Amie Kaufman, Meagan Spooner - Lehullott csillagok

Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. És egyszer katasztrófa történik: a hatalmas, luxusűrhajó valami kirántja a hiperűrből, és a jármű a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen élik túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nem él az égitesten. 
Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver ugyanakkor nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac féle lányok csak bajt hoznak ez ember fejére. Mivel csak egymásra számíthatnak, együtt kell működniük, hogy átjussanak a kísértetés vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek. 
És egyszer csak, a körülmények dacára, Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód volt valami haszna is annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a valódi világukban nem lehet közös jövőjük, így azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre itt maradni? 
Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő, hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyja ezt a bolygót, de azt biztos, hogy már nem ugyanazok, akik korábban ide érkeztek.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Besorolás: disztópia, sci-fi
Oldalszám: 488
Sorozat: Lehullott csillagok (1.)
Eredeti cím: These Broken Stars
Hogyan jutott el hozzám? A könyvfesztiválon hívta fel rá a figyelmemet Raven, és annyira megtetszett a borító, hogy megvettem, hátha…

Nem az én stílusom, nagyon nem az én stílusom…
A sci-fi olyan messze áll tőlem, olyan messze, mint a fővárosi plázacicáktól a tehénfejés, de azért megkeményítettem magam. Elolvastam. És nagyon élveztem.

Először is adott nekünk egy papa pici lánya, akit mindennel elkényeztetnek, mégis az apai szeretet már túlment azon a határon, ami még egészséges. Szóval Lilac, - igen, tényleg úgy hívják a főszereplőcsajt, hogy orgona, - nem barátkozhat akárkivel, különben a kedves papa elküldi a csatatérre, és megöleti. Azonban az egyik unalmas gazdagoknak tartott estéjen találkozik Merendsen őrnaggyal, a hős katonával.

„Tarver megölne, ha tudná, hogy ilyen felelőtlen voltam. 
Visszafordulok a világító rúdért, ami csörömpölve esett ki a kezemből, amikor földet értem. 
Előrehajolok, hogy felvegyem, és egyszerre megfagy bennem a vér. 
Egy arc van előttem.”

Tarver Merendsen a való világból jött, nem a fényűző arisztokraták csili-vili látomásából. Két alapjában véve elég különböző főszereplőnk van, akik egy űrhajóbaleset miatt kerülnek egy látszólag lakatlan bolygóra. Az Icaruson kettőjükön kívül senki sem élte túl a balesetet, így egymásra utalva próbálnak meg túlélni és kiutat találni.

„– Reggelit, LaRoux kisasszony? – kérdezi udvariasan. 
Fel tudnám pofozni! 
Istenem, meg tudnám csókolni – mégsem hagyott magamra! 
Ha odahaza lennék, akkor méltóságteljesen, síri csöndben kivonulnék a szobából, és keresnék egy helyet, ahol háborítatlanul összeszedhetem magam.”

Innen válik érdekessé a történet, Lilacnak szembe kell nézni a valódi természettel, a gyaloglással és rossz kajákkal. Tarvernek pedig azzal, hogy most nem csapat katonával, hanem egy elkényeztetett kislánnyal kell túlélnie a vadont… ami sokkal, de sokkal nehezebb feladat.

Mellékszereplőkről nem nagyon beszélhetünk, hisz mindenki halott rajtuk kívül a bolygón – vagy mégse?

„A harag pajzs, és ha leeresztem, darabokra török.”

Külön kiemelném Lilac-ot, aki nagyon sokat változik a könyv kezdete óta, szembenéz a félelmeivel, és többé, nem az a gazdag kislány lesz, akivel először megismerkedhettünk. Sokat fejlődött, és azt hiszem a legjobban akkor kedveltem meg, mikor visszament a holtakkal teli űrhajóba gyógyszerért.

„A suttogások ott vannak, és most hiába hallgatnak, mindketten tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.”

A cselekményről ennél többet nem merek elárulni, de voltak itt idegen lények, túlélés, halál, szellemek, minden, ami csak kellhet. Igazából nem tudom eldönteni, hogy egy sci-fivel vagy egy fantasyval volt-e szerencsém, találkozni, így hát biztosra azt állíthatom, a két műfaj szerelemgyermekét olvashattam el, ami néhol furcsa, néhol szinte megrázó volt.

SPOILER!!!
Végülis hány olyan íróval találkoztunk, aki képes megölni a saját főszereplőjét?? SPOILER VÉGE!

„– Esik az eső – mondom az alvástól rekedt hangon. Megköszörülöm a torkom és ismét megpróbálkozom. – Nincs semmi baj. Egyenesen a felhőkből, csak neked. 
Összeráncolja a homlokát, és még mindig előrehajol, hogy védje magát. 
– Egyenesen a felhőkből? Ez higiénikus így?”

A főszereplők igazi jellemfejlődésen mennek keresztül, egy percig sem unatkozunk, az írópáros végig nagyon dinamikusan vezette a könyvet, és úgy érzem semmit sem hagytak megválaszolatlanul. Mindazonáltal kíváncsi vagyok a folytatásra, hisz úgy gondolom, hogy LaRoux-ot nem lehet csak úgy megzsarolni, ahogy főszereplőink tették.

„– Ágy! – vágok vissza. – De igazi! 
– Te nyertél! – mondja, (…) – Ezt nem tudom überelni.”

A könyv íróinak külön gratulálok, nagyszerű leírásokat kaptunk, a táj nagyszerűen lett bemutatva. Bár ez ötven százalékban a nagyszerű fordítóknak köszönhetjük, akik nagyszerűen fordították az elektronikai fogalmakat.

Összességében elmondhatom, hogy egy igazán jól összetett művet kaphattunk, ami bár a borítójával vett meg magának, nem sajnálom, hogy elolvastam. Azonban nem tudom mi lesz a következő részben, nagyon kétségek között tart ez az új Lilac, de még inkább az, hogy mi lesz szereplőinkkel most, hogy visszatértek a civilizációba.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Egyszerűen gyönyörű

Ajánlom: A sci-fi szeretőinek
Figyelmeztetés: Nem lehet letenni