Julia Quinn
tagadhatatlanul a történelmi romantikus könyvek egyik koronázatlan királynője.
Az írónő idehaza a Bridgerton-család sorozatával lopta be magát az olvasók
szívébe, majd ezt több másik két, illetve háromkötetes sorozatai is
megjelentek. A GABO Kiadó teljesen elkényezteti a Julia Quinn rajongókat, hisz
augusztus-t ezennel hivatalosan is kikiálthatjuk a magyar Quinn-hónapnak. Az
írónőnek ugyanis a teljes A korona szolgálatában kétkötetes műve megjelenik,
illetve 18-án jelenik meg a Smythe-Smith Kvartet sorozat negyedik része, SirRichard Kenworthy titkai címmel.
Mivel A korona szolgálatában
mindössze két kötetes, s rövidesen egymás után kerültek a boltok polcaira, úgy
döntöttem egy bejegyzésben taglalom mindkettőt, bemutatva előnyeiket, s
legnagyobb sajnálatomra, hátrányaikat. Jöjjenek hát az arisztokraták:
Julia
Quinn – Hogyan fogjunk örökösnőt
attraktív
– vonzó
„Soha senkit még ennyire attraktívnak nem találtam. Vagy szerelmes vagyok, vagy romlott volt a hal, amelyet tegnap este ettem.”
Caroline Trent saját szótárából
„Soha senkit még ennyire attraktívnak nem találtam. Vagy szerelmes vagyok, vagy romlott volt a hal, amelyet tegnap este ettem.”
Caroline Trent saját szótárából
Amikor
Blake Ravenscroft elrabolja Caroline Trentet, a lány még csak nem is próbál
menekülni a vészesen jóképű férfi elől, hiszen éppen egy nem kívánt
kényszerházasság elől futott világgá. Blake viszont azt hiszi, hogy a lány nem
más, mint a hírhedt kémnő, Carlotta De Leon. Caroline-nak még hat hetet kell
várnia a huszonegyedik születésnapjáig, akkor lesz ugyanis az övé az öröksége.
Kapóra jön, és nem kevés jóleső izgalommal is jár, hogy titokzatos fogva tartójánál
rejtőzhet. Blake Ravenscroft a brit koronát szolgálja, feladata az, hogy
„Carlottát” átadja az igazságszolgáltatásnak. A férfi szívét megkeményítette az
élet, ám ezt a lányt különös módon lefegyverzőnek találja. Egyszer csak
megtörténik a lehetetlen – az össze nem illő két ember egymásba szeret.
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 300
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 300
Sorozat: A korona szolgálatában (1.)
Eredeti cím: To catch an Heiress
Eredeti cím: To catch an Heiress
A történet két
főszereplője Caroline Trent, a gazdag hajómágnás apjától rengeteget öröklő
fiatal hölgy, aki huszonegyedik születésnapjáig gyámoknál van elhelyezve. Eddig
nem kevesebbet, mint öt gyámot elfogyasztott, s sajnálatosan nincs szerencséje
a felé kihelyezett férfiakkal. Isznok, kártyáznak, cselédként használják,
azonban mostani gyámja a legrosszabb az összes közül, hisz a férfi ráveszi
egyetlen fiát, Percyt, hogy erőszakolja meg Carolinet az örökségéért.
Percy azzal
azonban nem számol, hogy Caroline fegyvert hord magánál, így miután lepuffantja
az erőszakra vetemedő férfit, elszaladt gyámja házából. A lányra ekkor talál rá
a hadügyminisztérium titkos ügynöke, Blake Ravenscroft, aki a lányt nem kisebb
személyiségnek, mint a spanyol kémnőnek, Carlotta de Leonnak hiszi. Ez lenne a
főszereplők hatalmas egymásra találásának története, amit több kisebb-nagyobb
de annál viccesebb cselekmény követ.
„– Bárki, aki valamennyit ért a kertészkedéshez,
elborzadt volna a rózsabokrai láttán – vágta oda dühösen –, és a sövényt is
alaposan meg kell nyírni.
– Hozzá ne nyúljon a sövényemhez!
– Olyan magasra nőtt, hogy nem tudom elérni
a tetejét. Magát
akartam
megkérni rá.
Blake
odafordult Jameshez. – Én belementem abba, hogy itt maradjon?”
A főszereplők
közül talán Caroline a legjobban kidolgozottabb, hisz az ő múltját jobban árnyalják,
mint szereplő a jellemfejlődése is meglátszik a lapok teltével. Azonban
karakterábrázolás szempontjából hatalmasat csalódtam Quiin-ben. Blake egy
semmi, színtelen-szagtalan alak, aki megrekedt a múltban és onnan egy tapodtat
sem hajlandó lépni. Nem akarom elárulni a történetet, de volt egy nagy
szerelme, akit elvesztett és most emiatt biztos benne, hogy magányosan,
szeretetlenül kell meghalnia, mert nem volt ott, hogy megvédje. Körülbelül
ennyi személyiséget kapott Blake. Hiába találkozunk a nővérével, a legjobb
barátjával, annyit tudunk Blakeről, hogy egyszer betegen nem mentette meg a
tökelütött menyasszonyát. Na bumm!
„– Caroline, igenis érdekel a maga jövője.
Csak éppen nem tudok az lenni, akire magának szüksége van.
– Ez csak kifogás – mondta a lány, és
harciasan felállt. – Maga egy gyáva alak, Blake Ravenscroft.
Elindult, de a lába belesüppedt a
homokba, a férfi hamar utolérte. – Ne nyúljon hozzám! – kiáltotta, amikor a férfi
megfogta a karját. – Hagyjon békén!
Blake azonban nem engedte el. – Azt
akarom, hogy igent mondjon Riverdale-nek.
– Nincs joga megmondani, hogy mit tegyek.
–
Tudom, de akkor is kérem.”
A
mellékszereplőket azonban annál jobbnak éreztem, egyszer itt vannak Blake
alkalmazottjai, akik egyszerűen imádtam! A saját urukkal úgy bánnak, mint az
utcai koldusokkal, de a teljesen ismeretlen, Carolinenak az első pillanattól
fogva kedveskednek. Süteménnyel, kedvességgel, szentté avatással. Blake legjobb
barátja, James sokkal szerethetőbb karakterként sikerült árnyalni, egy nagyon
jó barát, akinek nem volt könnyű gyermekkora, aki mindig Blake mellett áll, aki
nem hagyná a bajba jutott hölgyet magára, aki a legjobb barátja hülyeségét
látva is tesz annak boldogságáért! Jah, és azt már mondtam, hogy szexi, kém és
még márki is?
„– Az isten szerelmére – morogta Blake.
– Nem beszélve – folytatta Perriwick – a
nagyszerű, kifinomult ízléséről. Ön rendezte át a kertünket tegnap?
– Igen, én – felelte a lány boldogan. –
Tetszett az új elrendezés?
– Miss Trent, a munka ritka esztétikai érzékről
tanúskodik, pompás, és csak parányi szeszélyt tükröz.
Blake úgy nézett ki, mint aki azonnal
meneszti a komornyikját. – Perriwick, Miss Trent nem most áll a szentté avatás
előtt.
– Nagyon szomorú hír – csóválta a fejét
Perriwick. – Nem mintha valaha is úgy véltem volna, hogy az egyháznak hibátlan
az ítélőképessége. Ha arra gondolok, kiket avattak szentté…”
A könyvről
általánosságban annyit mondhatok el, hogy egy jó női főszereplőre, s egy
romantikushoz elég erős cselekményre épülő könyv, aminek leírása nagyon jó.
Azonban ezek sem tudják kompenzálni a rengeteg hibáját, ilyen a viharos
házasságkötés, a férfi főszereplő, igazából a befejezés is elég lagymatag lett.
Azt kell mondanom, sorozatindítóként elég gyengécske könyv volt, szerethető, de
nyomába sem ér egy Bridgertonnak, vagy Smythe-Smith-nek.
„– Ki sem tettem a lábamat Seacrest
Manorból – szakította félbe az asszony. – Esküszöm. El akartam menni, de nem
akartam visszaélni a bizalmaddal. Oliver azonban elkapott, és…
– Nem érdekel – rázta meg a fejét Blake,
miközben könnyek csorogtak végig az arcán. – Nem érdekel. Azt hittem, meghalsz,
és…
Caroline a férfi nevét suttogta, és
megsimogatta az arcát.
– Szeretlek, Caroline. Szeretlek. Amikor
azt hittem, meghalsz, azt gondoltam…
– Ó, Blake!
Ott álltak összeölelkezve, a férfi alig bírta
megtartani az egyensúlyát. – Csak arra tudtam gondolni, hogy soha nem tudom ezt
neked megmondani, és soha nem fogod hallani a számból, és…
Caroline gyengéden rátette az ujját a férfi
szájára. – Szeretlek, Blake Ravenscroft.
– Szeretlek, Caroline Ravenscroft.
–
Én viszont nem nagyon szeretem Carlotta De Leont – mordult fel James.”
Értékelésem:
Történet: 5/3
Borító: Imááádom
Ajánlom: Quinn rajongók!
Figyelmeztetés: nem ez az írónő legjobb könyve….
Tudj meg róla többet:
Julia Quinn – Hogyan fogjunk márkit
A
lány megpróbálja követni a szabályokat…
Amikor Elizabeth Hotchkiss munkaadója könyvtárában a Hogyan fogjunk márkit egy példányára bukkan, biztos benne, hogy valaki otromba tréfát űz vele. Tudja, hogy kénytelen férjhez menni, hiszen három kisebb testvérét el kell tartania. De vajon ki az, aki kitalálta, mennyire fontos ez neki? A csábítás kézikönyve lehet a megoldás, abból semmi baj nem származhat, ha belenéz egy kicsit.
Amikor Elizabeth Hotchkiss munkaadója könyvtárában a Hogyan fogjunk márkit egy példányára bukkan, biztos benne, hogy valaki otromba tréfát űz vele. Tudja, hogy kénytelen férjhez menni, hiszen három kisebb testvérét el kell tartania. De vajon ki az, aki kitalálta, mennyire fontos ez neki? A csábítás kézikönyve lehet a megoldás, abból semmi baj nem származhat, ha belenéz egy kicsit.
…ám
a férfinak saját szabályai vannak
James Sidwellt, azaz Riverdale márkit azért hívatta magához a nagynénje, mert az idős hölgyet zsarolja valaki. Jamest úgy mutatja be, mint az új jószágigazgatót, akinek első számú gyanúsítottja éppen Elizabeth, a néni társalkodónője. A férfinak felkelti az érdeklődését a vonzó ifjú hölgy a különös kézikönyvével, és felajánlja, hogy segít neki férjet találni, azaz megengedi, hogy rajta próbálja ki a csábítás trükkjeit. Amikor azonban a próba túlságosan is jól sikerül, James tudja, csak egyetlen szabály létezik: Elizabeth menjen férjhez az ő márkijához.
James Sidwellt, azaz Riverdale márkit azért hívatta magához a nagynénje, mert az idős hölgyet zsarolja valaki. Jamest úgy mutatja be, mint az új jószágigazgatót, akinek első számú gyanúsítottja éppen Elizabeth, a néni társalkodónője. A férfinak felkelti az érdeklődését a vonzó ifjú hölgy a különös kézikönyvével, és felajánlja, hogy segít neki férjet találni, azaz megengedi, hogy rajta próbálja ki a csábítás trükkjeit. Amikor azonban a próba túlságosan is jól sikerül, James tudja, csak egyetlen szabály létezik: Elizabeth menjen férjhez az ő márkijához.
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 316
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 316
Sorozat: A korona szolgálatában (2.)
Eredeti cím: How to Marry a Marquis
Eredeti cím: How to Marry a Marquis
Ladies and
Gentlemen, azt hiszem nem kell bemutatnom egyetlen Bridgerton vagy S&S
Kvartett imádónak sem a most következő személyt. Az egyetlen nőt, akitől egész London,
sőt egész Anglia retteg! Azt az asszonyt, aki hegedűket tipor el, hírhedt írók
megtalálására tűz királyi jutalmakat, s eszetlen fiánál sokkal jobban kedveli
unokaöccseit. Lady Agatha Danbury! Igen, igen, igen, Quinn hírhedt női alakja
visszatér, hogy még több angol arisztokratát tartson rettegésbe.
„Csapódott a bejárati ajtó, Elizabeth
felugrott. – Nagyon zilált a hajam? – kérdezte izgatottan.
– Hát nem olyan, mint amikor megérkeztünk
– szögezte le James.
A lány ideges, gyors mozdulatokkal lesimította
a haját. – Nem leszek kész időben.
James inkább nem válaszolt, gyakorlatból
tudta, hogy a bölcs férfi nem avatkozik be egy nő szépítkezésébe.
– Csak egy dolgot tehetek – szólalt meg a
lány.
James érdeklődve figyelte, ahogy
Elizabeth egy tál vízbe mártja a kezét, ugyanabba, amelyben a borogatáshoz
nedvesítette be a konyharuhát.
A gyerekek hangja egyre közelebbről
hallatszott.
És akkor Elizabeth, akit a férfi addig
meglehetősen józan és racionális lénynek tartott, magára öntötte a vizet, de
jutott belőle Jamesnek is.”
A könyv
főszereplője, Elizabeth egy négy gyerekes arisztokrata család legidősebb sarja,
aki a szülei halála után egyedül neveli testvéreit, azonban ez nem könnyű, hisz
mint nőnek, semmi keresete nincs, ezért kerül Lady Danbury mellé társalkodónőként.
Eddig mindössze két nővel találkozhattunk, akiket a Lady kedvelt, egyikük a
későbbi, Mrs. Penelope Bridgerton (Julia Quinn – Mr. Bridgerton csábítása), a
másikuk pedig a Lady unokaöccséhez hozzámenő Lady Hyacinth St. Claire (JuliaQuinn – Csókja megmondja). Íme hát az a hölgy, aki ezt a palettát színesíti,
talán az egyetlen hölgy, aki visszamer beszélni a hírhedt sárkánynak, Elizabeth
Hotchkiss.
„– Sértegethet, ha akar – szólt kimérten
a lány –, de nem hat rám. Nem mozdulok innen.
– Elizabeth, maga egy tyúkra hasonlít, és
azért ül egy könyvön, hogy kikeltse.
– Ha maga úriember volna…
– Az úriemberhez méltó viselkedésnek
megvan a maga helye és ideje, de ez most nem az – szólt, és beljebb nyúlt,
egyre többet fogott a könyvből. Még egy kicsi, és megkaparintja. Jamesnek megfeszült
az állkapcsa.
– Vegye ki a kezét alólam! – kiáltott rá
a lány.
Nem engedelmeskedett, hanem még mélyebbre
nyúlt. – Remek, ahogy mindezt morogja.
– James!
–
Csak még egy pillanat – szólt a férfi, és feltartotta a szabad kezét. – Koncentrálok.”
A főszereplő, a
már előző kötetben megismert, s be kell vallanom, könnyebben megszerethető
férfi szereplő, Lord James Sidwell, Riverdale márkija, aki a fenn említett
Danbury unokaöccse. A fiatal férfi imádja nagynénjét, így mikor az egy levélen
keresztül felkeresi, hogy zsarolják, azonnal elutazik a hölgy birtokára. A
kémként leáldozó csillagon száguldó James, magára véve az idős asszony
jószágigazgatójának álcáját, s megismerkedik az első számú gyanúsítottjával,
Elizabeth-tel.
„Szeretlek, Elizabeth, utolsó
leheletemig, és még annál is tovább, örökkön-örökké…”
Be kell vallanom
nagyobb komolysággal és elszántsággal kezdtem bele ebbe a könyvbe, hisz az első
részben James volt majdnem az egyetlen szereplő, akit megszerettem. No itt még
mélyebbre áshattunk a márki életében, s azt kell mondanom nem irigykedem az
élete miatt. Azt hiszem Quinn eddig is nem egyszer megmutatta, hogy az
arisztokraták élete is lehet embertelenül kemény, de azt hiszem mint a sors író
keze, Jamesnek sem kegyelmezett. No nem mintha Lizzivel jobb lett volna, a lány
a szülei halála után egyedül nevelte a testvéreit, bár a rokonság felnevelte
volna Lucast, a kisöccsét. Aki amúgy rangot is visel, a nővéreivel szemben. Hát
nem rohadt szemétség? A rangos gyereket persze átveszik, a többit meg hagyják…
„James elgondolkodott. Mielőtt
Elizabeth-tel találkozott, arról volt híres, hogy egyetlen pillantásával el
tudott hallgattatni szipogó elsőbálosokat éppen úgy, mint az erőszakos
anyjukat. Ez mindig hatásos fegyvernek bizonyult, az egyetlen hasznos dolog,
amit az apjától tanult.
Kíváncsiságból kipróbálta a lányon a híres
Riverdale-márki-nézést, amitől a felnőtt férfiak is elszaladtak. – Mi van, ha így
nézek magára?
A lány felkacagott. – Jaj, hagyja abba!
Ez nevetséges!
– Tessék?
– Hagyja abba, James. Olyan, mint egy
kisfiú, aki hadvezért játszik. Tudom, mert az öcsém gyakran néz így.
A férfinak sérült a büszkesége, de megkérdezte:
– És hány éves az öccse?
–
Nyolc.”
Elizabethnek
pénzre van szüksége, hogy fenntarthassa a családot, azonban ehhez egy nőnek
három lehetősége volt, az egyik hogy színésznő lesz, a második, hogy kurtizán,
a harmadik – ami mellett dönt – hogy férjhez megy. Azonban csak olyan férjet
foghat, akinek van elég pénze eltartani őket. Vagyis semmiképpen sem egy
nincstelen jószágigazgatóhoz, amiként James megismeri. Azonban, hogy férjet
találjon, szüksége van némi segítségre is, s ebben fog közrejátszani A hírhedt
piros kötetes Hogyan fogjunk márkit című, bugyuta, gépgyártó és szerintem csak
ostoba tanácsot adó kis könyvecske.
„– Csak bánatot okoztál nekem – suttogta
a táskájának.
Teljesen megbolondult, egy könyvhöz beszél.
Egy könyvhöz! Ami semmire sem képes, nem változtatja meg az életét, és egészen
biztosan nem válaszol neki, még ha ő van is olyan ostoba, hogy kérdéseket tesz
fel neki.
Hiszen ez csak egy könyv, egy lelketlen tárgy.
Hatalma csak annyi, amennyivel ő felruházza.
Csak
akkor játszik fontos szerepet az életében, ha azt tulajdonítja neki.”
Szereplőket
tekintve sokkal kidolgozottabb, mint az első kötet volt. Megismerhetjük Lizzi
testvéreit, Jamest, Lady Danburyt is, illetve Malcomot is közelebbről, végre
eltudjuk különíteni, megtudjuk szeretni őket. A főszereplőinkkel TÉNYLEG
történik is valami, ami eredményeképpen nem csak meglátják és megszeretik
egymást, de érezhető a kapcsolatuk lassú, bimbódzó létrejötte is. Amit az első
részben nagyon hiányoltam, azok a kis plusz cselekményszálak voltak, amikben
itt végre sütkéreztünk. Legyen az a ökölvívás lecke, Malcolm gyűlölete, a
könyv, vagy éppen a sajnálatos eset Fellporttal, akinek legszívesebben a
nemesebbik részébe térdepelnék és kiverném pár fogát!
„– Akkor rendben – mondta a lány, és
gondolkodási időt sem hagyva egyiküknek sem, hátrált, majd támadott. Még mielőtt
James egyáltalán felfoghatta volna, mi történik, elterült a földön.
Sajgott az arca a jobb szeme alatt.
Elizabeth, ahelyett, hogy aggódott volna
a férfiért, boldogan ugrándozott, és kiabált: – Megcsináltam! Sikerült! Látta?
Látta?
– Nem – motyogta James –, de éreztem.
Elizabeth csípőre tette a kezét, sugárzott
az arca, mintha épp meghódította volna a világot.
–
Ez nagyszerű volt, csináljuk még egyszer.”
Itt a cselekmény
kidolgozottabb, Quinn többet törődött a kapcsolatokkal. Újra felbukkannak a
régebbi szereplők, Blake, Caroline, akik mint mellékszereplők nagyon jó
teljesítményt nyújtottak. Bár még mindig nem tudom kicsoda is Blake. Valamint
találkozhatunk Dunford-dal is, aki a Lent délen, édes… című könyv főszereplője
(Csodajó trilógia). Egyszerűen nem tudom elégszer megjegyezni, hogy mennyire
is szeretem, hogy Quinn így beleszövi a sorozatai főszereplőit egy másikba,
csak egy villanásra, de felhoz egy régi arcot, ami mosolyt csal az olvasó
arcára… Én imádom!
„– Ön Dunford úr? – kérdezte az inas.
– Igen.
– Üzenete érkezett.
– Üzenetem? – Dunford elvette a krémszínű
borítékot, majd elolvasta a levelet, és elhúzta a száját.
– Remélem, nem rossz hír? – kérdezte
Elizabeth.
– Vissza kell mennem Londonba.
– Most azonnal? – tudakolta a lány, aki
nem tudta eltitkolni a hangjában a csalódást. Dunfordtól nem forrt úgy a vére,
mint Jamestől, de mindenképpen alkalmas férjnek találta.
– Attól tartok, igen – felelte a férfi,
majd a fejét csóválva hozzátette: – Megölöm Riverdale-t.
– Kicsodát?
– Riverdale márkit. Jó barátom, de néha
elképesztő ötletei vannak. Nézze csak! – meglobogtatta a levelet a lány orra előtt,
de úgy, hogy nem tudott belenézni. – Nem tudom, baj van-e, vagy csak az új lovát
akarja megmutatni.
– Értem – mondta Elizabeth, más
mondanivalója nem volt.
– Csak azt tudnám, hogyan talált rám –
folytatta Dunford. – Múlt héten nyoma veszett.
– Komolynak tűnik a dolog – motyogta
Elizabeth.
–
Majd akkor lesz komoly, ha megfojtom.”
Azonban emellett
a kötet mellett sem mehetek el anélkül, hogy a hátrányát is felhoznám. Az a
hiszti, amit Elizabeth előad, mikor megtudja kicsoda is James, több mint sok.
Én a helyében adnék egy nagy jobb horgost, majd imádkozva Istennek köszönném
meg, hogy akit a pénze nélkül szerettem meg, s akiben szerelmes vagyok, hála
Istennek vagyonos, és ki tud húzni engem a csávából… de nem, Elizabeth előadja
a hattyú halálát. Ami pedig a zsarolót illeti… nem is tudom… most üvöltsek,
vagy rúgjak seggbe valakit? nem tudom, de valamit nagyon tennék, mert ez
szemétség volt!
Értékelésem:
Történet: 5/4
Borító: Nekem is kell egy ilyen ruciiii
Ajánlom: romantikus kedvelőknek
Figyelmeztetés: Lady Danbury a lapok között, és nem
fogja vissza magát!
Tudj meg róla többet:
Az írónő HONLAPJÁN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése