Carina Bartsch - Cseresznyepiros nyár

Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét. 
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Besorolás: romantikus
Oldalszám: 460
Sorozat: Cseresznyepiros nyár (1.)
Eredeti cím: Kirschroter Sommer

Hallottam a könyv felől jókat is, meg rosszakat is, szóval úgy döntöttem én leszek a döntőbíró. Eddig egyetlen német ajkú írótó olvastam, Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiáját, és az tetszett, szóval nézzük második német írómat.

Emely tipikus egyetemista lány, haja hétköznapi barna, a szemei sötétek, olyan kétbalkezes, mint Bella Swan (Alkonyat sorozat), szóval semmi különleges nincs benne. Kivéve azt, hogy mióta az eszét tudja legjobb barátnőjének bátyjába szerelmes. No, a barátnő, Alex visszatér Berlinbe és beköltözik bátyja lakásába és innentől fogva gyökerestül megváltozik Emely élete.

„Vannak emberek, akik tudnak táncolni, és megint csak vannak olyan emberek, mint én, akiknek a mozdulatai inkább epileptikus rohamra vagy korcsolyázó pingvinekre emlékeztetnek.”

Az egész könyv mozgatórúgója egy gyermeki nézeteltérés, ami talán sok olvasót untat, vagy épp sokaknak az agyára mehet, de szerintem iszonyatosan emberi. Emiatt elég gyermeteg az ellentét, de teljes mértékben érthető, hogy Emely miért is lett ilyen. Egy gyermekkori szerelmi fájdalom, mikor az első szerelmed egy bunkó vadbarom veled iszonyatos lelki törést okoz egy tininek, aki csak akkor kezdi kibontani a szárnyait. Akkor próbálgatja az önbecsülését.
Én nem találtam a múltjában semmi kivetnivalót.

„Pedig éppen a könyvek voltak a Föld legnagyobb ajándékai. Művészien egymás mellé sorakoztatott szavak, amelyek dallammá válnak, és képekké alakulnak. Fehér, üres papírlapok, amelyeken nagyobb világok kelnek életre, mint maga az univerzum. Világok, amelyek megigézik az embert, és mindent elfeledtetnek vele, ami körülötte van. 
Az irodalom varázslat, és engem minden erejével fogva tart.”

Emely talán a legeslegemberibb karakter a könyvben, olyan lány, akit nem csábít el egy-két kedves szó, aki elgondolkodik az embereke, amikor találkozik velük. Igen okos, kemény csaj, akinek megvan a saját gyenge oldala. Ő is szeretné ha szeretnék, szeretne bízni valakiben, meg akarja találni a párját. Talán ezért is kapott akkora szerepet Luca.

„Nem a gyűrű vagy a házasságlevél köt össze két embert, hanem a szerelem.„

Luca a e-mailen jelentkezett titokzatos rajongó, aki Emely szeretetre éhezésének tökéletes gyógyszere. A fiú bevallja, hogy vannak hibái, nem mutat hazug képet magáról, és csak az igazságot mondja Emelynek. Hát kellhet ennél több egy lánynak? A levelek nagyon aranyosak, olyan emberek levelezése akiket tényleg egymásnak teremtettek, csak egy kis probléma van a sráccal, Emely nem tudja, hogy ki az. Sosem találkoztak élőben. No Luca rejtélye elég dedós kérdés, aki nem jön rá az első könyv végéig, az azonnal vallja be, hogy teljes mértékben sötét.

„– Kincsem! Hát itt vagy! – kiáltottam torkom szakadtából. Amikor rémülten felém fordult, szorosan átfogtam a derekát 
… 
A barna, kiglancolt cicamica ezzel szemben megdermedt, és a tekintete Elyasra siklott rólam. De igazán még mindig nem kattant neki. Na, remek, ráadásul még ez a kis tyúk is nehéz felfogású! Minden kártyámat ki kell hát játszanom? Igen, még keményebb módszerekhez kell folyamodnom. Felsóhajtottam, mélyen magamba szálltam, és minden ellenérzésemet legyűrtem. Akkor Elyas keze után kaptam, a hasamra simítottam, és ragyogást erőltettem magamra. – Érzed? – visítottam. – A kis Elyas most először rúgott egyet! 
A kis barna néhány másodpercig nagy szemeket meresztett rám, míg végül a – megjegyzem, igen magas – sarkain hátat fordított. Elyasnek leesett az álla, és csak nézett utána, amíg el nem tűnt a tömegben. 
Lassan felém fordult. – Igazi szemétláda vagy! 
Csípőre tettem a kezemet. – Ez meg mit jelent? Egyedül kell a gyereket felnevelnem?”

Elyason nehéz kiigazodni, mivel a külvilág felé egy teljes más embert mutat, mint amilyen valójában. Mindenki egy gazdag ficsúrt lát, aki imádja megfektetni a szép nőket, egy érzelmileg degenerált szépfiút, akit senki sem érdekel. Ezzel szemben mikor bepillantunk a cukormáz alá, egy túlontúl érzékeny, sok sebet szerzett kisfiút találunk, aki akár az életét is odaadná a szeretteiért.

„– Szia, kincsem! – hallottam ekkor egy nagyon is ismerős hangot, és felettébb megrémültem. Amikor valóban megpillantottam az arcát, felnyögtem. 
– Tisztában vagy vele, hogy a zaklatással kapcsolatos törvényeket megszigorították? 
– Hogyan? Nem kapok üdvözlőcsókot? – Elyas megjátszott felháborodással leült velem szemben egy bárszékre. 
– Mit akarsz itt? 
– Véletlenül erre jártam, és a hetedik érzékem hirtelen azt súgta, térjek be ide. – Velem szöges ellentétben, ennek a pusztán véletlen találkozásnak felettébb örülni látszott. 
– A hetedik érzéked? – fújtattam. – Inkább a harmadik lábad.”

Emely és Elyas kettőse egyszerre tragikus és vicces. Nem tagadom a könyv fő íve, a legnagyobb ereje a kettejük harca, de valljuk be, hogy vannak más könyvek, amik főként erre épülnek, és amiket ezért imádunk is (Jennifer L. Armentrout Obszidián sorozata). Olyan sok vicces helyzet és párbeszéd van közöttük, én szó szerint dőltem a röhögéstől, aláírom ebből a szempontból a könyv nagyszerű.

„– Hé szexisten! – kiáltottam a fiúk felé. Egy csapásra három férfifej fordult felém, és mindegyik úgy érezte, hogy neki szóltam. 
Felsóhajtottam. Ha ez nem újabb, tipikus esete volt a férfiak téves önismeretének… 
– A középsőre gondoltam – mondtam, és Sebastianra böktem – Ennek az önjáró egy méter ötven centinek, itt ni, nem sikerül a póznákat szétszedni. Volnál esetleg olyan kedves? 
– Istenem, hát miért nem szólsz, Alex? – felelte és azonnal a barátnőjéhez sietett.
Amikor Elyas és Andy csalódottan nyugtázták, hogy nem rájuk gondoltam, újra belemerültek a beszélgetésbe. 
Vajon akkor is mind megfordultak volna, ha azt kiabálom, hogy: „Hé, szarjankók”? Elhatároztam, hogy legközelebb kipróbálom.”

De megértem azokat is, akiknek nem annyira jött be a könyv. Emely nagyon sokszor gyerekesen viselkedik, a könyv végén előadott levelétől az ember lánya hányingert kap. Talán ez a könyv legdurvább része, ami keserű szájízt hagy maga után, de úgy gondolom a második részben még Emely vissza fogja kapni a kegyetlen hazugsága árát.

„– Mégis mit kéne tennem? Te egyszerűen ránk szabadítottad ezt a Sebastiant elnyelő szörnyet, én meg hallgathatom a smacizást. Tudod, milyen undorító, ha az ember mindössze tíz centiméterre fekszik tőle? 
Grimaszt vágtam. Ez valóban egy érv. De csak ezért nem akartam Elyast sokáig a sátramban tudni. 
– Füldugó, Elyas, füldugó! 
– Nem volt nálam. De fél órán át befogtam a fülemet. 
– És miért nem tetted ezt továbbra is? 
– Mondjuk úgy, amikor Sebastian keze lassacskán felfelé vándorolt a combomon, kissé besokalltam.”

A mellékszereplők nagyszerűek, Alex a kissé bolondos legjobb barát, aki mindig rosszul választ párt, Eva a perverz barátnő, aki minden pillanatban összeakaszkodik a barátjával, Elyas barátai… akiket először nem kedveltem, de végül mégiscsak hozzám nőttek. Emely és Alex szülei, akik a legrosszabb pillanatban mindig ott voltak, hogy segítsenek a gyermekeiknek. Ebből a szempontból a könyv igen megfontolt, nagyon kidolgozott. Ezen kívül nagyon sok mondanivalója van, amit egy párkapcsolat során szem előtt kéne tartanunk.

„(…) Ha nem a bátyám volna, rég lecsaptam volna rá. – Vigyorgott. 
– Akkor hajrá – mondtam. – Biztosan szép – habár kissé fogyatékos – gyerekeitek lennének.”

Az írásmód és a fordítás is nagyon jó, szerintem a Maxim igen jó vételt csinált ezzel a könyvvel és nagyon remélem, hogy minél többen olvassátok el, mert szerintem megéri. A folytatásról annyit, hogy idén fog megjelenni vagy Könyvfeszten vagy Könyvhéten (szerintem az utóbbi), de mindenképp még 2015-ben.

A kedvenc részeim mindféleképpen azok amikben Elyas és Emely szerepelnek, de szerintem azok közül is kiemelkedik a mozizós est, mikor kicsit többet ittak és szívtak a kelleténél. Be kell vallanom, én is filozófikus részeg vagyok, szóval iszonyat hatalmas volt azt a részt olvasnom. Ki mondja, hogy az alkohol agybutító? Szerintem részegen senki nem gondolkodik olyan nagy távlatokban, mint mikor nem teljesen ura önmagának.

„– Te már tűnődtél rajta, hol van az univerzum? Végül is valahol kell lennie… Vagyis mi van mögötte?”

Összefoglalva ha egy jó szórakozásra vágytok mindenképpen vegyétek a kezetekbe, és kérlek titeket, ne legyetek túl kemények Emelyvel és lássatok mögé, ahogy Elyast se ítéljétek meg első pillantásra.

„A férfiak pedig három dolgon keresztül határozzák meg magukat: farok-hossz, nők és státusz szimbólumok. Pontosan ebben a sorrendben.”

Jó olvasást kívánok hozzá!

Tudj meg róla többet:

Molyon
Maximon