunk történelmi hűtlenséggel. Azonban itt éreztem először azt, hogy sikerült visszahozni azt a kort. Az adott időintervallumban ugyanis rengeteg magyar regényíró élt, s munkálkodott, akik a saját korukat festették le. Ezek az évtizedek híresek a jövevényszavakról, rengeteg német, francia, latin kifejezést használtak, amiről a mai embereknek már fogalmuk sincsen, ha csak nem tanulták az adott nyelvet. Ebben a korban azonban elvárás volt ismerni, gondolok itt természetesen a magasabb osztályokra. Csak példának okáért, legkedvesebb írómat, Jókai Mórt sokan azért nem szeretik, mert műveiben rengeteg idegen kifejezés van, ami hátráltatja a mű megértését. De az 1800-as évekre ez volt a jellemző, és végre itt egy író, egy 21. századi magyar férfi, aki történelmi könyvet ír, korhűen! Nem csak megpróbálja leutánozni, kisebb sikerekkel. Böszörményi mester könyvét nem félek kijelenteni, egy 19. századi ember is el tudná olvasni, és szeretné.

„Gyengébbik nem? Jaj, papuska, miért is kaptam tőled olyan kifogástalan nevelést? Ha csak egyetlen pillanatra is megfeledkezhetnék róla, hogy úrilány vagyok, aki soha, semmilyen körülmények közt nem pofoz és nem rúg bokán öntelt ifjú bárókat, hát én úgy, de úgy megmutatnám ennek a hólyagnak…”

A könyvről megpróbálok spoiler mentesen írni, azonban még valamennyire mindig a hatása alatt állok, ezért előre figyelmeztetném minden kedves olvasómat, hogy ha nem szeretne megtudni többet a kötetről, a továbbiakban ne olvassa a bejegyzést!

A történet kicsivel az első könyv után veszi fel a fonalat, be kell vallanom egy éve azon töprengek, hogy vajon Mili édesapját megölték-e, de hála Istennek jól van Marosvásárhelyen, csak épp megszakad a szíve, hogy mindkét lányát „ elvesztette”. Agáta mama szárnyai alá vette Milit, a csúnya-rossz Pesti világban, és Ambrózy báró, ha lehet mondani még rejtélyesebb és szeszélyesebb, mint eddig.

A könyv nyomozási részét, most az úgynevezett Rudnay-gyilkosságok teszik ki, mindegyik furcsa körülmények között, látszólag okok nélkül végbemenő haláleset, amik felkeltik a mi szürkeállományban túlcsorduló bárónk figyelmét. Be kell vallanom, a gyilkosságok között –mivel rengeteg volt – volt, hogy elvesztem, és vissza-visszalapozgattam, hogy most akkor kinek a kicsodája követte el, ki ellen és hol, de büszkén jelenthetem ki, hogy a végén megértettem az egésznek a lényegét.

Egy kicsit a szereplőkre áttérve, Milit még mindig imádom, egyszerűen megszerettem az első részben, de amit a másodikban művelt, az egyszerűen fenomenális volt! Végre kinyílt, s az eddig is éles nyelve, most mást akár egy fát is ki tudna vágni, vagy tövestől kicsavarni. Ebben a lányban nincs mit nem szeretni, imádtam mikor beszólt a Kaszinóban a hölgyeknek, mert teljesen igaza van, szeretem, hogy a barátnője egy botrányos írónő, akivel a testi vágyról beszélgetnek, szeretem, hogy mindig azt csinálja, amit a báró nem akar, de legfőképp azért szeretem, mert van esze és használja is azt.

„A főbejárathoz vezető, lejtős kocsifelhajtóról visszapillantva még láttam, amint Kaméleonka épp az ellenkező irányba siet, úgy tartva bal karját, mintha saját, láthatatlan bárója vezetné.”

Ambrózy báró nagyszerű volt, mint mindig, hűvös, célratörő, de ebben a részben úgy éreztem kicsit ő is megnyílt mind az olvasók irányába, mind Mili irányába. Rengeteg részt fel tudnék hozni, ahol beleszerettem volna, ha már amúgy nem lennék belé fülig szerelmes – teljesen megértem Milit…. -, csak példa okáért, mikor Milivel üvöltöznek, mert a lány meggyanúsítja a bárót, hogy azért nem folytatta Emma ügyét mert fél. Miközben a báró elkezd üvölteni, hogy nem magát félti, vagy azt mikor a végén megtámadják a villát és Richárd végig azt figyeli, hogy Mili biztonságban van-e. Leány szívecskémnek ez nagyszerű volt, azonban nem szabad elvonatkoztatni attól, hogy mindemellett mekkora géniusz is. Hisz nem sokaknak sikerült volna a könyvben lefestett gyilkosságokat felgöngyölíteni.

Külön ki kell emelnem azokat a részeket, amikben együtt szerepelnek, hisz ekkor rengeteg oldalukról ismerhetjük meg a főszereplőinket. A mérges, a rideg, az elgondolkodott, a szeleburdi, a makacs, vagy éppen arról az oldalukról, amelyiket mindkettőjükben szeretem, az okos felükről. Ebben a könyvben, ha szabad megjegyeznem úgy éreztem jó csapatot alkotnak, hol a báró tanította Milit a detektíveskedésre, hol Mili tanítottam meg Richárdot az életre, a nőkkel való kommunikálásra. Amúgy engem is nagyon érdekel a báró titka, főleg most, hogy Vili elcsepegtetett infókat a vörös rózsákról, és hogy láttuk azt a festményt… Biztos vagyok benne, hogy nőről van szó, akit a báró elvesztett, de majd meglátjuk, Böszörményi mesternél sosem lehet tudni…

„– Befejezné az ostoba kotkodácsolást, Mili?! – dörrent rám Ambrózy báró. – Ez nem méltó magához! Inkább használja a szemét és a józan eszét, hisz már mindkettőről bebizonyította, hogy éles, mint a beretva.”

A mellékszereplőkről… azt hiszem Agáta mamát immáron mostoha anyámnak fogadnom, mert nagyszerű nőt ismerhettünk meg benne, ez vonatkozik Terka nénire is, Tarján Vili valamiért még mindig nem a szívem csücske, de azért enyhültem feléje, mert végre jókor volt jó helyen, illetve mert felismerte, hogy a bárón kívül más is tud nyomozni, sőt, ő maga is képes okos cselekedetekre. Gáspár bácsi és Bogi mindketten egy-egy díjra érdemesek, és a nevük mögé hatalmas betűkkel írom oda, hogy HŐSÖK.

Illetve nem feledkezhetünk el Ciliről alias Mari, alias Gerlice, alias Emmáról sem, aki viszontagságos körülmények között, de életben van és küzd azért, hogy ne kelljen alulról szagolnia az ibolyát. Illetve végre nála látom a fényt az alagút végén. Egy tízest rá, hogy a báró rájött, hogy kicsoda ő és azért járkál a Tabánra!

„– Na de báró úr! – Most tényleg megsértődtem. – Minek néz maga engem? 
– Örökké kíváncsiskodó, nyughatatlan kishölgynek, aki folyton épp az ellenkezőjét teszi annak, mint amit kérnek tőle – felelte tárgyilagosan, majd egy másik bérkocsi után intett.”

Összefoglalni nem tudom, leginkább annyit tudom mondani, hogy ez hihetetlen volt. Nagyon imádtam, egyszerűen le se tudtam tenni. Három napomba került elolvasni de, csak mert mellette dolgoztam, de ha megtehettem volna fel sem kelek mellőle, a mosdóba se mentem volt, sőt nem is ettem volna. Csak a hullámat találták volna meg, ha a könyv hosszabb lett volna… és ha már itt tartok, 560 oldal! Először nem hittem a szememnek, de tényleg nagyszerű könyv volt, egy percig sem unatkoztam, és ha még 500-at írt volna hozzá a mester, sem untam volna magam, mert nagyszerű volt!

Végezetül annyit szeretnék elmondani, hogy akik nem olvasták eddig a sorozatot, azok nagyon gyorsan fussanak el a legközelebbi könyvesboltba és vegyék meg, mert ezt szégyen lenne kihagyni az életükből. Ha valaha, valaki azt kérdezi tőlem, hogy életem utolsó napján melyik könyvet olvasnám, vagy épp ha hajótörést szenvednék, melyiket vinném magammal, akkor minden gondolkodás nélkül rávágnám, hogy A Rudnay-gyilkosságokat. De Úristen… most, hogy fogom kibírni jövő decemberig a harmadik, egyben utolsó kötetig? Tuti belebolondulok.

„– Jól értettem magát, Richárd? Ön bement a lipótmezei tébolydába, és ott egy súlyos mérgezésen átesett, jelenleg ágyhoz szíjazott, kórosan zavarodott nőt rendőri kihallgatásnak vetett alá? 
– Baranyai Erzsébet alaposan gyanúsítható társnője, kinek még a nevét sem hajlandó elárulni, meggyilkolásával – fordult felénk a báró, arcán dühös értetlenséggel. 
– És mondja, fiam – nézett fel rá ültéből a grófnő –, meg sem próbált vele… Nos, beszélgetni?”

Nem baj, erősek leszünk, és az ideig Könyvfeszten nem támadjuk le a mestert, hogy azonnal árulja el, mi lesz a vége, mert nem bírok magammal… mindamellett, hogy végre dedikáltatom a könyveimet, és hússzor elmondom Böszörményi mesternek, hogy mennyire szeretem a könyvét. Meg a sorozatot. Meg Ambrózy bárót. Meg a lábjegyzeteket.

Apropó, tudom, sokak között nem dívik a köszönetnyilvánítás, az írói utószó elolvasása, de ajánlom mindenkinek, hogy a könyv végén lévő pár oldalacskát is böngéssze át, mert megéri.

Úristen, hogy bírom ki én a következőig….



Értékelésem:
Történet: 5/5
Borító: Gyönyörű
Ajánlom: mindenkinek, kivétel nélkül!
Figyelmeztetés: lehetetlen letenni!



További linkek:

2015. április 2., csütörtök

10 ok, miért is Lyall professzor a legokosabb szereplője a Napernyő Protektorátusnak

Magyarországon kevésbé felkapott sorozat Gail Carriger egyik legszínvonalasabb alkotása a Napernyő Protektorátusok. Idehaza a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg az első három rész (Lélektelen, Változatlan, Szégyentelen), és ha a forrásaim jók, a negyedik kötetet ősszel kaphatják meg a rajongók.
(SPOILER
Egy kis érdekesség, hogy odakint, már az Alexia gyermekéről szóló sorozat indult útnak idén, ami a The Custard Protocol sorozatcímen megtalálható. Első kötetének címe Prudence, illetve a második rész, az Imprudence, jövő év elejére várható. Amúgy csodálatosak a borítóik, de vajon kézbe vehetjük itthon is valaha???
SPOILER VÉGE)
Lyall professzor eme sorozat egyik vérfarkas szereplője, s szerény személyem szerint messze s közel legokosabb tagja a sorozat kis gárdájának. De miért is?

1. Lyall a Woolsey-falka bétája, annak ellenére, hogy a gammahím, Channing Channing sokkal erősebb farkas. Lyall, a magasabb pozícióját az eszének köszöntheti és a politikai stratégaiságának, amit többször megcsillogtat a sorozatban.


2. Ha már a bétaságnál tartunk, Lyall nem, hogy megszerezte a címet, de több alfa alatt is megtartotta. Talán nem ismerem tökéletesen az a vérfarkas hierrarchiát és felépítést, de azt tudom, hogy nem lehet könnyű egy újabb és újabb alfa alatt megtartani egy ilyen magas pozíciót.

„Lyall tudta. Lyall nem mondta ki, de tudta. Vajon hány
alfahímet látott már Lyall professzor szerelembe esni?, töprengett
Lord Maccon.”
Gail Carriger - Lélektelen


3. A harmadikat már említettem, ez lenne a politikai meglátásai és stratégasága. Lyall nem egyszer bizonyította, hogy igenis ki tudja játszani a szabályokat, meg tud békíteni királynőket, morgolódós vámpírokat és megtudja szívatni a dévánt Lord Macconnal karöltve:

"A királynő szólalt meg:
- Eleinte természetesen elleneztük a dolgot. Egy hajadont
ilyen hatalmas pozícióba emelni, ez egyszerűen lehetetlen. - A
szemében cinkos csillogás jelent meg, és halkabban folytatta: -
Magunk közt szólva, drágám, úgy véljük, a Woolsey-falka
alfája azt hitte, lélekőrként majd távol tarthatja önt a saját
dolgaitól.könyvfanoknak - Zsuzsa
Alexia halálos zavarában a szájára csapta a kezét. Hogy
Anglia királynője úgy gondoljon rá, mint valami minden lében
kanál, okoskodó perszónára!
Lyall professzor karba fonta a kezét.
- Bocsásson meg felséged, de úgy vélem, Lord Maccon
szándéka inkább az volt, hogy a dévánnal eressze össze, hadd
tépje meg.
Viktória királynő mindentudón mosolygott.
- Azok ketten sosem jöttek ki egymással.
- Mindkettő túlságosan alfa - bólintott Lyall professzor."
Gail Carriger - Lélektelen


4. Mikor kell, helyre teszi az alfáját, hogy az ne legyen nagyobb hülye annál, mint aminek alapból látszik:

„- Miért hívta fel erre a NYIHA figyelmét?
A dévánt a kérdés mintha kicsit megbántotta volna.
- Nem a NYIHA, hanem a Woolsey-falka figyelmét szeretném felhívni rá. Lady Maccon, minden pletyka ellenére, azért még egy farkasember felesége. És én még mindig a déván vagyok. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy a vámpírok csak úgy megöljenek egyet közülünk. Ez ne járja. Hát hiszen ez már-már olyasmi, mint egy talpas-orzás, megengedhetetlen, különben a természetfeletti minden méltósága odavész.
….
(Lord Maccon) – Nahát, szervusz, Bolyhos. Mit keresel te a buckhinghami fegyverházon kívül?
- Ó, az ég szerelmére – vágott közbe Lyall professzor -, hallgasson el uram!
- Lord Maccon, mint mindig, most is udvariatlan! – vicsorgott a déván, fel sem véve a becenevet, amellyel a másik illette.”
Gail Carriger - Szégyentelen


5. Nála jobb szerelmi tanácsokat senki sem adott a teljes sorozatban, mindkét főszereplőnk analfabéta érzelmi kifejezésekben, de Lyall mindig a legjobb pillanatban van ott, hogy segítsen a keményfejű párnak:

„– Igen. Még azt is bátorkodnék kijelenteni, hogy ön rosszul viselkedett. Javasolnék egy míves bocsánatkérést, hosszabb idejű meghunyászkodással egybekötve. – Habár az arckifejezése elnéző maradt, a tekintete kemény volt. Az alfahím nem látott benne együttérzést. 
Lord Maccon kihúzta magát. Így még akkor is a helyettese fölé tornyosult volna, ha a professzor nem ül éppen. – Én még soha nem hunyászkodtam meg! 
– Egy hosszú élet során számtalan lehetőség nyílik rá, hogy új és érdekes képességeket sajátítsunk el – tanácsolta Lyall, akit cseppet sem nyűgözött le a gróf kiállása.”
Gail Carriger - Lélektelen

„Madame Lefoux sietősen a szájához emelte a kezét, és köhögést tettetett, mégsem tudta teljesen elleplezni a rosszindulatú kacajt. 
– Nyilvánvaló, hogy nem hagyhatja magára Lord Maccont a jelenlegi… állapotában. 
– Állapot? Az én visszataszító férjemnek állapota van? Pompás! Nagyon helyes! 
Lyall professzor úgy érezte, árulást követ el az alfahímje ellen, mégsem tudta megállni, hogy ne közölje: 
– Gyakorlatilag úszik a formaldehidben azért, hogy ittas maradjon.”
Gail Carriger – Szégyentelen


6. Egy olyan faj szakértője, ami általánosságban a farkasok táplálékláncának fontos mérföldköve. Ki ilyen mazochista és elhivatott rajta kívül? (Max Edward xD)

„Lyall professzor mérsékelten büszke arckifejezést öltött. 
– Afféle szakértőnek számítok az Ovis orientalis aries faj szaporodási metódusait illetően. 
– Birkák? 
– Birkák. 
– Birkák! – Madam Lefoux hangja egyszerre magasabb regiszterbe szökött, mintha a kuncogását is igyekeznek elfojtani. 
– Igen, úgy is mint beeee – nézett rá Lyall rosszallón. (…) 
– Biztosan jól értem? Ön egy farkasember, aki élénken érdeklődik a birkák szaporodása iránt?”
Gail Carriger – Szégyentelen


7. Ő megold minden problémát, még akkor is, ha az alfája a legnagyobb pácban hagyja ott és rohan egy feleség után (reméljük a sajátja után….):

„- Most meg hová megy, uram? – süvöltötte Lord Maccon sietve távolodó háta után.
- El kell érnem egy hajót, és meg kell találnom egy feleséget! - kiáltotta vissza a gróf a válla felett, meg sem állva. – Innentől már maga is elboldogul!
Lyall szívesen megdörgölte volna az arcát, ám mindkét keze tele volt.
- Hát persze, hogyne, induljon csak, hagyjon itt engem egy farkassá változtatott dolgozóval és egy halott potentáttal! Biztosan volt már dolgom alfahímekkel, akik ennél is nagyobb szemétdombot hagytak rám, hadd pucoljam el, de pillanatnyilag nem tudom őket felidézni!
- Biztos vagyok benne, hogy remekül fogja kezelni a helyzetet.
- Ez csodás, uram. Megtisztel a bizalma.
- Pá-pá!”
Gail Carriger – Szégyentelen


8. Bár igen idős, nem ragadt meg a múltban. A legújabb technikai vívmányok nagy rajongója, ami valljuk be, nem egy nyomozásuk alkalmával jött jól…


„- Hát itt meg mi történt? - tette fel a költői kérdést, majd a mellényzsebéből előkapott egy facsipeszt, és kissé megemelte vele a vámpír nadrágszárát hátul.
Pillanatnyi tétovázás után matatott még egy keveset a kabátjában is, aztán előhúzott egy parányi bőrtokot. Bizarr szemüvegféleség volt benne – az aranyszínű fémkeret több réteg lencsét fogott közre, amelyek között meghatározhatatlan folyadék lötykölődött. A szerkezetet apró tekerentyűk és gombok bonyolították. Lyall professzor az orrára biggyesztette a nevetséges holmit, aztán újra a vámpír fölé hajolt, s közben nagy szakértelemmel nyomkodta tekergette a szemüvegen a bigyókat.
- Jóságos ég - szólt Alexia - ez meg micsoda magán? Mintha a vadásztávcső és valamiféle színházi látcső félresikerült nászának szerencsétlen gyümölcsét látnám. És mi a neve? Bifokuláré? Viziográf?
A gróf horkantásba fojtotta kibuggyanó kacagását, aztán persze próbált úgy tenni, mintha még ennyi sem történt volna.
- Mit szólna a spektokuláréhoz? - kérdezte, mert nem bírta megállni, hogy ne szóljon hozzá. A szeme furán csillogott, ami felettébb nyugtalanította Alexiát.
Lyall professzor felnézett a vizsgálódásból és rájuk bámult. Jobb szemét rémisztőén felnagyította az eszköz. Alexia összerezzent a látványtól.
- A pontos neve monokli-rendszerű keresztnagyítós szemüveg, méghozzá a színképváltós fajtából. Felbecsülhetetlen kincs, ezért megkérném önöket, ne gúnyolódjanak rajta ilyen kendőzetlenül - szólt megrovón a professzor.”
Gail Carriger – Lélektelen


9. Míg Alexiák körbeutazzák Európát, hogy megtudják, hogy mégis miféle lesz a gyermek, akit Alexia vár. Lyall el sem mozdul Londonból, és mégis sokkal többet tud meg a kicsiről, s annak fajáról…

„- Lyall professzor, muszáj ennyit szaglásznia? – pislogott Biffy aggodalmasan régi uráról új bétahímjére.
- Nekem így sokkal jobb. Amellett ez az én természetem.
- Talált. -….
- Nos?
- Ennek az egész kavarodásnak az oka? Az a léleklopó, akitől a kinyilatkoztatások örzői intenek minket… A neve Al-Zabba volt, és afféle rokonom.”
Gail Carriger – Szégyentelen


10. És végül, a legnagyobb problémát is ő, és az a csodálatosan kattogó agya old meg. Így megmentve Alexia és a gyermeke életét…

„- Pontosan! Tehát látja már, miért olyan nehéz mindenkit lebeszélni Alexia megöléséről?
- Ami ezt  bajt illeti – Lyall hirtelen elmosolyodott -, lehet, hogy meg tudom oldani. Lord és Lady Maccon nem fog neki örülni, de úgy vélem, ön, uram, és a fiatal Biffy elfogadhatónak tartja majd.
….
- Nahát, drága Dolly, folytasd csak, rettenetesen érdekel az ötlet.”
Gail Carriger – Szégyentelen

Talán nem Lyall professzor a legszexibb, vagy legviccesebb szereplője a sorozatnak, de szerintem kétség sem ébredhet azzal szemben, hogy ő a legokosabb. Alexia talpraesett és nagyon jól oldja meg a kis bűnügyeit, Maccont mindenki imádja és egyben utálja is néha, Lord Akeldama lehet mindenki legjobb barátja és mindenki akarhat magának egy plüss Channinget és egy dévánt az ágyába, de szakdolgozathoz csakis Randolph Lyall professzort ajánlom!

Tudj meg többet a Napernyős Protektorátusról Molyon, és ha szereted a romantikusokat, fantasykat, vagy épp vérfarkas imádó vagy, de akár csak szeretnél nevetni és kirándulni egyet a gyönyörű Viktória-korabeli Londonba, mindenképp ragadd meg a Lélektelent!