Sara Raasch - Hó, mint hamu

Megtört ​​szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2015
Besorolás: YA, fantasy
Oldalszám: 496
Sorozat: Hó, mint hamu (1)
Eredeti cím: Snow Like Ashes
Hogyan jutott el hozzám? Megláttam a borítóját és beleszerettem, igazán reméltem, hogy a tartalma felér vele.


Azt hiszem, vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Sokan furcsállották miért is ezt a könyvet választottam, hisz ők már hallottak róla, hogy durván szerelmi háromszöges történet, már sejthettem volna, hogy nem leszünk jóba ezzel a könyvel. Azonban annyira tetszett a borítója, hogy sutba vágtam a félelmeimet, és csak azért is alapon belekezdtem.

„Hogy bár sosem láttam Télországot, soha egyetlen rabszolgává tett télországival sem találkoztam, sosem tette be a lábamat Télország területére, elvárják tőlem, hogy mindet feláldozzak, mert amíg Télország nem szabad ország, addig én semmit nem számítok.”

Főszereplőnk Meira, aki egy Télország nevű helyről származik, amit évekkel ezelőtt egy másik ország megszállt, a nép nagy részét megölte, akik túlélték a támadást, azokat rabszolgasorba taszította és munkatáborokba zárták. Eddig nincs túl sok kreativitás benne, no de mindegy. Szóval a nagy mészárlás elől huszonöt embernek sikerült megmenekülnie, akik száma mára igencsak megcsappant, és ezek között vannak főhősünk is. A lány bizonyítani akar a kis csipet-csapatuk főnökének, ezért egy igen nehéz feladatra jelentkezik és innen kezdődik el igazán a könyv. Úgy érzem, legalábbis számomra, nem volt könnyű ténylegesen megkedvelni Meirát, tipikus butuska lánynak gondoltam az elején, aki fülig szerelmes az ugyancsak táborukban élő királyba, Matherbe. Azonban ahogy haladt tovább a történetünk, úgy ismertük meg igazán Meirát. Láttuk az álmait, a kétségeit, ahogy keresi a helyét a világban és ez nagyon tetszett. És mikor sziporkázik az öniróniája, hát az valami hatalmas.

„Ez az egész valahogy nem tűnik valóságnak. Olyan sokáig próbáltam, olyan nagyon akartam csak Meira lenni. Csakhogy az sem olyan egyszerű kérdés, hogy ki vagyok tulajdonképpen. Semmi nem egyszerű. Olyan, mint ez a hóesés Jannuari városa fölött…Lehull egy hópehely az üres égboltról. Egyetlen fagyott hópihe. Aztán egy másik, és még egy… És az úton egy szempillantás alatt tucatnyi különböző hópehely hever. Ezekből a kis pelyhekből kiszámíthatatlan hóvihar kerekedik. Gyönyörű, veszélyes, hatalmas.”

A szerelmi háromszög másik két szereplője a már említett Mather, aki egyszerűen nem tudtam megszeretni. Hitegeti, hogy szereti Meirát, de aztán egy olyan szerződést köt, amivel borzalmas helyzetbe hozza a lányt, és ezek után még képes hisztizni is amiatt, mert Meira azt teszi amit kell… Engem teljes mértékben kiborított, mintha egy kisfiú lett volna végig a könyvben, akinek a másik, csúnya herceg elveszi a jaték babáját…
Aztán ott van Theron, Cordell hercege, aki művészlélek, jó harcos, igazán kedves mindenkivel és alapjába véve egy nagyon rendes srác… és én nem értem, Meira miért ilyen nyomorék, hogy nem választja rögtön őt? Na jó, igazi választás nincs a könyvben, de akkoris! Ott van Theron, aki elraboltatja magát, csakhogy megmentse Meirát, aki segít neki, aki sose csapja be és… ahhh, mindegy!

„– Tehát… – szólalok meg, amint elindulunk balra a folyosón – …ön Cordell királyának fia. Milyen érzés királyfinak lenni?     Theron felnevet.
    – Néha nagyon jó, máskor egyenesen borzalmas. Ön gyönyörű. Milyen érzés gyönyörűnek lenni?”

A könyv történetszála talán az, ami teljesen levett a lábamról, nem mondom, hogy valami újat hozott, mert ismert fordulatokkal játszik, de nagyon tetszett, ahogy az írónő összehozta. Nagyon nehéz úgy beszélnem a könyvről, hogy ne adjak ki sok spoilert, de nagyon tetszettek azok a részek, amik a munkatáborba játszódtak. Főleg ahol a barlangba a télországiak a falra vésték az emlékeiket, hogy a kultúrájuk, a múltjuk ne vesszen el.

„Télország mi vagyunk!”

És mindemellett a könyv nagyon jól bemutatja azt, hogy a hatalmon lévő emberek, mennyire érdekemberek. Hogy nem érdekli őket, hogy egy másik országgal és a benne lakókkal mi történik, hogy csak akkor segítenek, ha valamit kapnak cserébe, és hogy még egy nyavalyás ki szerződést se tudnak betartani, mert áskálódnak és csak a saját javukat nézik. Hát Cordell királyától majdnem felfordult a gyomrom.

„– Mondd, hogy van valahol a közelben egy köpönyegbolt – szól Theron. A didergéstől eléggé furcsán ül lován.
Mather felnevet. Éles, szép hang. Évek óta nem hallottam. Napról napra többet mosolyog azzal a gyönyörű, teljes mosolyával, amitől minden felfénylik körülötte.
– Szegény cordelli herceg! Nem tud elviselni egy kis hűvöset?
– Egy kis hűvös? – nyöszörög Theron. A hadseregre mutat. A cordelli katonák ugyanolyan összefagyottnak tűnnek, ugyanúgy feszengenek, mint a vezetőik. – Mire ennek az egésznek vége, csak fagyott katonáink lesznek. Az imént apám tüsszentett, és a tüsszentés cseppekké fagyva, jégesőként hullt le!
Felkacagok, Theron rám pillant.
Tekintete a vidámságból valami mélyebb érzésre vált. Ez az érzés köztünk húzódik, amióta Angra palotájának folyosóján azt a tétova, nyugtalancsókot váltottuk”

Összességében egy nagyon jó könyv volt, aminek szerintem ó cselekménylánca van. Azonban akik nem szeretik a szerelmi háromszöget, azoknak talán kicsit az idegeikre mehet a Theron-Meira-Mather hármas, én teljes mértékben Team Theron vagyok. Mindenesetre ha épp nincs mit olvasnod, és el akarod ütni az időt, ahhoz nagyszerű kis könyv.

„A homlokán vágott sebből vér szivárog a szemébe, ajka egyik fele oldalra húzódik, szánalmas kísérlet, hogy a viszontlátás örömét kimutassa. Még itt is.
Lerogyok előtte,végigsimítok arcán, karján, a sérüléseit érinteni tétovázok.
– Hogyan kerültél ide?
Theron mosolya elrebben. – Ugyanezt kérdezhetném tőled.
Angra pálcája Theron fején koppan. Cordell hercege elterül az obszidián padlón. Aztán fél könyökre támaszkodik, nyugtató lélegzetet vesz, és visszanéz rám.
– Nem akarod elmondani, hogy átadtad magadat nekem? Gáláns módon megpróbáltál beszökni Tavaszföldre, hogy megmentsd, de csak azt érted el, hogy ugyanolyan helyzetbe kerültél? – kérdi Angra, gúnyos vigyorral nézve Theront.”

Értékelésem:
Történet: 5/4 (nem túl eredeti, de jól összerakott)
Borító: Imádom, szerintem gyönyörű.
Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a telet! :D
Figyelmeztetés: Szerelmi háromszög!

Amie Kaufman, Meagan Spooner - Lehullott csillagok

Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. És egyszer katasztrófa történik: a hatalmas, luxusűrhajó valami kirántja a hiperűrből, és a jármű a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen élik túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nem él az égitesten. 
Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver ugyanakkor nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac féle lányok csak bajt hoznak ez ember fejére. Mivel csak egymásra számíthatnak, együtt kell működniük, hogy átjussanak a kísértetés vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek. 
És egyszer csak, a körülmények dacára, Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód volt valami haszna is annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a valódi világukban nem lehet közös jövőjük, így azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre itt maradni? 
Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő, hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyja ezt a bolygót, de azt biztos, hogy már nem ugyanazok, akik korábban ide érkeztek.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Besorolás: disztópia, sci-fi
Oldalszám: 488
Sorozat: Lehullott csillagok (1.)
Eredeti cím: These Broken Stars
Hogyan jutott el hozzám? A könyvfesztiválon hívta fel rá a figyelmemet Raven, és annyira megtetszett a borító, hogy megvettem, hátha…

Nem az én stílusom, nagyon nem az én stílusom…
A sci-fi olyan messze áll tőlem, olyan messze, mint a fővárosi plázacicáktól a tehénfejés, de azért megkeményítettem magam. Elolvastam. És nagyon élveztem.

Először is adott nekünk egy papa pici lánya, akit mindennel elkényeztetnek, mégis az apai szeretet már túlment azon a határon, ami még egészséges. Szóval Lilac, - igen, tényleg úgy hívják a főszereplőcsajt, hogy orgona, - nem barátkozhat akárkivel, különben a kedves papa elküldi a csatatérre, és megöleti. Azonban az egyik unalmas gazdagoknak tartott estéjen találkozik Merendsen őrnaggyal, a hős katonával.

„Tarver megölne, ha tudná, hogy ilyen felelőtlen voltam. 
Visszafordulok a világító rúdért, ami csörömpölve esett ki a kezemből, amikor földet értem. 
Előrehajolok, hogy felvegyem, és egyszerre megfagy bennem a vér. 
Egy arc van előttem.”

Tarver Merendsen a való világból jött, nem a fényűző arisztokraták csili-vili látomásából. Két alapjában véve elég különböző főszereplőnk van, akik egy űrhajóbaleset miatt kerülnek egy látszólag lakatlan bolygóra. Az Icaruson kettőjükön kívül senki sem élte túl a balesetet, így egymásra utalva próbálnak meg túlélni és kiutat találni.

„– Reggelit, LaRoux kisasszony? – kérdezi udvariasan. 
Fel tudnám pofozni! 
Istenem, meg tudnám csókolni – mégsem hagyott magamra! 
Ha odahaza lennék, akkor méltóságteljesen, síri csöndben kivonulnék a szobából, és keresnék egy helyet, ahol háborítatlanul összeszedhetem magam.”

Innen válik érdekessé a történet, Lilacnak szembe kell nézni a valódi természettel, a gyaloglással és rossz kajákkal. Tarvernek pedig azzal, hogy most nem csapat katonával, hanem egy elkényeztetett kislánnyal kell túlélnie a vadont… ami sokkal, de sokkal nehezebb feladat.

Mellékszereplőkről nem nagyon beszélhetünk, hisz mindenki halott rajtuk kívül a bolygón – vagy mégse?

„A harag pajzs, és ha leeresztem, darabokra török.”

Külön kiemelném Lilac-ot, aki nagyon sokat változik a könyv kezdete óta, szembenéz a félelmeivel, és többé, nem az a gazdag kislány lesz, akivel először megismerkedhettünk. Sokat fejlődött, és azt hiszem a legjobban akkor kedveltem meg, mikor visszament a holtakkal teli űrhajóba gyógyszerért.

„A suttogások ott vannak, és most hiába hallgatnak, mindketten tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.”

A cselekményről ennél többet nem merek elárulni, de voltak itt idegen lények, túlélés, halál, szellemek, minden, ami csak kellhet. Igazából nem tudom eldönteni, hogy egy sci-fivel vagy egy fantasyval volt-e szerencsém, találkozni, így hát biztosra azt állíthatom, a két műfaj szerelemgyermekét olvashattam el, ami néhol furcsa, néhol szinte megrázó volt.

SPOILER!!!
Végülis hány olyan íróval találkoztunk, aki képes megölni a saját főszereplőjét?? SPOILER VÉGE!

„– Esik az eső – mondom az alvástól rekedt hangon. Megköszörülöm a torkom és ismét megpróbálkozom. – Nincs semmi baj. Egyenesen a felhőkből, csak neked. 
Összeráncolja a homlokát, és még mindig előrehajol, hogy védje magát. 
– Egyenesen a felhőkből? Ez higiénikus így?”

A főszereplők igazi jellemfejlődésen mennek keresztül, egy percig sem unatkozunk, az írópáros végig nagyon dinamikusan vezette a könyvet, és úgy érzem semmit sem hagytak megválaszolatlanul. Mindazonáltal kíváncsi vagyok a folytatásra, hisz úgy gondolom, hogy LaRoux-ot nem lehet csak úgy megzsarolni, ahogy főszereplőink tették.

„– Ágy! – vágok vissza. – De igazi! 
– Te nyertél! – mondja, (…) – Ezt nem tudom überelni.”

A könyv íróinak külön gratulálok, nagyszerű leírásokat kaptunk, a táj nagyszerűen lett bemutatva. Bár ez ötven százalékban a nagyszerű fordítóknak köszönhetjük, akik nagyszerűen fordították az elektronikai fogalmakat.

Összességében elmondhatom, hogy egy igazán jól összetett művet kaphattunk, ami bár a borítójával vett meg magának, nem sajnálom, hogy elolvastam. Azonban nem tudom mi lesz a következő részben, nagyon kétségek között tart ez az új Lilac, de még inkább az, hogy mi lesz szereplőinkkel most, hogy visszatértek a civilizációba.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Egyszerűen gyönyörű

Ajánlom: A sci-fi szeretőinek
Figyelmeztetés: Nem lehet letenni

Leiner Laura - Nélküled

Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?

Kiadó: L&L
Kiadás éve: 2016
Besorolás: ifjúsági romantikus
Oldalszám: 448
Sorozat: Bexi (4.)
Eredeti cím: -
Hogyan jutott el hozzám? Gimis koromban nagy SZJG fan voltam, és úgy voltam vele, itt az ideje visszatérni Laurához.

Kicsit eltérő bejegyzéssel jöttem ma hozzátok. Nem épp megszokott, hogy Leiner Laura valamely könyvével állítok be, de úgy gondoltam a sok negatív kritika után, amit a magyar írók kapnak tőlem – főleg az ifjúsági írók – itt az ideje, hogy jót is mondjak.

„Szia Anti. Jár valakivel Beka?” 
„Anti! Kivel jár Beka?” 
„Sleisz Antal! Látom, hogy elolvastad az üzenetet. Válaszolj!” 
„Hallod, ez nem vicces, kérdeztem valamit.” 
„Jól van Sleisz, ennyit arról, hogy legjobb haverok vagyunk.” 
„Na, most komolyan, kivel jár?” 
„Nem engem érdekel, valaki kérdezte, és nem tudtam mit mondani.” 
„Jó, akkor megmondom neki, hogy a volt legjobb haverom sem tudja.” 
„Sleisz! Akarsz jönni a bulimra?” 
„A fenébe, Sleisz, nem tudsz te semmit.”

Nagyon úgy tűnik, hogy Laura a sorozatokban jeleskedik, ugyanis a nemrégiben megjelent egykötetes könyvei nem arattak túl nagy sikert. Így hát kedvenc ifjúsági írónőnk visszatért a sorozatok világába, ahol úgy érzem ismét sikerült valami élvezhetőt és maradandót alkotnia.

„– Kedvelem ezt a fiút, és nem hagyom, hogy csak azért elszúrd nekem, mert sérti az egódat a kialakult helyzet! 
– Kedveled? – vonta fel a szemöldökét. 
– Igen, Márk. Kedvelem – erősítettem meg. 
– Szólj, ha majd baromira szereted – kacsintott rám magabiztosan.”

Bexi és Márk immáron negyedik alkalommal kalauzolnak el minket a magyar hírességek kaotikus világába. Az előző könyvben ott hagytuk el kedvenc szereplőinket, hogy az a nyomorult Geri – egyszerűen nem tudom hova lett annak a kis légypiszoknak a gerince – a Késtélt énekli, és a szemétség tetőfokán még lenyúlta Márk márkcsintását is.

„– Hová megyünk? – nyávogta az elöl ülő Dia, és a fiúkon úgy láttam, hogy nem először kérdezi. 
– Körtéhez. – dünnyögte Tomi. 
– De miért megyünk oda? – nyüszített tovább. 
– Dia, foglald már el magad csendben – kérte Márk. 
– Mivel? 
– Szelfizgess – tanácsolta. A lány szófogadóan elővette a telefonját, és a haját a vállán simítgatva csücsörített a kijelzőbe. 
Nagyszerű. Nagy Márk barátnője egy kacsa.”

A negyedik részben legnagyobb sajnálatomra, már nem alkotnak egy pár Bexiék, előbb vége lett, mintsem elkezdődött volna… Azonban bejött a képbe Tomi – az Üres Utcák egyik énekese -, akit igazából a könyv elején még bírtam. Na jó, a nagy részében igazából sajnáltam, nem könnyű Nagy Márkkal versenyezni, mikor az teljes erőbedobással udvarol. Majd megszakadtam a röhögéstől a hírhedt musical előadáson, mikor Tomi elment perecért.

„– Mit csinálsz te itt? – nézett rám álmosan. 
– Megkeserítem a saját életemet – sóhajtottam. 
– Jól hangzik. Gyere be – fordított nekem hátat…”

Na de kezdjük az elején. Beki tényleg a padlón van mióta elhagyta Nagy Márkot, Tomi ekkor lép a képbe. Azonban Nagy Márk nem hajlandó feladni ennyivel – legalábbis mikor rájön, hogy Beki nem utálja őt, s megíródik a Nélküled. Innentől fogva Beki le sem tagadhatja, hogy nem szereti Márkot. Csak éppen mellette van egy barátja… aki kedves… és aki szeret sétálni.

„-Nem is kell mindennek poénnak lennie – kacsintottam rá mosolyogva, mire mind a három Aszád, és Evelin is lefagyva meredt rám. 
-Te most frankón kacsintottál egyet? – ámult Bogyó. 
-Nem, dehogy – ráztam meg a fejem. Aztán átgondoltam a dolgot. – Ó, a francba, ugye nem? 
-De! – közölték egyszerre, még mindig döbbentem meredve rám. 
-Jézusom! Elkaptam! Elkaptam a Nagy Márk-kórt – rémültem meg teljesen. – Szabadítsatok meg tőle, mielőtt túl késő lenne! – kértem riadtan, aztán elővettem a telefonomat a zsebemből.”

A mellékszereplők megint hozták a formájukat. Azt hiszem elkönyvelhetjük, hogy a Bexi-sorozatnak vannak az eddigi leglököttebb mellékszereplői. Először is Aszádék, akiket még mindig nem tudok megkülönböztetni, de egyszerűen nincs olyan jelenet, ahol nem lehet rajtuk nevetni.
Evelin, a legújabb tag se rest, jó pillanatokkal megjutalmazni az olvasókat, vegyük csak példának a riksa taxit, az ellopott tortát, az alacsony pasiját vagy éppen a nutella-hájas megjelenését.
Aztán van egy Körténk, a felnőtt, akinek a legokosabbnak kellene lennie a kis kompániából, mégis néha a legnagyobb gyerek a tinik között. Egyszerűen imádtam, mikor leszídta a gerlepárt, majd férfiasan azért megpaskolta Márk vállát, hogy nagyon jól csinálta.

„Nádor. Szervusz, itt Körte. Figyelj sokat gondolkodtam a dolgokon. És arra jutottam, hogy én megyek veled a nyeremény útra – mondta ki. A számhoz kapva fojtottam el a nevetésemet, miközben Körte tovább magyarázott neki. – Nem, komolyan beszélek. Be van pakolva a bőrönd, ott van a kocsimban. Indulásra készen állok. Kicsit horkolok, meg előfordul, hogy matt részegre iszom magam, de jól elleszünk. Alszom veled, na – mondta.”

Aztán ott volt a sötét oldal, Geri vezetésével, aki ebben a részben is kapta a beszólásokat, bár nem látszott, hogy nagyon felvenné. De remélem örült, hogy ilyen sokan el szerettek volna vele menni a nyereményútjára. Felemelő érzés, mikor ennyien akarnak időt tölteni az emberrel…

„-Mi nem…enyelegtünk – kértem ki magamnak. 
-Nem érdekel! Tűnés innen kifelé! – mutatott határozottan az ajtó irányába. 
-Oké – biccentettem lehajtott fejjel. 
-És Márk – szólt utána, mire Márk megfordult. 
-Lift, vécéfülke…Nem rossz! – emelte pacsira a kezét elismerően, Márk pedig büszkén belecsapott. 
Összehúzott szemmel meredtem rájuk. Fiúk. Ah. Nem túl bonyolultak.”

A történet nem igazán halad, a könyvet sokkal inkább a szereplők és a párbeszédeik vitték a hátukon, de nem baj ez, megszokhattuk Laura írásainál. Humor volt dögivel, és igazából jó kis kikapcsolódás volt, és pontosan ezt várjuk Laurától. De nagyon-nagyon remélem, hogy a következő kötetben Márxi már együtt lesz, mert nincs túl nagy kedvem még egy könyvet végigszenvedni a kettőjük huzavonáját.

„– Beki, te is Márker vagy? 
– Hogyne – gúnyolódtam. – Mivel én írom a dalszövegeit nincs más választásom. 
– Nekem mondod? Én meg az anyja vagyok.”

Összefoglalva egy igazán szórakoztató könyvet kaptunk, ahol Márk vitte a prímet, mint mindig, de mit is vártunk tőle. Aki eddig nem lett Márker, az ezután a könyv tuti bevallhatja, hogy bizony ő is igazi Márker lett.

„-Ha valaki lemond rólad azért, hogy téged védjen, az mit jelent? – érdeklődtem. 
-Hogy jobban szeret magánal – közölte egyszerűen.”

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Nekem kimondottan nem tetszik az egész imidzs, de Laura tudja.

Ajánlom: A fiatalok illetve a szórakozni vágyóknak.

Figyelmeztetés: Vigyázat, Márk kór!

Sarah J. Maas - A tűz örököse

„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.”

A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…

A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 660
Sorozat: Üvegtrón (3.)
Eredeti cím: Heif of Fire
Hogyan jutott el hozzám? Egy sorozat harmadik kötete

Egyetlen kérdésem van, mi a fenéért vártam én ennyit azzal, hogy elolvassam ezt a könyvet?

Be kell vallanom a második könyv vége felért egy arculcsapással, és nehezen vettem rá magam, hogy a harmadiknak nekikezdjek. Arról nem is beszélve, hogy pletykák keringtek egy új álompasiról, akiről hallani sem akartam, egészen addig míg nem találkoztam vele személyesen…

„– Mennem kell. Össze fogom gyűjteni az udvarom, az udvarunk maradékát, és együtt felállítjuk a legnagyszerűbb hadsereget, amit a világ valaha látott. Minden szívességet és adósságot be fogok hajtani, amivel Celaena Sardothiennek, a szüleimnek, a családomnak tartoznak. És aztán… – A tengerre nézett, hazafelé. – Aztán lerázom a csillagokat is az égről.”

Nos ott vesszük fel a fonalat, hogy Celaena megérkezik Wendlynbe, hogy teljesítse Adarlan királyának legújabb öngyilkossággal felérő küldetését. A harmadik könyv négy szálon is fut, az egyik Celaena küldetése Maeve-nál, hogy minél többet tudjon meg a rémkulcsokról, a mások Mannon szála, és én személy szerint ketté vettem, Chaol és Dorian szálát.

„ – Mindannyian kockáztatunk valamit. – Már alig hasonlított egykori önmagára, a jó barátra, akivel Chaol együtt nőtt fel. A herceg rápillantott a zsebórájára.
– Mennem kell. – Elindult a lépcső felé, arcán nem látszott félelem vagy kétség.
– Ma elmondtad nekem az igazságot, ezért én is elárulok neked valamit: ha ez azt is jelentené, hogy újra barátok lehetünk, akkor sem fordítanám vissza az időt – nem akarok az lenni, aki voltam. Ez meg… – Fejével a szétszóródott kristályok és a tál víz felé bökött. – Szerintem ez is egy jó változás. Ne félj tőle! 
Dorian távozott, és Chaol hiába próbált mondani valamit, nem jött ki hang a torkán. A döbbenettől. Mert amikor Dorian beszélt hozzá, már nem egy herceg nézett vissza rá. 
Hanem egy király.”

A legjobb természetesen Celaena küldetése volt, ahol rengeteg új mellékszereplőt avathattunk, illetve egy új oldaláról ismerhetjük meg kedvenc főhősünket. Celaena végre szembenéz tündér voltával, és a fájdalmas múlttal, mikor még Aelin hercegnő volt. Rengeteg visszaemlékezést kaptunk, és így megismerhettük Aelin szüleit, és azokat az embereket, akik az életüket adták az uralkodó családért.
Emellett többet megtudtunk a tündérek világáról. Leginkább a félvérekről, akiket szinte azonnal a szívébe zár az olvasó, hisz olyan kedvesek Celaena-val, és mindenki mással.
Ééés igen….  nem hagyhatom ki a harmadik könyv legeslegjobb karakterét sem, a híres-hírhedt Rowant sem, akit először gyűlöltem a beteges kiképzési módjai szerint, majd a Celaena kiégési jelenete után azonnal megszerettem. De most már kissé bajban vagyok, ugyanis már nem tudom kinek az oldalán álljak. Az első részben teljes mértékben Team Dorian-os voltam, de beláttam a második részben, hogy Chaol sokkal jobban illene Celaena-hoz. Viszont most kétségbe vagyok esve, mert bár még mindig szeretem Chaol-t, de most már szerelmes vagyok Aedionba, és rajongóként imádom Rowan-t. Mi lesz most velem?
Imádtam Rowan és Celaena jeleneteit, főleg az utolsó nagy csatát, amikor végre láthattuk az igazi Aelint, az erejét, amivel még Maeve-t is sikerült halálra rémítenie. Azt hiszem még sok meglepetést fog okozni nekünk ez a tündérfiú.

„- Legalább ha a pokolba mész – szólt Rowan(..)- akkor együtt leszünk.”

Manon részeihez nem tudok sokat mondani, szinte mindegyiket kihagytam, mert egyáltalán nem érdekeltek. Ezt később biztos meg fogom bánni, de nem bírtam elolvasni….

Doriant nagyon-nagyon sajnáltam, Sorcha nem érdemelte azt amit kapott, bár szerintem egyáltalán nem illett Dorianhoz. Engem egy kicsit jobban felzaklat, hogy nem tudom mi lesz a mi drága hercegünkkel azok után, hogy megmentette Chaolt és amit az apja tett vele…

„Celaenának csokoládét hozott, mivel állítása szerint meg volt sértve, hogy Celaena a távollétét rendes szülinapi ajándéknak tartotta. 

Celaena megpróbálta megölelni, de Rowan nem akarta, és ezt meg is mondta neki. Azért később a fürdőszobából kijövet a széke mögé lopózott, és egy cuppanós csókot nyomott az arcára. Rowan elhessegette, és morgolódva törölgette az arcát, de Celaenának az volt a gyanúja, hogy a védőbástyái mögé engedte őt.”

Chaol végre kezd visszatalálni a régi önmagához, és nagyon jó, hogy próbál még így is Celaena-nak segíteni, de látszik rajta, hogy nagyon kivan. Hisz egyfelől Dorian-t kell védenie, ő a barátja és a királya. De másfelől ott van Celaena, a szerelme, aki viszont az ellenfelük. Nem egyszerű most szegénykémnek.
Azonban jó szövetségesre talál Aedion személyében, akit a világ Adarlan királyának szajhájaként emleget, mivel átállt Adalran oldalára, és aki nem mellesleg Aelin unokatestvére. Chaol és Aedion jeleneteit imádtam, látszik mindkettőjükön, hogy szeretik az uralkodójukat, hűségesek és mindketten nagyon jó harcosok. Nagyon remélem, hogy Aedionnak sikerül kiszabadulnia, és végre találkozhat oly sok év eltelte után Aelinnel.

„Celaena is kinyújtotta kezét Aelin felé, ujjaik összeértek. 
És talpra állt.”

Nagyon-nagyon várom a negyedik kötetet, mert rengeteg kérdés, és lezáratlan ügy maradt. Arról nem is beszélve, hogy Celaena nem tudja mi is történt Adarlanba, így nem tudhat sem Chaolról, sem Dorianról, sem arról, mik történtek Adarlanban.

„– Nagyon kevés érdeklődést mutatnának az irányodban, mert megöregszel és hamarosan leépülsz, ezért nem éri meg az erőfeszítés, hogy meghódítsanak téged. 
 Celaena a szemét forgatta. 
 – Gyilkos humor.”

Kíváncsi vagyok mi lesz Chaollal és Celaena-val. És nagyon-nagyon várom, hogy még többet tudjak meg Rowanről, szóval hol van már az a negyedik rész??

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Még mindig imádom

Ajánlom: A fantasy szerelmeseinek és a sorozat imádóinak

Figyelmeztetés: Rengeteg szexi pasi, aki közül nem könnyű választani…

Tudj meg róla többet:

Könyvmolyképző

Moly

Érdekesség:

Mostanság hódít a híres sorozatokból (film, könyv, sorozat) készülő színezőkönyvek, az Üvegtrónból is készül egy ilyen mestermű: