Anne L. Green - A sötétség fogságában

Milyen messzire mennél az igaz szerelemért?

Ez a gondolat foglalkoztatta sok nőtársával együtt Anne L. Greent is, A remény hajnala című sikerkönyv szerzőjét, mikor belekezdett második regényének megírásába. 
Az egykori műkorcsolya bajnok, Chris Stuart drogcsempészek fogságába esik, miután bátyja magára haragítja egy bűnszervezet vezetőjét. A szókimondó, csinos nő élete veszélybe kerül, de az igazi kockázatot az a kínzó szenvedély és őrült vágy jelenti számára, melyet akkor tapasztal, mikor jóképű fogva tartójának tengerkék szemébe néz. Ekkor döbben rá, hogy az addigi élete milyen szürke és üres volt. Christine teljesen összezavarodik, mert ott talál önmagára, ahol a legkevésbé számít rá. 
Egyetlen dolog válik számára egyre világosabbá: senki nem az, akinek mutatja magát. Vajon Andrew Dark, a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? Mindkettőjük számára kezdetét veszi az érzelmi hullámvasút, amelyet a másik közelsége vált ki belőlük. Folyamatosak lesznek a belső vívódások, megszűnnek a józan, ésszerű döntések és már csak a féktelen szenvedély marad. 
De vajon a férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre?

Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus
Oldalszám: 310
Sorozat: -
Eredeti cím: -
Hogyan jutott el hozzám? Először is jó barátok vagyunk az írónővel, ha szabad így nyilatkoznom, illetve így is-úgy is elolvastam volna az első könyve után, mennyiben fejlődött.

Be kell vallanom már egy hónapja kiolvastam a könyvet, mégis vártam a kritikámmal, mivel a könyv becsukása után azt hiszem nem tudtam volna épkézláb szöveget létrehozni. Most azonban, egy hónap elteltével azt hiszem ideje leírnom a gondolatokat, amik a könyv olvasása közben felmerültek bennem.

„A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat.”

A könyvet magától az írónőtől kaptam, ami nagyon sokat jelent, mert még soha életemben nem kaptam egy írótól sem semmit, de még kiadótól sem. Ha jobban belegondolok még eddigi húsz évem alatt nem igazán nyertem semmit sem…. Mindegy, nem itt akarok megállni, hanem ott, hogy nem azért kaptam a könyvet, mert „írj már lécci Ivy egy jó kritikát, amiben fényezel, értelmetlenül”. Bár nem tudom pontosan idézni Anne-t, röviden annyit mondott nekem, hogy az igazi véleményem érdekli, hogy fejlődni szeretne, jobb akar lenni. Azt hiszem ez lenyűgöző egy írótól, persze mondhatjuk, hogy ez minden íróval így van, de be kell vallanom, nem, nem így van. Találkoztam olyanokkal, akik szennyet adtak ki a kezük közül, ők mégis azt hitték maguk készítették a spanyol viaszt…

„– A józan ész azt diktálná, hogy menekülj, vissza se nézve. 
– Csakhogy engem hosszú idő után végre nem az eszem, hanem a szívem irányít.”

Nos a rövid kiakadásom után lássuk a könyvet, ami idén került a boltokba, Anne L. Green második könyvét. Ha kicsit jobban utána olvastok, megtudhatjátok, hogy jóval A remény hajnala előtt íródott, azonban az írónő nem merte ezt a könyvét először kiadatni. Hát ez hatalmas hiba volt! Ha Anne ezzel a könyvvel robban volna be a könyvpiacra, azt hiszem ezerszer többen kapkodnának most a második kötetéért.

„Mindannyian követünk el hibákat, de azért élünk, hogy változtassunk rajtuk.”

A cselekmény egy fiatal nőről szól, akinek az életét jelentős mértékben elrontotta a családja, az anyja állandóan jégkorcsolya bajnokságokra rángatta, míg végül kiégett, a bátyja egy büdös kis féreg, akit legjobb napjaimon is inkább kiherélnék, az apja bár szerettek, rohadtul nem volt tekintettel rá, és akit a barátja csúnyán kihasznál.

„A remény azoknak a luxusa, akiket nem terhel a végzet.”

Az adott rossz fiú főszereplőnk elraboltatja a lányt, miután annak hülye bátyja meglopja őt,s zálogba a testvérét ajánlja fel. Arról már ne is tegyünk említést, hogy a kedves tesó elfelejtette megemlíteni az ügyeletes szépfiúnknak, Andrew Darknak, hogy a cserealap történetesen, nő.

„– Nem, Betsey, már világosan az értésedre adtam, hogy köztünk nem volt és nem is lesz soha semmi… Nem, ne gyere ide megbeszélni… Nem, nem tudsz meggyőzni az ellenkezőjéről – rövid hallgatás következett, azt hittem, befejezte, és újra kikukucskáltam, ekkor ismét üvölteni kezdett. – Akkor másképp fogalmazok. Kopj le! Szállj le rólam! – Nagyot ugrottam ijedtemben. Ledobta a telefont az ülőgarnitúrára és szembe találta magát velem. 
– A népszerűség ára, Mr. Dark? – cukkoltam, és élveztem a helyzetet.„

A könyv bemutatja, hogy igaz szerelemre leginkább ott találunk, ahol soha a büdös életben nem gondolnánk. Chris, a főszereplő hölgyike lassan ismeri meg a titokzatos Mr. Darkot, akit először csak egy szívtelen maffiózónak hisz, azonban hamarosan rá kell jönni, hogy nem minden fekete-fehér. Andrew nem az a féreg, akinek gondoltuk volna, rossz közegbe került szegény fiú, aki végül is csak túlélni akart. Mert mind ezt akarjuk leginkább. Túlélni.

A könyv maga rengeteg fordulatot, és rohadt szemétládát tartalmaz, akiket legszívesebben fejjel lefelé lelöktem volna egy felhőkarcoló tetejéről, hogy érezzék a törődést, legalább annyira, amennyire ők tették azt másokkal. Rengeteg minden van, amit nem szeretnék kifejteni, hisz akkor minek olvasnátok el, viszont cselekménybe nincs hiány, van lövöldözés, igen sok halál, szerelem, szex, ármánykodás, én inkább a könyv előnyeit és hátrányait emelném ki.

„Ahol szeretünk, ott az otthonunk, – az otthon, melyet lábunk elhagyhat, de szívünk sohasem.”

Talán kezdjük is azokkal, amikkel nem tudtam megbarátkozni, sok kritikám olvastam róla, a végére túlvontatott lett, már alig várták, hogy vége legyen. Valljuk be a vége felé kicsit felgyorsulhattunk volna, de nem hiszem, hogy ez akkora baj lenne, hogy eret kéne vágnunk. Nekem inkább a huzavona volt sok azt hiszem, ez a sok otthagylak - mégis visszamegyek, visszahozol meg ilyesmi annyira nem feküdt. Süssük el egyszer, oké, de azért ne túl sokszor. Én sem vagyok teljesen normális ha nevekről van szó, de… Mr. Dark és Mr. White? Anne, neked ennél sokkal jobb fantáziád van, arrról nem is szólva mennyien elsütötték már ezt :(

„Elárulok egy titkot, a filmekben sem a jófiúknak szurkolok.”

Halk megjegyzés: Hát én sem! Be kell vallanunk lányok, hogy elsősorban a rossz fiúkra bukunk, akik kitépik a szívünket, örömtáncot járnak rajta, majd nagy ívben kikerülnek minket. Ilyen a női faj… ha a jófiúkba szeretnénk bele, nem létezne a csokoládé, a romantikus könyvek és Robert Downey Jr.

Én személy szerint szeretem az írónő stílusát, kicsit szókimondó, kicsit nyers néha, a karaktereinél el kell fogadnunk, hogy az erősebb nőket tolerálja, ami nem probléma. Viszont be kell vallanunk, ez a könyv sem volt tökéletes, megvannak a maga kis hibái, de kit érdekel, ha eltereli róla figyelmünket? Most lehet azt gondolni, hogy de ha hibás akkor már rossz is, meg, hogy mennyi könyvet húztam már le emiatt. De kit érdekelnek a hibák, ha a könyv olvastatja magát? Nem kell egy Ulyssesnek lennie könyörgöm, a lényeg a könyv kisugárzása, és azt hiszem, ebből a szempontból Anne nagyot alkotott.

„A bosszú korántsem olyan édes, mint amilyennek mondják.”

Mert kit érdekel, hogy néha semmi értelme, amit olvasok, vagy máshogy, könnyebben meglehetett volna oldani már az elején, ha totál elmerülök abba, hogy a főszereplők egymásra utaltságát, és az együttes problémamegoldása fergeteges? Ha egy olyan közeget kaptam, amit imádok? Rengeteg hibája van az új FTT köteteknek, a Cole könyveknek, vagy tegyük fel a Stray sorozatnak, de kit érdekel? Szerettem a főszereplőket, szerettem a cselekményt, és akinek nem tetszik, az olvasson szennylapot, mert az való neki. Ennyi.

„– Az autóban van elsősegélydoboz és egy üveg whisky a kesztyűtartóban. Hozd ide! – utasított, és 
bár szinte megbénított a félelem, siettem, ahogy csak tudtam. Találtam még egy pokrócot is. 
Letérdeltem mellé, és meghúztam a whiskysüveget. Elnevette magát, majd összerándult a fájdalomtól. 
– Az nekem kell, nem neked – nyögte. 
– Szükségem volt rá, bocs.”

Összességében egy aranyos tündérmeseszerű romantikus könyvet kaptam, ami sokkal jobb volt a A remény hajnalánál. Végre átléptük a bűvös 300 oldalt, aminek nagyon örültem. Én magam nem vagyok egy nagy modern romantika kedvelő, de le lehet kenyerezni egy skótos történelmi romantikussal, de A sötétség fogságában-nal is elbántam! A borító nagyon tetszik, én tudom, hogy hatalmas küzdelmet kellett vívni érte, de jól tette Anne, hogy kiállt mellette, de amit még jobban szeretek az a borítón lévő kis szövegecske: Milyen messzire mennél el az igaz szerelemért?
A mai emberek nyolcvan százaléka maximum a saroknál lévő boltig, de ezt már csak halkan teszem hozzá…

„Ha minden ésszerű lenne a földön, akkor nem történne semmi.”

Amivel azonban kiásom a csatabárdot, és amiért az Álomgyár kiadó soha az életben többet a tájékomra sem néz, sőt lehet, hogy kiátkoz, azaz, hogy egyszerűen utálom, amit kinyomtattak. Könyörgöm, térden állva kérem őket, hogy két számmal legyen már nagyobb az a betűméret, mert szó szerint kifolyik a szemem a könyv felénél! Azt ezt sok szemüveges nevében mondtam most ki.

Értékelésem:

Történet: 5/4,5

Borító: Imádom  :D Nekem is kell egy hajócska…

Ajánlom: a modern romantikus kedvelőinek, és azoknak, akiknek elegük van a szex könyvekből

Figyelmeztetés: iszonyatosan kicsik a betűk!!!

További linkek:

Moly

Álomgyár

Mary E. Pearson - Az árulás csókja

EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN. 
Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána. 
Ő Lia hercegnő, Morrighan királyságának Első Leánya. 
Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos. 
Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus, fantasy
Oldalszám: 408
Sorozat: A Fennmaradottak krónikái (1.)
Eredeti cím: The Kiss of Deception
Hogyan jutott el hozzám? Rögtön beleszerettem a borítójába, mikor megláttam a kiadó honlapján.

„Aznap volt a napja, hogy ezer álom elpusztuljon, és egyetlen új szülessen.”

Körülbelül két hónapja szemeltem ki ezt a szépséget a Moly.hu-n, illetve a GABO honlapján, azonban egy barátnőm nem túl pozitív kritikával illette a könyvet, letettem róla. Azonban október végi bevásárlótúrám alkalmával találkoztam újból vele, s immár másodszorra szerettem bele. És meg is szereztem, arról nem is beszélve, hogy két nap alatt kiolvastam… szóval nézzük a könyvet.

„– Néha mindannyian rákényszerülünk olyasmire, amiről azt hittük, sosem tennénk meg.”

A főszereplő Lia, a Morrighan király elsőszülött Leánya, akit politikai megfontolásból akarnak férjhez adni. A lány látva, hogy bátyjai szerelemből nősülnek, nem igazán örül a jövőjének. Hiába kéri szemtelen üzenetben, hogy jövendőbelije jöjjön el hozzá egy „szemrevételezésre”, az válasz nélkül hagyja kérését. és mit is tehetne ez a szegény lány, mint megszökik az esküvője napján.

„– Egy másik élet elvétele – suttogta válaszul –, még ha egy bűnösé is, sosem szabad, hogy könnyű legyen. Ha az volna, alig volnánk többek az állatoknál.”

Be kell vallanom, úgy gondolom nagyon sokan nem fogják szeretni Liát. Úgy gondolom egy elég megosztó személyiség, egyfelől nagyon talpraesett lány, aki nem fél szembeszállni egy harcedzett katonával, ha kell, de csöppet naiv és igen sokszor az olvasó agyára mehet, mint személyiség, de be kell vallanom… én nagyon csíptem!

„Az elkerülhetetlennel kétféleképpen lehet szembenézni: vagy odavonszolnak a sorsod elé, vagy megtámadod.”

Egy összetett ember, aki sokszor pontosan tudja mit akar, majd eltöpreng, hogy jól tette-e, sokszor kérdőjelezi meg önmagát, a tetteit. És ez nem rossz dolog! Gondoljunk, csak bele milyen tök unalom lenne, ha a főhősnő minden tökéletesen csinálna, sosem kételkedne önmagában… És azt hiszem itt éreztem először azt, hogy én sem tudnék dönteni aközött amit szeretnék, és a kötelesség között.

„Most már megértettem, mire jók az emlékművek. Némelyiket kőből és izzadságból emelik, másokat álmokból, de mind olyan dolgokat formáz, melyeket nem akarunk elfelejteni.”

A regény elején Lia teljesen biztos abban, hogy mivel nem szeretné azt a vén csotrogányt, akihez hozzá kell mennie, el kell szöknie. Azonban látva a való világot, az egyszerű közembereket, az országuk helyzetét a szomszédokkal, illetve a barbárokkal, el kezd gondolkodni, hogy vajon jól tette-e. És én ezt nagyon-nagyon-nagyon imádtam! Pontosan bemutatja, hogy a védett falak között egy elkényeztetett, kis semmirekellő volt, de mikor a valóságban kell megállnia a lábán, végre el kell gondolkodnia, hogy hercegnőként igenis vannak kötelezettségei, amiket meg kell tennie, ha tetszik neki, ha nem! és ezt imádtam! Azt hiszem a könyv legerősebb része, az Lia hercegnővé válása.

„– (…) semmi sem tart örökké. Még a nagyság sem. 
– Valami mégis. 
Szembenéztem vele. 
– Igazán? És mégis micsoda? 
– Az, ami számít.”

De ne álljunk meg mellette, a könyv rengeteg mellékszereplőt cipel a hátán, és be kell vallanom, hogy nagyon jól sakkozik velük. mindenkinek volt saját személyisége, akiket kellett, megszerettem, akiket nem azokat nem, és a legrosszabb, hogy volt akit gyűlölni akartam, de nem tudtam. Az írónő annyira jól bemutatta, hogy két egymással hadban álló fél emberei nem gonoszak. Lia is azt hiszi, hogy a barbárok undorító, érzéstelen szörnyek, de minél több időt tölt velük, azt hiszem ő is elgondolkodik rajta, hogy az ellenség is cska ember. Érzésekkel, fájdalommal, boldogsággal.

„– Egész életemben arról álmodtam, hogy valaki önmagamért szeressen. Azért, aki vagyok. Nem mint a király lányát. Nem mint az Első Leányt. Csak engem. És nem azért, mert egy darab papír úgy parancsolja.”

Nos adott nekünk egy herceg, akit nem nevezek nevén, mert a könyvben kell rájönni – amúgy nem nehéz a harmadik-negyedik „A herceg” rész után mindenkinek le fog esni ki-kicsoda. Azt hiszem ő is sokat fejlődik a történetben, leginkább a Liáéhoz való jellemfejlődés vonatkozik rá. Egy elkényeztetett kis ficsúrból, egy érző, gondolkodó és kedves ember lesz, aki belátja bűneit, és mindent hajlandó feláldozni a szerelméért.

„Egy álmot évekig kovácsolhatsz, hogy aztán egy pillanat alatt szilánkokra törjön.”

Az orvgyilkos, akit megint nem nevezek nevén, de könnyen rá lehet jönni ki az, egy elmebeteg gyilkos személyében tűnik fel, de minél többet olvasunk az ő szemszögéből, rá kell jönnünk, hogy nem teljesen ilyen a személyisége. Rengeteg szörnyűséggel kellett szembenéznie, amivel Liának és a hercegnek álmukban sem kellett farkasszemet nézniük, és a végén tisztelni kezdtem őt. Tiszteltem ezt a gyilkost, mert csodálkoztam, hogy épeszű maradt, s képest az érzelmekre.

„Az ördög megérkezett. És különösmód még örültem is neki.”

A szerelmi háromszög. Sokakat megijeszthet ez a szó, de be kell vallanom, nem az „az idegesítő a lány mindkettőt akarja, és a fiúk meg őt akarják a semmiért” típusú. Én igazából mindkét férfit megértem, miért tetszik nekik Lia. Körbenézve a könyvben a többi szereplőn, igazából nem is csodálkozom! Lia mindenkihez képest talpraesettebb, harciasabb és jószívűbb. Itt azonban azt vettem észre, hogy hála istennek, Lia igazából csak az egyikükhöz húzódik, a másikat csak barátként szereti, de be kell vallanom,a  folytatást még nem olvastam!

„– A világ igazságai arra vágynak, hogy megismerd őket, de nem erőszakolják rád magukat, mint a hazugságok teszik. Megkörnyékeznek, a füledbe suttognak, megfestik a sötétet a szemhéjad mögött, a véredbe szűrődnek és felmelegítik, végigfutnak a gerinceden, és megcirógatják a nyakadat, hogy libabőrös leszel. – A kezébe vette a kezemet, öklöt formált belőle, és erősen a gyomorszájamra nyomta. – Néha pedig itt lüktet benned valami, benn a hasadban, mélyen, nehezen – jelentette ki, aztán eleresztett, és továbbindult. – Az a megismerésre vágyó igazság.”

Már így is rengeteget mondtam, és nem akarok spoilerezni, de rengeteg dolog volt ebben a könyvben, amit imádtam. Legyen ezek a vicces herceg-Lia jelenetek, vagy a megrázó pillanat, mikor Lia a saját kezével temette el az országa hadseregét. De példának hozhatnám fel, azokat a nagyon fontos kérdéseket, amiket a könyv nagyon durván boncolgat, mint a: „Szabad a barátnőnknek hazudni valamiben, ha tudjuk, hogy az igazság lelkileg teljesen összeroppantaná?”, vagy „Megbocsáthatunk-e annak, akinek a kezéhez a családom vére tapad?”, „Vajon attól még, hogy az ellenségem, már barbár is?”. Úristen, rengeteg dolog ötlött fel bennem, és lehet, hogy csak én vagyok most nagyon filozofikus, meg elvont, vagy csak a jelenleg politikai helyzet, és a sok szörnyűség hozta ki belőlem, de rengeteg hasonló ötlött fel bennem.

„Megtalállak. A legtávolabbi zugban is megtalállak.”

A könyvről igazából többet nem tudom, hogy eltudnék-e mesélni még több filozófiai eszmefuttatás, vagy hölgyhöz nem illő „Istenem, ez rohadt jó volt” szövegek beékelése nélkül.

Összességében egy nagyon jó ifjúsági regényt kaptam, amiben bár volt szerelmi háromszög, nem a Béla-Csillámpóni-Rüheskutya féle iszonyat, sokkal inkább egy visszafogottabb, még pont nem verem a falba a fejemet kaptam. Egy főszereplőt tettek le elénk, akinek vannak hibái, aki kételkedik olykor magában, de egy erős egyéniség, aki képes küzdeni magáért, és egy jó barátot, aki bármit megtenne a szeretteiért. Nagyszerű férfi szereplőket kaptam, akiket szerettem, igen, mindkettőt szeretem és megtartom, ha Liának nem kellenek. (Nem tudom miért, de szerencsétlen csajt mindig Miának akarom hívni…)

„Gyerekes felszabadultsággal sikítoztunk, mert muszáj volt hinnünk a megmenekülésben. Ha nem hiszünk, legyűr minket a félelem.”

Lehet, hogy kicsit messzire vittem az értékelést, de azt hiszem senki nem fog veszíteni, ha egy borongós napon a kezébe kapja ezt a könyvet, és elolvassa. S ne felejtsétek el: Ami nem öl meg, az megerősít!
S most már ígérem tényleg, az utolsó gondolat. Ha az általam válogatott idézeteket olvasgatjátok, azt hiszem nagyon sok gondolatot találtok, ami nem egy YA könyvbe való, sokkal inkább egy olyan könyvbe, ami nem teológiai és pszichológiai értetlenségekkel akar valamit megmagyarázni. Sokkal inkább egy hétköznapi ember által írt filozofikus könyvben, amit hétköznapi embereknek írtak.

 

A Fennmaradottak krónikái:

A könyv egy trilógia nyitódarabjai, aminek folytatása a The Heart of Betrayal, illetve a The Beauty of Darkness. A GABO a jövő év első felében szeretné elhozni kicsiny hazánkba a trilógia második részét, aminek én csak örülök. Ide vele a Könyvfesztre vagy a Könyvhétre!

Értékelésem:
Történet: 5/5
Borító: Imádom, annyira gyönyörű!
Ajánlom: YA és fantasy szeretőknek
Figyelmeztetés: Nem teljesen mértékben love story, néhol papírzsepit előkészíteni!

További linkek:

Moly.hu

Gabo.hu

A Felföld ködén túl

Végre kapott borítót Karen Marie Moning A felföld ködén túl című könyve, a  "Mikulásos kívánságlistásos bejegyzéses" összefoglalómban már írtam a könyvről. Azonban akkor még borítót nem tudtam mutatni, hát most íme:

Egy csábító skót földesúr…

Az egész királyság csak úgy ismeri, Hawk, a Héja, a csatamezők és a női szalonok legendás ragadozója. Érintésének egyetlen nő sem tud ellenállni, de senki sem férkőzhet a szívébe, míg egy bosszúszomjas tündér át nem ráncigálja Adrienne de Simone-t a modern Seattle-ből a középkori Skóciába. A túlságosan is merész, túlságosan is egyenes lány még egy idegen évszázad foglyaként is leküzdhetetlen kihívást jelent a XVI. századi csábítónak. Bár házasságra kényszerülnek, Adrienne megfogadja, hogy távol tartja magától Hawkot…

Egy nő, aki az idő foglya…

A hírhedt uraságot csak tökéletes „nem” fogadja a lány tökéletes ajkán, de Hawk megesküszik, hogy felesége vágyakozva fogja suttogni a nevét, és könyörög a szenvedélyért, amit lángra lobbant benne. Nem állhat közéjük sem idő, sem távolság, el fogja nyerni a szerelmét! Bár Adrienne nem biztos abban, hogy helyes engednie a szívében ébredező érzelmeknek, kétségeinél erősebbnek tűnik Hawk elszántsága, hogy maga mellett tartsa a lányt…

A könyv a Magyarországon méltán híres Tündérkrónikák előzmény sorozata, ami a Cor Leonis gondozásába kerül a közönség elé. Reméljük hamarosan Dani sztorija, a Tündérkrónikák folytatása, a Burned is napvilágot láthat idehaza, hisz külföldön már sikert aratott.

A könyv előrendelhető a Cor Leonis-nál, a Bookline -nál, illetve a Libri -nél is.

Édenkert, vagyis Julianne Donaldson - Edenbrooke

Marianne Daventry bármit megtenne, hogy elszökhessen a rémesen unalmas Bathból és udvarlója egyre terhesebbé váló ostromai elől. Nem csoda hát, hogy amikor ikertestvére, Cecily, meghívja őt Edenbrooke-ba, a pazar vidéki birtokra, kapva kap az ajánlaton. Marianne arra számít, hogy végre kipihenheti magát és kedvére gyönyörködhet a szeretett angol tájban, miközben testvére Edenbrooke jóképű örökösét igyekszik becserkészni. Ám idővel rájön, hiába a leggondosabb tervezés, bármikor porszem csúszhat a gépezetbe. 
Marianne, aki először egy útonállóval keveredik ijesztő összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az uralmat az élete fölött. 
Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Besorolás: romantikus, történelmi
Oldalszám: 320
Sorozat: -
Eredeti cím: Edenbrooke
Hogyan jutott el hozzám? Tanulnom kellett volna, de nem volt kedvem… inkább elolvastam :D

Már régebben is találkoztam ezzel a könyvvel, de úgy voltam vele, hogy várok még, megnézem mit írnak róla Molyon, hogy mások mit szólnak hozzá. Mert lássuk be, nincs annál nagyobb csalódás, ha szar egy történelmi regény. Azonban miután a múlt héten növénytan beszámolóra kellett volna tanulnom, inkább elolvastam a könyvet. Szóval lássuk az Edenbrooke-ot.

„– A szerelmes levél célja – magyarázta tudálékos hangon –, hogy 
olyan érzelmeket közvetítsen, amiket élő szóban nem lehet elmondani. 
íme, az első kérdés: mi gátolhat meg egy úriembert abban, hogy nyíltan 
megvallja az érzelmeit? 
(…) 
– Ööö, mondjuk az, hogy… néma?”

A könyv főszereplője Marianne, aki nemrég vesztettel el édesanyját, az apja külföldre ment és ikertestvére a városba költözött, míg ő maga vidéken ragadt a nagymamájával. Az adott korszakhoz képest nyitott lány, igen okos, s művelt, azonban érzelmileg túlontúl kötődött a családjához ahhoz, hogy saját életét élje. Mikor kap egy levelet, amiben meghívják Edenbrokeba, ahol ikertestvére Cecily is ott lesz, boldogan indul útnak.

„– Óhajt valamit? – kérdeztem. 
– Igen. 
Philip előrehajolt, és megfogta a kezem. A szívem vad kalapálásba kezdett az érintése nyomán. Az eszem azt súgta, hogy húzzam el a kezem, de sehogy sem tudtam rávenni magam. 
– És mi lenne az? – cincogtam suttogásnak is beillő hangon. 
– Egy mosoly. Egész nap nélkülöznöm kellett.”

Azt hittem először egy unalmas kis történetnek nézek elébe, azonban be kell vallanom kellemesen csalódtam. Már az elején találkozunk útonállókkal, lőtt sebbel, titokzatos úriemberekkel, akik mindent megtesznek egy ismeretlen hölgyért. A titokzatos úrról aztán kiderül, hogy nem más, mint Edenbrooke úra, s nem mellesleg Marianne ikertestvérének a szerelme. Vagyis nem szerelme, úgy gondolom túl erős szó arra, ahogy Cecily vélekedik a jó öreg Philipről, inkább a préda lenne az igazi!

„– Hová tűntél? Már megint az erdőben csatangoltál, mint valami parasztlány? 
… 
– Nem, nagymama, csak páratlan napokon lófrálok az erdőben. Páros napokon fejni tanulok. 
Lehajoltam, és homlokon csókoltam. Egy pillanatra megszorította a karomat. Így mutatta ki a szeretetét. 
– Hm. Szerinted ez mulatságos? – kérdezte. 
– Nem kifejezetten. Még sokat kell gyakorolnom, hogy rendesen meg tudjak fejni egy tehenet. Egyenlőre siralmasan kétbalkezes vagyok.”

Philip egy minden tekintetben vett úriember, aki halálra rémül attól, hogy Cecily Edenbrooke-ba megy, így eldönti, elhagyja a várost és minél messzebbre megy, azonban mikor találkozik Marianne-nel megváltozik a véleménye. Ahogy egyre több időt töltenek együtt, s megismeri a lányt, a szókimondóságát és a fájdalmait kezd beleszeretni, ahogy Marianne is belé. Egészen addig, míg kiderül, a férfinak nincs fivére, s Cecily tényleg belé „szerelmes”.

„Amikor Philipre pillantottam,rajtakaptam,hogy ő is legalább olyan feszülten tanulmányoz engem,mint én a festményt. 
-Gyönyörű.-intettem a fejemmel a kép felé. 
Philip szembefordult velem,egyik vállát a falnak vetette. 
-Én is pontosan erre gondoltam.”

Amint kiderül ez az apróság, Marianne és a történet is nyíl egyenes irányba kezd zuhanórepülést. Szegény lány, annyira szereti a nővérét, hogy lemond Philipről –ahh, csak én látom, hogy Cecily egy önző dög és bárkivel képes enyelegni, de tényleg? -, s Philip is nagy hülyeségeket beszél, amit sajnos a lány félreért – nem, mintha nem lehetne nem félreérteni, ez a Philip olyan ügyefogyott. Na mindegy…

„Nos, akkor, mi lesz a megszólítás? 
– Az illető neve? – találgattam. 
– Merőben fantáziátlan.”

Aztán benézünk egy-két bálba, betekintést kapunk egy leányrablásba, szerelmeslevelek írásába, s máris létrejött egy nagyszerű, szerethető romantikus történelmi regény, amit csak ajánlani tudok mindenkinek! Sajnos többet nem mesélhetek el a könyvről, mert félek, hogy elsütök pár poént, vagy spoilerezek a történetről. Azonban azt elmondhatom, hogy egy nagyon jó könyv, egy visszafogott Julia Quinnre emlékeztetett.

„– Lesz szíves elárulni a nevét? 
A férfi habozott, majd udvariasan így szólt: 

– Inkább nem.”

Kedvenc részeim azok, amikben Philip és Marianne együtt vannak, leginkább a szerelmes levél írásának tanítása, a mezei kiruccanások, és a lányrablás, illetve a híres levél, amit szövevényes módon Philip megkapott. Ezeket semmiképpen ne hagyjátok ki!

Értékelésem:
Történet: 5/4
Borító: Szép.
Ajánlom: A történelmi romantikusok szeretőinek.
Figyelmeztetés: Cecily egy kis hisztis, kis férfiimádó, kis….