Sara Raasch - Hó, mint hamu

Megtört ​​szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős

Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?

TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2015
Besorolás: YA, fantasy
Oldalszám: 496
Sorozat: Hó, mint hamu (1)
Eredeti cím: Snow Like Ashes
Hogyan jutott el hozzám? Megláttam a borítóját és beleszerettem, igazán reméltem, hogy a tartalma felér vele.


Azt hiszem, vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban. Sokan furcsállották miért is ezt a könyvet választottam, hisz ők már hallottak róla, hogy durván szerelmi háromszöges történet, már sejthettem volna, hogy nem leszünk jóba ezzel a könyvel. Azonban annyira tetszett a borítója, hogy sutba vágtam a félelmeimet, és csak azért is alapon belekezdtem.

„Hogy bár sosem láttam Télországot, soha egyetlen rabszolgává tett télországival sem találkoztam, sosem tette be a lábamat Télország területére, elvárják tőlem, hogy mindet feláldozzak, mert amíg Télország nem szabad ország, addig én semmit nem számítok.”

Főszereplőnk Meira, aki egy Télország nevű helyről származik, amit évekkel ezelőtt egy másik ország megszállt, a nép nagy részét megölte, akik túlélték a támadást, azokat rabszolgasorba taszította és munkatáborokba zárták. Eddig nincs túl sok kreativitás benne, no de mindegy. Szóval a nagy mészárlás elől huszonöt embernek sikerült megmenekülnie, akik száma mára igencsak megcsappant, és ezek között vannak főhősünk is. A lány bizonyítani akar a kis csipet-csapatuk főnökének, ezért egy igen nehéz feladatra jelentkezik és innen kezdődik el igazán a könyv. Úgy érzem, legalábbis számomra, nem volt könnyű ténylegesen megkedvelni Meirát, tipikus butuska lánynak gondoltam az elején, aki fülig szerelmes az ugyancsak táborukban élő királyba, Matherbe. Azonban ahogy haladt tovább a történetünk, úgy ismertük meg igazán Meirát. Láttuk az álmait, a kétségeit, ahogy keresi a helyét a világban és ez nagyon tetszett. És mikor sziporkázik az öniróniája, hát az valami hatalmas.

„Ez az egész valahogy nem tűnik valóságnak. Olyan sokáig próbáltam, olyan nagyon akartam csak Meira lenni. Csakhogy az sem olyan egyszerű kérdés, hogy ki vagyok tulajdonképpen. Semmi nem egyszerű. Olyan, mint ez a hóesés Jannuari városa fölött…Lehull egy hópehely az üres égboltról. Egyetlen fagyott hópihe. Aztán egy másik, és még egy… És az úton egy szempillantás alatt tucatnyi különböző hópehely hever. Ezekből a kis pelyhekből kiszámíthatatlan hóvihar kerekedik. Gyönyörű, veszélyes, hatalmas.”

A szerelmi háromszög másik két szereplője a már említett Mather, aki egyszerűen nem tudtam megszeretni. Hitegeti, hogy szereti Meirát, de aztán egy olyan szerződést köt, amivel borzalmas helyzetbe hozza a lányt, és ezek után még képes hisztizni is amiatt, mert Meira azt teszi amit kell… Engem teljes mértékben kiborított, mintha egy kisfiú lett volna végig a könyvben, akinek a másik, csúnya herceg elveszi a jaték babáját…
Aztán ott van Theron, Cordell hercege, aki művészlélek, jó harcos, igazán kedves mindenkivel és alapjába véve egy nagyon rendes srác… és én nem értem, Meira miért ilyen nyomorék, hogy nem választja rögtön őt? Na jó, igazi választás nincs a könyvben, de akkoris! Ott van Theron, aki elraboltatja magát, csakhogy megmentse Meirát, aki segít neki, aki sose csapja be és… ahhh, mindegy!

„– Tehát… – szólalok meg, amint elindulunk balra a folyosón – …ön Cordell királyának fia. Milyen érzés királyfinak lenni?     Theron felnevet.
    – Néha nagyon jó, máskor egyenesen borzalmas. Ön gyönyörű. Milyen érzés gyönyörűnek lenni?”

A könyv történetszála talán az, ami teljesen levett a lábamról, nem mondom, hogy valami újat hozott, mert ismert fordulatokkal játszik, de nagyon tetszett, ahogy az írónő összehozta. Nagyon nehéz úgy beszélnem a könyvről, hogy ne adjak ki sok spoilert, de nagyon tetszettek azok a részek, amik a munkatáborba játszódtak. Főleg ahol a barlangba a télországiak a falra vésték az emlékeiket, hogy a kultúrájuk, a múltjuk ne vesszen el.

„Télország mi vagyunk!”

És mindemellett a könyv nagyon jól bemutatja azt, hogy a hatalmon lévő emberek, mennyire érdekemberek. Hogy nem érdekli őket, hogy egy másik országgal és a benne lakókkal mi történik, hogy csak akkor segítenek, ha valamit kapnak cserébe, és hogy még egy nyavalyás ki szerződést se tudnak betartani, mert áskálódnak és csak a saját javukat nézik. Hát Cordell királyától majdnem felfordult a gyomrom.

„– Mondd, hogy van valahol a közelben egy köpönyegbolt – szól Theron. A didergéstől eléggé furcsán ül lován.
Mather felnevet. Éles, szép hang. Évek óta nem hallottam. Napról napra többet mosolyog azzal a gyönyörű, teljes mosolyával, amitől minden felfénylik körülötte.
– Szegény cordelli herceg! Nem tud elviselni egy kis hűvöset?
– Egy kis hűvös? – nyöszörög Theron. A hadseregre mutat. A cordelli katonák ugyanolyan összefagyottnak tűnnek, ugyanúgy feszengenek, mint a vezetőik. – Mire ennek az egésznek vége, csak fagyott katonáink lesznek. Az imént apám tüsszentett, és a tüsszentés cseppekké fagyva, jégesőként hullt le!
Felkacagok, Theron rám pillant.
Tekintete a vidámságból valami mélyebb érzésre vált. Ez az érzés köztünk húzódik, amióta Angra palotájának folyosóján azt a tétova, nyugtalancsókot váltottuk”

Összességében egy nagyon jó könyv volt, aminek szerintem ó cselekménylánca van. Azonban akik nem szeretik a szerelmi háromszöget, azoknak talán kicsit az idegeikre mehet a Theron-Meira-Mather hármas, én teljes mértékben Team Theron vagyok. Mindenesetre ha épp nincs mit olvasnod, és el akarod ütni az időt, ahhoz nagyszerű kis könyv.

„A homlokán vágott sebből vér szivárog a szemébe, ajka egyik fele oldalra húzódik, szánalmas kísérlet, hogy a viszontlátás örömét kimutassa. Még itt is.
Lerogyok előtte,végigsimítok arcán, karján, a sérüléseit érinteni tétovázok.
– Hogyan kerültél ide?
Theron mosolya elrebben. – Ugyanezt kérdezhetném tőled.
Angra pálcája Theron fején koppan. Cordell hercege elterül az obszidián padlón. Aztán fél könyökre támaszkodik, nyugtató lélegzetet vesz, és visszanéz rám.
– Nem akarod elmondani, hogy átadtad magadat nekem? Gáláns módon megpróbáltál beszökni Tavaszföldre, hogy megmentsd, de csak azt érted el, hogy ugyanolyan helyzetbe kerültél? – kérdi Angra, gúnyos vigyorral nézve Theront.”

Értékelésem:
Történet: 5/4 (nem túl eredeti, de jól összerakott)
Borító: Imádom, szerintem gyönyörű.
Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a telet! :D
Figyelmeztetés: Szerelmi háromszög!

Sarah J. Maas - A tűz örököse

„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.”

A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot…

A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: fantasy
Oldalszám: 660
Sorozat: Üvegtrón (3.)
Eredeti cím: Heif of Fire
Hogyan jutott el hozzám? Egy sorozat harmadik kötete

Egyetlen kérdésem van, mi a fenéért vártam én ennyit azzal, hogy elolvassam ezt a könyvet?

Be kell vallanom a második könyv vége felért egy arculcsapással, és nehezen vettem rá magam, hogy a harmadiknak nekikezdjek. Arról nem is beszélve, hogy pletykák keringtek egy új álompasiról, akiről hallani sem akartam, egészen addig míg nem találkoztam vele személyesen…

„– Mennem kell. Össze fogom gyűjteni az udvarom, az udvarunk maradékát, és együtt felállítjuk a legnagyszerűbb hadsereget, amit a világ valaha látott. Minden szívességet és adósságot be fogok hajtani, amivel Celaena Sardothiennek, a szüleimnek, a családomnak tartoznak. És aztán… – A tengerre nézett, hazafelé. – Aztán lerázom a csillagokat is az égről.”

Nos ott vesszük fel a fonalat, hogy Celaena megérkezik Wendlynbe, hogy teljesítse Adarlan királyának legújabb öngyilkossággal felérő küldetését. A harmadik könyv négy szálon is fut, az egyik Celaena küldetése Maeve-nál, hogy minél többet tudjon meg a rémkulcsokról, a mások Mannon szála, és én személy szerint ketté vettem, Chaol és Dorian szálát.

„ – Mindannyian kockáztatunk valamit. – Már alig hasonlított egykori önmagára, a jó barátra, akivel Chaol együtt nőtt fel. A herceg rápillantott a zsebórájára.
– Mennem kell. – Elindult a lépcső felé, arcán nem látszott félelem vagy kétség.
– Ma elmondtad nekem az igazságot, ezért én is elárulok neked valamit: ha ez azt is jelentené, hogy újra barátok lehetünk, akkor sem fordítanám vissza az időt – nem akarok az lenni, aki voltam. Ez meg… – Fejével a szétszóródott kristályok és a tál víz felé bökött. – Szerintem ez is egy jó változás. Ne félj tőle! 
Dorian távozott, és Chaol hiába próbált mondani valamit, nem jött ki hang a torkán. A döbbenettől. Mert amikor Dorian beszélt hozzá, már nem egy herceg nézett vissza rá. 
Hanem egy király.”

A legjobb természetesen Celaena küldetése volt, ahol rengeteg új mellékszereplőt avathattunk, illetve egy új oldaláról ismerhetjük meg kedvenc főhősünket. Celaena végre szembenéz tündér voltával, és a fájdalmas múlttal, mikor még Aelin hercegnő volt. Rengeteg visszaemlékezést kaptunk, és így megismerhettük Aelin szüleit, és azokat az embereket, akik az életüket adták az uralkodó családért.
Emellett többet megtudtunk a tündérek világáról. Leginkább a félvérekről, akiket szinte azonnal a szívébe zár az olvasó, hisz olyan kedvesek Celaena-val, és mindenki mással.
Ééés igen….  nem hagyhatom ki a harmadik könyv legeslegjobb karakterét sem, a híres-hírhedt Rowant sem, akit először gyűlöltem a beteges kiképzési módjai szerint, majd a Celaena kiégési jelenete után azonnal megszerettem. De most már kissé bajban vagyok, ugyanis már nem tudom kinek az oldalán álljak. Az első részben teljes mértékben Team Dorian-os voltam, de beláttam a második részben, hogy Chaol sokkal jobban illene Celaena-hoz. Viszont most kétségbe vagyok esve, mert bár még mindig szeretem Chaol-t, de most már szerelmes vagyok Aedionba, és rajongóként imádom Rowan-t. Mi lesz most velem?
Imádtam Rowan és Celaena jeleneteit, főleg az utolsó nagy csatát, amikor végre láthattuk az igazi Aelint, az erejét, amivel még Maeve-t is sikerült halálra rémítenie. Azt hiszem még sok meglepetést fog okozni nekünk ez a tündérfiú.

„- Legalább ha a pokolba mész – szólt Rowan(..)- akkor együtt leszünk.”

Manon részeihez nem tudok sokat mondani, szinte mindegyiket kihagytam, mert egyáltalán nem érdekeltek. Ezt később biztos meg fogom bánni, de nem bírtam elolvasni….

Doriant nagyon-nagyon sajnáltam, Sorcha nem érdemelte azt amit kapott, bár szerintem egyáltalán nem illett Dorianhoz. Engem egy kicsit jobban felzaklat, hogy nem tudom mi lesz a mi drága hercegünkkel azok után, hogy megmentette Chaolt és amit az apja tett vele…

„Celaenának csokoládét hozott, mivel állítása szerint meg volt sértve, hogy Celaena a távollétét rendes szülinapi ajándéknak tartotta. 

Celaena megpróbálta megölelni, de Rowan nem akarta, és ezt meg is mondta neki. Azért később a fürdőszobából kijövet a széke mögé lopózott, és egy cuppanós csókot nyomott az arcára. Rowan elhessegette, és morgolódva törölgette az arcát, de Celaenának az volt a gyanúja, hogy a védőbástyái mögé engedte őt.”

Chaol végre kezd visszatalálni a régi önmagához, és nagyon jó, hogy próbál még így is Celaena-nak segíteni, de látszik rajta, hogy nagyon kivan. Hisz egyfelől Dorian-t kell védenie, ő a barátja és a királya. De másfelől ott van Celaena, a szerelme, aki viszont az ellenfelük. Nem egyszerű most szegénykémnek.
Azonban jó szövetségesre talál Aedion személyében, akit a világ Adarlan királyának szajhájaként emleget, mivel átállt Adalran oldalára, és aki nem mellesleg Aelin unokatestvére. Chaol és Aedion jeleneteit imádtam, látszik mindkettőjükön, hogy szeretik az uralkodójukat, hűségesek és mindketten nagyon jó harcosok. Nagyon remélem, hogy Aedionnak sikerül kiszabadulnia, és végre találkozhat oly sok év eltelte után Aelinnel.

„Celaena is kinyújtotta kezét Aelin felé, ujjaik összeértek. 
És talpra állt.”

Nagyon-nagyon várom a negyedik kötetet, mert rengeteg kérdés, és lezáratlan ügy maradt. Arról nem is beszélve, hogy Celaena nem tudja mi is történt Adarlanba, így nem tudhat sem Chaolról, sem Dorianról, sem arról, mik történtek Adarlanban.

„– Nagyon kevés érdeklődést mutatnának az irányodban, mert megöregszel és hamarosan leépülsz, ezért nem éri meg az erőfeszítés, hogy meghódítsanak téged. 
 Celaena a szemét forgatta. 
 – Gyilkos humor.”

Kíváncsi vagyok mi lesz Chaollal és Celaena-val. És nagyon-nagyon várom, hogy még többet tudjak meg Rowanről, szóval hol van már az a negyedik rész??

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Még mindig imádom

Ajánlom: A fantasy szerelmeseinek és a sorozat imádóinak

Figyelmeztetés: Rengeteg szexi pasi, aki közül nem könnyű választani…

Tudj meg róla többet:

Könyvmolyképző

Moly

Érdekesség:

Mostanság hódít a híres sorozatokból (film, könyv, sorozat) készülő színezőkönyvek, az Üvegtrónból is készül egy ilyen mestermű:

Mary E. Pearson - Az árulás csókja

EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN. 
Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. 
Ő Lia hercegnő, Morrighan királyságának Első Leánya. 
Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. 
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus, fantasy
Oldalszám: 408
Sorozat: A Fennmaradottak krónikái (1.)
Eredeti cím: The Kiss of Deception
Hogyan jutott el hozzám? Rögtön beleszerettem a borítójába, mikor megláttam a kiadó honlapján.

„Aznap volt a napja, hogy ezer álom elpusztuljon, és egyetlen új szülessen.”

Körülbelül két hónapja szemeltem ki ezt a szépséget a Moly.hu-n, illetve a GABO honlapján, azonban egy barátnőm nem túl pozitív kritikával illette a könyvet, letettem róla. Azonban október végi bevásárlótúrám alkalmával találkoztam újból vele, s immár másodszorra szerettem bele. És meg is szereztem, arról nem is beszélve, hogy két nap alatt kiolvastam… szóval nézzük a könyvet.

„– Néha mindannyian rákényszerülünk olyasmire, amiről azt hittük, sosem tennénk meg.”

A főszereplő Lia, a Morrighan király elsőszülött Leánya, akit politikai megfontolásból akarnak férjhez adni. A lány látva, hogy bátyjai szerelemből nősülnek, nem igazán örül a jövőjének. Hiába kéri szemtelen üzenetben, hogy jövendőbelije jöjjön el hozzá egy „szemrevételezésre”, az válasz nélkül hagyja kérését. és mit is tehetne ez a szegény lány, mint megszökik az esküvője napján.

„– Egy másik élet elvétele – suttogta válaszul –, még ha egy bűnösé is, sosem szabad, hogy könnyű legyen. Ha az volna, alig volnánk többek az állatoknál.”

Be kell vallanom, úgy gondolom nagyon sokan nem fogják szeretni Liát. Úgy gondolom egy elég megosztó személyiség, egyfelől nagyon talpraesett lány, aki nem fél szembeszállni egy harcedzett katonával, ha kell, de csöppet naiv és igen sokszor az olvasó agyára mehet, mint személyiség, de be kell vallanom… én nagyon csíptem!

„Az elkerülhetetlennel kétféleképpen lehet szembenézni: vagy odavonszolnak a sorsod elé, vagy megtámadod.”

Egy összetett ember, aki sokszor pontosan tudja mit akar, majd eltöpreng, hogy jól tette-e, sokszor kérdőjelezi meg önmagát, a tetteit. És ez nem rossz dolog! Gondoljunk, csak bele milyen tök unalom lenne, ha a főhősnő minden tökéletesen csinálna, sosem kételkedne önmagában… És azt hiszem itt éreztem először azt, hogy én sem tudnék dönteni aközött amit szeretnék, és a kötelesség között.

„Most már megértettem, mire jók az emlékművek. Némelyiket kőből és izzadságból emelik, másokat álmokból, de mind olyan dolgokat formáz, melyeket nem akarunk elfelejteni.”

A regény elején Lia teljesen biztos abban, hogy mivel nem szeretné azt a vén csotrogányt, akihez hozzá kell mennie, el kell szöknie. Azonban látva a való világot, az egyszerű közembereket, az országuk helyzetét a szomszédokkal, illetve a barbárokkal, el kezd gondolkodni, hogy vajon jól tette-e. És én ezt nagyon-nagyon-nagyon imádtam! Pontosan bemutatja, hogy a védett falak között egy elkényeztetett, kis semmirekellő volt, de mikor a valóságban kell megállnia a lábán, végre el kell gondolkodnia, hogy hercegnőként igenis vannak kötelezettségei, amiket meg kell tennie, ha tetszik neki, ha nem! és ezt imádtam! Azt hiszem a könyv legerősebb része, az Lia hercegnővé válása.

„– (…) semmi sem tart örökké. Még a nagyság sem. 
– Valami mégis. 
Szembenéztem vele. 
– Igazán? És mégis micsoda? 
– Az, ami számít.”

De ne álljunk meg mellette, a könyv rengeteg mellékszereplőt cipel a hátán, és be kell vallanom, hogy nagyon jól sakkozik velük. mindenkinek volt saját személyisége, akiket kellett, megszerettem, akiket nem azokat nem, és a legrosszabb, hogy volt akit gyűlölni akartam, de nem tudtam. Az írónő annyira jól bemutatta, hogy két egymással hadban álló fél emberei nem gonoszak. Lia is azt hiszi, hogy a barbárok undorító, érzéstelen szörnyek, de minél több időt tölt velük, azt hiszem ő is elgondolkodik rajta, hogy az ellenség is cska ember. Érzésekkel, fájdalommal, boldogsággal.

„– Egész életemben arról álmodtam, hogy valaki önmagamért szeressen. Azért, aki vagyok. Nem mint a király lányát. Nem mint az Első Leányt. Csak engem. És nem azért, mert egy darab papír úgy parancsolja.”

Nos adott nekünk egy herceg, akit nem nevezek nevén, mert a könyvben kell rájönni – amúgy nem nehéz a harmadik-negyedik „A herceg” rész után mindenkinek le fog esni ki-kicsoda. Azt hiszem ő is sokat fejlődik a történetben, leginkább a Liáéhoz való jellemfejlődés vonatkozik rá. Egy elkényeztetett kis ficsúrból, egy érző, gondolkodó és kedves ember lesz, aki belátja bűneit, és mindent hajlandó feláldozni a szerelméért.

„Egy álmot évekig kovácsolhatsz, hogy aztán egy pillanat alatt szilánkokra törjön.”

Az orvgyilkos, akit megint nem nevezek nevén, de könnyen rá lehet jönni ki az, egy elmebeteg gyilkos személyében tűnik fel, de minél többet olvasunk az ő szemszögéből, rá kell jönnünk, hogy nem teljesen ilyen a személyisége. Rengeteg szörnyűséggel kellett szembenéznie, amivel Liának és a hercegnek álmukban sem kellett farkasszemet nézniük, és a végén tisztelni kezdtem őt. Tiszteltem ezt a gyilkost, mert csodálkoztam, hogy épeszű maradt, s képest az érzelmekre.

„Az ördög megérkezett. És különösmód még örültem is neki.”

A szerelmi háromszög. Sokakat megijeszthet ez a szó, de be kell vallanom, nem az „az idegesítő a lány mindkettőt akarja, és a fiúk meg őt akarják a semmiért” típusú. Én igazából mindkét férfit megértem, miért tetszik nekik Lia. Körbenézve a könyvben a többi szereplőn, igazából nem is csodálkozom! Lia mindenkihez képest talpraesettebb, harciasabb és jószívűbb. Itt azonban azt vettem észre, hogy hála istennek, Lia igazából csak az egyikükhöz húzódik, a másikat csak barátként szereti, de be kell vallanom,a  folytatást még nem olvastam!

„– A világ igazságai arra vágynak, hogy megismerd őket, de nem erőszakolják rád magukat, mint a hazugságok teszik. Megkörnyékeznek, a füledbe suttognak, megfestik a sötétet a szemhéjad mögött, a véredbe szűrődnek és felmelegítik, végigfutnak a gerinceden, és megcirógatják a nyakadat, hogy libabőrös leszel. – A kezébe vette a kezemet, öklöt formált belőle, és erősen a gyomorszájamra nyomta. – Néha pedig itt lüktet benned valami, benn a hasadban, mélyen, nehezen – jelentette ki, aztán eleresztett, és továbbindult. – Az a megismerésre vágyó igazság.”

Már így is rengeteget mondtam, és nem akarok spoilerezni, de rengeteg dolog volt ebben a könyvben, amit imádtam. Legyen ezek a vicces herceg-Lia jelenetek, vagy a megrázó pillanat, mikor Lia a saját kezével temette el az országa hadseregét. De példának hozhatnám fel, azokat a nagyon fontos kérdéseket, amiket a könyv nagyon durván boncolgat, mint a: „Szabad a barátnőnknek hazudni valamiben, ha tudjuk, hogy az igazság lelkileg teljesen összeroppantaná?”, vagy „Megbocsáthatunk-e annak, akinek a kezéhez a családom vére tapad?”, „Vajon attól még, hogy az ellenségem, már barbár is?”. Úristen, rengeteg dolog ötlött fel bennem, és lehet, hogy csak én vagyok most nagyon filozofikus, meg elvont, vagy csak a jelenleg politikai helyzet, és a sok szörnyűség hozta ki belőlem, de rengeteg hasonló ötlött fel bennem.

„Megtalállak. A legtávolabbi zugban is megtalállak.”

A könyvről igazából többet nem tudom, hogy eltudnék-e mesélni még több filozófiai eszmefuttatás, vagy hölgyhöz nem illő „Istenem, ez rohadt jó volt” szövegek beékelése nélkül.

Összességében egy nagyon jó ifjúsági regényt kaptam, amiben bár volt szerelmi háromszög, nem a Béla-Csillámpóni-Rüheskutya féle iszonyat, sokkal inkább egy visszafogottabb, még pont nem verem a falba a fejemet kaptam. Egy főszereplőt tettek le elénk, akinek vannak hibái, aki kételkedik olykor magában, de egy erős egyéniség, aki képes küzdeni magáért, és egy jó barátot, aki bármit megtenne a szeretteiért. Nagyszerű férfi szereplőket kaptam, akiket szerettem, igen, mindkettőt szeretem és megtartom, ha Liának nem kellenek. (Nem tudom miért, de szerencsétlen csajt mindig Miának akarom hívni…)

„Gyerekes felszabadultsággal sikítoztunk, mert muszáj volt hinnünk a megmenekülésben. Ha nem hiszünk, legyűr minket a félelem.”

Lehet, hogy kicsit messzire vittem az értékelést, de azt hiszem senki nem fog veszíteni, ha egy borongós napon a kezébe kapja ezt a könyvet, és elolvassa. S ne felejtsétek el: Ami nem öl meg, az megerősít!
S most már ígérem tényleg, az utolsó gondolat. Ha az általam válogatott idézeteket olvasgatjátok, azt hiszem nagyon sok gondolatot találtok, ami nem egy YA könyvbe való, sokkal inkább egy olyan könyvbe, ami nem teológiai és pszichológiai értetlenségekkel akar valamit megmagyarázni. Sokkal inkább egy hétköznapi ember által írt filozofikus könyvben, amit hétköznapi embereknek írtak.

 

A Fennmaradottak krónikái:

A könyv egy trilógia nyitódarabjai, aminek folytatása a The Heart of Betrayal, illetve a The Beauty of Darkness. A GABO a jövő év első felében szeretné elhozni kicsiny hazánkba a trilógia második részét, aminek én csak örülök. Ide vele a Könyvfesztre vagy a Könyvhétre!

Értékelésem:
Történet: 5/5
Borító: Imádom, annyira gyönyörű!
Ajánlom: YA és fantasy szeretőknek
Figyelmeztetés: Nem teljesen mértékben love story, néhol papírzsepit előkészíteni!

További linkek:

Moly.hu

Gabo.hu