Ivy MacGregor: Carina Bartsch - Türkizzöld tél

A helyes, vonzó, de egy csöppnyit arrogáns Elyas Emely idegeire megy. Halloweenkor meg mintha nem is lenne beszámítható. Emelynek nem hagy nyugtot a kérdés, hogy a fiú vajon miért lett hirtelen ilyen távolságtartó, és az egyre csak halogatott találkozó Lucával szintén rossz előérzetet kelt benne. Fellebben a türkizzöld szemű fiút körüllengő titok fátyla is, ám a valóság még rémisztőbb lehet, mint ahogyan azt Emely gondolná. Milyen mélyek valójában a múlt szakadékai? Emelynek pedig be kell látnia, hogy talán tévedett a fiú és a saját érzéseivel kapcsolatban. Az első nagy szerelem örökre összeköti őket, nem tudnak egymástól szabadulni: a szív és az ész harca örökös. Vajon melyik fog végül felülkerekedni? S mi lesz, ha a döntése áraként soha többé nem látja azokat a gyönyörű, türkizzöld szemeket?

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus, new adult
Oldalszám: 424
Sorozat: Cseresznyepiros nyár (2.)
Eredeti cím: Türkisgrüner Winter
Hogyan jutott el hozzám? Beleszerettem az első részbe, nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom a folytatást.

A könyv az első rész végéről veszi fel a fonalat. Emely csúnyán lejáratja magát az emailben, amit Lucanak ír, nem mintha az ember lánya nem jött volna rá, hogy ki is az a Luca…
Szóval az email óta Elyas elég furcsa, legalábbis nem teljesen normális, hogy nem bombázza a lányt a szerelmével, s háziállatokat meghazudtoló kitartásával.

„Az idő minden sebet begyógyít, gondoltam megvetően.
Talán tényleg így is van, legalábbis addig, amíg nem jön a következő seggfej, aki mindent újra feltép.”

Ezen felindulva Emely a bulin hatalmas hülyét csinál magából és végre beindult a már megszokott Bartsch stílus, amit az első részben már úgy megszerettünk. Azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy nagyon sokan lehurrogták a második kötetet, hogy már nem olyan vicces, néha lelki kínszenvedés vagy épp butus a történet. Igaz-e? De még mennyire!

„– Nem kell neki sok idő a fürdőszobában, okos, csodaszép, ugyanannyira szereti az autómat, mint én… Ha most még azt is elmeséled nekem, hogy évente csak egyszer vannak nehéz napjaid, azonnal házassági ajánlatot teszek neked.”

De kérdezem én az ezen vélemények íróitól? Szerintetek az első könyv, az alap sztori, Elyas és Emely szerelmi múltja nem volt butuska? De még mennyire, hogy az volt! Csak épp az első könyvben az a rengeteg poén és szarkasztikus részlet elfedte azt, hogy végülis egy gyermeteg történetet olvasunk.

„Amikor a férfiak szerelmesek lesznek,a föld leggyámoltalanabb teremtményei lesznek.”

A második könyvben is vannak poénok, egy szóval sem mondom, hogy nincsenek, de sajnos aki beleszeretett az első könyv könnyedségébe, az sajnos meg fog csalatkozni a másodikba, ahol keményen boncolja a szerelem és a szerelmi fájdalom témát. Rengeteg hülye helyzet van benne, ami szerintem iszonyatosan béna. Pl.: az a meg nem kapott levél Karácsony előtt. Vagy az email, ami a spamek közé kerül…

„Kiugrottam az ágyból, feltéptem az ajtót, és azt kiáltottam:
– Vibrátort…! (…)
– Vibrátort? – kérdezte Elyas.
Éreztem, ahogyan a forróság vulkánszerűen elönti az arcomat. – Én… én… én… én azt hittem, Eva az.
Ekkor felvonta a szemöldökét. – Azt hitted, Eva az, és vibrátorral akartad üdvözölni?”

Azonban meg kell mondanom, hogy csak később jöttem rá, hogy Bartsch nem gyerekes, béna vagy épp bugyuta problémát vezet fel ezekben a részletekben. Nem. Itt kőkemény társadalmi kritikát olvashatunk a mai fiatalokról! Mert lássuk be, rohadtul könnyű egy szar helyzet miatt levelet írni, vagy épp email összedobni, mint férfiasan, megállni szemben azzal, akivel marha nagy taplók voltunk, és akiket megbántottunk! S sajnos a mai világ már olyan szinten az elektronika bezárt világában rekedt, hogy az már szégyen. S talán, legalábbis én úgy érzem, Bartsch ezzel az ironikus képpel akarja megmutatni, hogy mennyivel egyszerűbb lenen a másik szemébe mondani az igazat.

„– Helyesen értem mindezt, és adsz nekem még egy esélyt, Emely?
Fújtattam és bólintottam.
– Tényleg? – A vonásai tele voltak hitetlenkedéssel, miközben a keze egyfolytában az arcomat simogatta.
– Igen – mondtam. – Férfi vagy. Nem tehetsz róla, hogy már hülyén jöttél a világra.”

Mert lássuk be, a könyv felét kidobhatnánk a kukába, ha Elyas Emely szemébe meri mondani, hogy miért is csapta be ilyen embertelenül durván. Bár Emely meg tök sötét, hogy nem jött rá, hogy mi is áll emögött az egész email meg Luca dolog mögött.

„– Alig bír megállni a lábán, de még mindig nagy a szája. – mondta Andy.
Elyas felsóhajtott. – Nekem mondod. És mert, hogy a szexből ma már úgy néz ki, semmi nem lesz, most hazaviszem a kisasszonyt. – Búcsúzóul megveregette Andy hátát.
– Pffff! – mondtam. – Igazán szemtelen vagy, Elyas!”

A Szereplők közül itt most talán Elyas volt az erősebb egyéniség, hisz végre megismerhettük, hogy ki is ő valójában. Egy komplex, szerethető, erős karaktert kaptunk, aki kiáll a szerettei mellett, szerelemmel szeret, de képes lemondani is, mikor már tényleg későnek érzi. Emellett, talán a legfelnőttesebb karakter is lett a fiatalok közül, gondolok itt a hivatással szembeni kérdésekre, vagy amit tett a barátnőjéért.
Emely sajnos a rengeteg önsanyargatással, meg a béna régi emlékek, illetve a Karácsonyi debütálásával nagyon lehúzta magát a WC-n. S bár meg tudom érteni, hogy szarul esett neki a Luca-dolog, de azért ha szeretünk valakit, meghallgatjuk, hogy mit hoz fel a védelmében. Kivéve ha megcsalt, akkor le kell lőni!

„– Szart kavartál – mondtam. – Sok szart. Ehhez nem fér kétség. De bocsánatot kértél, és elhiszem neked, hogy komolyan gondolod. A magyarázatod sok mindent napvilágra hozott, és sok mindent értek már. – Miután kis szünetet tartottam, tovább beszéltem. – Ennek ellenére lehetséges, hogy ezek után gyakrabban érzem majd szükségét, hogy megüsselek. Kedves volna, ha ilyenkor nyugodtan tűrnéd.”

Mellékszereplők közül Sebastiant tudom kiemelni, aki azért a könnyed viccességet hozta, illetve Emely édesapját, aki hozta a tökéletes, csöndes, de ha kell, beleszól a vitába édesapát, akinek a lánya bármit képes elmondani. Illetve Elyas édesanyját, Alenat, akit inkább érezte Emely anyjának, mint a sajátját. Ő egy gyermekeit féltő, rájuk TÉNYLEG figyelő anya, aki nagyszerű példa a felnőtt gyerekes édesanya képére.

„– Na és? – mondta Elyas. – Az az állat kétszer akkora volt, mint én.
– Éppen a térdedig ért. – vágott vissza Alena.
– Tudod, Elyas, hogy nevezik ezt? – kérdezte Sebastian, akinek egyértelműen az arcára volt írva, milyen jól szórakozik. – Gyerekkori trauma. Az ilyesmit fel kell dolgozni. Ha szeretnéd, tudok neked segíteni. Mégsem akarjuk, hogy a következő kutyánál a nadrágodba csinálj.
Alena prüszkölt a nevetéstől. és Sebastian karjába kapaszkodott.
Elyas viszont a szemét forgatta. – Őrülten vicces.”

Azt hiszem a könyvből ki kell emelnem a Karácsonyos epizódot, ahol végre többet kaphattunk a családokból, a kiscicás részek hatalmasak voltak, csak az egész sokkal jobb lett volna, ha éppen Emely és Elyas nincsenek fasírtban. Szerintem legendás lesz még a halloween-i buli is, ahol Emely eléggé durván megmutatja, hogy milyen egy nagyon-nagyon vicces részeg. De igazából be kell vallanom, az első részt nemhogy űberelni, de még utolérni sem tudta a befejezés.

„Vihogtam. – Bokor úr felfogott…
Elyas felsóhajtott, és közelebb hajolt hozzám. – Megütötted magad?
– Nem tudom.”

Illetve most így a véleményem végén szeretnék egyetlen sort kiemelni, mert ha egyetlen dolog meg is ragad bennetek ebből a könyvből, akkor szeretném ha ez maradni, és egy életre a felvésnétek az agyatokba:

„A jó ellentéte nem a rossz, hanem a jót akartam.”

Összefoglalva, akik elolvasták az elsőt és szerették, azok mindenképpen lássanak neki. Akiket csak a hangulata fogta meg a Cseresznyepiros nyárnak, azok kössék fel a gatyájukat, mert itt rengeteg fájdalom, önsajnálat és szerelmi bánat lesz. Persze mindamellett, hogy azért visszatér a Bartsch-humor is :D

„A kezével megfogta az ajtót, hogy becsukja, de aztán hirtelen megtorpant, és aggodalmasan vizsgált a tekintetével. − Emely, nem hányod össze a Mustangomat, ugye?
Nevettem. − Ne aggódj, inkább visszanyelem.
Az arca szemmel láthatóan felragyogott. − Istenem, szeretem ezt a nőt − dünnyögte magában, aztán becsukta az ajtót.”

Értékelésem: