Sarah MacLean - Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

Egy botrány beláthatatlan következményekkel járhat…Juliana Fiori éltető eleme a szenvedély.

Vakmerő, lobbanékony és csak úgy vonzza a bajt, ő aztán tényleg nem egy affektáló angolkisasszony. Esze ágában sincs megfelelni a társadalmi elvárásoknak: ami a szívén, az a száján, és ráadásul figyelemre méltó pontossággal céloz, amikor behúz valakinek. Botrányos természete miatt kedvelt témája London fő pletykafészkeinek és pontosan az a fajta nő, akit a jó hírnevét féltve őrző Simon Pearson, Leighton hercege a lehető legtávolabb szeretne tudni magától.

A férfi jól rendezett életébe legkevésbé a botrány hiányzik. Gúnynevén a Hencegő herceg szinte csak azzal van elfoglalva, hogy rangjához méltón feddhetetlen maradjon és a titkai ne kerüljenek nyilvánosságra. Ám amikor egy késő este felfedezi a kocsijában rejtőzködő Julianát, akkor minden számára kedves dolgot kockára téve megfogadja, hogy leckét ad jólneveltségből a zabolátlan szépségnek.

Julianának azonban más tervei vannak: csak két hetet akar, hogy bebizonyítsa, még egy rendíthetetlen nyugalmú herceg is a mindent elsöprő szenvedély rabjává válhat.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Besorolás: történelmi romantikus
Oldalszám: 416
Sorozat: A csábítás kilenc szabálya (3.)
Eredeti cím: Eleven Scandals to Start to Win aDuke’s Heart
Hogyan jutott el hozzám? Egyszerűen imádom ezt a sorozatot, az első résszel már megvett magának.

„Az életben vannak nagyobb dolgok is, mint egy botrány.”

El sem tudom mondani, hogy mennyire vártam már a sorozat befejező részét. Iszonyatosan kíváncsi voltam Leighton hercegre, ahogy szerelembe esik. Pont ő. A Hencegő Herceg. Jó kis kalamajkának nézhetünk szembe, amennyiben belekezdünk a könyvbe, hisz a főhősnőnk nem kisebb személyiség, mint Miss Juliana Fiori, aki botrányba született és nevelkedett.

„– Nem, Miss Fiori, én nem aggódom a maga jó híre miatt. 

Hát persze hogy nem. 
– A saját jó hírem aggaszt.”

Szóval adott két sejtjeiben különböző személyiség, akiket a lehetetlenen kívül semmi sem hozhatna össze, maximum egy könyv, amit a csodálatos Sarah MacLean írt, aki már harmadik alkalommal repít el minket a 19. századi Angliába. Így hát nem véletlen, hogy annyira siettem a vizsgáimmal, hogy minél előbb el tudjam olvasni.

„– Mi van magukkal, angolokkal? Úgy beszélnek a házasságról, mint valami üzleti megállapodásról. 
– Mert az is, egy üzleti megállapodás – felelte Penelope tárgyilagosan. 
– És mi van a szerelemmel? 
– Biztos vagyok benne, hogy… idővel… idővel bizonyos ragaszkodás kialakul majd közöttünk. 
Julianna őszintén felnevetett. 
– Én a lovamhoz ragaszkodom, de nem akarok hozzámenni feleségül.”

És mivel is kezdődhetne a könyv, mintsem egy botrányos találkával Ralston márki kertjében, aminek a vége oda vezet, hogy Miss Fiori Leighton herceg hintójában, majd házában köt ki. S nem mellesleg fogadást köt azzal a bizonyos herceggel, hogy két hét alatt bebizonyítja neki, hogy szenvedély nélkül élni lehetetlen, és még a hírhedt Hencegő herceg is képes a vágyakozásra.

„-Allendale, hajlandó vagyok megbocsájtani, hogy megkérted a kezét a nőnek, akit szeretek. Cserébe magunkra hagynál bennünket egy percre?”

Az eddigi könyvekkel ellentétben azt hiszem most láthattuk a Londoni társaság legsötétebb, leggonoszabb oldalát. Mert lássuk be, bármennyire is szeretünk szerelmi történeteket olvasni, amik döngetik a társaság etikettjét, egy nagyon kemény, nehéz elvekkel működő világ volt, ahol a kívülállóknak nem sok esély jutott. Juliana nem igazán tett semmi megbocsáthatatlan szörnyűséget, azonban London krémje már a megjelenésekor hátat mutatott neki, néha hátrapillantva, hogy mikor is fog hibázni. Hisz nem elég, hogy Juliana talján, de még mellette a botrányairól hírhedt Ralston márkinő lánya is, aki otthagyta a férjét és az iker fiait Londonban, és új éltet kezdett.

„Nagy hazugság, hogy a szerelem csupa öröm meg magasztos érzés, és azok is hazudnak, akik szerint a szerelem gyönyörű. 
Nincs benne semmi gyönyörű. A szerelem borzalmas!”

Ezzel ellentétben áll Simon, Leighton hercege, akibe kiskorától azt nevelték, hogy tökéletesnek kell lennie a társadalom szemébe. Hogy a hercegséggel makulátlannak és megfoghatatlannak kell látszani. Csakhogy nem számított rá, hogy a tizenhét éves kishúga házasságon kívüli gyermeknek ad életet, ezzel kényes helyzetbe hozva  a családját, hisz nincs olyan rang a földön, amiért ezt a sznob brit társaság elnézné. Éppen ezért, még mielőtt kitudódik a szörnyű titok, Simonnak találnia kell egy tökéletes angol arisztokrata nőt, aki majd segít a család megítélésében, ha esetleg kiderül a titok. Vagyis nem Juliana Fiorit. Mégis valamiért Juliana az aki felkelti az érdeklődését.

„– Roppant… csúnya dolog, ha az ember nem köszön meg valamit. 
Eltelt egy-két másodperc, mire a hercegnek leesett, hogy mit mondott. 
– Úgy érti, hogy neveletlen? 
Juliana legyintett. 
– Mindegy, más férfi megköszönte volna. 
Leighton odalépett hozzá. 
– Úgy érti, hogy egy jobb férfi? 
Juliana ártatlansága jeléül tágra nyitotta a szemét. 
– Nem, dehogy. Ön mégiscsak egy herceg. Önnél nem létezhet jobb a földkerekségen.”

Nagyon tetszett a könyv felépítése, a főszereplőinket lassan ismertük minden sötét titkukkal, legbensőbb reményükkel és félte őrzött álmaikkal. Nagyon örülök, hogy láttuk Simon gyengédebb oldalát is, ahogy Juliana felfedte a félelmét attól, hogy olyanná válik, mint az édesanyja. Azt hiszem a három könyv közül itt ismerhettük meg a legjobban a főszereplőket. Kettőjük kapcsolata sem volt az a bumm bele, nem mintha az előző könyvek ilyenek lettek volna, de nagyon tetszett, hogy előbb nyíltak meg egymásnak lelki szinten, mintsem testileg. A romantikus részek nagyon jól meg voltak írva, távol álltak az első két kötetétől, de mindemellett legalább olyan viccesek.

„– Csúnya szokás hallgatózni, kegyelmes uram.(…) 
– Csak írja hozzá a többi bosszantó tulajdonságomhoz. 
– Nincs elég papír Angliában, hogy mindet felsorolhassam.”

Nagyon jó, élménydús jeleneteke keresztül ismerhettük meg Simont és Julianat, ilyen volt a Serpentine, ahogy Juliana találkozik Leighton hercegnővel a butikban, ahogy Juliana elejtette a távcsövet az Operában, arról nem is beszélve, hogy Juliana azt hitte Caroline – Georgiana kislánya – Simon gyermeke, és küzdött a kicsiért. Azt hiszem ezért is szerettem meg őket annyira.

„Tudom, milyen úgy felnőni, hogy tudod, az apád vagy az anyád nem akar téged – súgta. – És azt is tudom, milyen az, amikor az egész világ tud erről. Nagyon nehéz és fájdalmas. Négyévesen, tízévesen, de még húsz évesen is. Tudom, milyen, amikor kinevetnek és mindenki elutasít.
Amikor te elutasítasz.”

De nem mehetek el szó nélkül a nagyszerű mellékszereplők mellett sem. A régi párokat is viszont láthattuk, nagyon örültem Ralstonnak és Callie-nek leginkább, mert ők a kedvenceim, de jó volt újra találkozni a Minerva-ház tagjaival is.
Természetesen a „jók” mellől nem hiányozhatnak a „gonoszak” sem. Azt hittem leszédülök az ágyról, mikor megláttam, hogy Julianáék anyja visszatért! Olyan kalamajkát okozott a vén szipirtyó, hogy legszívesebben megfojtottam volna a tulajdon két kezemmel… Gonosz szívű romlott némber! Aztán ott volt a London társaság úgy cakkumpakk, akik szívtelen, gonosz népség, és akiket nem szeretek… a következő történelmi romantikus könyvemig :D

„- Foglalj helyet, hozatok neked egy kis bacont.
- Nem kell az átkozott baconod! A húgodat hozasd ide!”

Összességében egy nagyszerű regénnyel zártuk a sorozatot, és a kicsi szívem vérzik, hisz ezzel el kell búcsúznunk egy újabb családtól, akiket a szívembe zártam, illetve Sarah MacLeantől is, hisz még nem tudni lesz-e újabb fordítása. Én személy szerint örülnék neki, mert kedves történeteket írt, nem egy Julia Quinn, de senki sem lehet Julia Quinn.

„Un momento con una donna capricciosa vale undici anni di vita noiosa.

Egy tüzes hölggyel töltött egyetlen pillanat többet ér tizenegy unalmas évnél. 
– olasz közmondás –„

Úúú azt már mondtam, hogy mennyire szeretem a borítót? Összehasonlítva a külföldiekkel, nekem sokkal jobban bejön amit a Könyvmolyképző alkotott. Én a puha borítós változtatott vettem, azonban nagyon jól tartják magukat, bár furcsa, hogy a harmadik rész mennyivel vékonyabb kötet lett, mint a többi, pedig nem sok oldallal maradt le tőlük.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Imádom

Ajánlom: A történelmi romantikusok kedvelőinek
Figyelmeztetés: Sorozatzáró!

Amie Kaufman, Meagan Spooner - Lehullott csillagok

Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. És egyszer katasztrófa történik: a hatalmas, luxusűrhajó valami kirántja a hiperűrből, és a jármű a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen élik túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nem él az égitesten. 
Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver ugyanakkor nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac féle lányok csak bajt hoznak ez ember fejére. Mivel csak egymásra számíthatnak, együtt kell működniük, hogy átjussanak a kísértetés vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek. 
És egyszer csak, a körülmények dacára, Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód volt valami haszna is annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a valódi világukban nem lehet közös jövőjük, így azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre itt maradni? 
Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő, hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyja ezt a bolygót, de azt biztos, hogy már nem ugyanazok, akik korábban ide érkeztek.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Besorolás: disztópia, sci-fi
Oldalszám: 488
Sorozat: Lehullott csillagok (1.)
Eredeti cím: These Broken Stars
Hogyan jutott el hozzám? A könyvfesztiválon hívta fel rá a figyelmemet Raven, és annyira megtetszett a borító, hogy megvettem, hátha…

Nem az én stílusom, nagyon nem az én stílusom…
A sci-fi olyan messze áll tőlem, olyan messze, mint a fővárosi plázacicáktól a tehénfejés, de azért megkeményítettem magam. Elolvastam. És nagyon élveztem.

Először is adott nekünk egy papa pici lánya, akit mindennel elkényeztetnek, mégis az apai szeretet már túlment azon a határon, ami még egészséges. Szóval Lilac, - igen, tényleg úgy hívják a főszereplőcsajt, hogy orgona, - nem barátkozhat akárkivel, különben a kedves papa elküldi a csatatérre, és megöleti. Azonban az egyik unalmas gazdagoknak tartott estéjen találkozik Merendsen őrnaggyal, a hős katonával.

„Tarver megölne, ha tudná, hogy ilyen felelőtlen voltam. 
Visszafordulok a világító rúdért, ami csörömpölve esett ki a kezemből, amikor földet értem. 
Előrehajolok, hogy felvegyem, és egyszerre megfagy bennem a vér. 
Egy arc van előttem.”

Tarver Merendsen a való világból jött, nem a fényűző arisztokraták csili-vili látomásából. Két alapjában véve elég különböző főszereplőnk van, akik egy űrhajóbaleset miatt kerülnek egy látszólag lakatlan bolygóra. Az Icaruson kettőjükön kívül senki sem élte túl a balesetet, így egymásra utalva próbálnak meg túlélni és kiutat találni.

„– Reggelit, LaRoux kisasszony? – kérdezi udvariasan. 
Fel tudnám pofozni! 
Istenem, meg tudnám csókolni – mégsem hagyott magamra! 
Ha odahaza lennék, akkor méltóságteljesen, síri csöndben kivonulnék a szobából, és keresnék egy helyet, ahol háborítatlanul összeszedhetem magam.”

Innen válik érdekessé a történet, Lilacnak szembe kell nézni a valódi természettel, a gyaloglással és rossz kajákkal. Tarvernek pedig azzal, hogy most nem csapat katonával, hanem egy elkényeztetett kislánnyal kell túlélnie a vadont… ami sokkal, de sokkal nehezebb feladat.

Mellékszereplőkről nem nagyon beszélhetünk, hisz mindenki halott rajtuk kívül a bolygón – vagy mégse?

„A harag pajzs, és ha leeresztem, darabokra török.”

Külön kiemelném Lilac-ot, aki nagyon sokat változik a könyv kezdete óta, szembenéz a félelmeivel, és többé, nem az a gazdag kislány lesz, akivel először megismerkedhettünk. Sokat fejlődött, és azt hiszem a legjobban akkor kedveltem meg, mikor visszament a holtakkal teli űrhajóba gyógyszerért.

„A suttogások ott vannak, és most hiába hallgatnak, mindketten tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.”

A cselekményről ennél többet nem merek elárulni, de voltak itt idegen lények, túlélés, halál, szellemek, minden, ami csak kellhet. Igazából nem tudom eldönteni, hogy egy sci-fivel vagy egy fantasyval volt-e szerencsém, találkozni, így hát biztosra azt állíthatom, a két műfaj szerelemgyermekét olvashattam el, ami néhol furcsa, néhol szinte megrázó volt.

SPOILER!!!
Végülis hány olyan íróval találkoztunk, aki képes megölni a saját főszereplőjét?? SPOILER VÉGE!

„– Esik az eső – mondom az alvástól rekedt hangon. Megköszörülöm a torkom és ismét megpróbálkozom. – Nincs semmi baj. Egyenesen a felhőkből, csak neked. 
Összeráncolja a homlokát, és még mindig előrehajol, hogy védje magát. 
– Egyenesen a felhőkből? Ez higiénikus így?”

A főszereplők igazi jellemfejlődésen mennek keresztül, egy percig sem unatkozunk, az írópáros végig nagyon dinamikusan vezette a könyvet, és úgy érzem semmit sem hagytak megválaszolatlanul. Mindazonáltal kíváncsi vagyok a folytatásra, hisz úgy gondolom, hogy LaRoux-ot nem lehet csak úgy megzsarolni, ahogy főszereplőink tették.

„– Ágy! – vágok vissza. – De igazi! 
– Te nyertél! – mondja, (…) – Ezt nem tudom überelni.”

A könyv íróinak külön gratulálok, nagyszerű leírásokat kaptunk, a táj nagyszerűen lett bemutatva. Bár ez ötven százalékban a nagyszerű fordítóknak köszönhetjük, akik nagyszerűen fordították az elektronikai fogalmakat.

Összességében elmondhatom, hogy egy igazán jól összetett művet kaphattunk, ami bár a borítójával vett meg magának, nem sajnálom, hogy elolvastam. Azonban nem tudom mi lesz a következő részben, nagyon kétségek között tart ez az új Lilac, de még inkább az, hogy mi lesz szereplőinkkel most, hogy visszatértek a civilizációba.

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Egyszerűen gyönyörű

Ajánlom: A sci-fi szeretőinek
Figyelmeztetés: Nem lehet letenni

Leiner Laura - Nélküled

Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?

Kiadó: L&L
Kiadás éve: 2016
Besorolás: ifjúsági romantikus
Oldalszám: 448
Sorozat: Bexi (4.)
Eredeti cím: -
Hogyan jutott el hozzám? Gimis koromban nagy SZJG fan voltam, és úgy voltam vele, itt az ideje visszatérni Laurához.

Kicsit eltérő bejegyzéssel jöttem ma hozzátok. Nem épp megszokott, hogy Leiner Laura valamely könyvével állítok be, de úgy gondoltam a sok negatív kritika után, amit a magyar írók kapnak tőlem – főleg az ifjúsági írók – itt az ideje, hogy jót is mondjak.

„Szia Anti. Jár valakivel Beka?” 
„Anti! Kivel jár Beka?” 
„Sleisz Antal! Látom, hogy elolvastad az üzenetet. Válaszolj!” 
„Hallod, ez nem vicces, kérdeztem valamit.” 
„Jól van Sleisz, ennyit arról, hogy legjobb haverok vagyunk.” 
„Na, most komolyan, kivel jár?” 
„Nem engem érdekel, valaki kérdezte, és nem tudtam mit mondani.” 
„Jó, akkor megmondom neki, hogy a volt legjobb haverom sem tudja.” 
„Sleisz! Akarsz jönni a bulimra?” 
„A fenébe, Sleisz, nem tudsz te semmit.”

Nagyon úgy tűnik, hogy Laura a sorozatokban jeleskedik, ugyanis a nemrégiben megjelent egykötetes könyvei nem arattak túl nagy sikert. Így hát kedvenc ifjúsági írónőnk visszatért a sorozatok világába, ahol úgy érzem ismét sikerült valami élvezhetőt és maradandót alkotnia.

„– Kedvelem ezt a fiút, és nem hagyom, hogy csak azért elszúrd nekem, mert sérti az egódat a kialakult helyzet! 
– Kedveled? – vonta fel a szemöldökét. 
– Igen, Márk. Kedvelem – erősítettem meg. 
– Szólj, ha majd baromira szereted – kacsintott rám magabiztosan.”

Bexi és Márk immáron negyedik alkalommal kalauzolnak el minket a magyar hírességek kaotikus világába. Az előző könyvben ott hagytuk el kedvenc szereplőinket, hogy az a nyomorult Geri – egyszerűen nem tudom hova lett annak a kis légypiszoknak a gerince – a Késtélt énekli, és a szemétség tetőfokán még lenyúlta Márk márkcsintását is.

„– Hová megyünk? – nyávogta az elöl ülő Dia, és a fiúkon úgy láttam, hogy nem először kérdezi. 
– Körtéhez. – dünnyögte Tomi. 
– De miért megyünk oda? – nyüszített tovább. 
– Dia, foglald már el magad csendben – kérte Márk. 
– Mivel? 
– Szelfizgess – tanácsolta. A lány szófogadóan elővette a telefonját, és a haját a vállán simítgatva csücsörített a kijelzőbe. 
Nagyszerű. Nagy Márk barátnője egy kacsa.”

A negyedik részben legnagyobb sajnálatomra, már nem alkotnak egy pár Bexiék, előbb vége lett, mintsem elkezdődött volna… Azonban bejött a képbe Tomi – az Üres Utcák egyik énekese -, akit igazából a könyv elején még bírtam. Na jó, a nagy részében igazából sajnáltam, nem könnyű Nagy Márkkal versenyezni, mikor az teljes erőbedobással udvarol. Majd megszakadtam a röhögéstől a hírhedt musical előadáson, mikor Tomi elment perecért.

„– Mit csinálsz te itt? – nézett rám álmosan. 
– Megkeserítem a saját életemet – sóhajtottam. 
– Jól hangzik. Gyere be – fordított nekem hátat…”

Na de kezdjük az elején. Beki tényleg a padlón van mióta elhagyta Nagy Márkot, Tomi ekkor lép a képbe. Azonban Nagy Márk nem hajlandó feladni ennyivel – legalábbis mikor rájön, hogy Beki nem utálja őt, s megíródik a Nélküled. Innentől fogva Beki le sem tagadhatja, hogy nem szereti Márkot. Csak éppen mellette van egy barátja… aki kedves… és aki szeret sétálni.

„-Nem is kell mindennek poénnak lennie – kacsintottam rá mosolyogva, mire mind a három Aszád, és Evelin is lefagyva meredt rám. 
-Te most frankón kacsintottál egyet? – ámult Bogyó. 
-Nem, dehogy – ráztam meg a fejem. Aztán átgondoltam a dolgot. – Ó, a francba, ugye nem? 
-De! – közölték egyszerre, még mindig döbbentem meredve rám. 
-Jézusom! Elkaptam! Elkaptam a Nagy Márk-kórt – rémültem meg teljesen. – Szabadítsatok meg tőle, mielőtt túl késő lenne! – kértem riadtan, aztán elővettem a telefonomat a zsebemből.”

A mellékszereplők megint hozták a formájukat. Azt hiszem elkönyvelhetjük, hogy a Bexi-sorozatnak vannak az eddigi leglököttebb mellékszereplői. Először is Aszádék, akiket még mindig nem tudok megkülönböztetni, de egyszerűen nincs olyan jelenet, ahol nem lehet rajtuk nevetni.
Evelin, a legújabb tag se rest, jó pillanatokkal megjutalmazni az olvasókat, vegyük csak példának a riksa taxit, az ellopott tortát, az alacsony pasiját vagy éppen a nutella-hájas megjelenését.
Aztán van egy Körténk, a felnőtt, akinek a legokosabbnak kellene lennie a kis kompániából, mégis néha a legnagyobb gyerek a tinik között. Egyszerűen imádtam, mikor leszídta a gerlepárt, majd férfiasan azért megpaskolta Márk vállát, hogy nagyon jól csinálta.

„Nádor. Szervusz, itt Körte. Figyelj sokat gondolkodtam a dolgokon. És arra jutottam, hogy én megyek veled a nyeremény útra – mondta ki. A számhoz kapva fojtottam el a nevetésemet, miközben Körte tovább magyarázott neki. – Nem, komolyan beszélek. Be van pakolva a bőrönd, ott van a kocsimban. Indulásra készen állok. Kicsit horkolok, meg előfordul, hogy matt részegre iszom magam, de jól elleszünk. Alszom veled, na – mondta.”

Aztán ott volt a sötét oldal, Geri vezetésével, aki ebben a részben is kapta a beszólásokat, bár nem látszott, hogy nagyon felvenné. De remélem örült, hogy ilyen sokan el szerettek volna vele menni a nyereményútjára. Felemelő érzés, mikor ennyien akarnak időt tölteni az emberrel…

„-Mi nem…enyelegtünk – kértem ki magamnak. 
-Nem érdekel! Tűnés innen kifelé! – mutatott határozottan az ajtó irányába. 
-Oké – biccentettem lehajtott fejjel. 
-És Márk – szólt utána, mire Márk megfordult. 
-Lift, vécéfülke…Nem rossz! – emelte pacsira a kezét elismerően, Márk pedig büszkén belecsapott. 
Összehúzott szemmel meredtem rájuk. Fiúk. Ah. Nem túl bonyolultak.”

A történet nem igazán halad, a könyvet sokkal inkább a szereplők és a párbeszédeik vitték a hátukon, de nem baj ez, megszokhattuk Laura írásainál. Humor volt dögivel, és igazából jó kis kikapcsolódás volt, és pontosan ezt várjuk Laurától. De nagyon-nagyon remélem, hogy a következő kötetben Márxi már együtt lesz, mert nincs túl nagy kedvem még egy könyvet végigszenvedni a kettőjük huzavonáját.

„– Beki, te is Márker vagy? 
– Hogyne – gúnyolódtam. – Mivel én írom a dalszövegeit nincs más választásom. 
– Nekem mondod? Én meg az anyja vagyok.”

Összefoglalva egy igazán szórakoztató könyvet kaptunk, ahol Márk vitte a prímet, mint mindig, de mit is vártunk tőle. Aki eddig nem lett Márker, az ezután a könyv tuti bevallhatja, hogy bizony ő is igazi Márker lett.

„-Ha valaki lemond rólad azért, hogy téged védjen, az mit jelent? – érdeklődtem. 
-Hogy jobban szeret magánal – közölte egyszerűen.”

Értékelésem:

Történet: 5/5

Borító: Nekem kimondottan nem tetszik az egész imidzs, de Laura tudja.

Ajánlom: A fiatalok illetve a szórakozni vágyóknak.

Figyelmeztetés: Vigyázat, Márk kór!