Julia Quinn – A korona szolgálatában

Julia Quinn tagadhatatlanul a történelmi romantikus könyvek egyik koronázatlan királynője. Az írónő idehaza a Bridgerton-család sorozatával lopta be magát az olvasók szívébe, majd ezt több másik két, illetve háromkötetes sorozatai is megjelentek. A GABO Kiadó teljesen elkényezteti a Julia Quinn rajongókat, hisz augusztus-t ezennel hivatalosan is kikiálthatjuk a magyar Quinn-hónapnak. Az írónőnek ugyanis a teljes A korona szolgálatában kétkötetes műve megjelenik, illetve 18-án jelenik meg a Smythe-Smith Kvartet sorozat negyedik része, SirRichard Kenworthy titkai címmel.

Mivel A korona szolgálatában mindössze két kötetes, s rövidesen egymás után kerültek a boltok polcaira, úgy döntöttem egy bejegyzésben taglalom mindkettőt, bemutatva előnyeiket, s legnagyobb sajnálatomra, hátrányaikat. Jöjjenek hát az arisztokraták:

Julia Quinn – Hogyan fogjunk örökösnőt

attraktív – vonzó 
„Soha senkit még ennyire attraktívnak nem találtam. Vagy szerelmes vagyok, vagy romlott volt a hal, amelyet tegnap este ettem.” 
Caroline Trent saját szótárából

Amikor Blake Ravenscroft elrabolja Caroline Trentet, a lány még csak nem is próbál menekülni a vészesen jóképű férfi elől, hiszen éppen egy nem kívánt kényszerházasság elől futott világgá. Blake viszont azt hiszi, hogy a lány nem más, mint a hírhedt kémnő, Carlotta De Leon. Caroline-nak még hat hetet kell várnia a huszonegyedik születésnapjáig, akkor lesz ugyanis az övé az öröksége. Kapóra jön, és nem kevés jóleső izgalommal is jár, hogy titokzatos fogva tartójánál rejtőzhet. Blake Ravenscroft a brit koronát szolgálja, feladata az, hogy „Carlottát” átadja az igazságszolgáltatásnak. A férfi szívét megkeményítette az élet, ám ezt a lányt különös módon lefegyverzőnek találja. Egyszer csak megtörténik a lehetetlen – az össze nem illő két ember egymásba szeret.

Kiadó: GABO

Kiadás éve: 2015
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 300

Sorozat: A korona szolgálatában (1.)
Eredeti cím: To catch an Heiress

A történet két főszereplője Caroline Trent, a gazdag hajómágnás apjától rengeteget öröklő fiatal hölgy, aki huszonegyedik születésnapjáig gyámoknál van elhelyezve. Eddig nem kevesebbet, mint öt gyámot elfogyasztott, s sajnálatosan nincs szerencséje a felé kihelyezett férfiakkal. Isznok, kártyáznak, cselédként használják, azonban mostani gyámja a legrosszabb az összes közül, hisz a férfi ráveszi egyetlen fiát, Percyt, hogy erőszakolja meg Carolinet az örökségéért.

Percy azzal azonban nem számol, hogy Caroline fegyvert hord magánál, így miután lepuffantja az erőszakra vetemedő férfit, elszaladt gyámja házából. A lányra ekkor talál rá a hadügyminisztérium titkos ügynöke, Blake Ravenscroft, aki a lányt nem kisebb személyiségnek, mint a spanyol kémnőnek, Carlotta de Leonnak hiszi. Ez lenne a főszereplők hatalmas egymásra találásának története, amit több kisebb-nagyobb de annál viccesebb cselekmény követ.

„– Bárki, aki valamennyit ért a kertészkedéshez, elborzadt volna a rózsabokrai láttán – vágta oda dühösen –, és a sövényt is alaposan meg kell nyírni.

– Hozzá ne nyúljon a sövényemhez!

– Olyan magasra nőtt, hogy nem tudom elérni a tetejét. Magát akartam megkérni rá.

Blake odafordult Jameshez. – Én belementem abba, hogy itt maradjon?”

A főszereplők közül talán Caroline a legjobban kidolgozottabb, hisz az ő múltját jobban árnyalják, mint szereplő a jellemfejlődése is meglátszik a lapok teltével. Azonban karakterábrázolás szempontjából hatalmasat csalódtam Quiin-ben. Blake egy semmi, színtelen-szagtalan alak, aki megrekedt a múltban és onnan egy tapodtat sem hajlandó lépni. Nem akarom elárulni a történetet, de volt egy nagy szerelme, akit elvesztett és most emiatt biztos benne, hogy magányosan, szeretetlenül kell meghalnia, mert nem volt ott, hogy megvédje. Körülbelül ennyi személyiséget kapott Blake. Hiába találkozunk a nővérével, a legjobb barátjával, annyit tudunk Blakeről, hogy egyszer betegen nem mentette meg a tökelütött menyasszonyát. Na bumm!

„– Caroline, igenis érdekel a maga jövője. Csak éppen nem tudok az lenni, akire magának szüksége van.

– Ez csak kifogás – mondta a lány, és harciasan felállt. – Maga egy gyáva alak, Blake Ravenscroft.

Elindult, de a lába belesüppedt a homokba, a férfi hamar utolérte. – Ne nyúljon hozzám! – kiáltotta, amikor a férfi megfogta a karját. – Hagyjon békén!

Blake azonban nem engedte el. – Azt akarom, hogy igent mondjon Riverdale-nek.

– Nincs joga megmondani, hogy mit tegyek.

– Tudom, de akkor is kérem.”

A mellékszereplőket azonban annál jobbnak éreztem, egyszer itt vannak Blake alkalmazottjai, akik egyszerűen imádtam! A saját urukkal úgy bánnak, mint az utcai koldusokkal, de a teljesen ismeretlen, Carolinenak az első pillanattól fogva kedveskednek. Süteménnyel, kedvességgel, szentté avatással. Blake legjobb barátja, James sokkal szerethetőbb karakterként sikerült árnyalni, egy nagyon jó barát, akinek nem volt könnyű gyermekkora, aki mindig Blake mellett áll, aki nem hagyná a bajba jutott hölgyet magára, aki a legjobb barátja hülyeségét látva is tesz annak boldogságáért! Jah, és azt már mondtam, hogy szexi, kém és még márki is?

„– Az isten szerelmére – morogta Blake.

– Nem beszélve – folytatta Perriwick – a nagyszerű, kifinomult ízléséről. Ön rendezte át a kertünket tegnap?

– Igen, én – felelte a lány boldogan. – Tetszett az új elrendezés?

– Miss Trent, a munka ritka esztétikai érzékről tanúskodik, pompás, és csak parányi szeszélyt tükröz.

Blake úgy nézett ki, mint aki azonnal meneszti a komornyikját. – Perriwick, Miss Trent nem most áll a szentté avatás előtt.

– Nagyon szomorú hír – csóválta a fejét Perriwick. – Nem mintha valaha is úgy véltem volna, hogy az egyháznak hibátlan az ítélőképessége. Ha arra gondolok, kiket avattak szentté…”

A könyvről általánosságban annyit mondhatok el, hogy egy jó női főszereplőre, s egy romantikushoz elég erős cselekményre épülő könyv, aminek leírása nagyon jó. Azonban ezek sem tudják kompenzálni a rengeteg hibáját, ilyen a viharos házasságkötés, a férfi főszereplő, igazából a befejezés is elég lagymatag lett. Azt kell mondanom, sorozatindítóként elég gyengécske könyv volt, szerethető, de nyomába sem ér egy Bridgertonnak, vagy Smythe-Smith-nek.

„– Ki sem tettem a lábamat Seacrest Manorból – szakította félbe az asszony. – Esküszöm. El akartam menni, de nem akartam visszaélni a bizalmaddal. Oliver azonban elkapott, és…

– Nem érdekel – rázta meg a fejét Blake, miközben könnyek csorogtak végig az arcán. – Nem érdekel. Azt hittem, meghalsz, és…

Caroline a férfi nevét suttogta, és megsimogatta az arcát.

– Szeretlek, Caroline. Szeretlek. Amikor azt hittem, meghalsz, azt gondoltam…

– Ó, Blake!

Ott álltak összeölelkezve, a férfi alig bírta megtartani az egyensúlyát. – Csak arra tudtam gondolni, hogy soha nem tudom ezt neked megmondani, és soha nem fogod hallani a számból, és…

Caroline gyengéden rátette az ujját a férfi szájára. – Szeretlek, Blake Ravenscroft.

– Szeretlek, Caroline Ravenscroft.

– Én viszont nem nagyon szeretem Carlotta De Leont – mordult fel James.”

Értékelésem:

Történet: 5/3

Borító: Imááádom

Ajánlom: Quinn rajongók!

Figyelmeztetés: nem ez az írónő legjobb könyve….

Tudj meg róla többet:

Moly.hu

Julia Quinn – Hogyan fogjunk márkit

A lány megpróbálja követni a szabályokat… 
Amikor Elizabeth Hotchkiss munkaadója könyvtárában a Hogyan fogjunk márkit egy példányára bukkan, biztos benne, hogy valaki otromba tréfát űz vele. Tudja, hogy kénytelen férjhez menni, hiszen három kisebb testvérét el kell tartania. De vajon ki az, aki kitalálta, mennyire fontos ez neki? A csábítás kézikönyve lehet a megoldás, abból semmi baj nem származhat, ha belenéz egy kicsit.

…ám a férfinak saját szabályai vannak 
James Sidwellt, azaz Riverdale márkit azért hívatta magához a nagynénje, mert az idős hölgyet zsarolja valaki. Jamest úgy mutatja be, mint az új jószágigazgatót, akinek első számú gyanúsítottja éppen Elizabeth, a néni társalkodónője. A férfinak felkelti az érdeklődését a vonzó ifjú hölgy a különös kézikönyvével, és felajánlja, hogy segít neki férjet találni, azaz megengedi, hogy rajta próbálja ki a csábítás trükkjeit. Amikor azonban a próba túlságosan is jól sikerül, James tudja, csak egyetlen szabály létezik: Elizabeth menjen férjhez az ő márkijához.

Kiadó: GABO

Kiadás éve: 2015
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 316

Sorozat: A korona szolgálatában (2.)
Eredeti cím: How to Marry a Marquis

Ladies and Gentlemen, azt hiszem nem kell bemutatnom egyetlen Bridgerton vagy S&S Kvartett imádónak sem a most következő személyt. Az egyetlen nőt, akitől egész London, sőt egész Anglia retteg! Azt az asszonyt, aki hegedűket tipor el, hírhedt írók megtalálására tűz királyi jutalmakat, s eszetlen fiánál sokkal jobban kedveli unokaöccseit. Lady Agatha Danbury! Igen, igen, igen, Quinn hírhedt női alakja visszatér, hogy még több angol arisztokratát tartson rettegésbe.

„Csapódott a bejárati ajtó, Elizabeth felugrott. – Nagyon zilált a hajam? – kérdezte izgatottan.

– Hát nem olyan, mint amikor megérkeztünk – szögezte le James.

A lány ideges, gyors mozdulatokkal lesimította a haját. – Nem leszek kész időben.

James inkább nem válaszolt, gyakorlatból tudta, hogy a bölcs férfi nem avatkozik be egy nő szépítkezésébe.

– Csak egy dolgot tehetek – szólalt meg a lány.

James érdeklődve figyelte, ahogy Elizabeth egy tál vízbe mártja a kezét, ugyanabba, amelyben a borogatáshoz nedvesítette be a konyharuhát.

A gyerekek hangja egyre közelebbről hallatszott.

És akkor Elizabeth, akit a férfi addig meglehetősen józan és racionális lénynek tartott, magára öntötte a vizet, de jutott belőle Jamesnek is.”

A könyv főszereplője, Elizabeth egy négy gyerekes arisztokrata család legidősebb sarja, aki a szülei halála után egyedül neveli testvéreit, azonban ez nem könnyű, hisz mint nőnek, semmi keresete nincs, ezért kerül Lady Danbury mellé társalkodónőként. Eddig mindössze két nővel találkozhattunk, akiket a Lady kedvelt, egyikük a későbbi, Mrs. Penelope Bridgerton (Julia Quinn – Mr. Bridgerton csábítása), a másikuk pedig a Lady unokaöccséhez hozzámenő Lady Hyacinth St. Claire (JuliaQuinn – Csókja megmondja). Íme hát az a hölgy, aki ezt a palettát színesíti, talán az egyetlen hölgy, aki visszamer beszélni a hírhedt sárkánynak, Elizabeth Hotchkiss.

„– Sértegethet, ha akar – szólt kimérten a lány –, de nem hat rám. Nem mozdulok innen.

– Elizabeth, maga egy tyúkra hasonlít, és azért ül egy könyvön, hogy kikeltse.

– Ha maga úriember volna…

– Az úriemberhez méltó viselkedésnek megvan a maga helye és ideje, de ez most nem az – szólt, és beljebb nyúlt, egyre többet fogott a könyvből. Még egy kicsi, és megkaparintja. Jamesnek megfeszült az állkapcsa.

– Vegye ki a kezét alólam! – kiáltott rá a lány.

Nem engedelmeskedett, hanem még mélyebbre nyúlt. – Remek, ahogy mindezt morogja.

– James!

– Csak még egy pillanat – szólt a férfi, és feltartotta a szabad kezét. – Koncentrálok.”

A főszereplő, a már előző kötetben megismert, s be kell vallanom, könnyebben megszerethető férfi szereplő, Lord James Sidwell, Riverdale márkija, aki a fenn említett Danbury unokaöccse. A fiatal férfi imádja nagynénjét, így mikor az egy levélen keresztül felkeresi, hogy zsarolják, azonnal elutazik a hölgy birtokára. A kémként leáldozó csillagon száguldó James, magára véve az idős asszony jószágigazgatójának álcáját, s megismerkedik az első számú gyanúsítottjával, Elizabeth-tel.

„Szeretlek, Elizabeth, utolsó leheletemig, és még annál is tovább, örökkön-örökké…”

Be kell vallanom nagyobb komolysággal és elszántsággal kezdtem bele ebbe a könyvbe, hisz az első részben James volt majdnem az egyetlen szereplő, akit megszerettem. No itt még mélyebbre áshattunk a márki életében, s azt kell mondanom nem irigykedem az élete miatt. Azt hiszem Quinn eddig is nem egyszer megmutatta, hogy az arisztokraták élete is lehet embertelenül kemény, de azt hiszem mint a sors író keze, Jamesnek sem kegyelmezett. No nem mintha Lizzivel jobb lett volna, a lány a szülei halála után egyedül nevelte a testvéreit, bár a rokonság felnevelte volna Lucast, a kisöccsét. Aki amúgy rangot is visel, a nővéreivel szemben. Hát nem rohadt szemétség? A rangos gyereket persze átveszik, a többit meg hagyják…

„James elgondolkodott. Mielőtt Elizabeth-tel találkozott, arról volt híres, hogy egyetlen pillantásával el tudott hallgattatni szipogó elsőbálosokat éppen úgy, mint az erőszakos anyjukat. Ez mindig hatásos fegyvernek bizonyult, az egyetlen hasznos dolog, amit az apjától tanult.

Kíváncsiságból kipróbálta a lányon a híres Riverdale-márki-nézést, amitől a felnőtt férfiak is elszaladtak. – Mi van, ha így nézek magára?

A lány felkacagott. – Jaj, hagyja abba! Ez nevetséges!

– Tessék?

– Hagyja abba, James. Olyan, mint egy kisfiú, aki hadvezért játszik. Tudom, mert az öcsém gyakran néz így.

A férfinak sérült a büszkesége, de megkérdezte: – És hány éves az öccse?

– Nyolc.”

Elizabethnek pénzre van szüksége, hogy fenntarthassa a családot, azonban ehhez egy nőnek három lehetősége volt, az egyik hogy színésznő lesz, a második, hogy kurtizán, a harmadik – ami mellett dönt – hogy férjhez megy. Azonban csak olyan férjet foghat, akinek van elég pénze eltartani őket. Vagyis semmiképpen sem egy nincstelen jószágigazgatóhoz, amiként James megismeri. Azonban, hogy férjet találjon, szüksége van némi segítségre is, s ebben fog közrejátszani A hírhedt piros kötetes Hogyan fogjunk márkit című, bugyuta, gépgyártó és szerintem csak ostoba tanácsot adó kis könyvecske.

„– Csak bánatot okoztál nekem – suttogta a táskájának.

Teljesen megbolondult, egy könyvhöz beszél. Egy könyvhöz! Ami semmire sem képes, nem változtatja meg az életét, és egészen biztosan nem válaszol neki, még ha ő van is olyan ostoba, hogy kérdéseket tesz fel neki.

Hiszen ez csak egy könyv, egy lelketlen tárgy. Hatalma csak annyi, amennyivel ő felruházza.

Csak akkor játszik fontos szerepet az életében, ha azt tulajdonítja neki.”

Szereplőket tekintve sokkal kidolgozottabb, mint az első kötet volt. Megismerhetjük Lizzi testvéreit, Jamest, Lady Danburyt is, illetve Malcomot is közelebbről, végre eltudjuk különíteni, megtudjuk szeretni őket. A főszereplőinkkel TÉNYLEG történik is valami, ami eredményeképpen nem csak meglátják és megszeretik egymást, de érezhető a kapcsolatuk lassú, bimbódzó létrejötte is. Amit az első részben nagyon hiányoltam, azok a kis plusz cselekményszálak voltak, amikben itt végre sütkéreztünk. Legyen az a ökölvívás lecke, Malcolm gyűlölete, a könyv, vagy éppen a sajnálatos eset Fellporttal, akinek legszívesebben a nemesebbik részébe térdepelnék és kiverném pár fogát!

„– Akkor rendben – mondta a lány, és gondolkodási időt sem hagyva egyiküknek sem, hátrált, majd támadott. Még mielőtt James egyáltalán felfoghatta volna, mi történik, elterült a földön.

Sajgott az arca a jobb szeme alatt.

Elizabeth, ahelyett, hogy aggódott volna a férfiért, boldogan ugrándozott, és kiabált: – Megcsináltam! Sikerült! Látta? Látta?

– Nem – motyogta James –, de éreztem.

Elizabeth csípőre tette a kezét, sugárzott az arca, mintha épp meghódította volna a világot.

– Ez nagyszerű volt, csináljuk még egyszer.”

Itt a cselekmény kidolgozottabb, Quinn többet törődött a kapcsolatokkal. Újra felbukkannak a régebbi szereplők, Blake, Caroline, akik mint mellékszereplők nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Bár még mindig nem tudom kicsoda is Blake. Valamint találkozhatunk Dunford-dal is, aki a Lent délen, édes… című könyv főszereplője (Csodajó trilógia). Egyszerűen nem tudom elégszer megjegyezni, hogy mennyire is szeretem, hogy Quinn így beleszövi a sorozatai főszereplőit egy másikba, csak egy villanásra, de felhoz egy régi arcot, ami mosolyt csal az olvasó arcára… Én imádom!

„– Ön Dunford úr? – kérdezte az inas.

– Igen.

– Üzenete érkezett.

– Üzenetem? – Dunford elvette a krémszínű borítékot, majd elolvasta a levelet, és elhúzta a száját.

– Remélem, nem rossz hír? – kérdezte Elizabeth.

– Vissza kell mennem Londonba.

– Most azonnal? – tudakolta a lány, aki nem tudta eltitkolni a hangjában a csalódást. Dunfordtól nem forrt úgy a vére, mint Jamestől, de mindenképpen alkalmas férjnek találta.

– Attól tartok, igen – felelte a férfi, majd a fejét csóválva hozzátette: – Megölöm Riverdale-t.

– Kicsodát?

– Riverdale márkit. Jó barátom, de néha elképesztő ötletei vannak. Nézze csak! – meglobogtatta a levelet a lány orra előtt, de úgy, hogy nem tudott belenézni. – Nem tudom, baj van-e, vagy csak az új lovát akarja megmutatni.

– Értem – mondta Elizabeth, más mondanivalója nem volt.

– Csak azt tudnám, hogyan talált rám – folytatta Dunford. – Múlt héten nyoma veszett.

– Komolynak tűnik a dolog – motyogta Elizabeth.

– Majd akkor lesz komoly, ha megfojtom.”

Azonban emellett a kötet mellett sem mehetek el anélkül, hogy a hátrányát is felhoznám. Az a hiszti, amit Elizabeth előad, mikor megtudja kicsoda is James, több mint sok. Én a helyében adnék egy nagy jobb horgost, majd imádkozva Istennek köszönném meg, hogy akit a pénze nélkül szerettem meg, s akiben szerelmes vagyok, hála Istennek vagyonos, és ki tud húzni engem a csávából… de nem, Elizabeth előadja a hattyú halálát. Ami pedig a zsarolót illeti… nem is tudom… most üvöltsek, vagy rúgjak seggbe valakit? nem tudom, de valamit nagyon tennék, mert ez szemétség volt!

Értékelésem:

Történet: 5/4

Borító: Nekem is kell egy ilyen ruciiii

Ajánlom: romantikus kedvelőknek

Figyelmeztetés: Lady Danbury a lapok között, és nem fogja vissza magát!

Tudj meg róla többet:

Moly.hu-n

Az írónő HONLAPJÁN