Amie Kaufman, Meagan Spooner - Lehullott csillagok

Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. És egyszer katasztrófa történik: a hatalmas, luxusűrhajó valami kirántja a hiperűrből, és a jármű a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen élik túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nem él az égitesten. 
Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver ugyanakkor nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac féle lányok csak bajt hoznak ez ember fejére. Mivel csak egymásra számíthatnak, együtt kell működniük, hogy átjussanak a kísértetés vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek. 
És egyszer csak, a körülmények dacára, Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód volt valami haszna is annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a valódi világukban nem lehet közös jövőjük, így azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre itt maradni? 
Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő, hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyja ezt a bolygót, de azt biztos, hogy már nem ugyanazok, akik korábban ide érkeztek.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Besorolás: disztópia, sci-fi
Oldalszám: 488
Sorozat: Lehullott csillagok (1.)
Eredeti cím: These Broken Stars
Hogyan jutott el hozzám? A könyvfesztiválon hívta fel rá a figyelmemet Raven, és annyira megtetszett a borító, hogy megvettem, hátha…

Nem az én stílusom, nagyon nem az én stílusom…
A sci-fi olyan messze áll tőlem, olyan messze, mint a fővárosi plázacicáktól a tehénfejés, de azért megkeményítettem magam. Elolvastam. És nagyon élveztem.

Először is adott nekünk egy papa pici lánya, akit mindennel elkényeztetnek, mégis az apai szeretet már túlment azon a határon, ami még egészséges. Szóval Lilac, - igen, tényleg úgy hívják a főszereplőcsajt, hogy orgona, - nem barátkozhat akárkivel, különben a kedves papa elküldi a csatatérre, és megöleti. Azonban az egyik unalmas gazdagoknak tartott estéjen találkozik Merendsen őrnaggyal, a hős katonával.

„Tarver megölne, ha tudná, hogy ilyen felelőtlen voltam. 
Visszafordulok a világító rúdért, ami csörömpölve esett ki a kezemből, amikor földet értem. 
Előrehajolok, hogy felvegyem, és egyszerre megfagy bennem a vér. 
Egy arc van előttem.”

Tarver Merendsen a való világból jött, nem a fényűző arisztokraták csili-vili látomásából. Két alapjában véve elég különböző főszereplőnk van, akik egy űrhajóbaleset miatt kerülnek egy látszólag lakatlan bolygóra. Az Icaruson kettőjükön kívül senki sem élte túl a balesetet, így egymásra utalva próbálnak meg túlélni és kiutat találni.

„– Reggelit, LaRoux kisasszony? – kérdezi udvariasan. 
Fel tudnám pofozni! 
Istenem, meg tudnám csókolni – mégsem hagyott magamra! 
Ha odahaza lennék, akkor méltóságteljesen, síri csöndben kivonulnék a szobából, és keresnék egy helyet, ahol háborítatlanul összeszedhetem magam.”

Innen válik érdekessé a történet, Lilacnak szembe kell nézni a valódi természettel, a gyaloglással és rossz kajákkal. Tarvernek pedig azzal, hogy most nem csapat katonával, hanem egy elkényeztetett kislánnyal kell túlélnie a vadont… ami sokkal, de sokkal nehezebb feladat.

Mellékszereplőkről nem nagyon beszélhetünk, hisz mindenki halott rajtuk kívül a bolygón – vagy mégse?

„A harag pajzs, és ha leeresztem, darabokra török.”

Külön kiemelném Lilac-ot, aki nagyon sokat változik a könyv kezdete óta, szembenéz a félelmeivel, és többé, nem az a gazdag kislány lesz, akivel először megismerkedhettünk. Sokat fejlődött, és azt hiszem a legjobban akkor kedveltem meg, mikor visszament a holtakkal teli űrhajóba gyógyszerért.

„A suttogások ott vannak, és most hiába hallgatnak, mindketten tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.”

A cselekményről ennél többet nem merek elárulni, de voltak itt idegen lények, túlélés, halál, szellemek, minden, ami csak kellhet. Igazából nem tudom eldönteni, hogy egy sci-fivel vagy egy fantasyval volt-e szerencsém, találkozni, így hát biztosra azt állíthatom, a két műfaj szerelemgyermekét olvashattam el, ami néhol furcsa, néhol szinte megrázó volt.

SPOILER!!!
Végülis hány olyan íróval találkoztunk, aki képes megölni a saját főszereplőjét?? SPOILER VÉGE!

„– Esik az eső – mondom az alvástól rekedt hangon. Megköszörülöm a torkom és ismét megpróbálkozom. – Nincs semmi baj. Egyenesen a felhőkből, csak neked. 
Összeráncolja a homlokát, és még mindig előrehajol, hogy védje magát. 
– Egyenesen a felhőkből? Ez higiénikus így?”

A főszereplők igazi jellemfejlődésen mennek keresztül, egy percig sem unatkozunk, az írópáros végig nagyon dinamikusan vezette a könyvet, és úgy érzem semmit sem hagytak megválaszolatlanul. Mindazonáltal kíváncsi vagyok a folytatásra, hisz úgy gondolom, hogy LaRoux-ot nem lehet csak úgy megzsarolni, ahogy főszereplőink tették.

„– Ágy! – vágok vissza. – De igazi! 
– Te nyertél! – mondja, (…) – Ezt nem tudom überelni.”

A könyv íróinak külön gratulálok, nagyszerű leírásokat kaptunk, a táj nagyszerűen lett bemutatva. Bár ez ötven százalékban a nagyszerű fordítóknak köszönhetjük, akik nagyszerűen fordították az elektronikai fogalmakat.

Összességében elmondhatom, hogy egy igazán jól összetett művet kaphattunk, ami bár a borítójával vett meg magának, nem sajnálom, hogy elolvastam. Azonban nem tudom mi lesz a következő részben, nagyon kétségek között tart ez az új Lilac, de még inkább az, hogy mi lesz szereplőinkkel most, hogy visszatértek a civilizációba.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Egyszerűen gyönyörű

Ajánlom: A sci-fi szeretőinek
Figyelmeztetés: Nem lehet letenni

Sherrilyn Kenyon - Bűnös éj

A Sötét Vadászok birodalmában még a halhatatlan rosszfiúknak is be kell tartaniuk a becsületkódexet: Nem árthatsz az embereknek. Nem szívhatsz vért. Nem lehetsz szerelmes.
Néha egy-egy Sötét Vadász mégis azt hiszi, hogy ő a Törvény fölött áll. Ekkor jövök én. Hogy ki vagyok? Az, akitől még a rettenthetetlenek is félnek. Ha megszeged a törvényt, az én haragom sújt le rád. Az én szívemet nem lehet meglágyítani. Könyörtelen vagyok, nincsenek érzéseim. 
Legalábbis ezt hittem, amíg nem találkoztam egy Sötét Vadásznővel. A neve Danger. Veszély. Ez nem csupán a neve, hanem maga az élete. Nem bízik bennem, de nem hibáztathatom ezért. Egyedül ő tudja, miért jöttem: hogy bírája, esküdtszéke és valószínűleg hóhéra legyek a barátainak. Csak Danger segíthet, hogy néhányuk megmeneküljön. Nélküle mind meghalnak. 
Dangereuse St. Richard halálos őrület a számomra. Van benne valami, ami feléleszti rég halottnak hitt szívem. De a gonosz elleni harcban az emberiség egyetlen reménye, ha teljesítem a kötelességemet. Ám hogyan tehetném, ha ezzel fel kell áldoznom az egyetlen nőt, akit valaha szerettem?

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 336
Sorozat: Sötét vadászok (8.)
Eredeti cím: Sins of the Night
Hogyan jutott el hozzám? Még az Ulpius fénykorában csaptam le a sorozatra, rögtön beleszerettem mint a szereplőkbe, mint az írónő stílusába.

Kétségkívül Sherrilyn Kenyon Sötét vadászok-a volt az a sorozat, amit a legeslegjobban bántam, hogy elkaszált az Ulpius, majd a csőd után nem hallottunk felőle semmit. Úgy érzem Kenyon az a paranormális romantikus író, akiről mindenkinek példát kellene vennie, mert eddig nem volt olyan gyenge könyve, amit ne szerettem volna! Így hát érthető volt, hogy mennyire megörültem a hírnek, hogy átveszik a sorozatot, és megjelenik az immáron nyolcadik kötete, az amúgy Amerikában már 26 kötetes szériának.

„– Hmm… – Simi átkarolta a nővére vállát, és a sarokba kísérte, ahol a tévéképernyői voltak. – Nézd, Xirena, nálunk úgy van, hogy a Simi azt csinál, amit akar, akri meg azt mondja, hogy „oké, Simike, ahogy szeretnéd". Kivéve, ha megakarok enni valakit. Azt nem szokta megengedni., de minden mást igen. Minden másban az van, amit a Simi akar. Látod?”

A nyolcadik kötetben Alexion kalauzol el minket a Sötét vadászok világába, aminek mindenki örülhet, hogy Ash is megjelenik a kötetben, bár bevallom nem szerepelt számomra eleget. Nem szégyen, Ash a kedvencem…

Onnan kapcsolódunk be a történetbe, hogy néhány sötét vadász puccsot próbál meg elkövetni Ash-el szemben, mivel úgy gondolják, hogy a mi drága, mindenkiért küzdő Ash-ünk egy démon. Természetesen Stryker is könyékig benne van ebbe a hatalmas átverésbe, amivel a Vadászokat hülyítik, azonban kiderül, hogy pár száz évente felüti a fejét ez a lázadozás, és éppen ezért teremtetett Alexion, a kívülálló harmadik fél, aki nyomoz, ítéletet hoz, majd el is végzi a büntetést.

Azt hiszem ezzel a kötettel kezdődően indul be igazán a sorozat cselekménye, aminek igen szerves része az a kérdés, hogy mi is Acheron? Ki is Acheron? Hogy ki hol áll ebben a hatalmas sakkjátszmában. A világ amit eddig lefestett számunkra Kenyon, egy falatkája annak a csodálatos univerzumnak, amit a későbbi kötetekben elénk tár. Mert kétségtelen, hogy ahol istenek vannak… ott háborúskodás, áskálódás és szappanopera van töményen.

A történetről nem sokat tudok anélkül mondani, hogy spoilereznék, de azért megpróbálom, csak saját felelősségre olvassatok tovább!

„Az idő halad, de az emberek nem.”

A férfi főszereplőnk Alexion, egy magányos lélek, aki Simin és Acheronon kívül senkihez sem kötődik, hisz Katoterosban él, az Atlantiszi istenek Olümposzán, ahová hármójukon kívül senki sem teheti be a lábát, és mellékesen Alexion sem hagyhatja el a helyet. Éppen ezért megértem, hogy valamilyen szinten örül annak, hogy végre hátrahagyhatja azt a helyet. Azonban ott van az az oldala is a történetnek, hogy a lázadást Acheron ellen, a legjobb barátja és tanítója szervezi, ami miatt szeretne gátat szabni ennek az őrültségnek.

„Acheron azt mondaná, néha veszíteni kell a győzelemért. Akár tetszik, akár nem, az univerzumnak megvan a maga rendje. Nehéz megérteni, és gyakran nagyon nehéz elfogadni, de attól még létezik, és a döntéseinket magunk hozzuk. A vereség is az élet része, és senkinek sem sikerülhet mindig minden.”

A női főhősünk Dangert, a francia forradalom során Vadásszá vált női gyilkos, akit megpróbálnak beszervezni az Ash elleni puccsba, és akinek a segítségét Alexion kéri. És innentől versenyfutás az idővel az ítélet hozatalig, hogy minél több Sötét Vadászt mentsenek meg a biztos haláltól, amennyiben Acheron ellen fordulnak. Be kell vallanom Dangert nem volt nehéz megkedvelni, egy öntörvényű nő, aki nem fél gondolkodni, és aki egyik oldallal sem elfogult.

„Most ne azzal törődj, milyen lenne a pasas ruha nélkül! Van fontosabb dolgod is!”

Kenyon nagyon jól felépítette kettejük egymásra találását, hisz mindkét főszereplőnk élete tele volt borzalommal, s bár vannak körülöttük barátok, akikben megbízhatnak, mindketten magányosak legbelül. Azonban a mellékszereplők nélkül nem sikeredett volna ennyire jóra az egymásra találásuk.

„– Ash vérét iszod? 
– Igen. 
– Pfuj! – hátrált a széken ülve Danger. Iszonyatos kép jelent meg lelki szemei előtt. Alexion és Ash ették egymást. – Te Ash nyakából szívod a vért? 
– A francba, dehogy! – tiltakozott Alexion sértetten. – Ki van zárva! Először is, inkább haljak meg és kárhozzak el. Másodszor is, aki Ash nyakára pályázik, annak jobb, ha van végrendelete. Senki nem érhet hozzá.”

Strykert utáljuk, mert egy szemét démon, aki meg akarja ölni Acheront, de be kell vallanom itt is hozta a világ legeslegjobb gonoszát. Egyszerűen nem lehet ráhúzni erre a pasira, a rohadék és kész skatulyát, mert egy szörnyen összetett lény.
Danger segéde, Keller egy kicsit Nickre hasonlított, örültem volna, ha többet kapunk belőle.
Kyros, a régi jó barát, aki rossz útra tévedt, volt mozgató rugója a könyvnek, és nem árulom mi lett vele, de örülök, hogy nem felejtette el, hogy kik a barátok és ki az ellenség.
És talán az, akinek a legjobban örültem, az Xirena, a Charonte démon nagy testvér, aki talán a könyv legviccesebb pillanataiért felelt, és aki a későbbiekben nagyon fontos lesz a számunkra.

„Ash felnyüszített, amikor Xirena elkezdte magyarázni Siminek a Charonte démonok párzási szokásait.”

Azonban értékelésnél nem tudtam 5 pontot adni, hogy miért? Van egyetlen logikai feladvány a történeben, amire sokkal előbb rájöttem, és ez nem esett jól Kenyontól. A könyv legvégén történik, nem szeretnék róla sokat mondani. Azonban már a könyv elején, mikor Alexion mesél Katoterosról és a mellette lévő Vadász-szigetről, nekem leesett, a szereplőkben viszont nem. Kivétel persze Acheront, de ő a legokosabb okostojás a könyvben, szóval érthető, hogy mindketten megtaláltuk a kiskaput.

„– Mi ez? 
– A Trója. 
A férfi összevonta a szemöldökét, mintha nem értené. Aztán felcsillant a szeme. 
– Ó… Ilion! – mondta halkan. 
Ezt a szót Danger akkor hallotta utoljára, amikor még klasszikus görög történelmet tanult a zárdaiskolában. Rádöbbent valamire a vendégéről. 
– Ókori görög vagy, ugye? 
Alexiont egy pillanatra megzavarta a kérdés, de hamar magához tért. És persze nem válaszolt, hanem visszakérdezett. 
– Miért nézed ezt? 
Danger a képernyőre mutatott, ahol épp az a jelenet ment, amiben Brad Pitt Akhilleuszként meztelenül fekszik egy ágyon, két ledér hölggyel. 
– Amiatt ott. A legszebb fenék a világon – mondta elismerően.”

Összességében megint egy nagyszerű könyvet kaptunk Kenyon kezei közül, és nagyon örülök neki, hogy folytatják a sorozatot idehaza, mert egy nagyszerű világot ismerhetünk meg. Két dolgot emelnék ki, ami nem tetszett, az egyik a végén lévő kiskapu, amire túl hamar rájöttem, a másik pedig ez a borító, valami szörnyű…

U.I.: Azt hiszem a fehér kabátos pasikról, most már mindig Alexion fog eszembe jutni.

Értékelésem:

Történet: 5/4

Borító: Eh, inkább nem fűzök hozzá semmit.

Ajánlom: Röviden? Mindenkinek!

Figyelmeztetés: Könnyen rá lehet kapni a Vadászokra :)

Ilona Andrews - Magic Rises

Atlanta is a city plagued by magical problems. Kate Daniels will fight to solve them—no matter the cost.

Mercenary Kate Daniels and her mate, Curran, the Beast Lord, are struggling to solve a heartbreaking crisis. Unable to control their beasts, many of the Pack’s shapeshifting children fail to survive to adulthood. While there is a medicine that can help, the secret to its making is closely guarded by the European packs, and there’s little available in Atlanta.

Kate can’t bear to watch innocents suffer, but the solution she and Curran have found threatens to be even more painful. The European shapeshifters who once outmaneuvered the Beast Lord have asked him to arbitrate a dispute—and they’ll pay him in medicine. With the young people’s survival and the Pack’s future at stake, Kate and Curran know they must accept the offer—but they have little doubt that they’re heading straight into a trap…

Kiadó: Ace
Kiadás éve: 2013
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 356
Sorozat: Kate Daniels (6.)
Eredeti cím: Magic Rises
Hogyan jutott el hozzám? Egyszerűen imádom a sorozatot, le sem lehetne vakarni Curranről és Kateről

El sem hiszem, hogy már a Kate Daniels sorozat hatodik kötetéténél tartok, és még mindig nem untam rá egyetlen pillanatára sem. Sajnos nagyon kevés író tud ugyanazokkal a szereplőkkel ilyen hosszú, érdekfeszítő sorozatot kreálni, azonban van egy olyan érzésem, hogy Kate-ékkel akár száz kötetet is képes lennék élvezni, mert Andrews-ék valami hihetetlen nagyszerűt alkotnak minden egyes könyvben.

Az előző részben úgy hagytuk el Kate-éket, hogy  kedvenc badass főszereplő hölgyünk magához kötötte fogadott lányát, megmentve ezzel az életét, de egyben elvéve a szabad akaratát is – vagyis képes lenne utasítani a kis tinédzser szörnyeteget, amit annak muszáj lenne megtennie.

The four-hundred-some pounds pinned me in place. I strained. The body didn’t move. Damn it. 
Suddenly the weight was gone. The dolphin hovered three feet above me and was tossed unceremoniously aside. A gray monster stained with blood crouched by me. 
Curran. 
“You’re taking a nap? Come on, Kate, I need you for this fight. Stop lying around.” 
You sonovabitch. I rolled to my feet and grabbed my sword. “You must think you’re funny.” (…) 
“Just saying, you have to pull your own weight. A hot body and flirting will only get you so far.” 
Hot body and flirting, huh. When I’m done killing people . . . “Everything I do, I learned from you, boy toy.” (…) 
“Boy toy?” Curran asked. 
“Would you prefer man candy?”

A könyvben Julie – Istenem, még mindig böki a szemem ez a kis csaj – legjobb barátnője és annak ikertestvére a Loupá válás küszöbén állnak, amit, mint hogy már hatodik rész, tudjuk, hogy kivégzés követ. Azonban van egy gyógymód erre az iszonyatos átváltozásra – a panacea, ami Európában olyan gyakori, mint a franciadrazsé, azonban Amerikában igen hiányos cikk.

Hogy panaceát szerezzenek hőseinknek igen csapda szagot árasztó egyességbe kell belemenniük, vigyázniuk kell egy ikrekkel várandós anyafarkasra – akit az apja meg akar ölni, és aki nem mellesleg a gyerekeik két különböző apától várja. A helyzet egyszerű, akinek a gyermeke előbb születik, az örökli a drága nagypapától a Kárpátok egyik legfontosabb területét. Curran pedig, mint nem érdekelt szereplőnek, vigyáznia kell a kismamára, a gyerekekre, de leginkább arra, hogy senki se haljon meg a sajátjai közül, valamint, hogy bármi áron, de szerezzen panacea-t a jövőbeli loup-á váló gyerekeknek.
Úgy körülbelül ez lenne a történet alapja, ami hatmillió kis szálon fut szét, ahogy azt már Andrews-éktól megszokhattuk.

Hugh sighed. “What is it about the cage? Is there anyone I could put in there you wouldn’t want to get out?” 
“You.” 
He shrugged his massive shoulder. “It wouldn’t hold me.”

Először Curran és Kate szála, ami ebben a könyvben igencsak megtépázódik. Curran szinte az egész könyv alatt egy másik nő után koslat, bunkó, és faragatlan. Szóval nem lett épp a szívem csücske, de hé, Curranról beszélünk. Minden tettének van valami oka, valami hátulsó mozgató ereje. Kate-t nagyon megviseli, hogy Curran egy szemétláda, arról nem is beszélve, hogy vigyáznia kell magára, hisz vendéglátójuk nem kisebb személyiség, mint Hugh d’Ambray – igen, igen, az a pasi, aki a kedves édesapja jobb keze.
Azt hiszem a könyv alatt nagyon sokat változott a Curran és Kate kapcsolata, hisz az első megpróbáltatások mindig a legnehezebbek, de győztesként jöttek ki belőle, és talán még sosem voltak ilyen erősek együtt.
Talán az eddigi legjobb rész az volt, mikor Curran halottnak hitte Kate-et, és mikor meglátja, és biztos lehet benne, hogy nem halt meg, egyszerűen szétveri a környéket. Ilyen hatással van ránk egy olyan személy, akit igazán szeretünk.
Kate viccesebb és gyilkosabb, mint eddig, egyetlen pillanat sem volt, hogy őt ne imádtam volna.

“Are you really Roland’s daughter?” he asked. 
“Yes.” 
“I don’t care,” he said. “Some people might, but they don’t matter.” 
I didn’t say anything, but the night grew a little brighter.

Raphael és Andrea újra egy pár, bár engem annyira ők ketten nem érdekeltek. Nagy szerepet ebben a részben nem kaptak, de azért nem mondom, hogy nem örülök annak, hogy együtt vannak.

Legnagyobb sajnálatomra nagyon-nagyon kevés volt a Jim-es rész. Pedig nagyon szeretem ezt a rosszfiú, nagymacskát. Kár volt, hogy kimaradt a buliból, nagyon élvezte volna lemetszeni Hugh tökeit…

“I’m used to watching for people with swords,” I told him. “I never saw the knife. You were too close.” 
“Kate, I didn’t stab you.” 
“Are you sure? Because it still hurts.” 
“I’m sorry,” he said. 
“I’m sorry, too. Did you really think I would leave you?” 
“I thought I would lose you either way. I’ve known you long enough.”

Mahont és George-ot még jobban a szívembe zártam. Tudtam én, hogy Mahon csak megjátssza a morcos medvét, és igazából egy ölelgetni való mackó. Ami pedig George-al történt a csatában, úgy gondolom kellő veszteség volt, de ami nem öl meg, az megerősít.

Dr. Doolittle mindig nagy arc volt, de most láthattuk egy másik oldalát, egy harcos, kemény férfit. De be kell vallanom, hogy a második legdurvább rész, amin bőgtem azaz a pillanat volt, mikor Kate megpróbálta életben tartani, de nem volt hozzá ereje. Szinte átéreztem Kate reménytelen küzdelmét, hogy életbe tartsa a dokit.

“Why are you so curious about Curran’s cock? Are you looking for something new to suck? You’re welcome to ask him, but I’m pretty sure he doesn’t like you like that.” 
The three men drew back. Jarek blinked. Barabas laughed under his breath.

És elérkeztünk az aranyérmeshez, aki miatt abba kellett hagynom az olvasást, annyira bőgtem. B nénit lehetett szeretni, lehetett utálni, de senki, soha nem kérdőjelezhette meg a rokonai iránti szeretetét. Nekem is volt, hogy az agyamra ment, de amit tett, az több volt egyszerű szeretetnél. Ez a nő végig nézte ahogy a gyerekei louppá változtak, és meghaltak, majd az életét adta azért, hogy az unokáinak ne kelljen szenvedniük, és értelmetlenül meghalniuk. B nem csak a Raphaelért, Andreáért és a többiekért áldozta fel magát, ő a jövő alakváltóiért halt meg, iszonyatos módon, amiért ki fogom herélni az összes rohadt szemetet, aki tehet a haláláért, és Hugh-val fogom kezdeni! B néni áldozatának nem is lehetett volna szebb emléket építeni, mintsem, hogy róla kapja az a torony a nevét, ahol a panacea-val kezelt gyerekek kaptak szállást.

Rajtuk kívül Derek, Eduardo, Barabas is jelen volt, bár nagy érdemekkel most nem vághatnak fel. Viszont megismertük Jim tesóját, Keirát, én nagyon kedvelem, igazán kemény csaj, főleg, hogy egy bölénnyel képes volt kikezdeni. Saiman is szerves része volt a történetnek, de amit a végén tett a panacea-s hordókkal… sosem fogom neki megbocsátani!

A történet nem volt túl rózsaszín, habos babos. A könyv végig kemény pofonokkat adott Kate-éknek, és talán ez volt eddig számomra, mint olvasóra nézve is a leges-legmagával ragadóbb kötet. Bár lehet, hogy csak az olvasás utáni mámor lepi el még mindig az agyamat…

I backed up and spread my arms. 
“Want to play?” 
He pulled off his shoes. Five minutes later, we were rolling around on the helipad as he tried to muscle his way out of my armlock, after slamming me onto the helipad. 
“I finally realized the source of your mutual attraction,” Saiman said, his voice dry. 
I looked up. He was standing a few feet away. 
“Do enlighten us.” Curran tried to roll into me to break the lock. Oh no you don’t. 
“You both think violence is foreplay.” 
I laughed.

Hugh elég furcsa személyiség, még kedveltem is volna, ha nem derül ki, hogy mekkora rohadék, és hogy mennyire genyó darab. Sem a harcban, sem az életben nem tud korrekt lenni, azonban kíváncsi vagyok mennyi igaz abból, amit Rolandról mesélt. Vajon tényleg megváltozott-e a Tornyok építője.

A kismamánk, aki nem mellesleg immáron Curran falkájának tagja, Desandra, érdekes személyiség, azt hiszem a jövőben még fogunk vele és a gyermekeivel találkozni. Főleg azzal ami olyan fura több állatból összetett szörnnyé tud változni. Hátborzongató.

"I love you and I don’t want you to be hurt. I’m not going to ask you to come with me. That would be like stepping in front of a moving train and saying, ‘Hey, honey, come stand next to me.’” 
I hopped off the wall and stood next to him. “Anytime.” 
He just looked at me. 
“I’ve never killed a train before. It might be fun to try.” 
“Are you sure?” 
“One time I was dying in a cage inside a palace that was flying over a magic jungle. And some idiot went in there, chased the palace down, fought his way through hundreds of rakshasas, and rescued me.” 
“I remember,” he said. 
“That’s when I realized you loved me,” I said. “I was in the cage and I heard you roar.”

Összességében még a könyv körülbelül 95 százalékát meg sem említettem, mert rengeteg dolog történt, több szálon futottunk, sok kérdést hagyott válasz nélkül. Azonban nem vehetjük el az érdemet Andrews-éktól, hogy egy magával ragadó, érzelmi hullámvasutat okozó regényt adtak ki a kezük ahol, amin az olvasó hol nevetett, hol bosszús volt, hol megölt volna valakit, hol pedig alig bírt olvasni a bőgés miatt.

Aki nem kezdte el a Kate Daniels sorozatot, annak üzenem, hogy azonnal szerezze be, és kezdje el olvasni, mert egy nagyszerű élménnyel, és a nagyon jó könyvvel lesz gazdagabb. Aki megteheti, annak ajánlom az angol nyelvet, hisz azért eredetiben minden sokkal jobb.

Okay, she went too far. I gave her a nice big smile. Curran’s face snapped into a neutral expression. “We just got here, baby. It’s too early for you to start killing people.”

A magyarul olvasó közönségnek pedig figyelmébe ajánlanám, hogy az első rész megjelent a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában – áh, nem, nem fogom most itt ecsetelni, hogy milyen bénácska a fordítás, és hogy a francba is lett a Beast Lord-ból Alakváltók ura, és Kate kardjának nevét miért kellett lefordítani… Az első rész még talán nem a legjobb kötet, de hidjétek el, megéri belekezdeni a sorozatba, mert a harmadik kötettől kezdve gyilkos jó kis regényeket dob elénk az Andrews házaspár, olyan pökhendi: Nesztek, olvassátok, nyugalommal, hogy elpirulok.

Szóval aki netalántán olvasói válságban van, vagy nem tudja mi legyen a következő könyv, amibe belekezd, annak ajánlom, hogy a Kate Daniels sorozatot kapja el, mert garanciát vállalok rá, hogy egy nagyon jó kis világba kalauzolja el magát.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Az Andrews kötetek borítói már az ízléstelenség határán sétálgatnak, de ez kimondottan tetszik.

Ajánlom: Röviden? Mindenkinek!

Figyelmeztetés: Nem lehet leállni vele, olyan mint a drog… vagy a szex.

Becca Fitzpatrick - Tükörjég

Britt Pheiffer felkészült, hogy hátizsákkal hódítsa meg a Teton-hegységet – arra azonban nem készült fel, hogy a gondolataiban még mindig kísértő exbarátja is csatlakozzon hozzá. Mielőtt Britt tisztázhatná magában, mit érez Calvin iránt, egy váratlan hóvihar miatt menedéket kényszerül kérni egy hegyi kunyhóban. A jóképű, segítőkész lakók azonban szökésben vannak. Túszul ejtik és arra kényszerítik Brittet, hogy vezesse le őket a hegyről. Britt tudja, életben kell maradnia, hogy Calvin megtalálja. A helyzetet tovább bonyolítja, amikor Britt rábukkan egy korábban itt elkövetett gyilkosságsorozat vérfagyasztó bizonyítékára – ami őt magát is célponttá változtatja. 
Azonban semmi sem az, aminek látszik, és mindenki titkolózik – még Mason, az egyik emberrabló is. A kedvessége zavarba ejti Brittet. Mason vajon ellenség? Vagy szövetséges?

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: krimi, ifjúsági regény
Oldalszám: 380
Sorozat: -
Eredeti cím: Black Ice
Hogyan jutott el hozzám? Imádom Becca Fitzpatrick-ot, a Csitt csitt-et mindigis imádtam, így hát nem volt kérdés, hogy mindenképpen nekikezdek a könyvnek

Mielőtt belekezdenék az értékelésembe, el kell mondanom, hogy ez nem egy kimondott tini szerelmes könyv, ahol azért izgulunk, hogy végre összejöjjenek a főszereplők – na jó, talán egy kicsit igen…

A könyv egy light-os, YA krimi lenne, ahol nem igazán lehet tudni hogy ki a rossz, és ki a jó. A szerepek furcsán összekeverednek, és az ember nem is nagyon tudja, hogy most kinek szurkoljon Britt-en kívül.

„Sose tudhatod, mivel kell szembenézned, szóval légy résen.”

A cselekmény maga nagyon jó, adott egy csúnya szakításból végre kilábalt lány – a.k.a. Britt -, aki úgy akar ünnepelni, hogy megtesz egy igen kemény túrát a hegyekben, legjobb barátnőjével. Azonban az alap ötletbe igen sok csavar érkezik, hisz a legjobb barátnő bátyja, aki el fogja kísérni őket, az a mocsok ex, aki félt felvállalni Britt-et. Nem mellesleg, már az első napon, mikor megpróbálnak feljutni a hegyekbe, elrabolja őket egy gyilkos páros.

„– És mi lesz veled? 
Hideg, éles mosolyt villantott rám. 
– Csak nem aggódsz? 
Egyetlen csípős visszavágás sem jutott eszembe, úgyhogy nyelvet öltöttem rá. Jude a fejét csóválta. 
– Még több nyelvgyakorlás? Azt hittem, tegnap este elég volt belőle. 
– Menj a pokolba! 
– Sajnálom, drágám, de már ott vagyunk. 
Azzal nekivágott a behavazott erdőnek.”

A könyvről nagyon nehéz úgy beszélni, hogy az ember lánya ne mondjon el valamit, amivel lelőhetné a poénokat, meg a csavarokat. A főszereplők nem véletlenül lettek ilyen jól kiválasztva. Calvin egy nagyon összetett személyiség, akit az apja egy életre megnyomorított, igazából azon túl, amit tett, én nem csak őt büntetném, hanem az apját is bőven. Az az ember nem szolgál rá arra sem, hogy buta majomnak, vagy hülye bölénynek nevezzem, mert ezzel az állatokat is megsérteném, akikhez hasonlítottam.

Britt legjobb barátnője egy tipikus elkényeztetett picsa, aki nem lát túl a saját csillogó-villogó világán. Egyszerűen borzalmas volt a kiscsaj, örülök, hogy nem kellett sokáig kibírnom a hisztijét.

„Ne ess pánikba! – mondtam ki halkan, gondolva, hogy ez kiváló első lépésnek tűnik a siker felé vezető úton. 
– Zuhog az eső, meghalt a mobilhálózat, és itt ülünk a hegység közepén. Ne essünk pánikba, hát persze – vágta rá Korbie.”

Britt nagyszerű főhősnő volt, talpraesett, mégis sebezhető, nem félt átlátni a z álcákon, s nem hitt a hazugságoknak. Azt hiszem a könyv egyetlen pillanatában sem éreztem úgy, hogy agyoncsapnám. Sőt, vele együtt gondolkodtam, és próbáltam meg az információkkal sakkozni.

„Olyan sok minden volt, ami elől menekülnöm kellett. A szél. A hideg. Az éhezés. A halál.”

Akit nagyon nehéz volt kiismernem az Mason. Annyira ellentmondásos személynek  tűnt az elején, hogy körülbelül a könyv közepéig nem is tudtam eldönteni, hogy most akkor kedvelem-e vagy sem. Most akkor egy szadista gyilkos, vagy nem az? És ezt élveztem a könyvben! Itt van nekünk két fiú, Calvin és Mason, és mindketten annyira összetettek, annyit hazudnak és csalnak, hogy egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy most akkor kinek is higgyek…

„Persze Calvin még aznap jóvátette a bűnét. A délutánt a barátai társaságában vízisízéssel töltötte, aztán békákat fogtak, és engedte, hogy én nevezzem el az övét. Annak ellenére, hogy idétlen nevet adtam neki – Puszika –, rajta ragadt. 
Este, amikor a hosszú hazaút előtt sorba álltunk a fürdő előtt, belesúgtam Calvin fülébe. 
– Nem is vagy olyan rossz. 
Erre ő megcsavarta az orromat. 
– Ezt ne felejtsd el! 
A kocsiban senki nem veszekedett azon, ki hova üljön, ahhoz is túl fáradtak voltunk. Valahogy Calvin mellé kerültem, és a vállára hajtott fejjel aludtam el. Nem lökött el magától.”

Összességében, mivel nem szeretnék túl sokat elárulni a könyvből, annyit mondanék, hogy nekem nagyon-nagyon tetszett. Jó kis krimi volt, a végére szerintem minden kérdésre választ kaptunk, és hála Istennek, úgy érzem az írónő jól lezárta a történetet. A gonosz megkapta méltó büntetését, a jók pedig ha úgy nézzük a sok fájdalom után a happy end-et. De biztos, hogy a közeljövőben nem szívesen fogok elmenni a hegyekbe túrázni…

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Már az is valami, hogy köze van a történethez, amúgy nem is olyan rossz…

Ajánlom: Azoknak, akik szeretnek bűneseteket megoldani

Figyelmeztetés: Ne számítsunk se romantikára, se Agatha Christie könyvre

Aki az én kis kommentáraimon túl szeretne még megtudni pár dolgot a könyvről, annak ajánlom a Trailerét, ami tényleg nagyon-nagyon jó lett:

On Sai - Apa, randizhatok egy lovaggal?

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt.
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant.

Bele lehet zúgni valaki állába?

Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai. Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni.

Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag?

Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását.

De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: ifjúsági, fantasy
Oldalszám: 376
Sorozat: -
Eredeti cím: -
Hogyan jutott el hozzám? Beleszerettem a fülszövegbe

On Sai-val való kapcsolatom a Calderonnal kezdődött, majd a Scarral gyorsan mélypontra is jutott, azonban nem adtam fel, és milyen jól is tettem :D

„Mein Gott! Megtámadott minket egy rakás dió.”

Sok bírálatot olvastam, hogy a könyv nem hasonlít az eddig megjelent művekre, ezekre egy egyszerű választ adnék. Az Apa, randizhatok egy lovaggal engem inkább emlékeztetett egy mesére, mintsem egy kemény fantasy vagy scifi regényre, ahol olvadoznunk kellene egy nagyszövegű hőstől, bár abban sem vagyok biztos, hogy Kósza nem csavarja el pár olvasó fejét…

„– Tényleg nincsenek lovagok? Akkor ki menti meg a gyengéket és védteleneket? 
– Senki – sóhajtott a lány, és esdeklőn megragadta a karját. – Figyelj, segítened kell! Nagy bajban vagyok! 
Pontosan olyan könyörgő szemmel nézett rá, mint az élőholtak támadásakor. Kósza féloldalas mosolya akaratlanul felvillant: 
– Éjjel van, és egy félmeztelen férfival vagy egy szobában. Ez szerintem is kimeríti a baj fogalmát.”

El sem tudom mondani mennyire szerettem a könyvben, hogy Magyarországon játszódik – egyrészt. Mindig megfognak, bár nagyon kevés olyan könyv van, ami itthon játszódik és tényleg nagyon jól van megírva, de úgy tűnik ezeknek a számuk egyre csak növekszik, gondoljunk csak Böszörményi mester bárójára.

„felült a híd karfájára, felhúzta az egyik lábát, majd kibújt a cipőjéből. Kósza már nem is szólt az újabb illetlenség miatt, de ahogy a szép lábfejre pillantott, megint megakadt a szeme valamin. 
– Bordó a körmöd. Valami kórság emészti?”

A főszereplőnk Mia Anne könnyen megkedvelhető személyiség, bár az Edwardos beszólásnál kissé megingott a hitem benne… Nagyon tetszett, hogy a bajban is tudott vicces lenni, de leginkább az, hogy milyen felelősséggel és komolysággal nézett szembe a veszélyekkel, mikor nem tudhatta, hogy győzhetnek-e egyáltalán egy istenséggel szemben…

„– Ha az a gond… Hogy is mondjam, lovag… A lányaink jól értenek az alvó kígyók felébresztéséhez. Ha esetleg ilyetén dolgok miatt aggodalmaskodnál… 
Kószának egy fél pillanatba beletelt, mire felfogta, mire céloz az idős fátyoltáncos. Dühösen felült az ágyon: 
– Milyen alvó kígyó? Inkább félelmetes fenevad!”

Kósza nagyon aranyos főszereplő volt, nem tudom még, hogy szerelmes vagyok-e belé, vagy csak nagyon kedves kis fiúcskának tartom, de ha meghoztam a döntést, mindenképpen írok róla. Nagyon tetszett, hogy a feladata és a saját vágyai között őrlődött, és hogy mennyire el tud pirulni egy boka láttán :D

A többi szereplő hozta a szokásos formát, voltak gonoszabbak, kedvesek, voltak akik a vicces szerepekért voltak felelősek. Összességében nagyon jó karakterek ábrázol On Sai, akiket kedvelni és gyűlölni is tudtam, de ez nagyon jó dolog.

„– Apa, randizhatok egy lovaggal? 
Az apja reflexből közölte, hogy tizenkilenc és fél éves kor az ideális a szexuális kapcsolat elkezdésére, és erre még pontosan negyvenegy és fél hónapot kell várnia. 
– Bocs, apa rosszul tettem fel a kérdést. Szeretnéd, ha egy osztálytársammal mennék moziba, aki túl van az első pár berúgáson, óvszer nélkül szexel, és tudja, hol lehet drogot kapni? Vagy inkább elengedsz egy lovaggal, aki elpirul, ha meglátja a bokámat?”

Hogy mennyire tetszett a cselekmény, azt nem tudom szavakkal le tudom-e írni, de anyukám már tényleg hülyének nézett annyiszor vihorásztam mellette a könyvet olvasva… Szerintem biztos benne, hogy nem vagyok épelméjű, de na… nehéz volt visszafognom a vihorászást. Főleg, mikor a magyar dólények megtámadták hőseinket :D

„– Hol vagyunk? 
– Ez a négyes metró. 
– Egy ócska metróalagútban van a labor?! 
– Szerinted a magyarok csak hét kilométer metrót építettek tíz év alatt? Majd pont ők! Ugyan! A négyes metró csak a töredékét foglalja el a létesítménynek. Ez Európa legkorszerűbb laborrendszere…”

De a legeslegjobbak a mágikus világban lévő Kósza és Mia Anne jelenetei voltak, ki felejtené el a repülő tó esetét, vagy éppen az estét a fátyoltáncosoknál? Vagy esetleg a Millenárison eljátszott harci jeleneteket? Nem… nem tudom melyik a kedvencem, de mindet szerettem!

Illetve ha szabad megjegyezne, imádtam a kis könnyed iróniát, amivel néha a magyarokat illete az írónő, pont nem sok, de épp elég ahhoz, hogy jót nevessek… magunkon!

„– Álmodozz csak! Soha nem foglak megcsókolni! 
Mia Anne dühös lett, maga sem tudta, miért. Ez mégis csak az ő álma! Mi az, hogy még az álmának sem tetszik? Előre lendült, és szájon puszilta a fiút. 
– Kit érdekel, mit akarsz? – nevetett, amikor meglátta a lovag mélységesen megrökönyödött arcát.”

Összességében egy nagyon jó könyvet kaptunk, amit nem szabad komolyan venni, csakis imádni! Ha szórakozni szeretnél, és kicsit elszakadni a környezetedtől, mindenképpen lapozd fel On Sai új könyvét, mert nem fogsz benne csalódni!

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Szerintem ocsmány, de már nem akadok ki emiatt…

Ajánlom: azoknak, akik nem félnek elrugaszkodni a valóságtól, aki szereti Budapestet és azoknak, akik szeretnének maguknak egy lovagot

Figyelmeztetés: Dióval vigyázni!